SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

A menny legdrágább ajándéka (Zakariás)

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 8; 9:9; 12:1-10; 13:7-9; 14; Máté 21:9; János 19:37

„És megsegíti őket az Úr, az ő Istenök azon a napon, mint az ő népének nyáját, és mint korona-kövek ragyognak az ő földén” (Zak 9:16).

KULCSGONDOLAT: Zakariás próféta könyvében csodálatos messiási próféciák mutatnak előre Jézusra, hitünket erősítve.

A Biblia központi üzenete a leggyönyörűbb történet, ami valaha elhangzott: Fia személyében a Teremtő Isten elhagyta a mennyei dicsőséget, hogy megmentse az emberiséget a bűntől és a haláltól. Zakariás próféta könyve második felében több messiási próféciát találunk, olyan ószövetségi próféciai ígéreteket, amelyek Jézusra mutatnak, aki mindezt vállalta értünk.

E konkrét ígéreteket először Zakariás vészterhes korában kapta Isten népe. Az Úr így kívánta segíteni őket abban, hogy ne feledkezzenek meg a megváltás ígéretéről. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk azokat a körülményeket, amelyek között keletkeztek e próféciák, ugyanakkor azonban ne gondoljuk azt sem, hogy teljesedésük csupán a múltban történt. Megnézzük majd, hogyan teljesedtek e próféciák Jézusban, hogyan teljesednek nem helyi, hanem egyetemes vonatkozásban, mivel hatnak világunk végső sorsára, nemcsak az ókori Izráelre és Júdára.

Zakariás próféta könyve a 8. fejezettől kezdődően gyökeres fordulatot vesz. Az Úrtól küldött üzenetek sora elmondja, milyen jövő vár a világra és mi lesz Isten népének a szerepe benne. E fejezetek bizonyos szakaszait nem könnyű megérteni, de az események végső kimenetele egyértelműen pozitív.

Milyen elveket találunk Zakariás próféta könyve 8. fejezetét elolvasva, ami Istentől kapott elhívatásunk értelmében nekünk, adventistáknak is sokat mond?

_____________________________________________________________

Istennek az volt a terve, hogy Jeruzsálem ismét biztonságos város legyen, ahol az idős emberek nyugodtan ülhetnek az utcán, a játszadozó gyerekek közelében (Zak 8:4-5). Az ellenséges hadsereg által lerohant város lakóinak az idősek és a gyerekek számára biztonságos utcák ígérete úgy hangzott, mint egy álom. Ahelyett, hogy örökre megmaradtak volna kis, alárendelt nemzetnek, Isten népének mágnesként kellett vonzania a többi népet az Úr, az egész föld Királya tiszteletére (Zak 14:9). Zak 8:23 versében a „minden nyelvű” kifejezés használata arra utal, hogy a prófécia egy egyetemes mozgalmat vetített előre.

Hasonlóan Ézsaiáshoz (Ézsaiás 2. fejezet) és kortársához, Mikeáshoz (Mikeás 4. fejezet), Isten Zakariásnak is megmutatta, hogy eljön a nap, amikor sok országból és népből való emberek tömegei mennek Jeruzsálembe imádkozni és az Urat keresni. Általánosan elismerik Isten jelenlétét a Sionon, mint ahogy a tisztelőire árasztott áldásait.

Az evangéliumi beszámolók szerint a messiási próféciák Jézus Krisztus szolgálata által kezdtek teljesedni. Egy alkalommal például Jézus ezt mondta: „És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonszok” (Jn 12:32).

Az a kiváltság érte Krisztus egyházát, amit az Ige „Isten Izráele” (Gal 6:16) névvel is illet, hogy részt kapott ebben a küldetésben. Az egész világra el kell juttatnunk az üdvösség fényét. Ilyen értelemben Isten népe nagy áldására lehet a világnak.

Olvassuk el ismét Zak 8:16-17 verseit! Hogyan tanulhatjuk meg elkerülni az Isten szemében gyűlöletes dolgokat abban az időben, amikor egyházunk kimondottan az ébredésre és a reformációra törekszik?

Hogyan alkalmazza az Újszövetség Zak 9:9 versét Jézusra? Lásd Mt 21:9; Mk 11:9-10; Lk 19:38; Jn 12:13-15!

_____________________________________________________________

Jézus dicsőséges bevonulásának részét képezte, hogy az eljövendő Király szamárháton vonult be Jeruzsálembe. A Biblia az örömkiáltásokat kifejezetten azzal hozza összefüggésbe, amikor a nép Királyként ünnepli Istent (lásd Zsoltár 47; 96; 98). Ez az „alázatos” Uralkodó (Zak 9:9, új prot. ford.) igazságot, üdvösséget és tartós békét hoz, uralma pedig kiterjed az egész földre. Amikor a szamárháton ülő Jézus alig néhány nappal halála előtt diadalmasan bevonult Jeruzsálembe, tömegek örvendeztek jövetele miatt. Egyesek abban a reményben fejezték ki örömüket, hogy Krisztus majd elsöpri Róma hatalmát és megalapítja Isten országát Jeruzsálemben. Ám ahelyett, hogy engedte volna magát Izráel királyává tenni, Jézus meghalt a kereszten, majd pedig feltámadt a sírból. Ezzel kétségkívül csalódást okozott számos követőjének, azoknak, akik inkább katonai jellegű vezetőre vágytak. Kevéssé tudták, hogy amit ők akartak, annak a jelentősége egészen eltörpül amellett, amit Jézus halála révén nyerhetett az emberiség.

„Krisztus a zsidó királyi bevonulási szokás szerint járt el. Azon az állaton ült, melyen Izrael királyai is, s melyről a prófécia megjövendölte, hogy így fog a Messiás eljönni országába. Ahogy felültették a csikóra, hangos diadalkiáltás remegtette meg a levegőt. A sokaság éltette a Messiást, királyát. Jézus most fogadta a hódolatot – ezt azelőtt sohasem engedte meg –, s tanítványai ezt bizonyítéknak fogták fel, hogy boldog reményeik teljesülnek: láthatják Őt trónra lépni. A sokaság meg volt győződve róla, hogy eljött felszabadulásuk órája” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 480. o.).

Sokat írtak már azzal kapcsolatban, hogyan is lehetett, hogy amikor olyan ígéretesnek tűnt minden, a tömeg lelkesedett Jézusért, a dolgok mégsem alakultak jól, az éljenző tömeghez tartozók közül sokan elfordultak tőle (sőt, némelyek nyíltan ellene léptek fel). Mit tanulhatunk ebből az esetből a hamis váradalmak veszélyét illetően? Tegyük fel például, hogy hivatkozunk a gyógyítás vagy a bűn feletti győzelem ígéretére, és nem az történik, amit várunk. Hogyan tehetünk szert olyan hitre, ami nem foszlik szét akkor sem, ha a dolgok nem a reményeink, várakozásunk vagy imáink szerint alakulnak?

Zakariás próféta könyve 12-14. fejezetei számos olyan dolgot felsorolnak, amelyek megtörténtek volna, ha Izrael hűséges Istenhez. Először is, az Úr elhozta volna a teljes győzelmet a gonoszság erői és az ellenséges népek felett, amelyek igyekeztek akadályozni a megváltási tervet (Zak 12:1-9). E diadal elérésében ugyan Jeruzsálem lett volna Isten eszköze, a győzelem azonban az Úr közbelépésének lett volna az eredménye. Végül az ellenség maradéktalanul legyőzetett, megsemmisült volna.

Zak 12:10 mutat rá az átmenetre a fizikai szabadulásból a lelki szabadulásba, ami akkor következett volna be, ha Izráel hűséges marad. A győzelem után a nép fogadja Urát. Isten kegyelmes Lelke árad ki a vezetőkre és az emberekre. A Lélek bűnről meggyőző munkájának köszönhetően széleskörű bűnbánat és lelki megújulás következik be, éppen az, amire egyházunk is törekszik.

Amikor Isten kitölti Lelkét, népe arra tekint, „akit átszegeztek, és siratják őt, amint siratják az egyetlen fiút” (Zak 12:10). Az „átszegeztek” szóval fordított eredeti héber kifejezés mindig valamilyen kegyetlen, általában halálos kimenetelű fizikai tettre vonatkozik (4Móz 25:8; 1Sám 31:4). A nép fájdalmát csak emeli a felismerés, hogy az ő bűneik okozták Jézus Krisztus halálát.

Hogyan kapcsolta össze János apostol Zak 12:10 versének üzenetét Krisztus keresztre feszítésével és második adventjével (lásd Jn 19:37; Jel 1:7)?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Kifejezetten érdekes, hogy egy tradicionális zsidó magyarázat szerint ez a vers a Messiásra mutat, ami természetesen úgy is van. Ez a vers Jézusról és kereszthaláláról szól (vö. Ézsaiás 53. fejezet).

„A Golgota eseményei a legmélyebb érzéseket keltik az emberben. Érthető, ha megindít ez a téma, amit ésszel fel nem mérhetünk, el sem tudunk képzelni, hogy Krisztusnak, aki annyira kiváló, annyira ártatlan, ilyen fájdalmas halált kellett elszenvednie, amikor a világ bűneinek terhét magára vette” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 2. köt. 213. o.). Mit tehetünk, hogy még inkább értékeljük mindazt, amit Jézus halála jelent számunkra, amit ennek révén felajánl?

Évszázadokon át a Biblia zsidó és keresztény olvasói is számos, a Messiásra és a messiási időkre vonatkozó utalást találtak Zakariás próféta könyvében. A keresztények természetesen úgy értik, hogy e szakaszok Jézus Krisztus életére és szolgálatára mutatnak: a győztes Királyra, aki a békesség Fejedelme (Zak 9:9), akit átszegeztek (Zak 12:10), aki a megvert Pásztor (Zak 13:7).

Zak 13:7-9 verseiben Isten egy olyan jelenetet tár a próféta elé, amelyben az Úr ítélő kardja a Jó Pásztor ellen emelkedik fel. Egy korábbi alkalommal a próféta azt látta, hogy a kard a „mihaszna pásztor” (Zak 11:17) büntetésére emelkedik, itt azonban a Jó Pásztorra sújt le, a nyáj pedig szétszéled. Halála Isten népe számára nagy megpróbáltatást, próbát jelent, amelynek során némelyek elvesznek, a hűségesek azonban megtisztulnak, megerősödnek.

Hogyan alkalmazta Jézus ezt a próféciát Mt 26:31 és Mk 14:27 verseiben arra, aminek azon az éjszakán be kellett következnie? Mit kell megtanulnunk Isten hűségéről és az emberek álhatatlanságáról abból az esetből, amikor a tanítványok a bajban elmenekültek (lásd Mt 26:56; Mk 14:50)?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

A Biblia több helyen is a Pásztor képével utal Istenre Mózes első könyvétől kezdődően (1Móz 48:15, új prot. ford.) A jelenések könyvéig bezárólag (Jel 7:17). Ezékiel próféta által Isten megfeddte népének felelőtlen pásztorait, és megígérte, hogy megkeresi az eltévedt juhokat, gondoskodik róluk. E szavakat önmagára alkalmazva Jézus kijelentette, hogy Ő a Jó Pásztor, aki „életét adja a juhokért” (Jn 10:11).

Gondoljunk olyan időkre, amikor nem voltunk hűségesek az Úrhoz! Ennek ellenére hogyan tanúsított akkor is kegyelmet irántunk? Mit kell tehát Isten kegyelmének kiváltania bennünk?

Olvassuk el Zakariás próféta könyve 14. fejezetét! Hogyan értsük azt, amiről itt szó van?

Könyve utolsó fejezetében Zakariás arról a napról ír, amikor a megtérésre nem hajlandó népek összesereglenek Jeruzsálem ellen. Az Úr az utolsó pillanatban közbelép, megszabadítja népét és megalapítja örök országát a földön. Az Istennel szembehelyezkedők veszte után minden nép imádni fogja az egyetlen igaz Istent. Az Úr lesz a Király az egész világ felett. Egy Úr lesz, a neve felmagasztaltatik minden más név fölött. A nagy „VAGYOK” elnevezés azt fejezi ki, hogy milyen is Isten és milyen lesz örökké. Ezek a dolgok bekövetkeztek volna, ha Izráel hűséges marad, mindazonáltal a jövőben biztosan valóra válnak, csak szélesebb körben, Isten népének végső megváltásakor.

Amikor Zakariás hirdette a Messiás eljövetelét, nem húzott választóvonalat első és második adventje között. A többi prófétához hasonlóan ő is egybefüggő, dicsőséges jövőként tekintett előre a Messiás országának eljövetelére. Mi csak Krisztus első adventjének a fényében tudjuk megkülönböztetni két érkezését. Hálásak lehetünk mindazért, amit üdvösségünk érdekében tett a Golgotán, így örömmel, várakozva tekinthetünk előre Isten örök országára (lásd Dán 7:14). Ennek a prófétai könyvnek a befejező szakasza Jeruzsálemet teljes dicsőségében, felmagasztalt állapotában mutatja, amikor tele van emberekkel és biztonságos. A különböző népek soraiból kikerült üdvözültek együttesen imádják az örökkévaló Királyt. Jeruzsálem egész városát betölti a templom dicsősége. Amikor e csodálatos ígéreteket a Biblia egészének tanításával összhangban tanulmányozzuk, arra a következtetésre jutunk, hogy ezek a jövendölések a legteljesebb mértékben az Új Jeruzsálemben fognak teljesedni, ahová mindenhonnan megérkezik Isten népe, örökre az Urat imádják majd. Ez csak Jézus második adventje után következik be. Istent folytonosan dicsőítve megemlékeznek az Úr üdvözítő tettéről, jóságáról és hatalmáról. Ezzel a gondolattal zárul Mózes híres éneke is: „Az Úr uralkodik mindörökkön örökké” (2Móz 15:18). A régi próféták és a múlt hűségesei egyaránt nagy várakozással tekintettek előre erre a hatalmas eseményre.

Gondolkozzunk még tovább a végső megváltásról, amit Isten megígért: új ég és új föld, ahol nem lesz bűn, halál, szenvedés, sem veszteség! Milyen alapon reménykedhetünk ebben? Mit tehetünk, hogy naponta gondoljunk Istennek erre az ígéretére, főleg bajok, félelem és fájdalom közben?

„Isten egyháza a gonoszsággal folytatott küzdelme legsötétebb napjaiban kinyilatkoztatásokat kapott Jahve örökérvényű szándékáról. Isten a jelen megpróbáltatásain túl megláttatja a jövő győzelmeit és örömeit, amikor a harc már véget ér, és a megváltottak belépnek az Ígéret Földjére. A dicső jövő látomásait, az Isten keze által rajzolt jeleneteket tartsa egyháza nagy becsben ma, amikor a korszakok küzdelmének záró jelenetei gyorsan peregnek, és a megígért áldások nemsokára a maguk teljességében megvalósulnak” (Ellen G. White: Próféták és királyok. 2. kiad. Budapest, 1995, Advent Kiadó. 449. o.).

„A megváltottak csak egy törvényt fognak ismerni: a menny törvényét. Mindnyájan egy boldog, összeforrt, dicsőítő és hálaadó család lesznek. Felettük a hajnalcsillagok kórusban énekelnek, és Isten fiai örömtől kiáltanak, miközben Isten és Krisztus közösen hirdetik: ’Nem lesz többé bűn, és halál sem lesz többé’” (i. m. 456. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Világunk megjobbításáért tett minden emberi erőfeszítés dacára a helyzet egyre romlik. A Biblia szerint csak Krisztus visszatérése után, amikor újjáteremti a világot, lesz majd a föld ismét olyan paradicsom, mint amire már olyan régen várunk. Ezzel tisztában vagyunk, de miért kell mégis annyi vigasztalást, gyógyítást és enyhülést hoznunk a világba, amennyit csak tudunk?

2) A csütörtöki tanulmányunk rámutat arra a fontos tényre, hogy a Jézus eljövetelére vonatkozó sok prófécia olyan, mintha egy eseményről lenne szó, nem pedig kettőről. Ezek szerint a megváltási terv értelmében milyen szoros a két advent kapcsolata? Miért? Az első advent nélkül miért nem lehetne második advent? Miért volna hiábavaló az első advent a második nélkül?

3) Miközben ébredésre és reformációra törekszünk, mit tanulhatunk Zakariás próféta könyvének tanulmányozásából, ami egyénileg és közösségileg is segít felkészülni a Szentlélek kiárasztására? Ez elengedhetetlenül fontos az ébredéshez és a reformációhoz.

REMÉNYIK SÁNDOR:

VALAKI ÉRTEM IMÁDKOZOTT

Mikor a bűntől meggyötörten

A lelkem terheket hordozott,

Egyszer csak könnyebb lett a terhem,

Valaki értem imádkozott.

Valaki értem imádkozott,

Talán apám, anyám régen.

Talán más is, aki szeret,

Jó barátom vagy testvérem.

Én nem tudom, de áldom Istent,

Ki nékem megváltást hozott,

És azt, aki értem csak

Egyszer is imádkozott!