SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Kapcsolatok ápolása

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 17:5-9,

10-15, 16-34; 1Korinthus 1:18–2:2; 1Thesszalonika 2:17–3:10

„Mert kicsoda a mi reménységünk, örömünk és dicsekedésünk koronája? Avagy nem azok lesztek-é ti is a mi Urunk Jézus Krisztus előtt az ő eljövetelekor? Bizony ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk” (1Thessz 2:19-20).

KULCSGONDOLAT: Az igazi evangelizáció közben olyan kapcsolatok szövődnek, amelyek kiállják az idő próbáját és az örökkévalóságon át tartanak.

Pál háromhetes evangelizációt tartott Thesszalonikában. Nagy érdeklődést váltott ki a sorozat, csakhogy közben felszította a helyi vallási vezetők és bizonyos közönséges elemek, mondhatni gengszterek ellenállását. Végül a városi tanács kiutasította Pált, sőt azt is meg akarták akadályozni, hogy visszatérhessen.

Ez a tanulmány az azt követő idővel foglalkozik, amikor Pál az evangéliumot hirdette Thesszalonikában. Egy ilyen tapasztalat után könnyen megtehette volna az apostol, hogy csak az ellenállásra és a különböző nehézségekre gondol, ő elsősorban mégis azokra a kapcsolatokra figyelt, amelyeket a thesszalonikai új, keresztény közösség tagjaival alakított ki.

Mélyen elszomorította, hogy nem tölthetett több időt az ottani hívőkkel. Tudta, hogy mivel ilyen rövid idő után kellett távoznia, az új keresztények védtelenebbek a csalódásokkal és ártalmas hatásokkal szemben. Személyesen nem lehetett közöttük, ezért a Szentlélek levelek írására késztette, amelyek megtalálhatók az Újszövetségben: Pál apostol első és második levele a thesszalonikaiakhoz címmel.

ApCsel 17:5-9 szakasza szerint főleg mi váltotta ki az ellenállást Pál üzenetével szemben? Milyen kijelentésekkel akarták ellenfelei a városi elöljárókat is érdekeltté tenni az esetben? Hogyan fogadták ezt a város vezetői?

Amikor valaki új tanításokat hirdet, fellelkesítve az embereket, egyéb vallási csoportok vezetőiben és tanítóiban féltékenység ütheti fel a fejét. Immár mások felé irányul a figyelem, aminek középpontjában addig ők álltak. Ez ésszerűtlen viselkedést is kiválthat belőlük, amikor megpróbálják csökkenteni az új tanító befolyását. A római történész, Suetonius szerint röviddel Az apostolok cselekedetei 17. fejezetében lejegyzett események előtt a római zsidóság véleménye megoszlott a Suetonius által „Chrestusnak” nevezett személy megítélésében. E név azt sejteti, hogy a rómaiak félreértették a zsidó Messiás – azaz görögül: Krisztus – fogalmát. Nyilván az történt, hogy valaki az evangéliumot prédikálta, ami felbolydította a római zsidó közösséget.

A római hatóság számára a Messiásról folytatott vita olybá tűnt, mintha új uralkodót készültek volna ültetni Róma trónjára (lásd ApCsel 17:7). Valószínűleg ezért száműzött minden zsidót a fővárosból a császár (ApCsel 18:2). A száműzöttek közül többen Thesszalonikában telepedtek le, vagy átutaztak a városon, így az események híre oda is eljutott. Mivel az evangélium egészen felfordította a római zsidóság világát, a thesszalonikai vallási vezetők elszántan igyekeztek megakadályozni, hogy náluk is hasonló helyzet alakuljon ki.

Thesszalonika városát öt-hattagú, „polgármesterekből” álló városi tanács vezette, amelyben testületi döntéseket hoztak. Ez a rendszer lehetőséget biztosított arra, hogy jelentős függetlenséget élvezzenek Rómától, amit nem szívesen adtak volna fel. Tehát a város vezetőinek magatartása ezt az esetet illetően igazán figyelemreméltó volt az adott körülmények között. A nem sokkal korábbi, római eseményekkel való hasonlóságok miatt az új keresztényekre akár még súlyos testi fenyítést is kiszabhattak volna. A város vezetői azonban elfogulatlanul döntöttek (szemben az ApCsel 16:22-40 szakaszában leírt esettel). Az új keresztényektől tekintélyes összeget kértek biztosítékként, hogy Pál nem lesz további háborgás okozója, majd mindenkit elengedtek.

Az irigység és a féltékenység egészen tönkreteheti az embert. Mit tanulhatunk Jézus életéből és tanításaiból, aminek segítségével legyőzhetjük e pusztító érzéseket?

Üldözés különféle okokból támadhat. Általában az azok ellen elhangzó rosszindulatú megjegyzések váltják ki, akik nem követtek el rosszat, de az is előfordulhat, hogy a hívők provokálják ki helytelen viselkedésükkel (1Pt 3:13-16; 4:12-16). A thesszalonikai zavargásokat nagy valószínűség szerint nemcsak Pál ellenfeleinek féltékenysége szította, hanem az új hívők helytelen tettei is rontottak a helyzeten. A két thesszalonikai levélből kitűnik, hogy Pált mélységesen aggasztotta az, ahogy az új gyülekezet néhány tagja a nyilvánosság előtt viselkedett. Pál felszólította a thesszalonikai keresztényeket, hogy csendesen éljenek, jól viseljék magukat pogány szomszédaik között (1Thessz 4:11-12). Figyelmeztette a rendetleneket (1Thessz 5:14), sőt, kifejezetten utasította a tagokat, hogy tartsák magukat távol a rendetlenkedőktől (2Thessz 3:6-7). Azt is megjegyezte, hogy tudomására jutott: a gyülekezet egyes tagjai nemcsak rendetlenek, lusták, de „nyughatatlankodnak” is (2Thessz 3:11). Tehát a tagok némelyike a gyülekezetben okozott feszültségen túl a társadalom szélesebb körében is zavart keltett. A rosszindulat váltotta ki az üldözést Thesszalonikában, ám magaviseletük miatt az új hívők is elmarasztalhatók voltak.

Mennyiben különbözött Pál béreai tapasztalata a thesszalonikaitól (lásd ApCsel 17:10-15)? Milyen tanulságot szűrhetünk le ebből?

A béreai hívők lelkesedése nagyobb volt, mind többet igyekeztek megtudni Istenről, jobban és jobban meg akarták ismerni a Bibliát. Nyitottan fogadták a hallottakat, ugyanakkor az apostolok tanítását összevetették azzal, amit az Ószövetséget olvasva megismertek.

Ez példaértékű számunkra is. Lehetünk nyitottak az új gondolatokra, de a hallottakat mindig ellenőrizni kell a bibliai tanítások alapján. Sok dolgot meg kell jegyeznünk, ám sokat el is kell felejtenünk! Közben óvakodjunk a tévedésektől is, mivel azok eltérítenek az igazságtól!

Noha a thesszalonikai bajkeverők hamarosan megjelentek a béreai környezetben is, az ottani zsidók nem zárkóztak el az új üzenettől: „sokan hivének azért őközülük” (ApCsel 17:12). Célszerűnek tartották, hogy Pál továbbmenjen Athénba, de Silás és Timóteus ottmaradhatott Béreában, az új hívők bátorítására, erősítésére.

Mely esetekben járt el egyértelműen rosszul a keresztény gyülekezet? Mit tanulhatunk ezekből a hibákból? Szombaton beszélgessünk erről a csoportban!

ApCsel 17:14-16 szerint Silás és Timóteus Béreában maradt, Pált pedig Athénba kísérték. Az apostol meghagyta kísérőinek, hogy Silás és Timóteus Athénban csatlakozzon hozzá. Arról azonban nem olvasunk, hogy ez meg is történt volna. Viszont 1Thessz 3:1-2 verseiből megtudjuk, hogy Athénból Pál visszaküldte Timóteust Thesszalonikába. Ez tehát arra utal, hogy Timóteus valóban csatlakozott ott az apostolhoz, legalább egy rövid időre.

ApCsel 17:2-3 verseiben a zsidókhoz szólva Pál először is az Ószövetségből beszélt a Messiásról. Mivel kezdte az athéni pogány filozófusoknak mondott beszédét (ApCsel 17:16-34)? Mit tanulhatunk a különböző megközelítési módokból?

_____________________________________________________________

Athénba érve Pál nem ment fel egyszerűen az Areopágusra, hogy ott elegyedjen szóba a filozófusokkal. Először elidőzött egy darabig, körbejárta a várost, mindent megfigyelt. Felvette a kapcsolatot az Athénban élő zsidókkal és a zsinagógát látogató görögökkel. Szokásos módján tárta eléjük az evangéliumot (lásd ApCsel 17:2-3), emellett meg akart ismerkedni a város fő kultúrájával is. Minden missziómunka első lépése az, hogy megfigyeljük és megismerjük azoknak a hitét és világnézetét, akikkel fel akarjuk venni a kapcsolatot.

Pál Athén piacterén is elidőzött (ami az Areopágus alatt, onnan látótávolságra volt), készen bárkivel beszélgetni, aki szóba állt vele. Eközben felkeltette több epikureus és sztoikus filozófus kíváncsiságát, akik meghívták, hogy szóljon hozzájuk az efféle viták megszokott helyszínén. Az athéni intelligenciához intézett beszédét a helybéliek városára és vallására vonatkozó megfigyeléseivel kezdte. Teológiai szempontból a teremtéstől indult el, hiszen ez a téma mindkét fél számára érdekes volt. A zsinagógában mondottakkal ellentétben az Areopáguson nem a Szentírásból érvelt, hanem olyan írásokból, amelyeket hallgatói jól ismerhettek (ApCsel 17:27-28 verseiben görög írókat idéz). Ám amikor átlépte hallgatói intellektuális komfortzónáját, a filozófusok hirtelen lezárták a vitát. Néhányan azonban tovább folytatták a beszélgetést Pállal, és hitre is jutottak.

Mennyire ismerjük a körülöttünk élők világnézetét és hitét? Miért fontos némi ismerettel rendelkezni, ha valóban szeretnénk bizonyságot tenni?

ApCsel 18:1-18 szakaszában két fő találkozási pontot is találunk a világi történelemmel. Az első, hogy Claudius császár uralkodása alatt száműzték Rómából a zsidókat (ApCsel 18:2). Biblián kívüli források ennek az idejét Kr. u. 49-re teszik. A másik ilyen metszéspont Gallio helytartó említése (ApCsel 18:12). Korinthusban egyéves időszakra szólt a helytartók megbízatása, a feliratokból és egyéb adatokból származó információk szerint Gallio hivatali ideje pontosan Kr. u. 50-51-re esett. Több kritikus teológus kétségbe vonja Az apostolok cselekedetei történeti hitelességét, pedig számos ilyen közbevetett megjegyzés támasztja alá történelmi pontosságát. Thesszalonikából történt kiutasításuk után Timóteus bizonyára Pállal és Silással utazott Béreába (ApCsel 17:10, 14-15), majd rövid időre ismét találkozott az apostollal Athénban, ahonnan Pál visszaküldte Thesszalonikába (1Thessz 3:1-2); oda Silással ment (ApCsel 18:5), azután pedig Korinthusba utazott Pállal találkozni. Pál bizonyára Korinthusból írta 1Thesszalonikát, nem sokkal Timóteus érkezése után. Tudta, hogy milyen gondolatok foglalkoztatták az embereket Akhájában, aminek a területén volt Korinthus (1Thessz 1:7-8). Ebben a levélben válaszolt a Timóteustól hallott hírekre (1Thessz 3:5-6).

Mi volt Pál üzenetének lényege 1Kor 1:18–2:2 szakaszában? Mit tudhatunk meg ezekből a versekből az apostol missziós stratégiájáról, amit Athénban és Korinthusban követett?

_____________________________________________________________

Pál bizonyára nem volt elégedett az athéni filozófusokkal folytatott beszélgetése eredményével, mert eldöntötte, hogy Korinthusban még egyértelműbben szól a görögökhöz. Ez nem ellentétes azzal a nézettel, hogy „ott kell találkozni az emberekkel, ahol vannak”, mert levelében kifejezetten az ilyen megközelítést javasolja (1Kor 9:19-23). Athénban és Korinthusban is azt mutatta be, hogy az emberek adott helyzetében történő megközelítése nem elvont tudomány. Fontos állandóan tanulni és módszereinket a tanultakhoz igazítani. Pál nem egyformán dolgozott minden városban. Nagyon is érzékenyen figyelte a változó időket, kultúrákat, körülményeket.

Olvassuk el ismét a mai igeszakaszokat! Milyen tekintetben időszerű e részek fő üzenete ma, amikor a világ „bölcsessége” oly gyakran ütközik a kereszt „bolondságával”?

Olvassuk el 1Thessz 2:17–3:10 szakaszát! Mennyire kötődött Pál ezekhez a hittestvéreihez? Milyen volt a kapcsolata velük? Mit tudhatunk meg az adott részből e kérdésekről? Hogyan viszonyuljunk azokhoz, akiknek szolgálunk? Mit tanulhatunk erről Páltól?

Mélyreható gondolkodásmódja és időnként konfrontálódó hangvétele miatt (lásd pl. Gal 1:6-7; 3:1-4; 4:9-11) néha úgy tűnhet, hogy Pál az érzelmek és a személyes kapcsolatok terén elutasító volt. Ám ez a kedves betoldás más képet mutat. Szoros kapcsolatokat ápoló evangelizátor volt, aki a nagy miszszióparancs értelmében különös hangsúlyt fektetett a tanítványok képzésére (Mt 28:19-20).

Az imént idézett szakaszban Pál nyíltan ír érzéseiről. Hiányoztak neki a thesszalonikai hívők, amit ez a szófordulat is érzékeltetett: „nagy kívánsággal”. Jézus visszajövetelekor szolgálata bizonyságaiként akarta az Úr elé állítani a thesszalonikaiakat. Nem elégedett meg egyszerűen azzal, hogy majd az idők végén üdvösségre jut; vágyott annak bizonyítékára, hogy élete valóban sokakat segített Isten országa felé.

Amikor Pál már „nem tűrhette tovább” a thesszalonikaiak hiányát, elküldte egy közös barátjukat hogylétük felől tudakozódni. Attól tartott, hogy Sátán valahogy eltéríti őket meggyőződésüktől. Roppant nagy megnyugvást jelentett neki, amikor Timóteus beszámolt arról, hogy erősen állnak a hitben.

1Thessz 3:6 verse érdekes célzást tesz a mélyebb összefüggésekre. Timóteus beszámolóját hallva Pál örömmel értesült arról, hogy a hívők jó véleménnyel vannak róla, és éppen annyira szeretnének találkozni vele, mint amennyire Pál kívánja látni őket. Az apostol hirtelen kényszerült távozni Thesszalonikából, és mintha nem lett volna biztos abban, hogyan is vélekedtek róla távollétében. Sokat jelentett neki, hogy a hűségükről hallott. Önértékelését Pál talán bizonyos fokig összekötötte küldetése sikerével. Végtére ő is ember volt.

Timótheous beszámolója óriási örömet jelentett Pál számára, miközben Istenhez imádkozott, ám akkori öröme nem csillapította erős vágyát, hogy személyesen is láthassa őket, folytathassa felkészítésüket a keresztény életre. Mivel erre nem volt lehetősége, maga helyett először elküldte Timóteust, és levelek útján is tartotta a kapcsolatot a thesszalonikaiakkal. Ezek a levelei is az Újszövetség részeivé váltak.

„Ha megaláznánk magunkat Isten előtt és kedvesek, udvariasak, gyengédek és könyörületesek (a szerző kiemelése) lennénk, százan térnének meg az igazsághoz ott, ahol most csak egy valaki. Ám megtérésünket hangoztatva még mindig az én nagy csomagjait hurcoljuk magunkkal, túl drágának tartva ahhoz, hogy lemondjunk róluk. Kiváltságunk, hogy ezeket a terheket Krisztus lábához tegyük, helyettük pedig felvegyük Krisztus jellemét, hasonlatosságát. A Megváltó várja, hogy ezt megtegyük” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 9. köt. 189-190. o.). „Jézus egész tanítói működése alatt állandóan a tanítványok elé tárta azt a tényt, hogy egyek kell legyenek vele munkájában, mely megszabadítja a világot a bűn rabszolgaságából… Minden ténykedésével a személyes munkára nevelte őket, mely számuk növekedésével bővül, míg végül eljut a föld legszélső határáig” (Ellen G. White: Az apostolok története. 4. kiad. Budapest, 2001, Advent Kiadó. 21. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Beszéljük meg a hétfői rész utolsó kérdésére adott válaszainkat! Hogyan kerülhetjük el az új hívők hibáit? Vagy talán bizonyos esetekben mi is éppen úgy teszünk, mint ők?

2) Az iménti idézet szerint az „én” gátolja az eredményesebb missziómunkát és a bűnösök megtérését. Miképpen mutatkozik meg „énünk” az életünkben? Hogyan tanulhatjuk meg, mit jelent „meghalni az énnek”?

3) A nagy misszióparancs (Mt 28:19-20) középpontjában az szerepel, hogy „tegyetek tanítványokká”. Beszéljünk tapasztalatainkról azzal kapcsolatban, hogy mit jelent tanítványnak lenni, ill. valakit tanítvánnyá tenni! Gyülekezetünk mennyire összpontosít a tanítványok képzésére? Hogyan javulhatna a helyzet?

4) Hogyan magyarázhatnánk meg valakinek, hogy mit jelent „a kereszt bolondsága”? Vajon miért használta Pál ezt a kifejezést? Mit árul el a valóságról alkotott képünk korlátoltságáról az, hogy sokan a legfontosabb igazságot „bolondságnak” tartják?

ÖSSZEFOGLALÁS: Mindössze három hét alatt igen erős kötődés alakult ki Pál és a thesszalonikai új hívők között. Mivel az apostol nem tudott visszatérni hozzájuk, először Timóteust küldte el maga helyett. A Szentlélek ihletésére két levélben is kitárta előttük a szívét. Az evangélium igazi hirdetése nem állhat meg a keresztény hitelvek egyszerű elfogadtatásánál. A keresztény hit hat az ember fizikai, lelki és érzelmi életére is.

SZEGEDI KOVÁCS GYÖRGY:

A KIÁLTÁS

A kiáltás a koponyahegyről,

a Teremtésig visszhangzik;

mintha annak része lenne,

s valaki kihajol belőlem,

megigazítja hófehér köntösét,

egészen a vállamtól

a bokámig.