SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

A szombat az Édenben kapott ajándék

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 2:1-3; 5Mózes 5:12-15; Ezékiel 20:12; Márk 2:27-28; Zsidók 4:3-4; 2Péter 3:3-7

„Mert a szombatnak is ura az embernek Fia” (Mt 12:8).

A hatodik napon elkészült a teremtés műve. Isten a földet lakható hellyé tette és élőlényekkel népesítette be. Ádámot és Évát a saját képére formálta, otthonul pedig egy csodaszép, mindennel gazdagon ellátott kertet adott nekik. Megkötötték az első házasságot és megalapították az első családot. Isten elégedett volt minden teremtményével. Ám a paradicsomi élethez még valamit hozzátett: a hetedik napot, a szombatot (1Móz 2:1-3).

Mózes első könyve 2. fejezete cáfolja azt az általános nézetet, miszerint a hetedik nap „a zsidók szombatja” volna. Miért? Mert már az Édenben, a bűneset előtt, jóval a zsidó nép létezése előtt „megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt” (3. vers).

Emellett a szombat az egész emberiség számára (nemcsak egy nép számára) a teremtés emlékünnepe, ebből következik, hogy az egész emberiség élvezheti a szombatnap áldásait.

Ezen a héten az Édenből származó másik ajándék bibliai tanításával foglalkozunk.

A negyedik parancsolat (2Móz 20:8-11) közvetlenül utal a teremtés hetére. Ez azért lényeges, mert visszamutat az Édenre, a bűn nélküli, tökéletes világra, amit éppen akkor készített el a Teremtő. „Isten a szombatot nem valami új intézményként vezette be, mert a teremtés alkalmával alapította. Meg kell emlékeznünk róla és ünnepként kell megtartanunk mint Isten teremtő munkájának emlékét” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 263. o.).

Hogyan kapcsolja 1Móz 2:1-3 szakasza közvetlenül a teremtéshez a hetedik napot, a szombatot? Hogyan erősítik ezek a versek is azt a gondolatot, hogy Isten valóban hat nap alatt teremtette meg világunkat, nem pedig a teista evolúció képviselői szerinti hosszú korszakok során?

E három versben érdemes felfigyelni arra, hogy öt utalást is találunk a hetedik napra: az ötből háromszor ki is írja a hetedik napot, még kétszer pedig az azt és azon szavakkal jelöli. E versekben nincs semmi félreérthető sem a nappal kapcsolatban, sem azzal, amire konkrétan utal, mégpedig arra, hogy a teremtés hat napja előzte meg a hetediket.

Zsid 4:3-4 versében az író milyen eseményre utal a nyugalom kérdéséről szólva? Miért fontos ez?

Ez teljesen egyértelmű újszövetségi utalás Mózes első könyvének teremtési beszámolójára, további bizonyítékul a hatnapos teremtés és az azt követő nyugalomnap történelmi igazsága mellett.

Ma sokan ellenzik azt a gondolatot, hogy a teremtés hat nap alatt történt. Tudományos bizonyítékot szeretnének látni arra, hogy ez a feljegyzés igaz. Ám a tudományban is számos esetlegesség, bizonytalanság és előfeltételezés van. Különben is, hogyan lehetne bebizonyítani, hogy a teremtés valóban hat nap alatt történt?

„Isten nem távolította el előlünk a kétely lehetőségét. Hitünknek bizonyítékokon kell nyugodnia és nem szemléltetésen. Akik kételkedni akarnak, találnak rá alkalmat, de akik meg akarják ismerni az igazságot, elég alapot találnak a hitre is” (Ellen G. White: Előtted az élet. Nevelés. Budapest, 1992, Advent Kiadó. 169. o.). Milyen okok támasztják alá hitünket? Miért erősebbek ezek mindennél, ami kételyt ébreszthet?

Mennyiben különbözik 5Móz 5:12-15 szakaszának hangsúlya attól, ahogy a szombat parancsolatát 2Móz 20:8-11 verseiben olvassuk?

Ebben a részben Mózes arra emlékezteti az izraelitákat, hogy azért kell megünnepelniük a szombatot, mert Isten kiszabadította őket Egyiptomból. 5Móz 5:12-15 szakasza hallgat úgy a teremtés hat napjáról, mint a szombatról, amikor Isten megnyugodott. A hangsúly itt a szabadításra vagy a megváltásra kerül, ebben az esetben az Egyiptomból való kihozatalra, ami a Jézusban nyerhető megváltást szimbolizálta (lásd 1Kor 10:1-3).

Más szóval, nincs ellentét a nevezett két rész között. Nem igazolható, ha valaki az egyik szakasszal próbálná tagadni a másik érvényességét. Mózes arra akarta felhívni Izráel népe figyelmét, hogy először a teremtés, azután a szabadítás, vagyis a megváltás jogán tartoznak az Úrhoz.

Még mi ad okot a szombatünneplésre (2Móz 31:13; Ez 20:12)?

Ezek a szakaszok arra emlékeztetnek, hogy egyedül Isten képes megszentelni. Új szívet csak a Teremtő adhat. Gondolkozzunk el a szombatünneplés három okáról, amelyekről eddig szót ejtettünk! Milyen kapcsolatban állnak egymással? Amikor a hetedik napon megtartjuk a szombatot, elismerjük, hogy Isten hat nap alatt teremtette meg a világot, a hetedik napon pedig megpihent. Azért is a hetedik napon ünnepeljük a szombatot, mert Isten az, aki Krisztusban megváltott, megmentett, valamint Ő az, aki megszentel, ami szintén csak Isten teremtő erejéből történhet meg (lásd Zsolt 51:12; 2Kor 5:17).

Tehát a hatnapos teremtést tagadó elméletek általában elhomályosítják Isten kegyelmét, ugyanakkor felnagyítják az ember saját erőfeszítésének az értékét, mintha azzal megváltást szerezhetne. A teremtés története emlékeztet rá, hogy teljesen Isten kegyelmére, valamint Krisztus helyettünk vállalt áldozatára vagyunk utalva.

Maradjunk még egy kicsit annál a gondolatnál, hogy éppen annyira Istentől függ a megváltásunk, mint a létezésünk (végtére is, vajon mennyi beleszólásunk volt abba, hogy meg akarunk-e születni?). Hogyan segíthet a szombat megérteni, hogy életünk minden vonatkozásában elengedhetetlen szükségünk van Isten kegyelmére? Miként hasson ez a felismerés az életmódunkra?

A szombattal kapcsolatban milyen döntően fontos igazságot mond ki Jézus Mk 2:27-28 szakaszában? Hogyan mutatkozhat meg ez az elv abban, ahogyan megéljük a szombatot?

_____________________________________________________________

Jézus és a tanítványai éppen egy gabonatáblán haladtak át. A tanítványok éhségükben felszedtek néhány gabonaszemet és megették. Azzal nem volt semmi baj, ha a mezőn áthaladva valaki letépett néhány kalászt, mivel a társadalmi szabályok ezt megengedték. Szükség van az ételre, és elfogadható volt, hogy étvágyuk csillapítására a tanítványok megegyék, amit út közben találtak. A gond ott volt, hogy a vallási vezetők a szombatünneplésre vonatkozó saját szabályaikat az emberi szükségleteknél fontosabbnak tartották. Folyamatosan ez volt a Krisztus és a farizeusok közötti összeütközések színtere. Jézus válaszában érzékeltette, hogy helytelen a fontossági sorrendjük. Isten azt akarta, hogy a szombat az ember áldására legyen, nem szabad a szenvedés meghosszabbításának mentségéül használni.

Még mit tett meg Jézus szombaton, noha szintén vitát váltott ki vele (lásd Mt 12:9-13; Lk 13:10-17; Jn 5:1-17)?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Egyetlen olyan evangéliumi részben sem merül fel a szombat érvényességének a kérdése, ahol a szombattal kapcsolatos vitákról olvasunk. Valójában e részekben arról volt szó, hogy milyen módon kell megtartani a hetedik napot; távolról sem érintették a szombat eltörlésének vagy felcserélésének gondolatát.

Jézus példája nemcsak arra világít rá, hogy a szombatot továbbra is meg kell tartani, hanem bemutatja megtartásának módját is. Ezekből az esetekből láthatjuk, hogy az emberi szenvedés enyhítését segítő munka nem jelenti a szombat megszegését. Ellenkezőleg! Inkább azt mutatja, hogy pontosan a másokért végzett jótettekkel kell a szombatot megtartani.

Szombatünneplésünk hogyan tükrözhetné még inkább a Jézus példájában megfigyelhető elveket?

2Pt 3:3-7 szakaszában olvashatunk a csúfolódókról. Mennyiben igaz a mai társadalmakra az, amit ebben a részben találunk? Mit tagadnak a csúfolódók és miért?

__________________________________________________________________________________________________________________________

A csúfolódók azt állítják, hogy a világon folyamatosan minden egyformán történik, ezt nevezik a tudósok „uniformizmusnak”, ami egyet jelent a csodák előfordulásának tagadásával. Ezzel az állítással elutasítják azt a gondolatot, hogy ígérete szerint az Úr majd visszajön.

Figyeljük meg azonban azt is, hogyan kapcsolja Péter a második advent tagadását a teremtési beszámoló (valamint az özönvíz) elvetéséhez! Az egyik elutasítása a másik elvetését is jelenti.

Milyen üzenet hirdetésére kerül sor mennyei erővel, miközben a csúfolódók kételyeiket és ellenvetéseiket hangoztatják (Jel 14:6-7)?

_____________________________________________________________

A csúfolódók tévednek. Közeleg az ítélet. Az Ige arra szólít, hogy imádjuk azt, „aki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert” (7. vers), meg minden mást. Ez a megfogalmazás a teremtési történet nyelvezetére emlékeztet. A szöveg 2Móz 20:11 versére utal, rámutatva a teremtés és a szombat fontosságára a végidőkben. Mivel a szombat a teremtés és a megváltás bibliai történetét jelképezi, a teremtés történetének elutasítása a hetedik napi szombat elvetéséhez vezet el, illetve ahhoz, hogy felcseréljék azt valami mással, ami embertől származik. Amint Jel 14:8-10 szakasza is érzékelteti, ennek a következménye lelki elhajlás, Istentől való elszakadás lesz.

Isten arra szólítja népét, hogy imádják Őt mint Teremtőt. A Bibliában nem mutat rá más a hetedik napnál, a szombatnál jobban arra, hogy az Úr a Teremtő. Nem is csoda tehát, hogy az utolsó időkben olyan sarkalatosan fontos pontnak tartjuk a szombatot, a Teremtő Isten eredeti jelét.

Gondoljuk csak végig! Mennyiben gyengíti a valóságos, hatnapos teremtés elvetése a hetedik napi szombat fontosságát? Ha pedig meggyengül a szombatba vetett hitünk, akkor vajon miért ragaszkodnánk hozzá, ha üldözés lesz?

Olvassuk el a 92. zsoltárt! Milyennek kell a szombatünneplés élményének lennie? Mit tudhatunk meg ebből a zsoltárból, legalább részben? Miért fontos az, hogy ilyen örömet fejezzünk ki az Úrról gondolkodva?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

A zsoltáros nyilván ismerte az Urat, tudta, hogy milyen, mit tett és mit tesz majd meg egy napon. Éppen ez adott okot örömének kifejezésére. Figyeljük meg azt is, hogy a témák milyen széles körét foglalja bele a szombatnapi zsoltárba!

Először is, ami a legfontosabb, hogy jóságáért és hűségéért dicséri Istent, ad hálát neki. Emellett – egy szombatnapi zsoltártól elvárható módon – kiemeli, hogy az Úr a Teremtő.

Majd pedig itt is előkerül az ítélet témája. A Bibliában az ítélet nemcsak úgy szerepel, mint amiben Isten a gonoszok ellen lép fel, hanem úgy is, mint ami az igazaknak kedvez (lásd Dán 7:20-28). Az ítéletnek mindkét oldalára rámutat a zsoltár. Még ha most nem is látjuk meg ezeknek a teljesedését, ígéretet kapunk rá, hogy az idők végén, amikor Isten mindent újjá tesz (Jel 21:5), majd sor kerül az ítéletre!

Ebből a zsoltárból mindenképpen megtudjuk, hogy a szombat napjában, ami ugyan szent idő, mégis az Úrban való öröm napját kell látnunk, amikor örülhetünk benne és mindannak, amit értünk tett, ill. ígérete szerint tenni fog. A zsoltár egész hangvétele a dicséretet, az örömöt, a boldogságot fejezi ki, nem a zsoltáros tettei miatt, hanem az Úr múltbeli és jövőbeni tettei ismeretében.

Milyen nagyszerű ajándékot kaptunk! Hétről-hétre elkülöníthetjük életünk egy hetedét arra, hogy megpihenjünk és a hétköznapi élet elfoglaltságait és stresszhelyzeteit félretéve, szabadon élvezzük mindazt, amit Isten nekünk készített!

Hogyan tanulhatunk meg úgy örülni a szombatnak, mint itt a zsoltáros – ha ezt még nem tapasztaltuk volna eddig?

„Isten az embert a saját képmására teremtette. Ebben nincs semmi titokzatos. Alaptalan az a felvetés, hogy az ember lassú, fokozatos fejlődéssel alakult ki az alsóbbrendű állat- vagy növényvilágból. Ez a tanítás a Teremtő csodálatos munkáját az ember szűk, földi fogalmaihoz alacsonyítja le. Az ember olyan eltökélten tagadja Istent mint a világegyetem korlátlan Urát, hogy lefokozza saját magát, és megfosztja eredetének méltóságától. Aki a magasba helyezte a csillagokat és nagy hozzáértéssel színezte ki a mező virágait, aki betöltötte a földet és az eget hatalmának csodáival, amikor dicsőséges művének bekoronázása következett – hogy a gyönyörű föld uraként valakit a középpontba helyezzen –, olyan lényt teremtett, aki méltó a neki életet adó kézhez. Az emberiség családfája, ahogy azt az ihletett Ige megadja, nem valami fejlődő csírákig, puhatestű állatokig és négylábúakig követi nyomon eredetét, hanem a hatalmas Teremtőig” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 18-19. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1)  Az utolsó időkben miért nyer különös fontosságot a szombat és a teremtés közötti kapcsolat? Hogyan fejezi ki ezt az igazságot Jel 14:6-7 szakasza? Ennek a kérdésnek a megtárgyalásakor térjünk vissza a szerdai rész utolsó kérdéséhez!

2) Nagyjából akkor, amikor Charles Darwin fellépett az evolúció tanával, Isten egy egyházat hívott el, amelynek meghatározóan jellemző hitpontja a hetedik nap, a szombat. Isten erre az egyházra bízta Jelenések könyve 14. fejezetéből a hármas angyali üzenet hirdetését, ami kimondottan arra szólít, hogy imádjuk a menny és a föld Teremtőjét. Mi lehetne tehát még tragikusabb vagy a hittől való eltávolodás nagyobb jele, mint ha valaki az egyházhoz tartozónak vallja magát, mégis az evolúció mellett érvel?

3)  Az utóbbi években a tudomány az élet olyan összetettségére derített fényt, ami szinte felfoghatatlan. Charles Darwinnak még halvány elképzelése sem lehetett arról, hogy valójában mennyire bonyolult még az „egyszerűnek” nevezett sejt is. Ma már tudjuk, hogy az egyszerű sejt is jóval komplexebb, mint azt Darwin valaha gondolta volna. Egyébként ironikus, hogy számos tudós szerint az élet pusztán véletlenül alakult ki. Viszont az összetettségnek minél nagyobb fokára világít rá a tudomány, annál kisebb a valószínűsége, hogy mindez véletlenül alakulhatott ki, következésképp egyre valószínűtlenebb lesz az ateista evolúciós elmélet. Beszélgessünk ennek okairól!

TÚRMEZEI ERZSÉBET:

A LEGNEHEZEBB KÉRÉS

„Legyen meg a Te akaratod!”

Ha elkerülnek gondok, bánatok,

Könnyű kimondani.

De ha nehéz órák jönnek, s az öröm ködbe vész?

Ha a szív vérzik, a lélek zokog,

Ha éjszakának tűnnek nappalok,

Eltördelni mégis a mondatot,

Hogy „legyen meg a te akaratod!”?

Inkább sikoltanék: „Atyám, ne, ne!

Miért kell ennek így történnie?!”

Szívem keserű lázadásba jut,

Ha érthetetlen előtte az út.

Sírva tesz fel kínzó kérdéseket:

„Én Istenem, hát ez a szeretet?!”

Aztán elcsitul: „Bocsáss meg, Atyám!”

Te szeretsz engem híven, igazán.

Kínban vergődő szívvel is tudom:

Te vezetsz engem a legjobb úton.

Ellenemre is véghezviheted,

De szívem attól nem lesz csendesebb.

Taníts meg hát szívből kiáltani

Ne csak szájjal, de szívvel mondani:

„Ahogy te akarod, ne ahogy én!”

A békesség csak így lesz az enyém.

Lehet az út tövises, meredek,

Amerre vezetsz, bátran mehetek.

S mindennapi kérésem az marad:

„Add, hogy csupán Téged szolgáljalak!”

„Legyen akaratod”, ha nap nevet.

„Legyen akaratod”, ha éj temet.

Legyen most és mindörökké! Igen!

Fogd meg a kezem, fogadd el a szívem!

Ha utam célját el is takarod:

Hiszek! Legyen, ahogy Te akarod!