SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Az Úr napja (Zofóniás)

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 11:4; 62:5; Jóel 2:1-11; Náhum 1-3; Zofóniás 1:14-18; 2:1-3; 3:1-5

„Rettenetes lesz az Úr ellenök, mert elfogyatja a földnek minden istenét, és néki hódol majd kiki a maga lakhelyén, a pogányoknak is minden szigete” (Zof 2:11).

KULCSGONDOLAT: Az ítélet közeleg, de aki komolyan keresi, még mindig találhat kegyelmet és irgalmat.

Ha a próféták könyveit időrendi sorrendbe állítanánk, Zofóniás Ézsaiás és Jeremiás közé kerülne.

Zofóniás prédikációi elítélték Júda társadalmának szörnyű romlottságát. Isten szeretete továbbra is alázatra és hűségre szólította népét; a próféta rámutatott, hogy meg kell térniük. Üzenete két részből állt. Egyrészt ott a közelgő, egyetemes ítélet fenyegetése, ami kiterjed még Isten népére is, ugyanakkor ígéretet is találunk, miszerint Izráel maradékához csatlakoznak a megváltottak minden nép sorai közül, Istent szolgálva és áldásait élvezve. E heti tanulmányunkból kitűnik, hogy Zofóniás üzenete ma is sokat mond azoknak, akik a bűnös világnak hirdetik a reménység isteni üzenetét.

Zofóniás próféta könyve középpontjában „az Úrnak napja” (Zof 1:7) áll. A bibliai próféták számára az Úr napja kifejezés egy meghatározott időszakra vonatkozik, amikor Isten belenyúl az emberi eseményekbe, hogy megmentsen és ítéletet tartson. Az ókori Izráelben a legtöbben úgy gondolták, hogy az Úr megmenti és felemeli Izráelt, a vele ellenséges népeket pedig örökre elpusztítja. Hallgatói legnagyobb megdöbbenésére a próféta azonban kijelentette, hogy az Úr napja a végzet napja lesz még Isten népe számára is (Zof 1:1-5), mert vétettek Isten ellen (Zof 1:17).

Hasonlítsuk össze Zof 1:14-18 versét Jóel 2:1-11 és Ám 5:18-20 szakaszával! Milyen képet kapunk „az Úrnak napjáról” az idézett igeszakaszokból?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

A közelgő ítéletet Zofóniás az özönvíz pusztításához hasonlítja, amikor a víz minden életet elsodort (1Mózes 6-8. fejezet). Isten teremtési rendjéhez képest szinte fordított sorrendet mutat Zof 1:2-3 verseinek listája azokról, akikre pusztulás vár: emberek, szárazföldi állatok, madarak, víziállatok (vö. 1Móz 1:20-27).

A próféta figyelmeztette a népet, hogy az ítélet alól pénzzel nem tudják kiváltani magukat (Zof 1:18). Sem arany, sem ezüst nem védheti meg őket az Úr haragjától. Jeruzsálem önelégült lakói azt állították, hogy Isten se jót, se rosszat nem tesz. Egyszerűen semmilyen megnyilvánulásra nem számítottak az Úr részéről (Zof 1:12). Az isteni ítélet azonban megmutatja, hogy Isten milyen tevékenyen munkálkodik annak biztosításáért, hogy népének legyen jövője.

Zofóniás világossá teszi, hogy Isten ítéletének nem csupán a büntetés, hanem a helyreigazítás a célja. Az Úr védelmet ígér mindazoknak, akik keresik Őt (Zof 2:3). Az Úr napja nem csupán a világ végét jelenti, hanem Isten örök országának jövőbeli megalapítását is.

Milyen értelemben tapasztaljuk most is azt, amiről Zof 1:18 versében olvasunk? Vagyis milyen helyzetekben éreztük már, hogy a világ minden pénze sem menthet meg?

Zof 2:1-3 szakaszában a próféta bűnbánatra hív. A pusztulás hamarosan bekövetkezik ugyan, mégis van idő védelmet találni, de csak akkor, ha a nép megtér. A megtérésre nem hajlandó gonoszok az ítélet napján elenyésznek, mint a polyva. Zsolt 1:4 szintén a polyvához hasonlítja a gonoszokat, akikre végül pusztulás vár.

„Keressétek az Urat” – ezekkel a szavakkal bátorítja Zofóniás azokat, akik megalázzák magukat Isten előtt, hogy rendületlenül tartsanak ki hitükben. Tanítása szerint az Úr keresése megegyezik az igazságosság és alázat keresésével. Lényeges a bűnbánat ahhoz, hogy az ember elkerülhesse a küszöbön álló ítéletet.

Zofóniás a megtérő embereket nevezi úgy, hogy „e föld alázatosai” (Zof 2:3). A következő igehelyek hogyan világítanak rá e kifejezés jelentésére, amit úgy is fordíthatnánk, hogy „a föld szegényei”? Zsolt 76:10; Ézs 11:4; Ám 8:4; Mt 5:3

Azok az alázatos emberek, akik hűségesek maradtak Istenhez, akiket Ő vezet és tanít. A zsoltáros így fogalmaz: „Jó és igaz az Úr, azért útba igazítja a vétkezőket. Igazságban járatja az alázatosokat, és az ő útjára tanítja meg az alázatosokat” (Zsolt 25:8-9). A próféta arra biztatja az alázatosokat, hogy Istent keresve, az igazságosságra és az alázatosságra törekedve készüljenek a közelgő ítéletre. A talán szó fejezi ki annak lehetőségét, hogy a hűséges alázatosak életben maradhatnak. A túlélés teljes egészében Isten kegyelmén múlik, a kegyelem pedig soha nem vehető magától értetődőnek, természetesnek. A fenyegető vész idején van remény a jövőre nézve, amit a könyörületes Isten biztosít. Az Úr védelmet ígért minden benne bízónak (Jóel 3:16; Náh 1:7). Az ilyen bizalom kizárja azt, hogy az ember csak magára akarjon támaszkodni; kizárja a ravaszságot és a csalást is.

„Látszólag nincs tehetetlenebb, valójában mégis legyőzhetetlenebb, mint az a lélek, aki érzi semmiségét, és teljesen a Megváltó érdemeiben bízik. Ima, valamint Isten Igéjének tanulmányozása által, és mert hiszi, hogy Isten állandóan jelen van, a leggyengébb ember is kapcsolatban lehet az élő Krisztussal, aki fogja kezét, és soha nem ereszti el” (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó. 120. o.). Milyen tapasztalatot szereztünk már e bátorító gondolattal összefüggésben? Hogyan tanulhatunk meg ilyen kapcsolatban élni Krisztussal?

Egy kínai közmondás szerint a szoba legsötétebb pontja közvetlenül a gyertya alatt van. Ezt a közmondást a Zofóniás korabeli Jeruzsálem erkölcsi állapotára is vonatkoztathatnánk. A próféta éppen akkor fejezte be az isteni ítélet kihirdetését a Júdával szomszédos népek felett (lásd Zofóniás 2. fejezet): nyugaton a filiszteusok, keleten Moáb és Ammon, délen a kúsiták, északon pedig Asszíria. Viszont nem fejezi be itt a felsorolást, a folytatásban leleplezi azoknak a vétkeit is, akik magában Jeruzsálemben, Isten földi városában laknak.

Olvassuk el Zof 3:1-5 szakaszát! Kikre vonatkozik az elítélő szó és miért? Hogyan fordulhatott elő, hogy végül mégis ilyen romlottá vált Isten népe, amely annyi világosságot és igazságot ismerhetett? Mit tehetünk, nehogy velünk is ez történjen?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Zofóniás főként Júda fővárosa miatt fejezi ki aggodalmát. Vezetőit vádolja a város erkölcsi romlásáért, ami közvetlenül abból eredt, hogy a vezetők nem éltek a rájuk ruházott felelősségi körhöz és szerephez méltó életet (vö. Jer 18:18; Ez 22:23-30). A korrupt udvart irányító fejedelmeket „ordító oroszlánok”- hoz hasonlítja, a bírákat pedig „estve járó farkasok”-hoz. A templomban sem volt sokkal jobb a helyzet, mivel a papok nem tanították Isten Igéjét és a próféták sem az igazságot mondták.

„Jósiás uralkodása alatt az Úr világosan megjelentette Sofóniásnak a tartós hitehagyás következményeit, és felhívta az igaz egyház figyelmét a dicsőséges jövőre. Jövendölései, amelyek a Júdát fenyegető ítéletet hirdették meg, vonatkoznak a Krisztus második adventje idején élő, megtérni nem akaró világra is” (Ellen G. White: Próféták és királyok. 2. kiad. Budapest, 1995, Advent Kiadó. 244. o.).

Nézzünk csak szét! Végső pusztulás vár a világra, még ha most csábítónak is tűnik. Aki nem hisz a Bibliában, az is látja, hogy milyen könnyen bekövetkezhet a romlás. Miért csak az Úrban lehet egyedüli reményünk? Hogyan tanulhatunk meg mind jobban Istenre hagyatkozni és nem a világ üres, hiábavaló dolgaiban bízni?

„Az Úr, a te Istened közötted van; erős ő, megtart; örül te rajtad örömmel, hallgat az ő szerelmében, énekléssel örvendez néked” (Zof 3:17).

A könyv záró szakaszában (3:9-20) Zofóniás a harag témájától elfordulva a helyreállításról szól. Az ítélet után elérkezünk Isten végső céljaihoz. A népek a fegyelmező isteni tettek után együttesen az Úrhoz fordulnak, hogy tiszta szívből szolgálják. A nép ajka megtisztult, hogy szolgálatával imádhassa és dicsőíthesse az Urat. Megmarad Júda kicsiny, de alázatos és hűséges maradéka, akik elfoglalják majd az öntelt vezetők helyét.

Még fontosabb, hogy az Úr népe között fog lakozni, helyrehozza a múltban történt rossz dolgokat. A népnek nem kell többé félelemben élni, mert az Úr velük lesz, közöttük lakozik. Megváltójuk és Szabadítójuk lesz. „…legelésznek és lenyugosznak és nem lesz aki felrettentse őket” (Zof 3:13).

Ilyen áldások természetesen örömet váltanak ki a népből Isten miatt, de a próféta kijelenti, hogy Isten fog örülni népének. Az Úr irántuk érzett öröme és szeretete olyan nagy lesz, hogy örömkiáltásokat hallat majd.

Hogyan mutatta be Ézsaiás próféta Isten örömét a megváltott nép felett? Ézs 62:5; 65:19

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

A nagy Király, az isteni Harcos fogja népét megvédeni és magáénak követelni. Megad minden kedvezményt övéinek, amit a kereszten, értünk kivívott győzelme által biztosított. Az alázatosokat felmagasztalja; szégyent, szenvedést és elidegenedést tiszteletre, áldásokra változtat, ráadásul jelen lesz népe között. Kiemelt figyelmet fordít a sántákra és a kivetettekre, mint ahogy ez a téma a Jézus Krisztus által hirdetett üzenetnek is fontos részét képezte.

Az Úr még a rettenetes figyelmeztetések között is adott reményt népének. Hogyan tanulhatunk meg nap mint nap ezzel a reménységgel élni adventistaként, a második advent ígéretében bízva? Miként maradhat élő ez a reménységünk, főként a bajok és a világban tapasztalható megannyi szomorúság idején?

Olvassuk el Náhum próféta könyve 1-3. fejezetét! Konkrétan melyik versekben rejlik tanítás Isten jellemére vonatkozóan? Az itt olvasottakat hogyan alkalmazhatjuk az utolsó idők eseményeire?

Náhum próféciájában találjuk Isten szavát e világ birodalmai ellen, amelyeket Ninive szimbolizál. A próféta a korabeli világra tekintve látta, amint Isten keze az Asszír Birodalom ellen emelkedik. Kijelentette, hogy fővárosa, Ninive hamarosan elesik és többé már nem emelkedik fel. Náhum abszolút bizonyossággal szólt, mint aki ismerte Isten jellemét a prófétaság ajándéka révén (Náh 1:1). Az Úr megmutatta neki azt, ami majd bekövetkezik. Isten nem hagyja büntetlenül a vétkest (2Móz 34:6-7; Náh 1:3).

Az asszírok sok népet kifosztottak, csillapíthatatlan hatalomvágy fűtötte őket, hírhedt volt kegyetlenségük. Isten „borotvájaként” (lásd Ézs 7:20) előszeretettel „megnyirbálták” szomszédaikat. Végre elérkezett a borotva eltörésének ideje. Isten ítéletének végrehajtói sem kapnak felmentést az ítélet alól. Attól kezdve Ninive megszűnt létezni, a prófétai szó viszont tovább él. Arra emlékeztet, hogy talán lassúnak tűnhet az isteni igazságszolgáltatás, ám végül semmi nem tartóztathatja fel.

Amint egy korábbi tanulmányban láttuk, évekkel Náhum szolgálata előtt Ninive lakói meghallották Jónás üzenetét, megtértek, Isten pedig megkímélte városukat. Bűnbánatuk azonban nem maradt tartós, a nép visszatért régi szokásaihoz. Az elnyomó igájuk alatt szenvedő sok ország örömmel üdvözölhette Ninive elestének hírét. Jó hírt visz a hírnök (Ézs 52:7), Asszíria hatalma megtört. Isten népe újból békében tisztelheti az Urat (Náh 1:15).

Ha mégoly nagy is az Úr haragja, kegyelme annál hatalmasabb. Védelmezi azokat, akik jóságának teljességét várják. Náhum azt tanította, hogy Isten gondoskodik a benne bízókról, de „gáttörő árvízként” üldözi ellenségeit a sötétségben (Náh 1:8). Isten állt az események mögött, Ő határozta el, hogy elérkezett a Ninive feletti ítélet ideje.

A próféta bemutatja, hogy Isten hatalmas erővel bír. Az egész teremtett világ remeg előtte, nem tűri meg örökre a bűnt, de mindazokat megmenti, akik bíznak benne. Nem létezik köztes terület. Vagy az egyik oldalon állunk, vagy a másikon. „Aki velem nincsen – mondta Jézus –, ellenem van” (Mt 12:30).

„A végtelen Isten most is tévedhetetlen pontossággal tartja számon a népek dolgait. Ameddig kegyelmét kínálva bűnbánatra szólít, a számvetést nem zárja le, de amikor az ember túllépi a menny által szabott határt, akkor Isten megmutatja haragját. A számadás lezárul. Isten türelme véget ér. Nem véd már a kegyelem” (Ellen G. White: Próféták és királyok. 2. kiad. Budapest, 1995, Advent Kiadó. 226. o.).

„A világ számadással tartozik az el nem bukott világok és a menny előtt az egész föld Bírájának, akit elítéltek és keresztre feszítettek. Ez lesz az igazi számadás napja, Isten bosszúállásának hatalmas napja! Krisztus akkor nem Pilátus zárkájában áll. Pilátus, Heródes és mindazok, akik gúnyolták, szidalmazták, elutasították és keresztre feszítették, megtudják majd, hogy mit jelent a Bárány haragját érezni. Valós fényükben látszó tetteik megelőzik őket” (Ellen G. White: Testimonies to Ministers. 132. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Zofóniás kortársai közül némelyek rettenetes dolgokat követtek el úgy az Úr, mint a többi ember ellen, míg mások csak közönyösen végignézték, amint az előbbiek különféle gonoszságokat hajtottak végre. Vajon Isten szemében melyik rosszabb e kétféle bűn közül? Érvekkel támasszuk alá válaszunkat!

2) Térjünk vissza a hétfői részhez, ahol ezt az idézetet találjuk: „Látszólag nincs tehetetlenebb, valójában mégis legyőzhetetlenebb, mint az a lélek, aki érzi semmiségét, és teljesen a Megváltó érdemeiben bízik.” Mit jelent „teljesen a Megváltó érdemeiben” bízni? Hogyan mutatkozik meg ebben is a Krisztusba vetett hit általi megigazulás nagyszerű igazsága? Miért van központi szerepe ennek az igazságnak egész hitrendszerünkben? Ha nem Krisztus érdemeire hagyatkozunk, akkor kinek az érdemeiben bízunk?

3) Miért olyan könnyű, főként a kényelemben és gazdagságban élők számára elfeledkezni arról, hogy mindenünk Istentől függ? Hogyan védekezhetünk a tévedésektől ezen a téren?

4) Beszélgessünk még arról, hogy az Úr örül és énekel népe miatt. Általában mi fejezzük ki örömünket az Úrnak énekben mindazért, amit értünk tett. Mi a jelentősége annak, amikor ezt Ő teszi? Hogyan lehet ez, hiszen mindannyian eléggé szánalmas helyzetben vagyunk?

SZILÁGYI JÓZSEF:

NÁHUM PRÓFÉTÁT OLVASVA

Birodalmak omlása hatalmas,

elenyészik minden nagy erő;

véget ér egy korszak, új idő

jön, s nem tudni még, kit emel magas

helyekre, más népek fölé

e hullám, e földrengés,

e sors, – vagy főleg és

leginkább a mindörökké

biztos égi trón. Mert van égi

hatalom is: Ő az igazságos,

rendíthetetlen. Ítéli

ellenségeit, ellene senki se

állhat, jogosan kormányoz.

…S bármi nagy, elpusztul Ninive.