A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

Az Úr napja (Sofóniás, Náhum)

Május 25. Szombat délután

Elközelgett hozzánk az idők vége. Tudtomra adták, hogy Isten megtorló büntetései már el is érkeztek a Földre. Az Úr előre figyelmeztet minket a küszöbön álló eseményekre. Világosság ragyog Igéjéből, és mégis sötétség borítja a földet és fekete éj a népeket. „Amikor azt hangoztatják: Béke és biztonság, akkor éri őket hirtelen a pusztulás… és meg nem menekülnek.”

A mi kötelességünk kutatni e rettentő sötétség okát, hogy elkerüljük az utat, amely ekkora tévelygéshez vezette az emberiséget. Isten lehetőséget adott a világnak, hogy kutassa akaratát és engedelmeskedjék neki. Igéjében az igazság világosságát közölte velünk. Figyelmeztetést, útmutatást, feddést küldött, de csak kevesen hallgatnak a szavára. Akár a zsidó nemzet, a többség – még a hitvalló keresztények nagy hányada is – büszke a kiváltságaira, de e nagy áldásokért semmit sem ad cserébe Istennek. Az Úr végtelen kegyelméből utolsó üzenetet küldött a világnak. Bejelentette, hogy Krisztus az ajtó előtt áll, és a megrontott mennyei törvényre is ráterelte a figyelmet. Az özönvíz előtti emberek gúnyolódva vetették el Noé figyelmeztetését. Az élvezetek szerelmesei ma is ugyanúgy elvetik az Atya hű szolgáinak üzenetét. A világ halad megszokott útján dolgaiba és élvezeteibe merülve, pedig Isten haragja nemsokára eléri törvényének eltipróit. Megváltónk szánakozva látta előre a veszélyeket, amelyek követőit körülveszik majd ebben az időben, ezért különleges figyelmeztetést adott nekik: „Vigyázzatok magatokra, hogy el ne nehezedjék szívetek a tobzódásban, részegségben és az evilági gondok miatt, hogy ne váratlanul lepjen meg titeket az a nap. Mint a csapda, úgy fog lecsapni mindazokra, akik a föld színén laknak. Virrasszatok tehát szüntelenül és imádkozzatok. Így lesztek méltók arra, hogy megmeneküljetek mindattól, ami következik, és hogy megálljatok az ember Fia előtt.” Ha az egyház a világ útjait járja, a világ sorsában kell osztoznia. Sőt, mivel nagyobb világosságot nyertek, büntetésük is szigorúbb lesz, mint a hitetleneké. – Bizonyságtételek, V. kötet, 99–100.

Május 26. Vasárnap

Isten Sofóniás próféta által nevezi meg a büntetéseket, amelyeket a gonoszság cselekvőire fog hozni: „Bizony elpusztítok mindent a föld színéről – mondja az Úr. Elpusztítok embert, állatot, elpusztítom az ég madarait, a tenger halait, elbuktatom a gonoszokat, eltörlöm az embert a föld színéről – mondja az Úr.” „Az Úr áldozatának napján meglátogatom a vezetőket, a király háznépét, azokat, akik idegen ruhába öltöznek. Meglátogatok azon a napon mindent, akik átlépik a küszöböt, akik Uruk házát erőszakkal és csalással töltik tele.” „Abban az időben lámpással átkutatom majd Jeruzsálemet, és megbüntetem az embereket, akik poshadnak, mint a bor seprője. Akik azt mondják szívükben: Az Úr nem tehet sem jót, sem rosszat. Akkor majd prédává lesz kincsük, házuk meg pusztasággá. Házat építettek? Nem fogják lakni! Szőlőt ültettek? Nem fogják inni borát! Közel van már az Úr napja, közel bizony, hamarosan elérkezik. Mily szörnyű kiáltozás az Úr napján! Mintha harcos hallatná csatakiáltását. Az a nap a haragnak napja, a szorongatásnak és a gyötrelemnek napja, a pusztításnak és a fosztogatásnak napja, a sötétségnek és a homálynak napja, a felhőknek és a komor fellegeknek a napja. Olyan nap, melyen harsog a kürt, és elhangzik a csatakiáltás a megerősített városok és a magas bástyák ellen. Veszedelmet hozok az emberekre, botorkálnak majd, mint vakok (mert vétkeztek az Úr ellen). Vérük kiloccsan, mintha por volna – holttestük, mint a szemét. Ezüstjük, aranyuk nem mentheti meg őket. Az Úr haragjának napján, féltékenység tüzében elpusztul az egész föld, mert megsemmisíti, kiirtja a föld minden lakóját.” (Sof 1:2–3, 8–18)

Isten nem tűrhet sokkal tovább. Büntetései néhol már sújtani kezdenek, s az emberek rövidesen megérzik kifejezett nemtetszését.

Olyan eseménysor következik, mely nyilvánvalóvá teszi, hogy Isten a helyzet ura. Az igazságot világosan és félreérthetetlenül hirdetik. Népünknek elő kell készítenie az Úr útját. A Szentlélek irányítása mellett színtisztán kell hirdetnünk az örömhírt. Az élő víz patakmedrének mélyülnie és szélesednie kell. Mindenfelé, közel és távol, az Atya embereket fog elhívni az eke szarva mellől, az üzleti foglalkozásnak a gondolkozás javarészét lekötő közönségesebb ágaitól, s tapasztalt munkások mellett őket fogja nevelni. Miután megtanultak eredményesen munkálkodni, hatalommal hirdetik az igazságot. Az isteni gondviselés csodálatos tevékenysége a nehézségek hegyeit mozdítja el, és a tengerbe veti. Hallatszani fog a föld lakói számára oly értékes üzenet, és meg is értik. Az emberek megtudják, hogy mi az igazság. A munka előre halad, amíg az egész világot be nem tölti a figyelmeztetés. Akkor jön el a vég. – Bizonyságtételek, IX. kötet, 95–96.

Május 27. Hétfő

Szombaton akik Istenhez szerettek volna közeledni, határozott módon keresnikezdték Őt. A jelenkori tanítás a következőképpen hangzik: „Keressétek az Urat mindnyájan, e föld alázatosai, akik az Ő ítélete szerint cselekesztek; keressétek az igazságot, keressétek az alázatosságot!” Az igazság és az alázat felbecsülhetetlen kincse nem található meg őszinte és komoly keresés nélkül. Nem fog csak úgy megjelenni az emberi szívben. Mindenki kitartóan és figyelmesen keresse Krisztus igazságát és alázatosságát. Ezt mondja a próféta: „Keressétek az igazságot, keressétek az alázatosságot: talán megoltalmaztattok az Úr haragjának napján!” Kitartó kéréseinkkel kerestük az Urat, a Szentlélek pedig nyilvánvalóvá tette Isten jelenlétét közöttünk. Akik teljes szívből keresik az Urat, azok bizonyosan megtalálják, mert Ő mindig rendelkezésünkre áll a szükség idején. – Signs of the Times, 1888. április 20.

Szelídség és alázat jellemzi mindazokat, akik engedelmeskednek Isten törvényének, és akik Krisztus igáját hordozzák. Ezek az erények meghozzák a várt eredményt – Krisztus szolgálatának békéjét. – Signs of the Times, 1912. április 16.

Ezekben a komoly időkben valamenynyien vizsgáljuk meg szívünket, bánjuk meg bűneinket, alázzuk meg magunkat Isten előtt. Üdvösségünket az Úrral kell rendeznünk. Egyéni feladat ez, és van elég elintézni valónk anélkül, hogy testvéreink ruházatát, tetteit és indokait bírálgatnánk. „Keressétek az Urat, ti szegényei a földnek, akik teljesítitek parancsait. Keressétek az igazságot, keressétek az alázatot, talán menedéket találtok az Úr haragjának napján!” Ez a mi feladatunk. Nem bűnösöket szólít a szöveg, hanem a föld összes szelíd emberét, akik teljesítik parancsait, és megtartják rendeléseit. Benső lelki munka vár ránk, és ha mindnyájan engedelmeskedünk, örömteli egységet fogunk látni a szombattartók soraiban. – Bizonyságtételek, I. kötet, 425–426.

„Keressétek az igazságot, keressétek az alázatosságot: talán megoltalmaztattok az Úr haragjának napján!”

Hozzánk szólnak e szavak, akik itt öszszegyűltünk, akik megtartjuk az Ő parancsolatait és rendeléseit. Szomorú lenne elhanyagolni vagy elutasítani a komoly istenkeresést. Hiba lenne elengedni magunk mellett a lehetőséget, mivel nagy áldások várnak azokra, akik teljes szívből keresik az Urat.

Mindenki tegye fel magának a kérdést: „Mindent megteszek, hogy világosságot és szabadságot árasszak ezen a találkozón?” Olyan feladat vár mindnyájunkra, amit senki más sem végezhet el helyettünk. Az Úr örömmel veszi, ha megalázzuk szívünket őelőtte, ha megvalljuk bűneinket, és magunk és testvéreink közül kiűzünk minden rosszat. Fennáll annak a veszélye, hogy az ellenség azt sugallja, miszerint nem kell megaláznunk szívünket Isten előtt, nem szükséges testvéreink előtt megvallanunk bűneinket, amit ellenük vétettünk, amikor hiányosságaikról beszéltünk, és kissé eltúloztuk hibáikat, helytelenül értelmeztük szavaikat, és engedtük, hogy ellenséges érzület járja át a szívünket. Némelyek ilyen érzéseket táplálnak. Elidegenedés, előítéletek és féltékenység lakozott a szívekben, ezért e Sátán által plántált gyom kiölte Jézus és az egymás iránti szeretetet. Testvéreim, megengedjük, hogy az ellenség győzedelmeskedjen, és kijavítatlanul maradjanak ezek a hibák? Vagy találkozóink alkalmával megvalljuk bűneinket, és bocsánatot kérünk testvéreinktől? Keresni fogjuk-e az alázatot? Megnyitjuk szívünket a feddhetetlenség Napja sugarainak tiszta és kellemes befolyása előtt? Az apostol azt tanácsolja, hogy legyünk irgalmasak és alázatosak. Lelkünket vegye hatalmába Krisztus szeretetének, szelídségének, jóságának nemessége. Jézus jelleme ragyogjon jellemeteken át, ezzel bizonyítva, hogy a Megváltó gondolata lakozik bennetek, és együtt érző lelkületet tápláltok testvéreitek iránt. – Review and Herald, 1884. március 4.

Május 28. Kedd

Nem Habakuk volt az egyetlen, akivel Isten kinyilatkoztatást küldött a boldog reménységről és a jövő diadaláról éppúgy, mint korának megítéléséről. Jósiás uralkodása alatt az Úr világosan megjelentette Sofoniásnak a tartós hitehagyás következményeit, és felhívta az igaz egyház figyelmét a dicsőséges jövőre. Jövendölései, amelyek a Júdát fenyegető ítéletet hirdették meg, vonatkoznak a Krisztus második adventje idején élő, megtérni nem akaró világra is. – Próféták és királyok, 389–390.

Sokan állítják, hogy megtartják a menny parancsolatait, miközben eltulajdonítják azokat az eszközöket tőle, amelyeknek feltétlenül Isten tárházába kellene jutniuk. Ők tizedükkel és adományaikkal csapják be az Urat. Elrejtik Isten elől, ami Őt illeti meg. Gyengeséget és szegénységet vonnak magukra, de sötétséget a gyülekezetre, mivel kapzsiságukban megcsalják Istent a tizedben és az adományokban.

Akik istenfélelemben dolgoznak, igyekezzenek eltávolítani az akadályokat a gyülekezet útjából, és próbálják helyrehozni a sajnálatos gonoszságot, hogy Isten népe meggyűlölhesse a bűnt, megtisztulhasson és megdicsőüljön az Úr nevében. De ezek a személyek folyton a megszenteletlenek ellenszegüléseivel fognak szembesülni. Sofóniás leírja ezen emberek valós lelki állapotát, de a szörnyű büntetést is, amit viselkedésükkel magukra vonnak.

(Olvassuk el: Sofóniás 1:12, 14–18. verseit.)

Épp e nehéz időkben kell az igazság zászlaját magasba emelni. A zászlóvivők legyenek erősek, és határozottan álljanak meg a viharban. Amikor minden katona kiképzését megvizsgálják, aki nem hajlandó megállni, sosem hordozhatja a győzelmi pálmát. A hűségesek nem fogják eltitkolni a valóságot, hanem szívvel-lélekkel munkálkodnak függetlenül attól, hogy mi lesz a küzdelem végkimenetele. Isten gyűlöli a bűnt. Megátkozza azokat, akik így bátorítják a bűnöst: „Jól van a te lelked.”

Az Úr elfogadja a bűnvallomást, ha az a helyreállítás és a nép megtisztulása érdekében megfelelő időben történik. Ám vannak közöttünk némelyek, akik így vallják meg bűneiket, mint Ákán – túl későn a meneküléshez. Isten próbára teheti népét, és új lehetőséget kínálhat fel nekik csak azért, hogy bebizonyítsa, nem állhatnak meg egyetlen próbában sem. Ők nincsenek összhangban a jósággal. Gyűlölik a szívből jövő bizonyságtevést és örülnének, ha a feddő személyeket végleg el tudnák hallgattatni. – Review and Herald, 1873. szeptember 23.

Május 29. Szerda

Szavainkon és imáinkon át Isten kétségbevonhatatlanul be akarja bizonyítani, hogy lelki életet élünk. Azért is nem örvendezünk az áldás teljességének, melyet az Úr készített számunkra, mert nem hittel kérjük. Ha gyakorolnánk az élő Isten szavában vetett hitünket, a leggazdagabb áldásokban részesülnénk. Hitetlenségünk gyalázatot hoz a mennyre, ezért nem tudunk életet közvetíteni erőteljes, fölemelő bizonyságtételünkkel. Nem adhatjuk át, ami nekünk nincs.

Ha alázatosan járunk Istennel, ha Krisztus szellemében dolgozunk, egyi künk sem fog súlyos terhek alatt görnyedni. Rávetjük terheinket a nehézségek mindenható hordozójára. Akkor az Úr jelenlétében, szeretetének mély, bensőséges kapcsolatában várhatjuk el a nagy diadalokat. A tábori összejövetel elejétől a végéig a szeretet ünnepe lehet, mivel Isten jelenléte népével van.

Az egész menny szívén viseli üdvösségünket. Az Atya megbízta ezerszer ezer és tízezerszer tízezer angyalát, hogy szolgálják az üdvösség leendő örököseit. Óvnak minket a gonosztól, visszaszorítják a sötétség hatalmait, akik elpusztításunkra törnek. Van hát okunk minden percben hálásnak lenni, még ha látszólag nehézségek állják is el ösvényünket!

Maga az Úr a segítőnk. „Énekelj, Sionnak leánya, harsogj, Izrael, örvendj és teljes szívvel vigadj, Jeruzsálem leánya! Az Úr, a te Istened közötted van; erős Ő, megtart; örül terajtad örömmel, hallgat az Ő szerelmében, énekléssel örvendez néked.” (Sof 3:14, 17) Az Úr azt akarja, hogy ezt a bizonyságtételt adjuk át a világnak. Legyen dicsérete szüntelen szívünkben és ajkunkon. – Bizonyságtételek, VI. kötet, 63–64.

Isten népéhez szólok, akik megtartották bizodalmukat, akik nem hagyják el az igazságot, amely egykor a szenteknek adatott, akik megállnak a romlottság e napjainak erkölcsi sötétségében. Az Úr szava így hangzik felétek: „Vigadok Jeruzsálem fölött, és örvendek népem fölött.” Vajon látjuk-e eme szövegben Istennek atyai szeretetét irántuk, akik igazságban, szentségben ragaszkodnak hitükhöz? A legszomorúbb a viszony Isten és népe között. Nem csupán megmentő kegyelmét, megbocsátó szeretetét élvezzük, hanem ennél többet is. Az Úr örvend a népe fölött. Gyönyörködik bennük. Népének Ő a kezese. Akik igaz szívvel szolgálják Őt, azokat megszépíti, s felruházza a szentség lelkével. Életszentségbe öltözteti. Isten szereti őket, akik akaratát teljesítik, akik az Ő képmását tükrözik. Az igazak, a hívek átalakulnak Fiának képmására. Szájukban nem találtatik álnokság, mert szeplőtlenül állnak Isten trónja előtt. – Bizonyságtételek a lelkészeknek, 414–415.

Május 30. Csütörtök

Az asszír birodalom felemeltetése és bukása példaként szolgál a ma élő nemzetek számára. Az ihletés Asszíria dicsőségét és felvirágzását egy Isten kertjében található sudár fához hasonlítja, amely minden fa fölé növekedett.

„Ímé, Asszúr cédrus volt a Libánonon, szép ágakkal és sűrű gallyaival árnyékot tartó és magas növésű, melynek felhőkig ért a teteje... Az ő ágain csinált fészket minden égi madár, és gallyai alatt fiadzott a mező minden vada, s árnyékában lakott sok mindenféle nép. És széppé lőn magasságával, hosszan kiterjedt ágaival, mert gyökere sok víz felé nyúlt. A cédrusok el nem takarták őt az Isten kertjében, a ciprusok nem voltak hasonlók ágaihoz, s a platánoknak nem voltak olyan gallyai, mint néki; Isten kertjében egy fa sem volt hasonló hozzá az ő szépségében. Széppé tettem őt az ő sok ágaival, úgyhogy irigykedett rá Éden minden fája az Isten kertjében.” (Ezék 31:3–9)

Ám a birodalom vezetői ahelyett, hogy a különleges áldásokat az emberiség javára fordították volna, számos nemzetet megnyomorítottak. Nem gondoltak Istenre és embertársaikra, ezért irgalmatlanul követték politikájukat, amellyel minden népet arra akartak rávenni, hogy elismerje Ninive istennőjének fenségét, akit sokkal többre értékeltek, mint a magasságos Istent. Az Úr Jónást küldte el hozzájuk a figyelmeztető üzenettel, és egy ideig megalázták  magukat a seregek Ura előtt, és megbocsátásért könyörögtek. Ám nem sok idő elteltével visszatértek bálványimádásukhoz és világhódító politikájukhoz. (…)

A végtelen Isten kitűnő pontossággal őrzi a történelem feljegyzéseit. Ez a jelentés nyitott marad, míg felkínálja megtérésre hívását, ám amikor az eljut az általa megszabott végső határig, kiárad haragja. A jelentés lezárult. A mennyei türelem elérte végső határát. Az irgalom már nem jár közben érettük. (…)

Asszíria büszkesége és bukása példaként áll előttünk a vég napjaiban. – Review and Herald, 1915. június 3.

Számomra megdöbbentő, hogy Istennek oly sokat kell szenvednie az emberi gonoszság miatt, tűrnie kell engedetlenségüket, hagynia kell élni őket, habár visszaélnek irgalmával, és hamisan esküsznek ellene. Ám az Ő útjai nem hasonlítanak a mi útjainkhoz, és ne csodálkozzunk hosszútűrésén, szeretetén, irgalmán és végtelen együttérzésén, mivel Ő már régen bizonyította jellemét, azt, hogy nem gerjed haragra, és kész ezer íziglen is irgalmazni azokon, akik szeretik Őt, és megtartják parancsolatait. – Manuscript Releases, XXI. kötet, 243.