SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Tükör által homályosan

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 3:17; Jób 12:10; János 12:31; 1Korinthus 1:18-21; 6:19-20

„Mert e világ bölcsessége bolondság az Isten előtt. Mert meg van írva: Megfogja a bölcseket az ő csalárdságukban” (1Kor 3:19).

A teológus William Paley 1802-ben írt egy könyvet Natural Theology (Természeti teológia) címmel, és ebben amellett érvelt, hogy a természetet megfigyelv képet alkothatunk Isten jelleméről. Nagy részletességgel ecsetelte, hogyan mutatnak rá az állatok tulajdonságai a Teremtő gondoskodására és mesteri ügyességére. Paley egy kissé talán túlhangsúlyozott bizonyos jellemzőket, mivel nem tett említést arról, hogyan hatott a bűn és az ember bűnössé válása a természetre – de általános érvét soha nem döntötték meg, pedig számos és hangos állítást megfogalmaztak már vele szemben!

Charles Darwin viszont azzal érvelt, hogy semmiképp sem lehetne jó az Isten, aki a természetet megtervezte. Bizonyítékként utalt egy parazitára, ami élő hernyók testéből táplálkozik, ill. arra, amilyen kegyetlenül játszik a macska az egérrel. E példákban bizonyítékot látott annak cáfolatára, hogy létezne a szerető Teremtő Isten.

Paley nyilván közelebb állt az igazsághoz, mint Darwin. E heti tanulmányunkban viszont azt járjuk körül, hogy a Biblia szerint valójában mit mutat be és mit nem mutat be a természet világa Istennel kapcsolatban.

Egy tudós kétségbe vonta, hogy szükség volna Istenre. Hangoztatta, hogy ő is képes embert teremteni, csakúgy, mint Isten. Az Úr erre így felelt: „Rendben van, tedd meg!” A tudós elkezdte összegyűjteni a port, de Isten megállította: „Várj egy percet! Használd azt a port, amit te teremtettél!”

Persze csak a fantázia szüleménye ez a történet, de világos, hogy mire mutat rá: egyedül Isten képes a semmiből valamit teremteni. A világegyetemben minden anyag Istentől származik, beleértve a mi világunkat, javainkat, a testünket is. Ő a törvényes tulajdonosa mindennek.

Milyen alapvető üzenetet találunk a következő igeszakaszokban? Hogyan viszonyuljunk hát a környezet világához, egymáshoz és Istenhez? Jób 41:11; Zsolt 24:1-2; 50:12; Ézs 43:1-2; 1Kor 6:19-20

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Egy közkedvelt keresztény ének is arról szól, hogy „Ez az én Atyám világa”, és valóban az, hiszen Ő teremtette. Éppen olyan joggal állíthatja, hogy az Övé, mint azt, hogy Ő a Teremtő. A teremtés következtében Istené az univerzum, az ég és a föld – és mindaz, ami azokban van.

Nemcsak a világ Istené; tulajdonjogot formál minden földi teremtményre is. Rajta kívül nem tudunk másról, akinek hatalmában állna életet teremteni. Isten az egyetlen Teremtő, így végeredményben minden teremtmény az Övé. Mindannyiunk léte teljes egészében tőle függ. Semmit nem adhatunk Istennek, csak szövetségi hűségünket, minden más már amúgy is az Övé.

Ám nemcsak a Teremtés miatt tartozunk Istenhez, hanem a megváltásért is, ami még fontosabb. Az emberi élet Isten csodálatos ajándéka, de nagyban megrontja a bűn, majd a halállal ér véget. Ez a kilátás minden céltól és jelentőségtől megfosztja az igazából nem is olyan nagyszerű életet. Egyedül a megváltás ígéretében találunk reményt, hiszen csak ez által válhatnak „jóvá” ismét a dolgok. Tehát a teremtés és a megváltás okán is Krisztushoz tartozunk.

Az biztos, hogy egészen más a világ, amiben most élünk, mint amikor az Úr létrehozta a teremtés hetében. A szépség és a tervezés ékes bizonyítékai majdnem mindenütt megmutatkoznak, csakhogy bűntől megsebzetten próbálunk élni a bűn következtében megromlott világban, úgy igyekszünk megérteni azt. A világnak már az özönvíz előtt is sokat ártott a bűn. „Noé napjaiban kettős átok ereszkedett a földre Ádám vétkének következtében és Kain gyilkossága miatt” (Ellen G. White: Conflict and Courage. 32. o.).

Hogyan lett „átkozott” a föld, és milyen következményekkel jártak ezek az átkok (1Móz 3:17; 4:11-12; 5:29)?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Az Ádám miatt a földet sújtó átok bizonyára érte a növényzetet, ezért jelent meg a tövis és a bogáncs. Tehát a bűn következtében jelentkező átkok az egész teremtett világra hatottak. Az iménti idézetben Ellen White egyértelműen megfogalmazza, hogy a Kainra mondott átok sem csak őt érte, hanem az egész világra elhatott.

Sajnos a bűn miatti átkok sorának ezzel még nem lett vége, hiszen újabb átok nehezedett a világra, ami nagy pusztítást végzett. Ez volt az egész földre zúduló özönvíz. „És megérzé az Úr a kedves illatot, és monda az Úr az ő szívében: Nem átkozom meg többé a földet az emberért, mert az ember szívének gondolatja gonosz az ő ifjúságától fogva; és többé nem vesztem el mind az élő állatot, mint cselekedtem” (1Móz 8:21).

Az özönvízzel megszakadt az az öntözési rendszer, amit Isten a teremtéskor alakított ki. A talaj bizonyos részei eltűntek és más helyeken rakódtak le. Az eső továbbra is mossa a földet, gyengítve termő erejét és csökkentve terméshozamát. Isten kegyelmesen megígérte, hogy nem átkozza meg újra a földet, viszont az örökségül nekünk maradt talaj már össze sem hasonlítható az eredeti teremtés gazdag, termékeny földjével.

Olvassuk el Róm 8:19-22 szakaszát! Hogyan kapcsolódnak e nehéz versek mai témánkhoz? Milyen reménységet találunk bennük?

„És monda az Úr Sátánnak: Honnét jössz? És felele Sátán az Úrnak és monda: Körülkerültem és át meg átjártam a földet” (Jób 1:7).

„Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen” (1Pt 5:8).

Amint az eddigiekben is láttuk, Istené a föld, úgy a teremtés, mint a megváltás jogán. Nem szabad viszont elfeledkeznünk Sátán és a nagy küzdelem valóságáról, sem arról, hogy az ördög valóban ki akarja terjeszteni uralmát mindarra, amire csak tudja. A kereszt óta ugyan veresége már biztos, de nem hajlandó csendben, finoman eltűnni a színről. Hiba volna alábecsülni a gonosz haragját és pusztító erejét, még ha Isten most korlátozza is – olyan úton-módon, amit bizonyosan nem értünk. Arról se feledkezzünk el, hogy még ha gyakran a szürke különböző árnyalatában jelentkeznek is a dolgok, végeredményben a küzdelem két erő, Krisztus és a Sátán között dúl. Nincs köztes terület. Amint pedig tudjuk, e világban oly sok minden a rossz oldal zászlaja alatt áll. Csodálkozhatunk tehát azon, hogy ennyire megsérült a világ?

Milyen fontos igazságokat találunk a következő versekben a gonosz valóságát és hatalmát illetően? Jn 12:31; 14:30; 16:11; Ef 2:2; 6:12

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Jób könyvében kissé félrehúzódik a nagy küzdelem valóságát elfedő függöny, és láthatjuk, hogy Sátán valóban képes óriási rombolást végezni a természet világában. A „világ fejedelme” kifejezés teljes körébe sok minden beletartozhat, de az egyértelmű, hogy Sátán e szerepében továbbra is roppant ártó hatást képes kifejteni a földön. Tudhatjuk, hogy a természet világa erősen károsodott, tehát csak óvatosan vonjunk le belőle következtetéseket Istenre nézve. Gondoljunk arra, hogy Darwin mennyire furcsán értelmezte a világ állapotát!

Mi mindenben észleljük Sátán ártalmas hatását a saját életünkben? Miért csak a keresztben és Krisztus ígéreteiben lehet reményünk?

Az emberiség hihetetlen mennyiségű ismeretre és tudásra tett szert, főként az elmúlt két évszázadban. Az információ és a tudás viszont nem feltétlenül jelent egyet a bölcsességgel. A természet világát is összehasonlíthatatlanul jobban megérthettük eleinknél. Ám még a „jobb megértés” sem ugyanaz, mint a bölcsesség.

Hogyan láthatjuk az 1Kor 1:18-21 és 3:18-21 szavai által kifejezett igazságot a mi korunkban és körülményeink között, csaknem kétezer évvel azután, hogy Pál apostol leírta e gondolatokat?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Számtalan emberi gondolat vonja kétségbe Isten Igéjét. Akár Jézus feltámadásáról van szó, akár a teremtésről, akár bármilyen csodáról, az emberi „bölcsesség” (még ha a tudomány „tényei” támasztják is alá) „bolondságnak” tekintendő, ha ellentmond az Úr Igéjének.

A korábbiak szerint a tudomány ma nagyrészt naturalista nézőpontból indul ki, főként az ember eredetét illetően. A történelem számos kiemelkedő tudósa – mint Newton, Kepler, Galilei – hitt Istenben, és saját munkájáról azt tartotta, hogy azzal Isten teremtő művét igyekszik magyarázni. (Kepler így írt egyszer: „Ó, Istenem! A te gondolataidat próbálom végiggondolni utánad…”). Az efféle érzéseket ma a tudományos közösség egyes elemei gyakran gúnyolják.

Vannak, akik a Biblia csodás eseteit is igyekeznek másként magyarázni, azzal, hogy valójában természetes jelenségek következtek be, amelyeket a természeti törvényeket nem ismerő ókori emberek félreértelmeztek, ezért tartották Isten tetteinek. Például megfogalmaztak különféle elméleteket arról, hogy a Vörös-tenger kettéválása nem Isten csodája volt, inkább valami más. Néhány éve egy tudós úgy spekulált, hogy Mózes kábítószer hatásától hallucinálva képzelte, hogy Isten átadta neki a Tízparancsolat kőtábláit!

Ha az ember elveti Isten és a természetfeletti dolgok létének gondolatát, akkor más magyarázatot kell találnia. Innen erednek olyan elképzelések, amelyeket Pál egyértelműen „bolondság”-nak nevez.

A zsoltárok között a 8. az egyik legkedveltebb. Dávid hitt Istenben, számára a teremtés az Úr fenségét és szeretetét hirdette. A 8. zsoltárban feljegyzettek szerint milyen konkrét következtetéseket vont le a természetből? Miért tűnnek szavai még inkább figyelemreméltónak, tekintettel arra, amit ma tudunk a teremtett világról – a holdról, a csillagokról stb. –, szemben azzal, amit akkoriban tudtak?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Csak az elmúlt száz évben kezdtük jobban felmérni a világűr hatalmas voltát és saját kicsinységünket. Szinte el sem tudnánk képzelni, hogy Dávidnak isteni kinyilatkoztatás nélkül milyen elképzelése lehetett az „egek” hatalmasságáról. Ha ő ilyen csodálattal gondolt erre, mennyivel inkább megtehetjük mi, tudva, hogy a végtelen világegyetemben Isten felmérhetetlen szeretettel fordul felénk!

Mit látott Dávid az egekben (Zsolt 19:2-5)?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Sokan az éjszakai csillagos égre feltekintve Isten nagyságát és az ember kicsinységét látják, és dicsérik Istent gondoskodásáért. Mások inkább a természet világában megfigyelhető rosszra összpontosítanak, Istent okolva a bajokért, amelyek valójában a saját döntéseik vagy az ördög tetteinek következményei.

A hívő ember számára a teremtett világ valóban Isten gondoskodását mutatja be, még a Sátán által behozott rosszak között is. Viszont bármennyire erős is a teremtett világ bizonyságtétele, kinyilatkoztatása nem teljes, főként a bűneset és az általa kiváltott átkok következtében nem.

Olvassuk el Jn 14:9 versét és gondoljunk a kereszten függő Jézusra! Miért a keresztnél találjuk az Isten természetéről és jelleméről való legteljesebb kinyilatkoztatást?

„Azt a figyelmeztetést kaptam [1890], hogy ettől kezdve állandó vitában fogunk állni. Az úgynevezett tudományt és a vallást egymással szembeállítják, mivel a véges ember nem képes felfogni Isten hatalmát és nagyságát. A Szentírásnak e szavai jelentek meg előttem: ’Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat maguk után vonják’ (ApCsel 20:30)” (Ellen G. White: Medical Ministry. 98. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Gondoljunk a földet sújtó „hármas átokra” (Ádám bukása, Kain bűne és az özönvíz miatt)! Ezek együttes hatása évezredeken át összeadódott, ami miatt most világunk egészen más, mint a teremtéskor volt. Miért gondoljuk hát jól meg, hogy milyen következtetéseket vonunk le jelen világunkból a kezdeteket illetően?

2) Mit tesz a tudomány, különösen az élet eredetével kapcsolatban? Amit ma látunk, ahhoz nem találunk felcímkézett magyarázatot. A tudomány teljes egészében emberi vállalkozás, az emberi elme pedig felfogásában véges, hajlamos ellenszegülni az isteni tekintélynek. Sátán hatása is erősen érezhető a természetben, tehát a megfigyelhető dolgok közül sok nem illik Istennek ahhoz az önkinyilatkoztatásához, amit a Bibliában adott. Miért olyan fontos nagyobb bizalommal tekinteni a Bibliára, mint a tudományra, főként pl. világunk teremtésének egyedi esetéről gondolkodva?

3) Nem értjük igazán a Szentírás és a tudomány közötti feszültség minden vetületét, Isten azonban összehasonlíthatatlanul bölcsebb nálunk, és el kell ismernünk, hogy a teremtés jóval többet takar, mint amit a tudomány valaha kikutathatna. Valójában miért nem kellene meglepődnünk azon, hogy alkalmanként feszültséget találunk a Bibliában kinyilatkoztatott természetfeletti események és a tudomány materialista megközelítési módja között?

4) Olvassuk el Jób 39:34-35, 40:2-3 és Róm 11:33-36 verseit! Mennyire bízhatunk meg az emberi bölcsességben, amikor Isten útjait próbáljuk megérteni? Hogyan viszonyuljunk a nehéz kérdésekhez, miközben igyekszünk összhangot találni a tudomány és a Szentírás között?

TÚRMEZEI ERZSÉBET:

HATÁRIDŐ

Határidő… dolgozatbeadás…

határidő… vizsga, kollokvium…

Az elején tempós ráérés,

aztán egyre sebesebb hajrá,

utolsó napok lázas lüktetése…

Határidő!

S így futnak a napok

az utolsó határidő felé.

Addig mulasztásokat bepótolni!

Addig nehéz leckéket megtanulni!

Megíratlant megírni,

kimondatlant kimondani!

Addig, addig!

De meddig?!…