SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Visszajövetelének ígérete

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 2:44; Lukács 12:42-48; János 14:2-3; Zsidók 9:28; 11; 2Péter 3:1-10, 13; Jelenések 6:9-11

„És ímé hamar eljövök; és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek, amint az ő cselekedete lesz” (Jel 22:12).

KULCSGONDOLAT: Mikor jön vissza Jézus? Ki tudja? Bizonyos szempontból ez nem is számít. Az a lényeg, hogy Ő tudja!

Az 1990-es évek vége felé sokan tanakodtak azon, hogy vajon megéri-e a világ az ezredfordulót. Azután elérkezett a 2000. év, majd el is telt. Egyesek gondolták, hogy téves lehetett a számítás, és az új ezredév valójában 2001- gyel kezdődik – de még mindig itt vagyunk.

A hetednapi adventisták sok más keresztény elképzelésétől eltérően hiszik, hogy Krisztus visszajövetele egyre közeledik. A hírekben időnként még világi riporterek is eltűnődnek azon, hogy világunk valamilyen óriási válság felé halad, ami talán politikai, ökológiai, gazdasági, katonai természetű lesz vagy az előbbiek tetszőleges kombinációja. Nem kell feltétlenül jól ismerni a Biblia végidőre vonatkozó jövendöléseit ahhoz, hogy észrevegyük: világunk egy közelgő katasztrófa felé sodródik.

Ez azonban nem lehet meglepő számunkra, hiszen szinte az összes, utolsó időre vonatkozó bibliai prófécia elég sötét képet fest a második adventet megelőző időről, és lám, éppen ilyen a világ, amelyben élünk!

Mikor jön vissza Jézus? Nem tudni. Azt viszont tudjuk, hogy mindenképpen visszajön, és ez a legfontosabb!

A Szentírás őszinte, hű képet fest az ember szánalmas állapotáról. A Biblia írói azonban nemcsak a kétségbeesés hangján szóltak, mert ismerték a végkifejletet. Ézsaiás könyve és A jelenések könyve utolsó fejezetei arról biztosítanak, hogy közeleg a bűn végső pusztulása, amikor Isten ismét helyreállítja országát. Az Úr kinyilatkoztatta prófétáinak, hogy melyek lesznek azok az utolsó események, amelyek elvezetnek világunk sötét történelmének végéhez. A próféták félreérthetetlenül felvázolták a helyzet súlyosságát, mégis reménységben éltek, mert Isten bemutatta nekik a megoldást. Amint az előzőekben már megállapítottuk, aki úgy gondolja, hogy véletlen folytán jött létre a világ, valószínűleg a világ végét is a véletlenhez kapcsolja. Ez a felfogás azonban nem sok reménynyel kecsegteti a kezdet és a vég között élőket, nem igaz? A Biblia viszont következetesen utal Mózes első könyve 1. és 2. fejezetének szó szerinti értelmezésére. A teremtéskor Isten semmit nem bízott a véletlenre. Ebből következően nem csoda: Isten Igéje azt is természetesnek veszi, hogy világunk egyszer szó szerint véget ér, és ebben szintén nem jut szerep a véletlennek.

Hogyan kapcsolja össze Péter az emberiség történelmének kezdeti eseményeit a végső dolgokkal 2Pt 3:1-10 szakaszában? Minek a reményét tárja elénk ez a rész?

Szervesen összekapcsolódik a kezdeti teremtés és a végső újjáteremtés, az egyik erősíti a másik jelentőségét. A végső eseményekről szóló tanítást vizsgálva Isten utolsó, meghatározó tetteit láthatjuk a teremtett világban, amelyek pontosan országa helyreállításához vezetnek el. Jézus egyértelműen saját személyéhez köti a dolgok kezdetét és végét. A jelenések könyvében három alkalommal (Jel 1:8; 21:6; 22:13) mondja, hogy Ő az Alfa és az Omega (a görög ÁBC első és utolsó betűje). Ez a megfogalmazás mindenképpen kifejezi hatalmát és mindenhatóságát. Megtudjuk belőle, hogy ott volt, amikor minden elkezdődött és a végső események idején is ott lesz. Mindenképpen bízhatunk benne, bármikor is élünk e két pont közötti időben. Ezzel a kifejezéssel azt is a tudtunkra akarja hozni, hogy még ha kaotikusnak tűnnek is a dolgok, rá mindig számíthatunk.

Vannak olyan keresztények, akik már nem hisznek Jézus valóságos viszszajövetelében, sem abban, hogy Isten természetfeletti módon helyreállítja majd országát a földön. Úgy gondolják, hogy nekünk kell építgetnünk Isten országát. Beszélgessünk arról, hogy milyen kísérleteket tettek már erre a múltban! Miért nem lehet eredményes az efféle próbálkozás?

Az utolsó idők eseményeinek középpontja Isten országának felállítása, éppen ezért az adventisták számára mindig kiemelten fontos volt ez a téma. Már a nevünkben is erre hívjuk fel a figyelmet: hetednapi adventista. Egyházunk neve jelzi, hogy hiszünk Jézus visszatérésében.

Péter apostol hogyan fejezi ki reménységét 2Pt 3:13 versében? Miért van ennek a tanításnak központi szerepe minden hitpontunkban? Enélkül miért nem lehetne semmi reményünk?

Az ember sok váradalma és reménye meghiúsul. Számos csalódás azért ér, mert nem tudjuk befolyásolni a jövőbeli eseményeket. Gyakran nem teljesül, amire nagyon vágyunk. A jövőt nem irányíthatjuk, bármennyire szeretnénk. Az ember csak számíthat arra, ami lehetséges, valószínű. Valójában minden tervünk csak próbálkozás. A történelem eseményei roppant szövevényes módon bontakoznak ki, előre nem lehet megmondani, hogyan alakulnak majd. Túl sok különféle tényező hatása érvényesül, ezért nem vehetjük biztosra, hogy ez vagy az a célunk mindenképpen megvalósul, a bizonytalanság pedig aggodalommal tölt el.

A Biblia írói azonban arról biztosítanak, hogy nem kell kétségbeesnünk. Isten uralja az eseményeket. Megígérte: visszajön, és azt is közölte, hogy mit tesz majd akkor.

Olvassuk el az alábbi verseket! Minek a reményét, bizonyosságát találjuk bennük? Mit hangsúlyoznak ki az egyes ígéretek?

Dán 2:44 ____________________________________________________

Jn 14:2-3 ____________________________________________________

ApCsel 3:20-21 _______________________________________________

E versek sok más szöveggel együtt nemcsak Krisztus visszajövetelének ígéretét erősítik meg, hanem azt is, hogy egy egészen más világ és más létforma vár ránk. Próbáljuk meg elképzelni, milyen is lesz majd akkor! Annyira megszoktuk már a bűn, a betegség, a halál, a félelem, az erőszak, a gyűlölet, a nyomor, a bűnözés, a háború és a szenvedés jelenlétét, hogy szinte nem tudjuk elképzelni az életet nélkülük, még ha pontosan ilyen is a világ, amire vágyunk, amit Isten megígért!

Adventista keresztényként Krisztus valóságos visszajövetelének reményében élünk, de vannak olyan keresztények, akik elfordultak e tanítástól, vagy mellékesnek tekintik, vagy Krisztus visszajövetelét csupán lelki természetűnek gondolják. Lényegében ezt mondják: Krisztus a szívünkben jön el újból, akkor, amikor megtanuljuk igazán betölteni a szerepünket a környezetünkben, vagy amikor már kellőképpen tudjuk szeretni a másik embert. Krisztus így jön el az életünkben. Természetesen szeretnünk kell az embereket, fontos, hogy hasznos tagjai legyünk a közösségnek, de ez még nem a második advent!

A mi szemszögünkből nézve, különösen a holtak állapotának ismeretében nehéz elképzelni, miben is hihetnénk, ha nem abban, hogy Krisztus testben, valóságosan jön el újból, és feltámasztja azokat, akik belé vetett hitben haltak meg. Ez a hittétel olyannyira központi része a hitünknek (amint a nevünk is utal rá), hogy nélküle a tanításunk egész rendszere összeomlana. Ennek az a magyarázata, hogy Krisztus valóságos, „az ég felhőiben” (Mt 24:30) történő visszajövetele a csúcspontja mindannak, amiben hiszünk és reménykedünk. Jézus második adventje nélkül tanításaink zsákutcába vinnének.

A második adventet megerősítő sok bizonyság közül melyik a legnagyobb számunkra? Mi volt az az esemény, ami minden másnál erősebb biztosítékot ad arra, hogy Krisztus valóban visszatér? Miért? Lásd 1Kor 15:12-27; Zsid 9:28!

Természetesen a második adventtel kapcsolatos reménységünknek az az alapja, amit Krisztus az első advent idején tett. Ugyan mi jó származna az első adventből, ha Jézus nem térne vissza? Bizonyos értelemben mondhatnánk úgy is, hogy mindazzal együtt, amit az Úr akkor elvégzett, visszajövetele nélkül mégsem lehetne teljes az első advent. A Biblia időnként a megváltás hasonlatával fejezi ki a kereszt jelentőségét. Maga Jézus mondta, hogy „az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért” (Mt 20:28). Jézus a kereszten, halálával lefizette értünk a váltságdíjat, ez a váltság pedig elegendő, teljes volt, egyszer és mindenkorra szólt. Viszont ugyan miért adna bárki is váltságot, ha végül nem megy el azért, akinek a megváltásáért fizetett? A váltságdíj megfizetésével még nem ér véget a történet. Mint a szülő, aki elmegy gyermekéért, akiért váltságdíjat adott, Jézus is visszatér, hogy magához vegye azokat, akikért végtelen nagy árat fizetett. Ezért tekinthető az első advent a lehető legnagyobb bizonyságnak arra nézve, hogy Krisztus másodszor is visszajön majd!

A Hetednapi Adventista Egyház tagjai kezdettől fogva abban a hitben éltek, hogy Krisztus visszajövetele közel van, „közelebb… mint amikor hívőkké lettünk” (Róm 13:11). Most viszont még mindig itt vagyunk, sokkal tovább, mint gondoltuk volna. Hogyan értsük ezt a „késedelmet”? Először is, nem mi vagyunk az egyedüliek, akiknek nem úgy teljesült az Úr tetteivel kapcsolatos váradalma, mint ahogy azt elképzelték. Példának okáért Éva úgy gondolta, hogy elsőszülött fiában teljesedik a Szabadítóra vonatkozó isteni ígéret (1Móz 3:15). Olvassuk el 1Móz 4:1 versét! Az eredeti nyelvben itt nem szerepel a –tól rag, csak a fordításban került bele a szövegbe. Ezek szerint Éva kijelentését szó szerint így lehetne érteni: „Kaptam egy férfit – az Úr.” Ám tévedett. A született gyermek Kain volt, nem a Szabadító. Az Úr csak évezredekkel később jött el. „Az Üdvözítő eljövetelét Isten már az Édenben megjövendölte. Amikor Ádám és Éva első ízben hallották az ígéretet, annak gyors bekövetkezését várták. Örömmel fogadták elsőszülött fiukat, remélve, hogy ő lesz a Szabadító. Az ígéret teljesedése azonban késett. Akik először hallották, meghaltak anélkül, hogy valóra válását meglátták volna. Énók napjaitól kezdve a pátriárkák és a próféták újra és újra megismételték az ígéretet, hogy ébren tartsák a Szabadító eljövetelébe vetett reménységet, de a Megváltó nem jött el” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 23. o.).

Olvassuk el A zsidókhoz írt levél 11. fejezetét! Mi a fő mondanivalója ennek a résznek? Hogyan illeszkedik az egész kérdéshez a „késedelem”?

A Biblia egészében bőven találunk példát arra, hogy az emberek várakoztak. Milyen sokáig vár a megígért gyermek születésére Ábrahám! Nézzük meg, milyen hosszan várta a szabadulást Izráel népe Egyiptomban! A zsoltárok könyvében újból és újból olvashatjuk a kérdést: „Meddig…?” Sokan tudakolták az Úrtól, hogy meddig kell még várni a szabadulásra. Természetesen nem érhet meglepetésként Krisztus visszajövetelének „késlekedése”, hiszen ismerjük, amit Péter apostol írt közel kétezer éve: „Tudván először azt, hogy az utolsó időben csúfolkodók támadnak, akik a saját kívánságaik szerint járnak. És ezt mondják: Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert amióta az atyák elhunytak, minden azonképpen marad a teremtés kezdetétől fogva” (2Pt 3:3-4).

Nem azt gondoltuk korábban, hogy mostanra az Úr biztosan visszajön? Előfordul időnként, hogy elcsüggedünk „késlekedése” miatt? Vagy talán kétségbe is vontuk már a második advent eljövetelét, mert még mindig itt vagyunk?

Kétségkívül az volt az alapja Pál néhány tanácsának, amit a thesszalonikai hívőknek adott, hogy az Úr még nem jött vissza. Mi mindent írt az apostol a Krisztus visszajövetelére váróknak (2Thesszalonika 2. fejezet)?

_____________________________________________________________

Jézus visszajövetele előtt még bizonyos eseményeknek be kellett következnie a történelemben, de a hívőknek minden oka megvolt rá, hogy reménységgel gondoljanak a nagyszerű jövőre.

A jelenések könyve szintén utal egy bizonyos várakozási időre. Az ötödik pecsét feltörésekor milyen kiáltás hangzik az oltár alól (Jel 6:9-11)? Mire következtethetünk ebből a „késedelem” kérdésével kapcsolatban?

_____________________________________________________________

Hogyan segít megérteni a „késlekedést” Lk 12:42-48 szakasza? Milyen fontos figyelmeztetést jelent ez nekünk, akik könnyen elkezdhetnénk hasonló módon gondolkodni?

Mégis, mit mondhatunk azokról a szövegekről, amelyekben azt olvassuk, hogy Jézus hamarosan eljön? Például: „Ímé eljövök hamar. Boldog, aki megtartja e könyv prófétálásának beszédeit” (Jel 22:7).

Egyrészt, ami személyesen bennünket érint, a második advent olyan „hamar” eljön, mint a halálunk napja. Amikor meghalunk, már nem számít, meddig kell a sírban pihennünk – két évig, kétszáz vagy kétezer évig. Lecsukódik a szemünk, és mintha csak egy pillanattal, egy szempillantással később történne, a következő dolog, amiről ismét tudomásunk lesz, az az, hogy Jézus visszajött. Mondhatnánk tehát, hogy a mi szemszögünkből nézve, saját tapasztalatainkra gondolva a második advent bekövetkeztétől minden embert csak egy élet ideje választ el. A második advent ugyan a szó legvalóságosabb értelmében az egész világegyetemet, az egész földet érintő esemény, mégis mindannyian csak egyénenként élhetjük át.

Vajon az évek múlásával egyre kényelmesebben érezzük magunkat a világban, megszokjuk a dolgokat? Előfordulhat, hogy kevesebbet gondolunk a második advent valóságára? Bizonyára sokan vannak így. Hogyan vehetjük fel a harcot ez ellen a természetes, ugyanakkor veszélyes tendencia ellen? Beszélgessünk erről a csoportban!

„Csaknem egy újabb év tűnt el az örökkévalóságban. Még néhány nap és új évbe lépünk. Testvéreim, bölcsen használjuk ki az óév hátralévő óráit! Ha bármilyen tekintetben elhanyagoltuk kötelességeinket, bánjuk ezt meg Isten előtt, majd forduljunk vissza az útra, amiről letértünk! Gondoljunk arra, hogy milyen rövid az életünknek kiszabott idő! Nem tudhatjuk, hogy megpróbáltatásunk ideje mennyire hamar ér véget. Ne mondjuk elbizakodottan: ’Ma vagy holnap elmegyek abba a városba, ottmaradok egy évig, adok-veszek, haszonra teszek szert.’ Istennek talán más tervei vannak velünk. Az élet olyan, mint a pára, ’amely rövid ideig látszik, azután pedig eltűnik’ (Jak 4:14). Nem tudhatjuk, a kezünk mikor veszíti el ügyességét, lépteink mikor válnak bizonytalanná. Veszélyes lehet egyetlen elvesztegetett pillanat is. ’Keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok őt segítségül, amíg közel van. Hagyja el a gonosz az ő útát, és a bűnös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővelkedik a megbocsátásban’ (Ézs 55:6-7)” (Ellen G. White cikke, Review and Herald. 1902. dec. 23.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Beszéljük meg a csoportban a csütörtöki rész utolsó kérdésére adott válaszunkat! Ejtsünk szót arról is, hogy érdekes módon, minél tovább vagyunk még itt a földön, annál könnyebb későbbre tolni Krisztus visszajövetelének idejét, pedig egyre közelebb kerülünk hozzá!

2. Milyen okai lehetnek annak, hogy Jézus még nem jött vissza? Vajon bennünket is terhel a felelősség „késedelméért?” Akár igennel, akár nemmel felelünk erre a kérdésre, indokoljuk is meg a válaszunkat!

3.  Mi a legfőbb oka annak, hogy bízunk a második advent ígéretében?

ÖSSZEFOGLALÁS: Számos nyomós okot felsorolhatunk arra, hogy miért bízunk Krisztus visszajövetelében, bármikor is kerül rá sor.

Krisztusban győzelmet arathatunk

„De hála az Istennek, aki a diadalmat adja nékünk a mi Urunk Jézus Krisztus által” (1Kor 15:57).

’Krisztus erőt nyert az Atyától ahhoz, hogy isteni kegyelmet és erőt adjon az embernek és elérhetővé tegye számára a győzelmet az Ő nevében…

Mindenkinek ki kell állni olyan kísértéseket, amelyekben Krisztus győzött, de a hatalmas Győztes nevében mindenki erőt talál. Mindenkinek egyénileg győzelmet kell aratni.

Krisztus ismeri a gyermek- és fiatalkor minden próbáját és szomorúságát, Ő is volt egyszer ennyi idős. Őt is érték olyan kísértések és próbák, mint titeket, Ő is tapasztalt a tiétekhez hasonló szomorúságot, Őt azonban sosem győzte le a kísértés. Életében nem volt semmi tisztátalan vagy közönséges. Jézus a segítőnk, a Megváltónk.

Isteni szeretete és együttérzése leginkább azok felé irányul, akik a legjobban belegabalyodtak az ellenség csapdáiba. Saját vérével írta alá az emberiség szabadságlevelét.

Nem akarja, hogy az ellenség kísértéseinek játékszereivé váljanak azok, akiket végtelen áron váltott meg. Nem szeretné, hogy legyőzessünk és elvesszünk. Amint megfékezte az oroszlánokat a barlangjukban és a lángok között sétált hű tanúival, úgy kész a mi érdekünkben is közbelépni, minden rosszat megzabolázni a természetünkben. Ma az irgalom oltáránál áll, Isten elé tárva azoknak az imádságait, akik a segítségére vágynak. Egyetlen síró, töredelmes lelkű embert sem utasít el… Aki Jézushoz fordul menedéket keresve… azt sem ember, sem gonosz angyal nem vádolhatja.’

(Ellen G. White: My Life Today. 322. o.)