SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Szabadság Krisztusban

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Róma 8:1, 4; 13:8; 1Korinthus 6:20; Galata 5:1-15; Zsidók 2:14-15

„Mert ti szabadságra hivattatok atyámfiai; csakhogy a szabadság ürügy ne legyen a testnek, sőt szeretettel szolgáljatok egymásnak” (Gal 5:13).

Gal 2:4 versében Pál röviden utal rá, hogy milyen fontos őrizni a Krisztus Jézusban nyert „szabadságunkat”. Mégis, mire gondol a „szabadságot” említve – amit elég gyakran tesz? Mi tartozik e szabadság körébe? Egyáltalán meddig terjed? Vannak korlátai? A Krisztusban való szabadság hogyan kapcsolódik a törvényhez?

Pál két veszélyre is figyelmezteti a galáciaiakat, az iménti kérdéseket tárgyalva. Az első veszély a törvényeskedés. Galáciai ellenfeleit annyira lekötötte, hogy a viselkedésükkel igyekeztek elnyerni Isten kegyét, hogy közben megfeledkeztek Krisztus felszabadító tettéről és az üdvösségről, amit hit által már elnyerhettek. A másik veszély, hogy az ember hajlamos a Krisztus által megváltott szabadsággal visszaélni, erkölcstelenségbe süllyedni. Aki ezt a nézetet vallja, tévesen azt feltételezi, hogy a szabadság ellentétes a törvénnyel.

A törvényeskedés és a szabadosság egyaránt ellentétben áll a szabadsággal, mert mindkettő a szolgaság egy bizonyos fajtájában tartja követőit. Pál viszont arra kéri a galáciaiakat, hogy álljanak erősen a Krisztusban jogosan elnyert szabadságukban.

„Annakokáért a szabadságban, melyre minket Krisztus megszabadított, álljatok meg, és ne kötelezzétek meg ismét magatokat szolgaságnak igájával” (Gal 5:1).

Pál, mint a hadvezér a katonáit, úgy buzdítja a galáciai hívőket: ne mondjanak le Krisztusban nyert szabadságukról! Hangnemének intenzitása és ereje felkavar. Valószínűleg éppen ez volt az apostol szándéka. Témája szerint ez a szakasz valóban kapcsolódik az előzőhöz, ill. az utána következőhöz, de azt sejteti a lendülete és az, hogy mondattanilag nem kötődik a környezetéhez, hogy ki akarta emelni ezt a részt, mintha egy óriási hirdetőtábla lenne. A Krisztusban való szabadság az apostol érvelésének lényege, mert a galáciaiakat épp ennek elvesztése fenyegette.

Milyen hasonlatokkal él Pál Gal 1:3-4; 2:16; 3:13 verseiben? Mit tett értünk Krisztus? Hogyan érthetjük meg jobban e verseket olvasva?

Pál szavai: „a szabadságban, melyre minket Krisztus megszabadított” (Gal 5:1), azt érzékeltethetik, hogy egy újabb hasonlatra gondol. E megfogalmazás hasonló ahhoz a szöveghez, amit a rabszolgák szent felszabadításakor mondtak. A rabszolgáknak nem voltak jogaik, de úgy tartották, hogy egy istenség megvásárolhatta a szabadságukat, amiért a rabszolga, aki így valójában szabaddá válik, jogilag az istenség tulajdona lesz. Természetesen a gyakorlatban ez az egész folyamat pusztán kitaláció volt. A rabszolga fizette be a pénzt a templom pénztárába a szabadságáért. Nézzük meg például azt a Kr. e. 201 és Kr. u. 100 közötti időszakból származó szöveget, ami a közel ezer felirat egyikén olvasható Apollo delphi templomában! „A szabadságért Apollo egy Nicaea nevű rabszolganőt vásárolt meg az amphissai Sosbiustól… A megvásárolt személy, Nicaea pedig Apollo tulajdonába kerül, és szabad lesz” (Ben Witherington III: Grace in Galatia. Grand Rapids, Mich., 1998, William B. Eerdmans Publishing Company. 340. o.). Ez a szöveg alapvetően hasonlít Pál kifejezésére, van azonban egy lényeges különbség. Pál hasonlatában nincs kitaláció. A megváltás árát nem nekünk kell kifizetnünk (1Kor 6:20; 7:23). Az ár számunkra túlságosan nagy lenne. Nincs erőnk magunkat megszabadítani, Jézus azonban közbelépett, és megtette azt, amire mi képtelenek vagyunk (legalábbis az életünk elveszítése nélkül). Megfizette bűneink büntetését, megszabadított a kárhoztatástól.

Gondoljunk az életünkre! Vajon azt képzeljük, hogy képesek lennénk megmenteni magunkat? Mivel tartozunk tehát Jézusnak azért, amit benne kaphatunk?

Gal 5:1 versében Pál felszólítja a galáciai hívőket, hogy álljanak erősen a szabadságban. Ugyanakkor azt is kifejezi, hogy Krisztus szabadította meg őket. Miért álljanak tehát a keresztények erősen a szabadságukban? Azért, mert Krisztus már szabaddá tette őket. Más szóval, a szabadság annak az eredménye, amit Krisztus megtett értünk. Pál leveleire jellemző az a séma, hogy a tényközlést követi egy felszólítás (1Kor 6:20; 10:13-14; Kol 2:6). Több kijelentést tesz Róma 6. fejezetében Krisztusban való állapotunkra vonatkozóan, mint amilyen ez is: „Tudván azt, hogy a mi óemberünk ővele megfeszíttetett” (6. vers). Ennek alapján felszólít: „Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben” (12. vers). Más szóval: „Váljatok azzá, amivé már Krisztusban lettetek!” Az evangélium szerinti élet nem terhel meg azzal, hogy bizonyos dolgokat igyekeznünk kellene elérni, így bizonyítva, hogy már Isten gyermekei vagyunk. Inkább azért tesszük, amit teszünk, mert már Isten gyermekei lettünk.

Miből szabadított meg Krisztus (Róm 6:14, 18; 8:1; Gal 4:3, 8; 5:1; Zsid 2:14-15)?

A keresztény életre vonatkozóan a szabadság szó használata sokkal inkább szembeötlő Pálnál, mint másutt az Újszövetségben. Pál leveleiben huszonnyolcszor fordul elő a szabadság szó és a változatai, másutt azonban csak tizenháromszor.

Mit ért Pál a szabadság alatt? Először is, ez nem csupán egy elvont fogalom. Nem politikai értelemben vett szabadságra vonatkozik, nem is gazdaságira vagy arra, hogy élhetünk úgy, ahogy tetszik. Ellenkezőleg! A szabadság a Jézus Krisztussal való kapcsolatunkban gyökerezik. A szövegösszefüggés azt sugallja, hogy Pál a törvényeskedő kereszténység szolgaságából és kárhoztatása alól való szabadságra utal, ám még sokkal több minden idetartozik, pl. a bűntől, az örök haláltól és az ördög szorításából való szabadulás is. „Jézus Krisztustus nélkül szolgaság jellemzi az emberi létet – szolgája a törvénynek, szolgája a világot uraló gonosz elemeknek, szolgája a bűnnek, a testnek, az ördögnek. Isten elküldte Fiát a világra, hogy megtörje e rabszolgatartók hatalmát” (Timothy George: The New American Commentary: Galatians. Nashville, Tenn., 1994, Broadman & Holman Publishers. 354. o.).

Mely dolgok tartanak rabságban? Tanuljuk meg kívülről Gal 5:1 versét, és kérjük Istent, hogy tegye valósággá az életünkben azt a szabadságot, ami Krisztusban a miénk!

Az apostol szavainak fontosságát érzékelteti az is, ahogy Gal 5:2-12 szakaszát bevezeti. „Ímé, én Pál mondom néktek” (Gal 5:2). Mintha ezzel azt fejezné ki, hogy nem hiábavalóságokat mond. Nemcsak egyszerűen olvasói figyelmét kívánja felkelteni, hanem apostoli tekintélyére is utal. Meg akarja velük értetni, hogy ha a pogányok az üdvösség érdekében alávetik magukat a körülmetélésnek, tisztában kell lenniük döntésük veszélyes következményeivel.

Mire figyelmeztet Pál Gal 5:2-12 verseiben a körülmetélkedés egész kérdésével kapcsolatban?

Ha valaki úgy próbálja meg elnyerni Isten kegyét, hogy elfogadja a körülmetélkedést, akkor kötelezi magát az egész törvény betartására – ez az első, ami ebből következik. A 2. és 3. versben Pál érdekes szójátékkal él. Elmondja: Krisztus nem használ neki (ophelesei), hanem tartozni fog (opheiletes) a törvénynek. Ha valaki a törvény szerint akar élni, nem választhatja ki tetszőlegesen, hogy éppen mely előírásokat kívánja betartani.

A második pedig, hogy „elszakad” Krisztustól. Amikor a cselekedetek általi megigazulást választja, elutasítja Isten útját, a Krisztus általi megváltást. „Nem járhatjuk mindkét utat. Lehetetlen elfogadni Krisztust – amivel elismerjük, hogy képtelenek vagyunk önmagunkat megmenteni –, miközben körülmetéltetünk, azt állítva, hogy meg tudjuk menteni magunkat” (John R. W. Stott: The Message of Galatians. Leicester, England, 1968, InterVarsity Press. 133. o.).

Pál harmadik kifogása a körülmetéléssel szemben, hogy hátráltatja a lelki fejlődést. Itt a futó hasonlatával él, akinek a célba érését szándékosan akadályozzák. A görög kifejezés, amit Károli a „gátolni” szóval fordít (7. vers), a katonai körökben „útfelbontásra, híd lerombolására vagy az ellenség útjába tett akadály kitételére utalt, amivel fel akarták tartóztatni az előrenyomulásukat” (The SDA Bible Commentary. 6. köt. 978. o.). Végezetül pedig, a körülmetélés eltörli „a kereszt botrányát”. Hogyan? A körülmetélkedésnek az az üzenete, hogy az ember képes önmagát megmenteni, ami legyezgeti az ember büszkeségét. A kereszt üzenete azonban letöri az emberi büszkeséget, mert be kell ismernünk, hogy teljes egészében Krisztustól függünk. Az apostolt annyira felháborította a körülmetélkedéshez való ragaszkodás, hogy azt mondja, bárcsak „kimetszenék” magukat, akik ezt erőltetik. Kétségkívül erős megfogalmazás, de a hangnem azt érzékelteti, hogy Pál milyen komolynak tartja ezt a kérdést.

Gal 5:13 a Galáciai levél fordulópontjának számít. Egészen eddig az apostol az üzenet teológiai tartalmára összpontosított, itt azonban a keresztény magatartás kérdésére tér rá. Hogyan éljen az, aki nem a törvény cselekedetei által üdvözül?

A szabadsággal való visszaélés milyen lehetséges formájától akarta Pál óvni a galáciai keresztényeket (Gal 5:13)?

Az apostol világosan látta, milyen félreértések övezik azt, ahogy a Krisztusban elnyerhető kegyelmet és szabadságot hangsúlyozza (Róm 3:8; 6:1-2). Nem Pál evangéliumával volt a baj, inkább azzal, hogy az ember hajlamos a saját kívánságainak kedvezni. A történelem lapjait emberek, városok, népek történetei tarkítják – romlottságuk, erkölcsi züllöttségük egyértelműen az önuralom hiányához vezethető vissza. Ugyan ki ne fedezett volna fel efféle hajlamot a saját életében? Pál éppen ezért szólítja fel olyan világosan Jézus követőit arra, hogy ne kövessék a testi kívánságokat. Az ellenkezőjét várja tőlük: „szeretettel szolgáljatok egymásnak.” Aki pedig szeretettel szolgál másokat, tudja, hogy ezt csak úgy teheti meg, ha „meghal az énnek, meghal a testnek”. Akit a saját kívánsága hajt, az nem hajlik arra, hogy másokat szolgáljon, hanem éppen az ellenkező irányba halad. A Krisztusban való szabadság tehát nem csupán a világ szolgaságából való felszabadulás, inkább a szolgálat új formájára való felhívás: a szeretetből végzett szolgálat felelőssége. Ez „alkalom, hogy fenntartások nélkül szeressük a felebarátot, lehetőség a kölcsönös áldozatvállaláson alapuló emberi közösségek alapítására, nem pedig harc a hatalomért vagy a rangért” (Sam K. Williams: Galatians. Nashville, Tenn., 1997, Abingdon Press. 145. o.). A keresztény gondolkozásmód ismeretében, valamint Gal 5:13 modern fordításának köszönhetően könnyen átsiklik a figyelmünk azon, hogy e szavak milyen elementáris erővel hathattak a galáciai hívőkre. Először is, a görög megfogalmazás kifejezi, hogy a szolgálatra késztető szeretet nem a megszokott emberi szeretet – ami erre nem lenne képes. Az emberi szeretet ugyanis túlságosan feltételekhez kötött. A görög névelő (a) a szeretet szó előtt arra utal, hogy az apostol „az” isteni szeretetre gondol, amit csak a Szentlélek által kapunk (Róm 5:5). Az igazán meglepő viszont az, hogy míg a fordításban ez áll: „szolgáljatok”, a görög szó valójában azt jelenti, hogy „szolgává tenni”. Szabadságunk nem önrendelkezés, hanem azt jelenti, hogy Isten szeretete alapján kölcsönösen egymás szolgái leszünk.

Gondoltunk már valaha arra, hogy a Krisztusban lévő szabadságunk szerint kisebb bűnöket elkövethetünk itt-ott? Mi az igazán rossz az ilyen elképzelésben?

Pál inkább negatívan szól az egész törvény megtartásáról (Gal 5:3), a 14. versben pedig pozitív módon utal a törvény „beteljesedésére”. Hogyan egyeztethető össze e kettő? Vö. Róm 10:5; Gal 3:10, 12; 5:3 verseit Róm 8:4; 13:8; Gal 5:14 verseivel!

Sokan ellentétesnek tartják Pál negatív töltetű megjegyzését a törvény megtartására vonatkozóan azzal, amit elismerően ír a törvény beteljesedéséről, pedig valójában nincs ellentmondás. A megoldás: az apostol szándékosan használja e két kifejezést arra, hogy érzékeltesse a különbséget a törvényhez való keresztény hozzáállás két módja között. Fontos például, hogy pozitív módon szólva sosem használja a „törvényt megtartani” kifejezést, amit kizárólag azoknak a téves magatartására tart fenn, akik a törvény alatt élnek és megpróbálják Isten elismerését kivívni a „törvény cselekedeteivel”. Ez nem azt jelenti, hogy aki üdvösségre lelt Krisztusban, az nem engedelmeskedik! Ennél semmi nem állhat távolabb az igazságtól. Pál szóhasználatával kifejezve: az ilyen ember „betölti” a törvényt. Az igazi keresztény életmód sokkal többet jelent csupán a törvény külsőleges cselekedeteinél – a törvény „betöltését” jelenti. Azért használja az apostol a „betölteni” szót, mert ez jóval túlmutat a cselekvésen. Az engedelmességnek ez a formája Jézusban gyökerezik (lásd Mt 5:17). Nem elfordulás a törvénytől, és nemcsak a szeretetre való leegyszerűsítése a törvénynek. Engedelmessége által a hívő tapasztalhatja az egész törvény valódi szándékát és jelentését.

Pál szerint mi az egész törvény lényege (3Móz 19:18; Mt 19:19; Mk 12:31, 33; Róm 13:9; Jak 2:8)?

Az apostol kijelentése a Galáciai levélben valójában Mózes harmadik könyvéből származik, azonban abban gyökerezve, ahogy Jézus idézte azt. Persze nem Jézus volt az egyedüli zsidó tanító, aki az egész törvény összefoglalásaként utalt e versre. A Jézus előtt nagyjából egy nemzedékkel élt Hillel rabbi így fogalmazott: „Amit utálatosnak tartasz, ne tedd a felebarátoddal; ez az egész törvény.” Jézus megközelítése azonban ettől gyökeresen különbözött (Mt 7:12), nemcsak a megfogalmazás pozitív módjában, de azt is bemutatta, hogy a törvény és a szeretet nem összeegyeztethetetlen egymással. Szeretet nélkül a törvény üres és hideg; a törvény nélkül a szeretetnek nincs iránya.

Mi könnyebb és miért? Szeretni az embereket, vagy egyszerűen betartani a Tízparancsolatot?

„Az őszinte hit mindig szeretet által hat. Ha a Golgotára tekintünk, nem a lelkünket akarjuk lecsendesíteni a tétlenséggel. Nem elaltatjuk magunkat, hanem hitre jutunk Jézusban, cselekvő hitre, ami megtisztítja a lelket az önzés mocskától. Amikor hit által Krisztusba kapaszkodunk, épp akkor kezdődik el a munkánk. Minden embernek vannak romlott és bűnös szokásai, amelyeket erős küzdelemmel le kell győzni. Isten mindenkitől elvárja, hogy megharcolja a hit harcát. Krisztus követője nem lehet ravasz az üzletben, nem lehet keményszívű, irgalmatlan, nem beszélhet durván, nem lehet nagyképű, öntelt. Nem hatalmaskodhat, nem mondogathat oda, nem lehet elítélő, bírálgató.

A szeretet munkája a cselekvő hitből fakad. A Biblia vallása szüntelen munkálkodást jelent. ’Úgy fényljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat’ (Mt 5:16); ’félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti idvességteket; mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből’ (Fil 2:12-13).

Igaz, szorgos tevékenységünk önmagában nem biztosítja üdvösségünket, de az is igaz, hogy a Krisztushoz kapcsoló hit tevékenységre készteti az embert” (Ellen G. White megjegyzései, The SDA Bible Commentary. 6. köt. 1111. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Beszéljük meg a csütörtöki rész utolsó kérdését a csoportban! A legtöbben melyik lehetőséget találják könnyebbnek? Miért? Mit jelent a törvény betöltése? A válaszunk mire utal ezzel kapcsolatban?

2. Pál szerint a hit szeretet által „munkálkodik”. Mit ért az apostol ezen?

3. Mit jelent az, ha az ember arra használja a Krisztusban nyert szabadságát, hogy belemerüljön a bűnbe? Miért olyan könnyű ezt tenni? Milyen csapdába esik, aki így gondolkodik (lásd 1Jn 3:8)?

ÖSSZEFOGLALÁS: Az evangélium meghatározására Pál előszeretettel használja a szabadság szót. Ebbe beletartozik az, amit Krisztus tett értünk, amikor a világ szolgaságából megszabadított, de az is, ahogy a keresztény életünket élnünk kell. Vigyázzunk, nehogy a szabadságunk vagy a törvényeskedés, vagy a szabadosság áldozatául essen! Krisztus nem azért tett szabaddá, hogy önmagunkat szolgáljuk. Azt kívánja tőlünk, hogy az emberek szolgálatára szánjuk az életünket.

AZ IGAZ HIT TÁRGYA

A hit virágzik, ha Istenre összpontosítunk önmagunk helyett. A hit a legkevésbé tudatos erény. Természeténél fogva alig van tudatában önnön létezésének. Akár a szem, amely mindent lát, saját magát viszont nem, a hit is Tárgyával van elfoglalva, melyen nyugszik, és önmagára nem figyel. Amikor Istenre tekintünk, nem látjuk önmagunkat – szerencsére. Az, aki többször kudarcot vallott, meg fog könnyebbülni, ha nem saját lelkével kell foglalkoznia, és a Tökéletességre emelheti tekintetét. Amíg Krisztusra tekint, minden megtörténik vele, amire régóta vágyott. Isten munkálkodik majd benne. A hit önmagában nem érdem, az érdem azé, Akire irányul. A hit által másként látunk, nem önmagunkra összpontosítunk, hanem Istenre.

W. Tozer