SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

A teremtés és az evangélium

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 3:21; Zsoltár 104:29-30; Máté 27:46; János 1:4; Róma 5:6-11; Galata 3:13

„Mert amiképpen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképpen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek” (1Kor 15:22).

A Biblia beszámolója szerint Isten a saját képére, erkölcsi hiba nélkül valónak teremtette meg Ádámot és Évát. Viszont az első emberpár rendelkezett szabad akarattal, hiszen ez volt az előfeltétele annak, hogy képesek legyenek szeretni. Isten elleni lázadásuk következtében Sátán hatalma alá estek (lásd Zsid 2:14-15), ami miatt azután az egész világ az ellenség hatalmába került. Jézus azonban eljött, hogy az ördög munkáit lerontsa (1Jn 3:8) és kiszabadítson bennünket a gonosz markából, helyettünk vállalva a halált és életet ajánlva fel. A kereszten Jézus bűnné lett értünk (2Kor 5:21) és tapasztalta az Atyától való elszakadást, amit a bűn okoz. Halálával Isten és az emberiség között helyreállította az Ádám és Éva bűne miatt megtört kapcsolatot.

Ezek a pontok mind logikusan kötődnek a teremtés történetéhez. Majd a teremtés úgy kerül ismét a képbe, hogy hatalmával a Teremtő Isten új szívet ad gyermekeinek (2Kor 5:17), megújítva bennünk Isten képét és helyreállítva vele kapcsolatunkat.

Jól tudjuk, az Isten képére teremtett, tökéletes első emberpár bűnbe esett, és ez a halál oka. Az Úr figyelmeztette őket előre, meg is értették, amit mondott nekik. Éva még a kígyónak is elmondta, mit hallott Istentől, mégis elkövették a bűnt. Időnként Évához hasonlóan bennünket is csalással vesz rá a bűnre a gonosz, más esetekben viszont tudatosan követünk el valami rosszat, mint Ádám. Ám mindenképpen bűnösök vagyunk, Isten törvényének megszegői.

1Móz 3:9-15 versei szerint mit tett Isten Ádám és Éva bűnesete után?

_____________________________________________________________

Isten kivizsgálta a történteket, „vizsgálati ítéletet” tartott, aminek nem az volt a célja, hogy megismerje a tényállást, hiszen mindennel tisztában volt. Valójában Ádámnak és Évának akart alkalmat adni a tetteikért való felelősségvállalásra, mert ez az első lépés a bűnbánat és a helyreállítás felé. Isten kérdőre vonta őket a történtekről, ők pedig vonakodva ugyan, de bevallották neki. Bűnösök voltak, és bűnük azonnali következményeket is vont maga után, mégis akkor, az Édenben mondta el nekik az Úr az első evangéliumi ígéretet (lásd a 6. tanulmány).

Isten kegyelme még miben mutatkozott meg a továbbiakban (1Móz 3:21)?

_____________________________________________________________

A legváratlanabb módon következett be a halál. Ahelyett, hogy Ádám és Éva azonnal meghalt volna, egy vagy több állatnak kellett meghalnia. Próbáljuk meg elképzelni, mit érezhetett Ádám, amikor az állat elpusztult – helyette, hogy áldozat legyen! Ember ekkor lett először tanúja az elmúlásnak, ami minden bizonnyal rettenetes lelki gyötrelemmel tölthette el. Majd az állat bőrét lefejtették és öltözet készült belőle számukra. A bőr Ádám testére került, hogy eltakarja meztelenségét. Amikor csak a ruhára esett a tekintete vagy megfogta azt, bizonyára eszébe jutott, hogy mit tett, mit veszített el. A ruha emellett még Isten kegyelmére is emlékeztette.

Kétségtelen, hogy mindannyian kimondhatatlan hálával tartozunk Istennek irántunk tanúsított kegyelméért. Ezt azzal nyilváníthatjuk ki a legjobban, ha mi is kegyelmet gyakorlunk másokkal! Ki az, akin éppen most megkönyörülhetnénk, még ha érdemtelen is rá?

1Móz 3:19 versében Isten közölte Ádámmal, hogy halálakor majd visszatér a földbe, aminek porából teremtette meg őt az Úr. Ez történik velünk is. Természetesen nem válunk majommá, mert nem majmokból lettünk. Isten a porból formálta meg az első embert, tehát halálunk után porba térünk vissza.

Végső soron mi a jelentősége számunkra 1Móz 2:7, Zsolt 104:29-30, Jn 1:4 és ApCsel 17:24 verseinek? Milyen értelemben kell hatnia az életmódunkra ennek az igazságnak?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Az élet bámulatos jelenség. Jól ismerjük, mégis van benne valami titokzatosság. Ízekre szedhetünk egy élő szervezetet, de végül a különböző atomokon és molekulákon kívül nem találunk mást. Egy tartóban összegyűjthetjük a molekulákat, hevíthetjük, vagy áramot vezethetünk át rajtuk, vagy egy sor más kísérletet elvégezhetünk, mégsem tudjuk visszahozni az életet. Az élő testnek vagy élő sejtnek nincs olyan külön összetevője, amire azt mondhatnánk, hogy ez az „élet”. Az élet az egész élő szervezetet áthatja, nem egy önállóan létező valami, amit el lehetne választani a sejtektől.

Arról viszont sokat tudunk, hogyan lehet életet kioltani. Az élőlények megölésének számtalan módját találta fel az ember, e módszerek némelyike döbbenetes részletességgel leplezi le a bűnös szív erőszakos voltát, kegyetlenségét. Az ember ölni tud, de az élet teremtése meghaladja képességünket. Egyedül Isten képes arra, hogy élő szervezeteket teremtsen. Tudósok próbálkoztak az élet létrehozásával, gondolva, hogy ha sikerrel járnak, lesz okuk elzárkózni az Istenbe vetett hit elől. Erőfeszítéseik azonban mindeddig hiábavalónak bizonyultak.

Hogyan hatott a bűn az életadó Istennel való kapcsolatunkra (Ézs 59:2)?

_____________________________________________________________

Csak Istentől ered az élet, tehát az Istentől való elszakadás elvág az élet forrásától. Ennélfogva az Úrtól való elszakadás elkerülhetetlen következménye a halál. Még ha 969 évig él is valaki, mint Methusélah, a történet akkor is így végződik: „és meghala” (1Móz 5:27). Természetéből fakadóan a bűn elszakít az élettől, ezzel halált okoz.

A Biblia egészében azt találjuk, hogy Isten az ember bűnösségére megváltással válaszol, amire az őszinte, önzetlen szeretet készteti. Teljes joggal hagyhatta volna, hogy Ádám és Éva martalékul essen Sátán pusztító erejének, végtére is ők döntöttek. Isten azonban tudta, hogy Ádám és Éva nem mérte fel tette igazi jelentőségét. Ezért elhatározta, hogy ad nekik alkalmat az újabb döntésre, miután még több ismeretet szereztek.

Hogyan világít rá Róm 5:6-11 szakasza Isten kegyelmének lényegére?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Ha valaki megbánt, általában elvárjuk, hogy bocsánatot kérjen tőlünk, mielőtt helyreállna a jó viszony közöttünk. A bocsánatkérés természetes dolog ilyen esetekben. A megromlott kapcsolat teljes helyreállításához szükséges, hogy aki rosszat tett, az valóban sajnálja, amit elkövetett és vállaljon érte felelősséget. Isten viszont nem várta meg, hogy a bocsánatát kérjük, ő tette meg az első lépéseket. Amikor még bűnösök voltunk, meghalt értünk – csodálatos tanújele ez az isteni szeretetnek.

A mi viselkedésünk milyen Istenéhez képest? Mennyire gyakran sértődünk meg, gerjedünk haragra vagy törünk bosszúra, ahelyett, hogy a megbékélést munkálnánk? Örökké hálásak lehetünk, hogy Isten nem így bánik velünk!

A szeretet igazi jelentését mutatja be Isten azzal, ahogyan a bűnösökkel bánik. Ez nem csupán érzés, hanem elvi alapú magatartásforma. Minden erőfeszítést megtesz annak érdekében, hogy a vétkes fél megbéküljön azzal, aki ellen vétett, és így helyreálljon a kapcsolat. Abból láthatjuk, hogyan tekint a mi bűneinkre Isten, ahogyan Ádám és Éva bűnét kezelte.

„A Golgota eseményei a legmélyebb érzéseket keltik. Senkit nem ítélnek el, ha mély átélést tanúsít e téma hallatán. Gondolatainkkal fel nem foghatjuk, soha el nem tudjuk igazán képzelni, hogy a tökéletes, ártatlan Krisztus ilyen fájdalmas halált szenvedett el, a világ bűneinek súlyát magára véve! Lenyűgöző szeretetének hosszúságát, szélességét, magasságát és mélységét fel nem mérhetjük” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 2. köt. 213. o.). Valóban nem mérhetjük fel Isten szeretetének nagyságát, de miért fontos mégis, hogy törekedjünk rá?

„Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká lévén érettünk; mert meg van írva: Átkozott minden, aki fán függ” (Gal 3:13). Gondolkodjunk el azon, hogy mi minden következik ebből a szövegből, nem feledve, hogy Krisztus Isten! Mi mindent vállalt Isten azért, hogy megmentsen bennünket? Miért különösen tragikus, ha valaki nem fogadja el azt, amit áldozata által Krisztus felajánl?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Amikor Jézus magára vette bűneinket és Istentől elszakítva meghalt, akkor teljesítette az ígéretet, ami az Édenben hangzott el, hogy az asszony magva a kígyó fejére tapos. Áldozatával lehetővé tette Isten és az emberiség megbékélését, és ez végül oda vezet, hogy a világmindenségből örökre eltűnik a bűn (Zsid 2:14; Jel 20:14).

Gal 3:13 üzenetére gondolva olvassuk el Mt 27:46 versét! Mire következtethetünk Jézus szavaiból, vajon mit állt ki a kereszten?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Krisztus a kereszten magára vette a bűn átkát, ezt értünk vállalta. Ezzel változás állt be abban, ahogyan az Atya tekintett rá. Az oltárra vitt áldozati báránynak a bűnös helyett kellett meghalnia. Hasonlóképpen, amikor Krisztus a kereszten függött, más helyzetbe került az Atya előtt. El lett zárva az Atya jelenlététől, érezte az átkot, amit a bűn váltott ki. Vagyis Jézus, aki az örökkévalóságtól fogva egy volt az Atyával, tapasztalta az Atyától való elszakadást, amit Ellen White így nevezett: „az isteni erők elválása” (Ellen G. White: Manuscript, 93. 1899.). Valóban nehéz pontosan megérteni a történteket, de amit értünk, abból kiderül, hogy felbecsülhetetlen árat fizetett megváltásunkért.

Az evangélium nagyszerű hírének középpontjában Jézus halála áll, amit helyettünk vállalt. Magára vette bűneinket és azt a büntetést viselte el, ami jog szerint minket illetne. Azt is megállapítottuk már, hogy a teremtés történetéhez elválaszthatatlanul kötődik az a gondolat, hogy Krisztus helyettesünkként, a világ bűneiért halt meg. Azért jött, hogy eltörölje a halált, ami idegenként befurakodott Isten teremtett világába. Amennyiben Isten az evolúció elmélete által feltételezett módot választotta volna az ember megteremtésére, akkor a halál még véletlenül sem ellenség, zavaró tényező volna, hanem részét képezné annak, amit Isten eredetileg is az embernek szánt. Valóban fontos szerepet játszott volna az ember létrehozásának folyamatában. Nem is csoda, hogy a teremtési történetet értelmezve el kell vetnünk a teista evolúciós elméletet.

Mózes első könyvének teremtési beszámolója egyrészt tehát azért fontos, mert megértjük belőle, hogy Krisztus értünk halt meg. Ugyanakkor segít meglátni a megváltási terv másik vetületét is: Isten bennünk végzett teremtő munkáját, a megszentelést.

Milyen ígéreteket találunk Zsolt 51:12, Ez 36:26-27, 2Kor 5:17 és Kol 3:10 verseiben Mózes első könyve 1. és 2. fejezeteinek elvéhez kapcsolódóan, miszerint Isten a Teremtő?

_____________________________________________________________

Új szívet csak Isten adhat, hiszen az teremtést igényel. Mi nem vagyunk rá képesek. Rá kell bíznunk magunkat a Teremtőre, aki megalkotta a világot és megteremtette az első emberpárt. Dávid felismerte, hogy erre van szüksége. Istentől kérte, hogy teremtő tettével oldja meg a problémát.

A „Krisztusban” lévő ember valósággal új teremtés. A korábbi gondolkodásmódot fel kell váltania az újjáteremtett gondolkodásmódnak. Isten azért újítja meg gondolkodásmódunkat, hogy akaratával összhangban, jót cselekedjünk. Az újjáteremtés természetfeletti folyamat, amit a Szentlélek ereje által végez el. Amint Isten teremtő erejéről olvasunk az eredeti teremtés történetében, bizalom ébred bennünk, hogy az Úr hatalmával ma is képes megváltoztatni az életünket és helyreállítani a kapcsolatunkat vele.

Tapasztaltuk már, hogy mit jelent új teremtésként élni Krisztusban? Mit jelent ez napi, gyakorlati értelemben? Mi változik annak az életében, aki ezt átélte?

„’A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi; a kinyilatkoztatott dolgok pedig miénk és a mi fiainké mind örökké’ (5Móz 29:29). Hogy Isten miként valósította meg a teremtés művét, azt Ő soha nem nyilatkoztatja ki az embereknek; az emberi tudomány nem tudja kikutatni a Magasságos titkait. Teremtő hatalma éppoly megfoghatatlan, mint létezése” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 83. o.).

„Ez a sűrű sötétség elrejtette Isten jelenlétét. Isten tette sátorává a sötétséget, és ez a sötétség eltakarta dicsőségét az emberek szemei elől. Isten és szent angyalai a kereszt mellett voltak. Az Atya Fiával volt. Jelenlétét mégsem nyilvánította ki. Ha dicsősége elővillant volna a felhőből, akkor minden emberi szemtanú megsemmisült volna. Ebben a félelmetes órában az Atya nem vigasztalta meg jelenlétével Krisztust. Jézus egyedül taposta a szőlőprést, és az emberek közül senki sem volt vele” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 661. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1)  Hogyan kapcsolódik az evangélium a teremtés történetéhez? Mózes első könyve első három fejezetének mely elemei döntően fontosak az evangélium szempontjából? Miért mondjuk azt, hogy Jézus története Mózes első könyve történelmi hitelességén nyugszik? Hogyan hangozna Jézus története, ha Ádám és Éva nem létezett volna?

2) A Biblia fenntartja, hogy Isten természetfeletti folyamatok által hajtotta végre a teremtés munkáját. E folyamatokat a tudomány nem vizsgálhatja, csupán külön kinyilatkoztatás útján ismerhetők meg. Ezért nem érhet meglepetésként, hogy létezhet feszültség a Biblia és a tudomány között. Miért volna téves azt feltételezni, hogy a tudomány képes lesz magyarázattal szolgálni Isten minden teremtő tettére?

3)  Jel 14:6-7 értelmében milyen kapcsolatot találunk az evangélium, a teremtés és az ítélet között?

4)  A keresztény tanítások bírálói gyakran így érvelnek: Jézus előre tudta, hogy noha meg kell halnia, utána azonban majd feltámad. Akkor halála miért lett volna olyan nagy dolog, hiszen csak rövid ideig tartott? Mivel válaszolhatunk erre az ellenvetésre Mt 27:4 verse és az iménti, a Jézus élete című könyvből vett idézet alapján?

WASS ALBERT:

ELŐHANG (VIRÁGTEMETÉS)

Volt egyszer egy ember, aki az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének. De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer, meg ezer apró csillámló homok-szemcséből, és a homok-szemcséket köddel kötötte össze.

És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta, és azt mondták: bolond.

De az oszlop csak épült, egyre épült, mert az ember hittel a szívében építette az ő Istenének.

És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig nevettek, és azt mondták: majd a legelső szél összedönti.

És jött az első szél: és nem döntötte össze.

És jött a második szél: és az sem döntötte össze.

És akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült.

És az emberek, akik ezt látták, csodálkozva összesúgtak, és azt mondták: varázsló. És egy napon berohantak az udvarára. És ledöntötték az ő oszlopát.

És az ember nem szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének.

És az oszlopot most sem faragta márványból, sem nem építette kőből, hanem megint sok-sok apró homok-szemcséből és a homok-szemcséket köddel kötötte össze.