A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

Az Úr népe (Mikeás)

Május 11. Szombat délután

A Biblia arra kér, hogy az igazság elveit tartsuk tiszteletben minden üzleti kapcsolatban. Határozott szavakkal elítéli a tisztességtelen magatartást, tiszta gondolkodást kíván szóban és tettben. „Így szólt a seregeknek Ura, mondván: Igaz ítélettel ítéljetek, és irgalmasságot és könyörületességet gyakoroljon ki-ki az ő felebarátjával. Özvegyet és árvát, jövevényt és szegényt meg ne sarcoljatok, és egymás ellen még szívetekben se gondoljatok gonoszt.” „Megjelentette néked, ó, ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr tetőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel.”

Az Úr próbára teszi az embert mindennapi élete során. Ám sokan, akik fennhangon hirdetik, hogy ők a mennyet szolgálják és szeretik, nem állják ki a próbát. Nyereség utáni vágyukban hamis mérlegsúlyokat és mérleget használnak. Nem a Bibliát teszik életük mércéjévé, ezért nem érzik szükségét a hűségnek. Türelmetlenül törekszenek a vagyonszerzésre, ezért megengedik, hogy munkájukba beférkőzzön a hamisság és a ravaszság. A világ látja magatartásukat, és keresztény értéküket üzleti ügyeik szerint értékeli. Isten is látja őket, és felteszi a kérdést: „Vajon jóváhagyom-é a hamis mértéket és a zsákba rejtett csalárd fontokat?” „Halljátok meg ezt ti, kik a szegényre törtök és e föld szegényeinek kipusztítására. Mondván: Mikor múlik el az újhold, hogy gabonát árulhassunk? És a szombat, hogy megnyithassuk a gabonás házat? Hogy megkisebbítsük a vékát és megnagyobbítsuk az árát, és hamis mértékkel csalhassunk?! Hogy megvegyük a szegényeket pénzen és a szűkölködőt egy öltő saruért, és eladhassuk a gabona hulladékát?! Megesküdött az Úr Jákob büszkeségére: Soha el nem felejtem semmi cselekedetüket!” „Az álnok font utálatos az Úrnál; az igaz mérték pedig kedves néki.” – Signs of the Times, 1896. december 24.

Május 12. Vasárnap

Salamon ezt írta: „Jaj neked, ország, ha királyod gyermek…” (Préd 10:16) Így volt ez Júda országával is. Az állandó vétkezés következtében uralkodói olyanokká lettek, mint a gyermekek. Ésaiás felhívta a nép figyelmét arra, hogy meggyengült a helyzetük a föld népei között. Rámutatott, ez azért van, mert gonoszságokat követnek el a magaslatokon. „Az Úr, a seregek Ura eltávolít Jeruzsálemből és Júdából mindenféle támaszt – mondta a próféta: minden támaszt, amit a kenyér, minden támaszt, amit a víz nyújt, a hőst és a katonát, a bírót és a prófétát, a varázslót és a véneket, a hadnagyot és a főrendűt, a tanácsost, az ügyes mestert és a varázsláshoz értőt. Ifjakat teszek vezéreikké, és sihederek uralkodnak rajtuk.” „Bizony, elbukik Jeruzsálem, és elesik Júda, mert nyelvükkel és tetteikkel az Úr ellen fordulnak…” (Ésa 3:1–4, 8)

Ez az idő valóban nagyon vészterhes volt a választott nép számára. Csak néhány év, és Izrael országának tíz törzse szétszóródott a pogány világ népei közé. Júda országában szintén sötétek voltak a kilátások. A jó hatások rohamosan csökkentek, a rosszak egyre szaporodtak. Mikeás próféta, látva a helyzetet, így kiáltott: „Kivesztek az országból a hívek, nincs becsületes ember.” „Aki a legjobb köztük, olyan, mint a tüskebokor, a legbecsületesebb is olyan, mint a tövisbokor.” (Mik 7:2, 4) „Ha a seregek Ura nem hagyott volna néhány menekültet – nyilatkoztatta ki Ésaiás –, olyanok lennénk, mint Szodoma, Gomorához hasonlítanánk.” (Ésa 1:9)

Isten a hűségesekért és a tévelygők iránti végtelen szeretetéből minden korban sokáig tűrte az engedetleneket. Kérlelte őket, hogy hagyjanak fel bűnös életmódjukkal, és térjenek vissza hozzá. „Ez a parancs, az a parancs, ez a szabály, az a szabály, itt egy kicsi, ott egy kicsi!” (28:10) Az Úr elhívott emberei által így tanította a vétkezőket az igazság útjára.

Ez történt Akház uralkodása alatt is. Jahve egyre csak megtérésre hívta Izraelt. A próféták szeretettel kérlelték a népet, nyomatékosan buzdítva őket bűnbánatra és reformációra. Szavaik gyümölcsöt teremtek a menny dicsőségére.

Mikeás által hangzott a döbbenetes felhívás: „Hallgassátok meg, amit az Úr mond! Szállj perbe a hegyekkel, hadd hallják meg hangodat a halmok! Halljátok meg, hegyek, az Úr perbeszédét, ti is, ősrégi alapjai a földnek! Mert pere van népével az Úrnak, törvénykezni akar Izraellel.” – Próféták és királyok, 323–325.

Május 13. Hétfő

Az Úr szövetséget kötött Izraellel, hogy ha  engedelmeskednek parancsainak, esőt ad nekik a kellő időben, a föld meghozza a termést és a gyümölcsfák is gyümölcsüket. Csépelni fognak szüretig és szüretelni vetésig. Jóllakásig ehetik kenyerüket, és biztonságban lakhatnak földjükön. Elhullajtja előttük ellenségeiket. Nem vetné meg őket, hanem lakóhelyet választana köztük. Velük élne, Istenük lenne, ők meg az Úr népe. De ha nem hallgatnak rá, az ellenkezőjét teszi velük. Abban az esetben áldása helyett átka nyugodna meg rajtuk. Megtörné makacs gőgjüket. Olyanná tenné fölöttük az eget, mint a vas és a földet, mint az érc. „Hiába fogy a ti erőtök, mert földetek nem adja meg termését és a föld fája sem adja meg gyümölcsét. Ha mégis ellenemre jártok, és nem akartok rám hallgatni… én is bizony ellenetekre járok.” – Bizonyságtételek, II. kötet, 661.

Az Úr Mózes által népe elé tárta hűtlenségük következményeit. Ha nem tartják meg Istennel kötött szövetségük feltételeit, elszakadnak tőle, az élettől, és nem részesülhetnek áldásában. Izrael időnként megfogadta Isten intéseit. Ilyenkor gazdagon áradt az áldás a zsidó népre és általuk a környező nemzetekre. De történelmük során sokszor elfeledkeztek Vezetőjükről, és szem elől tévesztették a menny képviselőiként kapott magasztos kiváltságaikat. Megfosztották Istent a tőlük elvárt szolgálattól, embertársaikat a lelki vezetéstől és a szent példamutatástól. Ki akarták sajátítani a szőlőskert gyümölcsét, ahol az Úr sáfársággal bízta meg népét. Kapzsiságuk miatt még a pogányok is megvetették őket. Ezzel alkalmat nyitottak a körülöttük élőknek, hogy rosszul értelmezzék Isten jellemét és országának törvényeit. – Próféták és királyok, 20–21.

Az Újszövetség arra bátorít, hogy tanuljunk azon zsidó emberek példájából, akik elhanyagolták kötelességeiket, és eltávolodtak az élő Istentől. „Mindezek pedig példaképen estek rajtuk; megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett.” A hajdani Izrael tévedései és hibái Isten szemében nem súlyosabbak, mint ma élő követőinek hiányosságai. Századokon át növekedett a világosság, és az utolsó nemzedékek elődeik példájával is rendelkeznek. Az Úr nem változik, ezért kerülnünk kell azokat a bűnöket, amelyekért elítélte a korábbi nemzedékeket. Figyelnünk kellene a múltbeli tanácsokra, ragaszkodnunk kellene az engedelmesek bátorítására szolgáló ígéretekhez. Ha alázatosan megtanuljuk a leckét, ha a hit és az erény útjait járjuk, akkor élő kapcsolatban lehetünk Istennel, és Ő lesz a mi támaszunk, pajzsunk és védelmünk. Most kell megfelelni azoknak a feltételeknek, amelyek biztosítják a vég idején a gazdag áldásokat. Azért nem részesülünk elegendő áldásban Teremtőnk részéről, mert a nép, amely Isten szolgájának vallja magát, megosztott szívű – éppen úgy, mint a hajdani Izrael. Ma sokan azt mondják, hogy Őt tisztelik, mégis bálványokat imádnak a zsidókhoz hasonlóan.

Minden újabb nemzedékkel egyre ragyogóbbá vált a világosság, és mi felelősek vagyunk annak felhasználásával. Akik azt állítják, hogy Isten szolgái, de önző módon viselkednek, és saját becsvágyó terveiket követik, a kedvteléseket hajszolják, önmagukat szeretik, sokkal bűnösebbek, mint hajdan Izrael népe, mivel ösvényükre sokkal nagyobb világosság fénylik. Rendelkeznek a múlt tapasztalatával, Izrael engedetlenségének történelmével, és tudják, hogy milyen következménnyel jár feladatuk elhanyagolása. Hallották a menny figyelmeztetéseit, mellyel abban próbált nekik segíteni, hogy elkerüljék ősi megmeneküljenek tettük következményeitől is, hogy ne kövessék el a régi Izrael bűnét. Sokan csodálkoznak, hogy a zsidó nép milyen hálátlan volt a szerető és gondoskodó Istennel szemben. Arra gondolnak, hogy ők nem így viselkednének, de tegyük fel csak magunknak a kérdést: mennyi hálát tanúsítunk az Úr jósága, szeretete, irgalma és szelídsége iránt? Ugye, milyen könnyű elfelejteni az Atyát és akit elküldött, Jézus Krisztust? Mindannyian azon ítélet alatt állunk, amely a hajdani Izrael felett is lebegett, ha elfelejtünk hálásnak lenni az Úr naponkénti irgalma iránt. – Review and Herald, 1895. május 21.

Május 14. Kedd

Jézus a menny Királya. Ő az Úrral egyenlő, és mégis jónak látta levetni királyi koronáját, palástját, hogy magára ölthesse az emberi természetet. Krisztus testet öltése nagy titok. (…) Isten Fia minden tekintetben emberi természetet kellett viseljen. Nem hordozhatott egy minden embernél ékesebb szépséget. Nem lehetett mindenkinél nagyobb vonzereje társai között, amivel magára vonta volna a nép figyelmét. Az emberi család képviselőjeként érkezett földünkre, és így is állt meg ég és föld előtt. Teremtménye helyetteseként és biztosítékaként kellett megállnia. Emberként olyan életet élt, amely ellentmondott Sátán kijelentésének, miszerint mindörökre az ő irányítása alatt áll az emberiség, és még maga Isten sem ragadhatja ki őket a keze közül.

A Megváltó kisgyerekként érkezett földünkre anélkül, hogy valamilyen földi előjogban részesült volna. Szegény, egyszerű szülei voltak, és megtapasztalhatta a nélkülözéssel járó következményeket. Kisgyerek korában, ifjú és felnőtt korában is átélte a szegény emberek nehézségeit. Jézus születése olyan titok, amely nem is szorul magyarázatra. (…)

Krisztus testet öltését szemlélve elcsodálkozunk a számunkra érthetetlen és felfoghatatlan titkon. Minél többet elmélkedünk felette, annál csodálatosabbnak tűnik. Milyen nagy különbség van a Fiú mennyei mivolta és a betlehemi kisded tehetetlensége között! Mi töltheti be ezt a hatalmas távolságot a hatalmas Isten és a tehetetlen csecsemő között? Mégis a világ Teremtője, aki az istenségben lakozik, magatehetetlen gyermekként jelent meg egy kis jászolban fekve. Aki minden angyalnál több, hiszen egyenlő az Atyával dicsőségben és szentségben, magára vette az emberiség ruháját! A mennyei és az emberi titkos módon ötvöződött, az ember és Isten eggyé vált. Ebben az egységben leljük meg az elesett emberiség reménységét. Krisztus emberi természetére tekintve látjuk az Ő dicsőségének visszatükröződését, az Ő képmását.

Jézus már zsenge kortól kezdve nehéz életet élt. Ifjú korában édesapjával együtt dolgozott az ácsműhelyben. Habár Ő volt a dicsőség Királya, egyszerű munkájával megdorgálta az emberi lustaságot, és rámutatott, hogy mindennemű munka nemesítő a keresztény ember számára. Aki megengedi magának, hogy lustálkodjon, az eltávolodik a krisztusi tanítástól. Már gyerek korában engedelmes és szorgalmas volt. A családban igazi napsugár volt. Hűséggel és örömmel végezte a rá háruló feladatokat. A világ Megváltójaként a legalázatosabb helyzetbe került. Emberi természetet öltött magára, hogy az emberekért munkálkodhasson. Nagyon közel érezte magát a szegényekhez, mivel ismerte a szegénységgel járó hiányokat. Személyesen közösséget vállalt az alázatosok terheivel. A világ Üdvözítője nem élt lusta, önző életet. Nem próbálta elnyerni az emberek dicséretét és hízelgését. Tapasztalatból ismerte mindazoknak a nehézségeit, akik a mindennapi kenyérért dolgoznak, és képes volt megvigasztalni és bátorítani a vagyontalan munkásokat. Akik Krisztus életét a maga valódi módján fogják fel, nem állíthatják, hogy különbséget tehetnek a társadalmi osztályok között, és hogy a gazdagabbak értékesebbek, mint a szegények. A dicsőség Királya küzdelmes életet élt. – Signs of the Times, 1896. július 30.

Május 15. Szerda

Az Úr előtt kedves mércét Mikeás próféta szavai tükrözik a legjobban: „Megjelentette néked, ó, ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr tetőled! Csak azt, hogy igazsá got cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel.” Némelyekről elmondható, hogy igazságot cselekszenek, szeretik az irgalmasságot, ám nincs meg náluk az igazi elv, a hit, amely segítené őket az Isten előtti alázatos járásban. Látszólag minden feltételnek eleget tesznek, kivéve a szentséges hitet, ám ha ez hiányzik, már mindenük hiányzik. Nem szentül meg az életük, és indítóokaik szentsége nélkül nem tetszhetnek Istennek. A menny ítélőképességgel és érzelmekkel ruházta fel az embert, hogy megérthesse az Ő jellemét, ahogy kinyilatkoztatott Krisztusban, és hogy a Fiúba vetett hit által hasonlóvá válhassunk őhozzá. Minden igazi keresztény életében Jézusnak kell látszódnia. Mindenki saját életével bizonyítja, hogy jogosan nyeri el az Atya és Fia országát. – Review and Herald, 1909. szeptember 30.

A szombat megtartójában az önzetlen és tiszta szeretet hiánya Sátán megrontó befolyásának a következménye. A világ folyton azon fáradozik, hogy elűzze az irgalmat és a szeretetet, amit Isten próbál gyermekei lelkében elvetni. Az Úr művében még a fontos pozíciókat betöltők is azt állítják, hogy az „üzlet az üzlet”, vagyis az üzleti életet nem szabad összekeverni a vallással. Az emberek lehetnek becsületesek a könyvelésük vezetésében, és lehetnek nagyon szigorúak lelki életükben, de mindez olyan, mint a pengő érc, ha Isten szeretete nem látszik meg mindennapi életükben. Krisztus feddő szavakat intézett az írástudókhoz és farizeusokhoz, mert nem végezték el embertársaik iránti kötelességüket. Így szólt hozzájuk: „Jaj, néktek, képmutató írástudók és farizeusok! Mert megdézsmáljátok a mentát, a kaprot és a köményt, és elhagyjátok, amik nehezebbek a törvényben, az ítéletet, az irgalmasságot és a hűséget: pedig ezeket kellene cselekedni és amazokat sem elhagyni.” – Review and Herald, 1891. július 28.

Május 16. Csütörtök

„Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban!” (Mik 7:18)

Az isteni megbocsátás nem csupán egy szimpla jogi aktus, amelynek következményeként az Úr felszabadít az ítélet alól. Nemcsak a bűn megbocsátását, hanem a bűntől való szabadulást is jelenti. A megváltó szeretet kiáradása változtatja meg a szívet. Dávid nagyon helyesen értelmezte a bűnt, amikor így imádkozott: „Tiszta szívet teremts bennem, ó, Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem.” (Zsolt 51:12)

Ha akár egyetlen megtérő lépést teszel felé, Ő sietve átölel végtelen szeretetének karjával. Füle kész meghallgatni összetört lelked kiáltásait. Jól ismeri a szív istenkeresését. Egyetlen bizonytalan ima sem hangzik el, egyetlen könny sem hull, és egyetlen Isten iránti őszinte vágy sincs eltitkolva Isten Lelke előtt, amire ne küldene mielőbbi választ. Még mielőtt elhangzana a könyörgés, vagy nyilvánvalóvá válna a szív óhaja, Krisztus kegyelme már az emberi lélek segítségére siet. – The Faith I Live By, 129.

Sátán mindent megtett azért, hogy az Úr igazi képmását eltörölje, és úgy mutassa be Őt, mint akiben nincs meg a szeretet. Ilyen az ördög jelleme. Belőle hiányzik az együttérzés és az irgalom. Mivel lázadó, kedvét leli az emberi család pusztításában. Éppen ilyen jellemruhába akarta öltöztetni a menny Istenét is.

Jézus eljött, hogy eltávolítsa ezt az igazságtalanságot. Azért jött, hogy elmondja az embernek, nincs okuk a félelemre, és hogy nyugodtan közeledhetnek magasztosságához. Folyamatosan arra törekedett, hogy hallgatói figyelmét Istenre terelje. Bemutatta az Atya jellemét, és kijelentette, hogy annyira szereti gyermekeit, hogy még hajszálaikat is számon tartja. Egyetlen verebecske sem hullhat el a mennyei Atya tudta nélkül. Ő teljes mértékben megérti teremtményeit, és ha a szív az Ő kezébe kerül, húrjai pedig az Ő akaratára hangolódnak, felcsendül a hála és a dicséret éneke. – Signs of the Times, 1898. január 20.