SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Reménységben (Zakariás)

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 25:31-40; Zakariás 1; 2; 3; 4; 7; Róma 15:9-18; Efezus 3:1-8

„Azon a napon, így szól a Seregeknek Ura, kiki hívja majd a maga felebarátját a szőlőtő alá és a fügefa alá” (Zak 3:10).

KULCSGONDOLAT: Izráel megkapta büntetését bűnei miatt, viszont utána ismét eljött az ideje, hogy Istennel való kapcsolatban éljenek, Isten ígéretei szerint.

Valahol Közép-Európában egy régi vár falán olvasható a rövid latin felirat:  „Dum spiro, spero!” – amit így szoktunk mondani: „Amíg élek, remélek!” Ezzel a mondással foglalhatnánk össze Zakariás üzenetét Isten népe számára. Közel húsz évvel a babiloni fogságból való visszatérés után kiábrándultság váltotta fel a nép korábbi lelkesedését. Az emberek szemében kétségessé vált, hogy Isten még mindig népe között van.

Zakariás, akiknek a neve azt jelenti, hogy „az Úr emlékezik rá”, egy pár hónappal Haggeus fellépése után kezdte meg prófétai szolgálatát (Hag 1:1; Zak 1:1). Látomások sorozata által bepillanthatott a jelenre és a jövőre vonatkozó isteni tervekbe. Közelgett Isten örök országa, de a próféta arra szólította kortársait, hogy a jelenben szolgálják az Urat. Könyvének tekintélyes részében azt taglalta, hogyan is kell ezt tenni. A mostani és a következő héten azt nézzük meg, amit az Úr kinyilatkoztatott általa.

Mi az alapvető üzenete Zakariás próféta könyve 1. fejezetének? összpontosítsuk a figyelmünket főként a 3. versre! Mit mondott a népnek az Úr?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

A babiloni fogságból való visszatérés örömmel töltötte el a maradék nép szívét. Ám a visszatérés aggodalmat is keltett. Vajon biztonságban lesznek majd országukban, vagy megint jön az ellenség és zaklatni fogja őket? Megbocsátotta-e nekik Isten a múltbeli hűtlenségüket, vagy további büntetések következnek? Mit tartogat a jövő a kiválasztott népnek és a többi nemzetnek?

Zakariás látomásában látta, amint az Úr angyala felkel és közbelép Júda érdekében. Ezzel a kérdéssel kezdte: „Meddig…?” A Bibliában ez gyakran az emberek kétségbeesését fejezi ki, amikor az Úrhoz fordulnak segítségért (Zsolt 74:10; Ézs 6:11; Dán 8:13). A feleletet közvetlenül az Úr mondta el az angyalnak, aki azután továbbadta a prófétának. A vigasztaló válasz Isten jóságát erősítette meg.

Zakariásnak azt kellett hirdetnie, hogy az Úr féltő szeretettel szereti Jeruzsálemet (Zak 1:14). A Bibliában ez a kifejezés nem negatív tartalmat hordoz, hanem Isten szeretetét mutatja be. Isten szereti népét és hűséget vár tőle. Az angyal elmondása szerint a Jeruzsálem iránti gyöngéd érzésekkel ellentétben viszont az Úr haraggal tekintett azokra a népekre, amelyek túlzott kegyetlenséggel bántak népével. A nemzetek ellen felhozott vád az volt, hogy még tetézték az isteni fegyelmezés által kiváltott bajokat, amikor túl messze mentek, kegyetlenül bántak a foglyokkal.

Zak 1:16 említést tesz arról, hogy felgerjedt Isten haragja, ám népének vigasztalást ígér. A prófétának meghagyta, hogy hirdesse szándékát: könyörülve fordul vissza Jeruzsálemhez. Az Úr megvigasztalja Siont (lásd Ézs 40:1), haragja pedig ellenségeire irányul. Jeruzsálem felépül, ismét az Úr lakhelye lesz.

Olvassuk el újra Zak 1:3 versét! Hogyan lehet visszatérni az Úrhoz? Tekinthető ez felhívásnak az Isten és népe közötti kapcsolat helyreállítására? Hogyan térhetünk vissza az Úrhoz naponként – vagy visszatérünk hozzá egyáltalán?

Zakariás próféta könyve 2. fejezetét elolvasva feltárul előttünk a próféta látomása a megújult Jeruzsálemről, amelynek annyi a lakója, hogy már nem övezhetik falak a várost. Tódulnak oda a pogányok tömegei – ez a gondolat bizonyára roppant furcsán hangozhatott a nép számára. A 10. vers örvendezésre szólít, és meg is nevezi a nagy öröm okát: az Úr személyesen jön el, hogy népe között éljen.

A fogságból visszatérők számára okot ad Isten dicsőítésére az Úr látványos visszatérése, mert újjáépített házában fog lakni. Siont, a nagy Király lakóhelyét a gyengéd „Sion leánya” prófétai kifejezéssel jelöli. A dicső jövőre gondolva szólítja örvendezésre a várost, mégpedig azért, mert maga az Úr gondoskodik majd népéről. Aki Isten népét bántja, „az ő szemefényét bántja” (8. vers).

A próféta kifejtette, hogy az Úr napján sok más, azaz nem héber nép is az Úr szövetségének kötelékébe lép. Istennek az volt az eredeti terve, hogy a környező népek is meglássák: mivel Izráel az igaz Istent szolgálja, áldásokat élvez, jómódban él. Ennek kellett volna sokakat elvezetni az Úrhoz való csatlakozásig. Így Izráel maradéka majd a hívő pogányokkal együtt alkot egy népet, és közöttük lakozik maga az Úr. Ekkor teljesedik be az ígéret, amit Isten Ábrámnak és Szárainak adott, miszerint utódaikban „megáldatnak… a föld minden nemzetségei” (1Móz 12:1-3).

Hogyan kellett ennek a próféciának teljesednie (Róm 15:9-18; Ef 3:1-8)?

_____________________________________________________________

Zakariás próféciája által Isten nem a népek pusztulását ígéri, hanem azt, hogy majd ők is Isten szövetséges népéhez fognak tartozni. A megígért jövő Isten kezdeményezésének eredménye; sok bibliai prófétának ez volt a vágya. Jézus Krisztus azt a feladatot bízta egyházára, hogy az egész világnak hirdessék a jó hírt: mindenki üdvösséget találhat Jézusban, ha szívből elfogadja Őt. Pál apostol az Úr tervét olyan „titoknak” nevezi, „amelyre ősidők óta csend borult” (Róm 16:26, SZIT, a Károli fordításban a 25. vers).

Hogyan hasson az életmódunkra az, hogy az evangélium üzenete egyetemes, azaz az egész emberiségnek szól? Mennyire tölt be központi szerepet életünkben, időnkben és gondolatainkban az, hogy az általunk megismert nagyszerű igazságokat kell bemutatnunk a világnak?

Olvassuk el Zakariás próféta könyve 3. fejezetét! Hogyan mutatkozik meg itt az evangélium?

Talán Ézsaiás próféta könyve 53. fejezetét kivéve nincs olyan ószövetségi szakasz, ami jobban bemutatná az egyedül hit általi megváltás csodálatos igazságát, mint Zakariás próféta könyve 3. fejezete. Ebben a látomásban Jósua, a főpap a hivatásos vádoló, Sátán által felhozott vádak alapján áll az ítélőszék előtt. A főpap elleni vádak a népre is vonatkoznak, amelyet képviselt. A Jósua (ami olvasható úgy is, hogy Jésua vagy Jézus) név jelentése: „az Úr megszabadít” (lásd Mt 1:21). A bibliai gyakorlat szerint a védelmet érzékelteti a jobb oldalon való elhelyezkedés. A zsoltáros szavaival: „Az Úrra néztem szüntelen; mert jobb kezem felől van, meg nem rendülök” (Zsolt 16:8; lásd még Zsolt 44:4). Ebben az esetben a vádoló éppen az ellenkezőt teszi (Zsolt 109:6). Miközben Jósua Isten előtt jár közben a népért, Sátán vádakat hoz fel ellenük, bűnösségükre hivatkozik. Az Úr visszautasítja a vádaskodást és arra emlékezteti a vádolót, hogy kegyelméből kiválasztotta Jósuát, továbbá a nép már elszenvedte az isteni büntetés teljes mértékét. Jósuát és a maradék népet égő fadarabként kiragadta a hosszú babiloni fogság pusztító tűzéből (Ám 4:11).

Az Úr angyalának parancsára elveszik Jósua ruháit, amelyek a nép bűneit jelképezik, a főpap megtisztul, majd pedig az üdvösség és az igazság új, ünnepi öltözetét kapja. Végül Jósua azt a felhívást hallja, hogy hajtsa végre Isten akaratát, az Ő útjaiban járjon, mert az ilyen magatartás következményeként Isten gazdag áldásait nyeri el. „A főpap nem tudja Sátán vádjaitól megvédeni sem magát, sem népét. Nem állítja, hogy Izráel hibátlan. Jósua szennyes ruhában áll az Angyal előtt. A nép bűneit jelképezi az a ruha, amelyet képviselőjükként visel. Megvallja bűnösségüket, de rámutat bűnbánatukra és megalázkodásukra is, bízva a Megváltó bűnbocsátó irgalmában. Hittel igényli Isten ígéreteit” (Ellen G. White: Próféták és királyok. 2. kiad. Budapest, 1995, Advent Kiadó. 363. o.). Természetesen ezek közé az áldások közé tartozik az is, hogy a hívőt befedezi Krisztus igazsága.

Képzeljük el, hogy meg kell állnunk Isten előtt a saját „szennyes ruhánkban”! Milyen reménységet találunk Zakariás próféta könyve 3. fejezetében erre nézve? Miért késztet ez arra, hogy ne csak igényeljük az ígéretet, de Istennek szentelt életünkkel a valóságát is igyekezzünk bemutatni?

Olvassuk el Zakariás próféta könyve 4. fejezetét! Milyen remény tárul a nép elé?

Látomásában Zakariás egy gyertyatartót lát, amit két olajfa táplál. Ez a kép visszautal a pusztai sátor szentélyében álló gyertyatartóra (2Móz 25:31-40). A hét szövétnek egy nagy olajtartó tál körül helyezkedik el.

A sok olajat tartó tál jelképezi a Szentlélek hatalmának teljességét. A hét szövétnek nagy fénnyel ragyog, Isten minden sötétséget elűző jelenlétére utalva. Csakúgy, mint az olajfa olaja emberi segítség nélkül, közvetlenül a fákról jut a gyertyatartó tetején lévő tálba, Istentől is állandóan elegendő erő származik, méghozzá emberi közreműködés nélkül.

A próféta látomásának az az üzenete, hogy a jeruzsálemi templom hamarosan újjáépül. Nem csupán emberi erőfeszítések, hanem Isten Lelke garantálja azt, hogy a munka valóban elkészül. Noha az építők elé olyan hatalmas akadályok tornyosulnak, mint egy „hegy” (7. vers), a bátor üzenet mégis hangzik.

A próféta nem tudja meg, kit jelképez a gyertyatartó, abban azonban biztosak lehetünk, hogy a két olajfa Júda két vezetőjét szimbolizálja, Jósuát és Zorobábelt. Világi szempontból nézve Zorobábel helyzete meg sem közelítette ősei, Dávid és Salamon királyi hatalmát. Emberileg a templom építőinek erőfeszítései és a rendelkezésükre álló erőforrások egyáltalán nem voltak elegendőek. Isten Igéje azonban állítja, hogy a királyt nem seregének nagysága és nem is harcosainak hatalmas ereje menti meg (Zsolt 33:16). A vezetőknek így az az üzenet hangzik, hogy csak a Lélek vezetése révén dicsőítheti Istent a szolgálat minden részlete.

A keresztények egy nagyon fontos elvet kapnak ebben a prófétai szakaszban, amit mindenkinek emlékezetben kell tartani: Isten talán nehéz feladatokra hív el bennünket, ám Lelkének munkája által képes végrehajtani célját (lásd Fil 2:13; 4:13). Lelke által Isten most is éppen úgy megadja az erőt munkája végzéséhez, mint ahogy akkor tette. Ez pedig nem emberi hatalommal vagy erővel megy végbe, hanem úgy, hogy az Úr munkálkodik azok által, akik nyitottak és felhasználhatja őket céljai véghezvitelére.

Figyelmesen olvassuk el Zak 4:6 versét! Miért annyira fontos állandóan szem előtt tartani, hogy minden tekintetben Istentől függünk? Mi történhet akkor, ha elfeledkezünk arról, hogy az Úrtól, bennünk ható ereje által van mindaz, amivel rendelkezünk, amit képesek vagyunk megtenni?

Zakariás szolgálatának harmadik évében küldöttség érkezett Béthelből Jeruzsálembe,hogy a papoknak és a prófétáknak feltegyenek egy kérdést (lásd Zak 7:1-3). A babiloni fogság idején a nép böjtölt az ötödik hónapban, gyászolva a templom pusztulását (2Kir 25:8-9). Ezt ráadásként tartották meg a negyedik, a hetedik és a tizedik hónapokban megszokott böjtök mellett (Zak 8:19). A negyedik hónapban Jeruzsálem falainak lerombolására emlékeztek (Jer 39:2), a hetedik hónap böjtje az engesztelés napi böjt volt, de egyedül ezt rendelte el Isten Mózes által (lásd 3Mózes 16. fejezet). A tizedik hónapban pedig a nép Jeruzsálem ostroma emlékére gyászolt (Jer 39:1). Mivel a fogságnak már vége lett és a templom újjáépítése is csaknem befejeződött, az emberek azon tanakodtak, hogy vajon továbbra is kell-e böjtölni az ötödik hónapban?

Mit válaszolt az Úr (Zak 7:8-14)? Hogyan alkalmazhatjuk a saját helyzetünkre is e szavakat?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

A Zakariás által küldött isteni üzenet két részből áll. Először is fontos, hogy Isten népe emlékezzen a múltra, hogy ne kövessék el újra ugyanazokat a hibákat. Az Úr arra figyelmeztette eleiket, hogy bízzanak benne és engedelmeskedjenek neki. Folyamatos lázongásuk büntetése lett a fogság. Tehát Isten arra hívja fel a nép figyelmét, hogy tanuljanak a múltban elkövetett hibákból. Másodszor pedig Isten nem leli örömét a nép éhezésében. Amikor böjtölnek és megalázzák magukat Isten előtt, tetteikben a bűnbánatnak és az alázatnak kell tükröződnie. Önsajnálatból böjtölni idő- és energiapazarlás. A böjtölésnek többek között azt kell bemutatnia, hogy az ember saját kívánságairól lemondva másokat szolgál, megadja azt, amire szükségük van. „Az igazi böjt és imádság lelkülete Isten felé fordítja az elmét, a szívet és az akaratot” (Ellen G. White: Counsels on Diet and Foods. 189. o.).

Hogyan fordulhat elő, hogy az ember bizonyos helyes vallási gyakorlatokkal, mint amilyen a böjt és az ima, akarja helyettesíteni az igaz keresztény hitet? Beszélgessünk erről szombaton a csoportban!

„Sátán tudja, hogy azok, akik Isten bocsánatát és kegyelmét kérik, azt meg is kapják. Ezért eléjük tárja bűneiket, hogy elcsüggessze őket. Azok ellen, akik igyekeznek engedelmeskedni Istennek, mindig okot keres a panaszra. Még a legtisztább és a legértékesebb szolgálatukat is megpróbálja tisztességtelennek feltüntetni. Számtalan szövevényes és kegyetlen módon kísérli meg vesztüket okozni.

Az ember egymaga képtelen kivédeni az ellenség vádjait. Bűntől szennyes ruhában, bűnét megvallva áll Isten előtt. De Jézus, a Szószólónk, eredményesen védelmükre kél azoknak, akik bűnbánattal és hittel reábízzák lelkük megtartását. Képviseli ügyüket, és a Golgota csodálatos érveivel legyőzi a vádolót. Isten törvénye iránti tökéletes engedelmességével minden hatalmat megszerzett mennyen és földön. Kéri Atyját, kegyelmezzen meg a bűnös embernek, és béküljön meg vele. Népe vádolóinak ezt mondja: ’Sátán! Dorgáljon meg téged az Úr…’ Vérem árán vásároltam meg őket. ’Hát nem tűzből kiragadott üszkös fadarab.’ Azokat pedig, akik hitben reá támaszkodnak, így biztatja: ’Nézd! Elvettem a bűnödet, és díszes ruhába öltöztetlek téged’ (Zak 3:4, új prot. ford.)” (Ellen G. White: Próféták és királyok. 2. kiad. Budapest, 1995, Advent Kiadó. 364-365. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Hogyan segít az előbbi White idézet megérteni a kegyelem általi megváltás nagyszerű igazságát? A csüggedés pillanataiban hogyan találunk vigaszt és reményt ezekben a szavakban, ha szomorkodunk hibáink és gyengeségeink miatt? Hogyan válhat erőforrássá számunkra ez az igazság, nehogy elforduljunk az Úrtól, ha értéktelennek éreznénk magunkat és emiatt kétségbeesünk? Hogyan segíthet elhatározni, hogy megmaradunk Isten szeretetében és igyekszünk betartani minden törvényét?

2) Térjünk vissza a csütörtöki rész utolsó kérdéséhez a csoportban! Miért olyan könnyű ebbe a csapdába esni? Ugyanakkor milyen veszélyek lehetnek abban, ha a vallásunk csupán szociális munkává válik? Hogyan tarthatunk megfelelő egyensúlyt?

3) Zakariás próféta könyvének bizonyos részei valóban nehezen érthetők, de milyen gyakorlati tanácsokat találunk benne a keresztény életmóddal kapcsolatban?

Adni öröm

Becsöngettek. A tanulók tanáraik kíséretében bevonultak a tantermekbe. A nagy zsibongást felváltotta a mélységes csend. Megkezdődött a tanítás.

Alig telt el néhány perc, ajtócsapódás törte meg a csendet. Az egyik 7. osztályos tanulót kiküldték az óráról. Feszülten, idegesen hagyta el a termet és bevágta maga mögött az ajtót.

Odamentem és megkérdeztem: „Mi történt?”

„Kizavartak!” – válaszolta.

„Miért?” – kérdeztem.

„Mert rossz voltam!”

„Miért voltál rossz?”

„Csak!” – hangzott a rövid, tömör válasz.

Behívtam az irodámba és megkérdeztem, hogy reggelizett-e. Sajnos nem reggelizett, mert nem volt otthon semmi. Édesanyja egyedül neveli, édesapját nem ismeri. Többször látogattam őket és tudom, hogy az anyuka jövedelme nagyon kevés ahhoz, hogy mindig jusson reggelire. Úgy gondoltam, adok neki egy kevés pénzt, hogy a büféből vásárolhasson ételt és valami italt.

Elfogadta és mosolyogva megköszönte, majd elment. Utána szóltam, hogy ha vásárolt, jöjjön és mutassa meg, mit tudott venni. Pár perc múlva kicsöngettek. Két osztálytársa kíséretében jött vissza és ragyogó arccal mutatta, hogy mit vásárolt. Egy kakaós csigát, egy üdítőt és legnagyobb meglepetésemre rágógumit „azért, hogy adhassak valamit az osztálytársaimnak.” Megöleltem és csak annyit tudtam mondani: „jól van, örülök”. Azután elrohantak mindhárman boldogan.

Leültem és elgondolkodtam. A fülembe csengett: „adhassak valamit az osztálytársaimnak.”

Rájöttem, hogy bár örült a pénznek és az ételnek, de ami igazán boldoggá tette, hogy neki is volt lehetősége valamit adni. Vajon, ha én lennék ilyen helyzetben, gondolnék-e másokra, vagy tudok- e úgy örülni, amikor adhatok valamit?

VM