SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Isten a Művész

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Krónika 23:5; Zsoltár 51:12; Ézsaiás 64:5-8; Apostolok cselekedetei 9:1-22; Róma 11:33-36; Zsidók 8:1-5

„Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében; hogy nézhessem az Úrnak szépségét és gyönyörködhessem az ő templomában” (Zsolt 27:4).

KULCSGONDOLAT: Isten, a Művész. Mit jelent ez? Mit jelent ez személyesen nekünk?

Eddig az Úr különböző oldalaival, tulajdonságaival foglalkoztunk, beszéltünk a Szentháromságról, Isten szentségéről, arról, hogy Ő a Megváltó. Ám a Bibliában elénk tárul még egy kép Istenről, amire azonban ritkán fordítunk figyelmet: Urunk Művész is. Sokan nem érdeklődnek különösebben a művészetek iránt, számos keresztény csak kevéssé tájékozott e témában. Ami elnyeri a tetszésüket, azt ismerik, de ez nem több annál, mint amennyit önmagukról tudnak. Mások egyszerűen tudomásul veszik a művészetek létezését, de értékével, jelentőségével nem foglalkoznak. A kereszténységnek a művészetekhez való viszonyulása változó. Időnként elutasították, a vallástól idegennek, rossznak bélyegezték, máskor azonban az esztétika szinte világi „vallássá” vált, komoly követőkre tett szert. Szép számmal voltak és vannak keresztény írók, akik azonban csak ritkán kísérelték meg összefüggésbe hozni a „szépség” fogalmát a fő keresztény tanításokkal. „A Szép: igaz s az Igaz: szép!” – olvashatjuk John Keats gondolatát Tóth Árpád fordításában. Noha Keats állítása kissé túlzó, az biztos, hogy Isten maga az Igazság, az Igazság pedig szép. A teremtett világ tanúskodik Isten művészetéről és arról, hogy Urunk szereti a szépet.

„Most pedig, Uram, Atyánk vagy Te, mi sár vagyunk és Te a mi alkotónk, és kezed munkája vagyunk mi mindnyájan” (Ézs 64:7).

_____________________________________________________________

Hol olvasunk a Bibliában először arról, hogy Isten megmunkálta az „agyagot” (1Móz 1:26-27, 31; 2:7)?

_____________________________________________________________

A Szentírás elején Isten megteremti az első embert „a földnek porából”. Az ember szó héber megfelelője (adam) összefüggésbe hozható az adamah (föld) héber szóval. Ez a nyelvészeti összefüggés is utal Isten művészi képességére, hiszen valóban a föld porából formálta az embert. Nehéz elképzelni, hogyan volt képes az embert – a vért, csontokat, bőrt, idegeket és minden csodálatos testrészt a föld porából létrehozni. Létünk az emberi elme számára felfoghatatlan csoda.

Bizonyos szempontból nézve a „fazekas” hasonlata igen találó, hiszen Isten a földből formálta meg az embert, más oldalról közelítve viszont (amint az Úr tevékenységét és hatalmát érzékeltető egyéb hasonlatok esetében is) ez még távolról sem mutatja be egészen művészi, alkotó képességét. Hiszen ugyan melyik fazekas vagy szobrász képes arra, hogy az agyagból élő, lélegző lényt formáljon?

A következő részek hogyan villantják fel a fazekas hasonlatát (Zsolt 51:12; Ézs 64:4-7; Jer 18:3-10)?

E versek azt a gondolatot is megpendítik, hogy milyen tehetetlen az ember Isten hatalmával szemben. Olyanok vagyunk, mint a fazekas kezében az agyag. A fazekas dönt, nem az agyag. Isten azonban a saját képére akar újraformálni. Ha ilyen nagy gondot fordít a teremtett világra, mennyivel fontosabb számára az a szépség, amit bennünk alakíthat ki! Ezért lényeges, hogy elfogadjuk akaratát és ne a sajátunkéhoz ragaszkodjunk körömszakadtáig (más szóval: meghaljunk az énnek). Működjünk együtt az Úrral, aki új teremtést akar létrehozni bennünk, visszaállítva eredeti lelki és erkölcsi szépségünket, amennyire csak lehetséges! Igen, a külső is lehet szép, de a belső szépség számít igazán.

Fjodor Dosztojevszkij, orosz író egyik képzeletbeli alakjának – az író szavaival élve – „gyönyörű lelke” volt. Vajon ez mit jelenthet?

Isten kiszabadította Izráel népét az egyiptomi szolgaságból, majd elvezette őket a Sínai-hegyhez, ahol szent szövetséget kötött velük. Különféle rendelkezései között milyen utalásokat találunk, amelyek érintik a szépség témakörét (2Móz 25:1-9)?

Mózes második könyvének első fele részletesen leírja Izráel csodálatos szabadulását, a második fele pedig olyan kérdéseket taglal, amelyek közé tartozik a szépség is. 2Móz 25:1-9 szakasza közli Isten rendeleteit, 25:10–31:11 pedig tartalmazza a hordozható szent sátor, valamint a berendezési tárgyak és a papi öltözékek leírását. Mózes második könyve végéig az Isten által kijelentett részletes beszámolót találjuk és azt, ahogy a nép minden előírást pontosan végrehajtott. A feljegyzések bőséggel utalnak a művészi részletekre. Ma sok keresztény kimerítőnek találja az aprólékos feljegyzések olvasását, Istennek azonban tetszett, hogy számos rendelkezését közölje a nem sokkal azelőtt kiszabadított rabszolgákkal, sőt, a részleteket még a Szentírásba is bevegye.

A Biblia első öt könyvében közel ötven fejezet érinti Isten pontos útmutatásait az impozáns szentély elkészítésére vonatkozóan. Nemcsak a sátor részletes tervét, de még a berendezési tárgyakét is kijelentette. Isten a Sínai-hegynél adta a Tízparancsolatot, tanított a szövetség betartásával kapcsolatban, emellett konkrétan előírta azt is, hogyan készítsék el a szent sátor pompás szerkezetét, amihez szinte mindenfajta művészi képességre szükség volt. Isten volt a tervező, Ő ihlette a mestereket is, hogy a legaprólékosabb részletességgel végezzék el a díszítést. Semmi nem maradt, amit az embereknek kellett volna kitalálni. Mózes öt könyvében több fejezet tárgyalja a szentély terveit, építését és berendezését, mint bármelyik másik témát.

Minek a mintájára készült el a földi szentély? Mit árul ez el Isten és a szépség kérdésköréről (2Móz 25:9; Zsid 8:1-5)?

Mivel a földi szentély csupán árnyéka a mennyeinek, valójában el sem tudjuk képzelni, milyen káprázatosan szép lehet az a szentély, amit maga Isten készített!

Vajon miért volt fontos, hogy a szent sátor gyönyörű legyen? Talán azért, hogy Isten hatalmát, fenségességét érzékeltesse a néppel? Vagy, hogy Isten fenségességének színe előtt rádöbbenjenek saját erőtlenségükre? A szentély csodálatos szépségére gondolva milyennek látjuk Isten jellemét saját bűnös, földi lényünkhöz viszonyítva?

„Négyezren ajtónállók; négyezren pedig dicsérik vala az Urat minden zengő szerszámokkal, melyeket Dávid készíttetett a dicséretre” (1Krón 23:5).

_____________________________________________________________

Próbáljuk meg elképzelni a jelenetet, amint négyezren dicsőítik az Urat hangszereikkel! Lenyűgöző istentisztelet lehetett! Isten művészi kifejezésének eszköztára nem korlátozódott a valóságábrázoló művészetre. A Szentírásban olvashatjuk, hogy miként a szent építészetet, úgy Izráel vallási rendjét is nyilván az Úr ihlette, aki szereti a zenét is.

Mit mondott Dávid az istentiszteleti alkalmakon énekelt zsoltárok szerzéséről (2Sám 23:1-2)?

_____________________________________________________________

Dávid félreérthetetlenül utalt az Úr ihletésére. Az Úr számára mindenképpen fontos volt, hogy milyen zenét játszanak, még ha nem is Ő szerezte a zsoltáros helyett azok szövegét, zenéjét. Máskülönben miért ihlette volna Dávidot?

Milyen szerepe volt az Úrnak az istentiszteleti alkalmakon megszólaltatott zenében? Mit tudhatunk meg erről 2Krón 29:25 verséből?

Az ószövetségi beszámolók szerint a templomi szolgálatokban mindig meghatározó helyet kapott a muzsika. Idézzük csak fel azt a jelenetet, amiről 1Krón 23:5 számol be! Négyezer hangszer! Egyáltalán nem lehetett unalmas, száraz! Elmondhatjuk, hogy az istentiszteletektől elvárható bizonyos esztétikai élmény; a történelem folyamán erre minden nép törekedett is isteneik imádása közben. Mégis egyedül Izráel állítja, hogy istentiszteleti rendjét Isten tervezte meg minden vonatkozásban, az épületet, a berendezési tárgyakat, a papi öltözeteket, a liturgiát. Az Ige kétségtelenül szentesíti a művészi tervezést. Eszerint a Szentírás üzenetével szembekerül, aki nem akar tudomást venni az esztétikai oldalról vagy nem fogadja el, hogy egy keresztény számára megfelelő hivatás lenne egy művészeti ágazatban tevékenykedni.

Pontosan nem ismerjük az izraelita istentiszteletek zenei kíséretét, de minden bizonnyal gyönyörű és felemelő volt. Gyülekezetünkben milyen a zenei szolgálat? Honnan tudhatjuk, hogy ugyanazt a szerepet tölti be, azaz az Úrhoz emeli a lelkünket, nem pedig ellenkező irányba taszít?

A Bibliát tanulmányozó tudósok elismeréssel szólnak a Szentírás irodalmi értékéről. Még számos világi felsőoktatási intézményben is tanítják a Bibliát, nem mintha Isten Igéjének tekintenék, inkább irodalmi értékei miatt. Keresztényként az Írásnak nemcsak az irodalmi értékeit ismerjük el, hiszen megtudhatjuk belőle az Isten által kinyilatkoztatott igazságokat, és ez hatalmas áldás. A benne foglalt igazság megértéséhez nagymértékben hozzájárul az elbeszélések és a költemények szerkezetének művésziessége, aminek kialakításában szerepe volt a Szentlélek ihletésének (noha Isten prófétái a saját szavaikkal írták le az üzenetet).

Pál apostol bonyolult teológiai okfejtéseiben rendszeresen felismerhetünk bizonyos irodalmi eszközöket. A Római levél első tizenegy fejezetében például az apostol összefoglalja az evangélium lényegét.

Tekintsük át e fejezeteket! Figyeljük meg az összekapcsolt témákat! Olvassuk el Róm 11:33-36 szakaszát! Mit találunk itt a tizenegy fejezet befejezéseként?

Mint a magas csúcsra felérő hegymászóból, Pálból is feltör a dicséret az üdvösség panorámája láttán. Mielőtt az evangélium gyakorlati alkalmazásának vázlatát közölné, dicsőíti az Urat. Ez a finom irodalmi ritmus többször is felismerhető leveleiben: a bonyolult teológiai érvelést Isten dicsérete szegélyezi, majd a befejezés néhány gyakorlati tanács. A jelenések könyvében az irodalmi eszközök lenyűgöző mozaikja tárul elénk, Isten itt így mutatja be az üdvösség történetét. A könyv nagy részét az Ószövetségből vett idézetek töltik ki. Az olvasó a szavak, kifejezések és témák bonyolult szövevényével szembesül, amelynek szálait János részben más bibliai íróktól kölcsönözte, ám egészen új szőttessé formálta. A Biblia utolsó könyvének stílusa nagyban különbözik Pál apostol vagy az evangélisták stílusától. Lenyűgöző a mennyei szentély hét jelenete körül nagy gonddal felépített esztétikai látvány, amint a jeleneteket követve mind beljebb és beljebb kerülünk a mennyei udvarban. A jelenések könyve kifejezett esztétikai élményt nyújt. Isten megtehette volna, hogy egy szokványos történelmi dokumentumban közli Jánossal a megváltás történetének folyamatát. Ehelyett lélegzetelállító képekben jelenítette meg a Krisztus és Sátán között folyó nagy küzdelem menetét, tovább mélyítve a Dániel és Ezékiel próféták által kinyilatkoztatott apokaliptikus képeket.

Képzeljük el, milyen lehet csak az irodalmi értékekre figyelve olvasni a Bibliát! Éppen a lényeg marad ki belőle.

Isten szobrász is, de nemcsak gránittal és márvánnyal dolgozik, hanem a jellemünket is faragja. Vésője és kalapácsa addig formázza, alakítja a bűnös embert, amíg valamennyire már tükrözi a mennyei dicsőséget. Isten bőséges bizonyítékát adta e képességének. A Biblia két fedele közt mindvégig azt láthatjuk, hogy az Úr széppé formált visszataszítónak, méltatlannak tűnő embereket.

Említsünk néhány bibliai alakot, akinek szüksége volt némi lelki „szobrászatra”? Min kellett alakítani az életükben? Gondoljunk például Jákóbra (1Móz 32:22-30), Dávidra (Zsoltár 51), Péterre (Lk 22:31-32), Pálra (Ap-Csel 9:1-22)! Még ki jut eszünkbe? Milyen változás ment végbe bennük?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Jó példa még Mária Magdaléna. „Máriát nagyon bűnösnek tekintették, Krisztus azonban ismerte az életét alakító körülményeket… Ő emelte föl a kétségbeesésből, a romlásból. Hétszer dorgálta meg a nő szívét és értelmét uraló démonokat – ezt Mária hallotta. Hallotta Jézus erős kiáltását Atyjához az ő érdekében. Tudta, mennyire sérti a bűn az Ő szeplőtlen tisztaságát, s az Ő erejével győzött… Aki elbukott, akinek értelme démonok lakhelye volt, az a szolgálattal, barátsággal nagyon közel került a Megváltóhoz… Mária állt a kereszt mellett… Feltámadása után Mária jött elsőként a sírhoz. Mária hirdette elsőnek a feltámadott Megváltót” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 477. o.).

A megváltás történelme Isten alkotókészségének számtalan példáját felvonultatja. Az Úr helyreállítja „Isten képét” a bűnös emberben. Az evangélium nem hasonlítható egy kozmetikai kezeléshez, inkább az egész élet irányát megváltoztató, mély és gyors hatáshoz, aminek tisztító, átformáló és megszépítő ereje van. Jézus Krisztus evangéliuma a hűség és a teljesség eszközeivel épít. A valódi megújulás belső hatás eredménye, aminek során Isten a bűnös ember életébe visszahelyezi a szépséget.

A szobrász időnként vés, máskor kitölti az űrt vagy pedig letör bizonyos részeket. Az életünknek mely részein kell Istennek még tovább dolgoznia? Mennyi ellenállást tanúsítunk a nehezebb szakaszokban?

„Engedjük, hogy Isten meggyőző ereje hasson az egyes tagok szívére, és akkor majd tapasztaljuk Isten Lelkének mélységes indítását. Jézus halálának nem a bűnösöknek felajánlott bűnbocsánat lett az egyetlen eredménye. Az Úr nemcsak azért hozta meg ezt a legnagyobb áldozatot, hogy eltörölje a bűnt, hanem azért is, hogy romjaiból helyreállítsa az emberi természetet, a maga szépségében, elfogadható állapotban állítsa Isten elé” (Ellen G. White: Manuscript Releases. [Kéziratok.] 6. köt. 11. o.).

„Milyen komolyan és kitartóan fáradozik a festő, hogy a vásznon megjelenítse az általa választott téma tökéletes mását; milyen szorgalmasan farag és vés a szobrász, míg a kőben kidomborodik a minta. A szülők is hasonlóképpen munkálkodjanak, hogy gyermekeiket a Krisztus Jézusban kapott mintához igazítsák, formálják. Miként a türelmes művész gondolkozik, dolgozik és terveket készít, hogy munkájának eredménye a lehető legtökéletesebb legyen, úgy a szülő is akkor érezheti, hogy helyesen tölti az idejét, ha felkészíti gyermekeit a hasznos életre, az örökkévaló országra. A művész munkájának fontossága eltörpül a szülőéhez képest. Az egyik élettelen anyaggal dolgozik, amiből szép formákat hoz ki, a másik viszont embereket formál, akiknek életéből jót és rosszat is ki lehet hozni, áldást vagy átkot az emberiség számára; gyermekeik élete vagy a sötétben vész el, vagy örökké tart majd az eljövendő, bűntelen világban” (Ellen G. White: Child Guidance. [Gyermeknevelés.] 476–477. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.  Adódott alkalmunk arra, hogy művészi képességeinket fejleszszük? Említsünk példákat! Hogyan mutatkozik meg bennünk is az Úr alkotóereje, amikor valami szépet készítünk?

2.  Nézzünk körül a természet világában! Már régen szennyezi a bűn, mégis mi minden utal benne az Úr teremtő hatalmára, művészi képességére, valamint arra, hogy örömét leli a szépségben? Mi az, amit a természetben lenyűgözően szépnek tartunk? Miért?

3.  Amint a bevezetőben is említettük, a keresztények különféleképpen viszonyultak a művészetekhez. Mi lehet ennek a magyarázata? Milyen veszélyek leselkedhetnek ránk a művészetek terén?

ÖSSZEFOGLALÁS: Általában nem foglalkozunk eléggé Isten művészetével. A teremtett világot csodálattal figyeljük, ám az Úr művészi képességeinek kifejeződése még sokkal szélesebb kört érint. Istennek az volt a terve, hogy különösen a keresztények éljenek úgy a sötét és haldokló bolygón, mint a „szépség” forrásai.

A MŰVÉSZ

Megfesteni a lelket annyit jelent, mint ábrázolni az ábrázolhatatlant. Erre csak a művész képes. A művész, aki egyben… próféta, álomfejtő és álmot álmodó, ő a kíváncsiság kertésze, aki a láthatatlan rózsát is öntözi, hogy egy mozdulatára majd kivirágozzék a vásznon…

Amíg a tudományok embere örökké a rész-igazságok kutatásával tölti idejét, addig a művész (amennyiben valóban méltó e névre) mindig az Egészet ábrázolja. Akkor is, ha csendéletet fest, akkor is, ha egy pillangót táncoltat az akácfák között, akkor is, ha egy ölelést örökít meg a vásznon. A művészet: a madarak éneke. Figyelni kell rá, és nem megfejteni.

A művész a teljesség elkötelezettje, a mindenség nagykövete…

„Egy porszem világot jelent,

S egy szál vadvirág az eget,

Fogd föl tenyeredben a végtelent,

S egy percben élj évezredet!”

Ezt a „receptet” a nagy festő-költő, W. Blake ajánlja figyelmünkbe Az ártatlanság jövendölései c. versében. Ez a sűrítés és ez a világ-ölelés, a látható valóságon felülemelkedni képes láttatás a művész ismertetőjegye. A remekművek az öröklét földi bizonyságai.

Enzsöl Ellák: Szeretet-hittan. 155–156. o.