SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Jézus, mindeneknek Alkotója és Fenntartója

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Jób 42; Máté 5:45; 6:25-34; 10:28;

        Kolossé 1:16-17; Zsidók 1:3

„Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban” (Fil 4:19).

Isten olyan szabályozott pontossággal tartja fenn a világmindenség működését, hogy azt néha egy általa alkotott géphez hasonlítják, ami azután magától működik.

A gépnél viszont jobb hasonlat a hangszer, amit Isten felhasznál a kívánt „dallam” megszólaltatására, vagyis folytonosan fenntartja, amit megteremtett.

A világegyetemben semmi nem létezik az Úrtól függetlenül. Mindent Ő alkotott meg, ami létrejött. „Minden őáltala lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett” (Jn 1:3). Ezen túlmenően azonban Ő is tartja fenn az egész világot. Felfoghatatlan, megdöbbentő, hogy éppen azt feszítették keresztre a világért, aki teremtette és fenntartja azt!

„Pál apostol a Szentlélek által kijelenti Krisztusról, hogy ’…Őbenne teremtetett minden… minden Őbenne áll fenn’ (Kol 1:16-17). Az a kéz, amely fenntartja a világmindenséget, az a kéz, amely szabályos rendben és fáradhatatlanul működésben tart mindent mindenütt Isten világegyetemében, ugyanaz a kéz, amelyet értünk keresztre szegeztek” (Ellen G. White: Előtted az élet. Nevelés. Budapest, 1992, Advent Kiadó. 130. o.).

Kol 1:16-17 és Zsid 1:3 versei szerint mi a szerepe Jézusnak az univerzum folytonos létezésében?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Az itt olvasottakból az következik, hogy Jézus továbbra is hatalma által tartja fenn a világmindenséget. Az univerzum nem független tőle, létezése az isteni akarat folyamatos gyakorlásától függ. Ez cáfolja a deizmus filozófiai tanítását, ami szerint Isten megteremtette az önmagát irányítani képes világot, majd magára hagyta, hogy további isteni tettek nélkül evolválódjon. A Biblia azonban kizárja az efféle elméleteket.

Ám Isten nem is része a teremtésnek, folyamatosan végezve a teremtés munkáját, amint a panteizmus (miszerint Isten és a világegyetem ugyanaz volna) vagy a panenteizmus (amely szerint a világ Isten része, mintha a saját teste volna) hamis elméletei állítják. Az Úr semmiképpen nem függ az univerzumtól, hanem külön áll tőle. A világegyetem függ Istentől, nem fordítva.

Hogyan ír Pál apostol Jézushoz fűződő kapcsolatunkról (ApCsel 17:28; 1Kor 8:6)?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Pillanatról pillanatra, napról napra Isten fenntartó erejétől függ létezésünk. Szeretete miatt élünk, vagyunk cselekvőképesek, alakíthatunk ki kapcsolatokat most is. Ez különösképpen igaz azokra nézve, akik átadták magukat Istennek, akik Pál szavaival élve „Krisztusban” vannak (2Kor 5:17; Ef 2:10 – figyeljük meg e versekben a teremtésre tett utalásokat!). Emellett igaz az is, hogy a megváltást elutasítók élete is az Úr fenntartó erejétől függ. Dániel egészen világosan megfogalmazta ezt Belsazár királyhoz szólva: „De azt az Istent, akinek a kezében van az életed és minden utad, nem dicsőítetted” (Dán 5:23, új prot. ford.).

Viszont ennek fényében hogyan értsük a szabad akarat és a szabad választási lehetőség valóságát? Hitünk egészére nézve miért olyan fontosak létezésünknek ezek az elemei?

1Móz 1:29-30 versei mutatják, hogy amikor Isten megteremtette az állatokat, majd az embert, biztosította ételüket – fűféléket, gyümölcsöket és magokat választott nekik eledelül. A teremtési beszámolóban semmi nem utal ragadozók létére, sem az élelemért folytatott harcra. Isten mindent bőséggel kirendelt minden és mindenki számára, nem volt szükség erőszakra.

Ezzel éles ellentétben áll az evolúciós elmélet elgondolása, ami szerint az emberi élet – valójában minden élet – csak az erősebb fennmaradása és a ragadozó életmód kegyetlen folyamatai révén létezik. Mózes első könyvének első fejezetei erről mit sem tudnak, hanem az derül ki belőlük, hogy kezdettől fogva a világ igazi Paradicsom volt. Ezért olvashatjuk ezt a Biblia feljegyzésében arról, amikor Isten elkészült a teremtéssel: „És látá Isten, hogy minden amit teremtett vala, ímé igen jó. És lőn este és lőn reggel, hatodik nap” (1Móz 1:31).

Mit árul el 1Móz 2:8-9 szakasza arról a gondoskodásról, ahogyan az Úr mindent biztosított Ádámnak és Évának?

Amint már megjegyeztük, Isten biztosította az élelmet összes teremtményének, beleértve az embert is. Itt most azt láthatjuk, hogy még egy lépéssel továbbment. Nemcsak az egész föld rendelkezésére bocsátotta az eledelt, méghozzá bőségesen, hanem Ádámnak és Évának még egy külön kertet is készített, amelybe a szemnek tetsző és fogyasztható gyümölcsöket termő fákat ültetett (1Móz 2:9). Isten túláradó szeretetét és kegyelmét tanúsította gondoskodása, hogy megteremtette az Édenkertet a maga szépségével és ételeinek gazdag választékával. Ádám és Éva nem tett semmit, amivel megdolgozott volna érte, tehát a kert Isten kegyelméből fakadó ajándék volt, amit ingyen adott és bőségesen ellátta őket benne mindennel.

Amint egy korábbi tanulmányban már szót ejtettünk róla, messze kerültünk az eredeti teremtéstől. Világunk mostanra nagy károkat szenvedett, és amint látjuk, a földön semmi nem mentesült az ártalmaktól. Viszont még a leromlott állapotok között is erőteljes bizonyítékait találjuk Isten szeretetének.

„A természetben erő van, de a természet Istenének az ereje korlátlan. Isten tetteiből magyarázzák jellemét. Az Ő jelenlétét fogja mindenben észrevenni az, aki kezeinek munkájából ítéli meg az Urat, nem pedig nagy emberek feltételezései alapján” (Ellen G. White cikke, Signs of the Times. 1884. március 13.). Gondoljunk a természet világára! Hogyan vehetjük észre mindenben Isten jelenlétét?

Éppen a rossz kérdése az egyik kritikus dolog, amivel minden embernek meg kell birkóznia, aki hisz a szerető Istenben – nemcsak az emberi gonoszság, hanem a világban megfigyelhető rossz kérdésével. Amikor természeti katasztrófák következnek be (árvizek, hurrikánok, aszályok, földrengések stb.), nemcsak embereknek, hanem állatoknak is rengeteg fájdalmat és szenvedést okoznak.

Hogyan értsük ezeket? Végtére is, ha Isten uralkodik a teremtett világ felett, miért történnek ilyen bajok?

Jób könyve a Biblia egyik legrégebbi irata, amelyben a pátriárka számára fájdalmas valósággal jelentkeztek (többek között) e kérdések is (lásd a 4. tanulmányban).

Milyen választ találunk Jób könyve 42. fejezetében? Mely kérdések maradnak felelet nélkül?

Jób könyvének olvasóiban talán több kérdés marad, mint ahány választ kapnak. Valóban fontos igazságokat tudhatunk meg ebből az iratból a nagy küzdelemről (lásd még Jel 12:12), aminek hátterén kezdhetjük megérteni a gonosz létezését. A nagy küzdelem forgatókönyve azonban nem ad magyarázatot a gonoszság minden egyes esetére. Ha képesek lennénk magyarázatot találni a rosszra, akkor ez egy bizonyos értelemben azt jelentené, hogy igazolnánk, ezt azonban semmiképp nem tehetnénk! A nagy küzdelem rámutat a gonoszság mögött meghúzódó nagy kérdésekre; az alapgondolat viszont csak keveset árul el a rossz egyes eseteiről.

Jób nem értett mindent, mint ahogy mi sem, ha efféle nagy tragédiák, katasztrófák érnek. Isten szólt ugyan hozzá, de nem adott választ a kérdéseire és a történtek okát sem magyarázta el neki. Egyszerűen csak emlékeztette, hogy bizonyos dolgok meghaladják az ismereteit, de attól még bíznia kell Istenben, amit Jób meg is tett. Gyakran mi is hasonlót tapasztalunk, talán nem kapunk feleletet a kérdéseinkre. Jób története viszont bepillantást enged a gonoszság természetébe. Bemutatja, hogy Isten jól tudja, milyen küzdelmeket élünk át.

A szombati bevezető szakaszban olvassuk el ismét Ellen White szavait! Miért segít megbirkózni a rossz kérdéskörével, ha tudjuk, hogy mennyi szenvedést állt ki miatta Isten?

Olvassuk el Zsolt 65:10-11 és Mt 5:45 verseit! Mit cselekszik Isten a természet világában, hogy fenntartsa teremtményeit? Ezek szerint hogyan törődik a teremtményeivel?

Sokat tudunk a napfényről és az esőről, és a tudósok magyarázatot is adnak az e jelenségeket kiváltó folyamatokra. Ám mindkét esetben többről van szó, mint amit a tudomány elmondhat. A színfalak mögött Isten cselekszik teremtményei szükségleteinek biztosításáért. Talán nem értjük útjait, azt azonban tudjuk, hogy uralja a világot. Amikor egy kiváló zenész gyönyörűen játszik, az ember figyelme nem rá, hanem a muzsikára összpontosul. Isten is olyan mesterien irányítja a teremtett világot, hogy gyakran rácsodálkozunk a meglévő rendre és lenyűgöz a teremtés fenségessége. Ám nem mindig ismerjük fel, hogy a színfalak mögött Isten tevékenykedik, akarata szerint rendelve el az eseményeket. Az a szándéka, hogy végül minden az Őt szeretők javát szolgálja (Róm 8:28).

Milyen esetekről olvashatunk a következő szövegekben? 1Móz 8:1; 2Móz 10:13; 4Móz 11:31

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

A szél megszokott jelenség, általában tudjuk, hogy mi okozza. Ám e szövegekben különleges körülmények között támad fel, nevezhetnénk „a gondviselés szelének” is. Meghatározott időkben és helyeken, konkrét okból fújt. Még ha „természetesnek” tűnik is, egy láthatatlan Lény hajtja végre akaratát vele, felhasználva az általa teremtett világ tulajdonságait céljai véghezvitelére.

2Kir 20:9-11 szakaszában találjuk az egész Biblia egyik legkülönlegesebb csodáját. A nap, a föld és a napok hosszának kapcsolatát az emberi tapasztalat egyik legállandóbb és leginkább kiszámítható jellemzőjének tartjuk. Képzeljük csak el, hogyan reagálna a tudományos közösség, ha hasonló eset fordulna elő a mi időnkben! Mégis, fel kell tennünk a kérdést: „Avagy az Úrnak lehetetlen-é valami” (1Móz 18:14)? Ebből, mint ahogy egyéb csodákból azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a teremtésben és Isten teremtő tettei közül annyi mindent fel sem tudnánk fogni. Éppen ezért olyan fontos személyesen megismerni Istent, egyénileg tapasztalni szeretetének valóságát. Így megtanulunk bízni benne, még ha nem is értünk mindent.

„Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. Nem sokkal különbek vagytok-é azoknál” (Mt 6:26)?

Miután Ádám és Éva bűnt követett el, nem léphetett be többé az Édenbe, Isten azonban továbbra is gondoskodott fizikai szükségleteikről (1Móz 3:21). A bűn következtében új szükséglet is jelentkezett: ruházat kellett nekik. Ádám és Éva igyekezett ezt biztosítani magának, csakhogy a fügefalevelek nem voltak igazán alkalmasak erre a célra. Valami jobbra volt szükség, amit Isten meg is adott – bőrruha formájában. (A bőr jelentőségével majd egy másik tanulmányban foglalkozunk behatóbban.) Itt az a lényeg, hogy Isten még bűnbe esésük után is biztosította azt, ami kellett nekik. Ez újabb példa arra, hogy a kegyelmes Isten mindennel ellát, méltatlanságunk dacára is.

Olvassuk el Mt 6:25-34 szakaszát! Mi az a fontos üzenet, amit Jézus itt elmond? Hogyan értsük szavait a sokak életét beárnyékoló megpróbáltatások és tragédiák között?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Vigasztaló gondolatok, és jól tesszük, ha teljes szívvel, lélekkel és elmével ragaszkodunk hozzájuk, különösen a nagy szenvedés, veszteség vagy szükség idején. Jézus értünk halt meg, nem a liliomokért és a madarakért! Biztosak lehetünk szeretetében, bármilyen körülmények között legyünk is éppen. Viszont amint jól tudjuk, időnként a körülmények igencsak megindítóak lehetnek. Éhségek, aszályok, árvizek, fertőző betegségek pusztítanak, a halál minden oldalról támad, és e tragédiák alól a keresztények sem mentesülnek.

Isten nem ígéri népének, hogy fájdalmak nélkül, luxuskörülmények között élhetnek. Azt azonban megígérte, hogy megadja, amire szükségünk van; megerősít, hogy képesek legyünk megbirkózni a nehézségekkel. Nem feledkezhetünk meg a nagy küzdelemről, sem arról, hogy bűnbe süllyedt világban élünk.

Hogyan segíthet hozzá Mt 10:28 verse, a többi mai igével együtt, hogy könnyebben el tudjuk viselni az élet nehézségeit, amelyekkel gyakran szembesülünk?

„A tudósok mégis azt gondolják, hogy fel tudják fogni Isten bölcsességét, azt, amit Isten cselekedett vagy tud cselekedni. Jórészt eluralkodott az az elképzelés, hogy Istent saját törvényei korlátozzák. Az ember vagy tagadja, vagy nem veszi tudomásul Isten létezését, vagy azt gondolja, meg tud magyarázni mindent, még azt is, hogy miként munkálkodik a Szentlélek az ember szívén; és többé nem tisztelik nevét, sem nem félik hatalmát. Nem hisznek a természetfölöttiben, és nem értik Isten törvényét, sem azt, hogy végtelen hatalma folytán általuk viszi véghez akaratát. A ’természet törvényei’ – ahogy általában nevezik – azok a törvények, amelyeket az emberek megismerhetnek a fizikai világot irányító törvényekből. De milyen korlátozott a tudásuk, és milyen óriási a terület, amelyben a Teremtő saját törvényeivel összhangban és a véges lények felfogóképességét végtelen messze meghaladóan tud cselekedni” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 84. o.)!

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1)  Olvassuk el figyelmesen az előző idézetet. Mi a lényege Ellen White szavainak? Hallunk olyan tudósokról, akik ma hasonlóan járnak el?

2)  A modern tudomány már sokkal jobb magyarázatot képes adni a „természetes eszközökkel” arra, hogy bizonyos dolgok miért történnek, ill. miért nem. A baj nem is a „természetes eszközökkel” vagy a „természeti törvényekkel” van, hanem azzal a gondolattal, hogy csak ezek az eszközök vagy törvények léteznek, mögöttük nincs semmi más, főként nem természetfeletti erő. Mi a baj ezzel a feltevéssel? Logikailag miért nem helytálló? Tegyük fel a kérdést: Honnan származnak e törvények? Miért áll szöges ellentétben ez a gondolat a Biblia legalapvetőbb tanításával?

3) Milyen példákat találunk még a Szentírásban arra, hogy Isten olyan helyzeteket teremtett, amelyeket mások csupán a „természet erőinek” tulajdonítanak? Lásd pl. 1Kir 19:11-12!

PÁSKULYNÉ KOVÁCS ERZSÉBET:

FEBRUÁR

A fénylő februári nap

köszönti már az új tavaszt.

Mozdul a fában az élet,

eddig aludt. Most felébredt.

Megtörli álmos szemeit,

új világot látni készül itt:

bimbót, virágot, füvet,

mert jön-jön, mint az őrület

a rigófütty, a kis tücsök

trillázni, muzsikálni készül,

örömében az ég is megkékül.

– A szürke, borongós napok

elindulnak valahová most,

más vidékre, más tájak felé,

de nekünk új muzsikát hoz a szél.

Vidámat, madárfüttyös napot,

zöld bokrot, zöld határt:

a mindig megújuló csodát.