SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 37; 2Mózes 20:17; 1Sámuel 18; Ézsaiás 14:12-14; Máté 12:14; Jakab 3:16-17

„A búsulásban kegyetlenség van, és a haragban áradás; de ki állhatna meg az irigység előtt” (Péld 27:4)?

Az egyik legpusztítóbb érzelem az irigység, ez volt az első bűn is (Ézs 14:14). Nemcsak az emberi kapcsolatokat mérgezheti meg (2Kor 12:20), az egészségnek is árthat (Péld 14:30).

Az irigység mindig személyes – az ellen irányul, akit az ember riválisának érez, akitől fenyegetést feltételez. Gyakran kegyetlenségbe csap át, ami lehet pszichológiai (szavakkal történő bántalmazás, rágalmazás, bírálgatás) vagy fizikai természetű. Ugyan ki ne tapasztalta volna már az ezzel járó gyötrelmet?

E tanulmányban azok történeteibe pillanthatunk bele, akik hagyták, hogy az irigység befolyásolja viselkedésüket: Sátán, József testvérei, Saul király, majd az újszövetségi korban a főpapok. Cselekedetük mindig rettenetes következménnyel járt. Érdekes: az itt felsorolt személyek kivételezett helyzetben voltak, nagy kiváltságokat élveztek, mégis abba a csapdába estek, hogy gyűlölni kezdtek valakit önmagáért, vagy azért, amit magáénak mondhatott.

Az Úr óva int ettől a rossztól, és arra biztat: úgy szeressük felebarátainkat, hogy tudjunk őszintén együtt örülni velük ajándékaik, eredményeik és javaik láttán.

Miért űzte ki Isten a mennyből Sátánt (Ézs 14:12-14)? Milyen következtetést vonhatunk le a szabadsággal kapcsolatban abból, hogy a menny tökéletes környezetében is felüthette fejét az irigység?

Lucifer, Isten legnagyszerűbb teremtménye a Szentháromság után következő legmagasabb helyet töltötte be a mennyben. Méltósága, szépsége, értelme felülmúlta a többi teremtményét, mégis kialakult benne a bűn (Ez 28:12-15). A teremtmények tökéletes békességét és boldogságát alaposan megzavarta azzal, hogy önmagát felmagasztalva irigyen tekintett Krisztusra. „Hasonló leszek a Magasságoshoz” (Ézs 14:14) – ez a gondolat indította el a viszálykodást, a lázadást, a kegyetlenséget, nagy fájdalmat okozva a menny minden lakójának, majd pedig az egész emberiségnek. „Sátán irigyelte Jézust. Azt kívánta, hogy kikérjék tanácsát az ember megteremtésekor, és mivel ez nem történt meg, megtelt irigységgel, féltékenységgel és gyűlölettel. Arra vágyott, hogy Isten után őt övezze a legnagyobb tisztesség a mennyben” (Ellen G. White: Early Writings. 145. o.). Most pedig gondoljunk Jézusra! Az irigység és önzés miatt kialakult bűnt azzal oltja ki, hogy alázattal az emberiség legmélyebb szintjére ereszkedett. Engedte, hogy kivégezzék, mint egy bűnözőt. Azért vállalta a szenvedést, hogy minden embert megmenthessen a végső pusztulástól, amibe a bűn döntené (2Thessz 1:9).

Milyen ellentéteket említ Jak 3:16-17 verse? Mit árul el ez a szakasz az irigység romboló erejéről és ördögi voltáról?

A bűnös természetre jellemző, hogy az első helytelen tett megkönnyíti a következő rossz lépést. Amikor valaki az irigység és önző szándék rossz útjára lép, bűnök sorát szabadítja el, ahogy Jakab leírja: „háborúság és minden gonosz cselekedet” (16. vers). Jó hír viszont, hogy létezik más lehetőség is, ami „tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nem kételkedő és nem képmutató” (17. vers). Ez a másik lehetőség a szeretet.

Lucifer mindazt semmibe vette, ami neki megadatott, és inkább úgy döntött, hogy azzal foglalkozik, ami Krisztusé. Milyen gyakran előfordul, hogy az emberek is így tesznek! Mennyi bennünk az irigység és féltékenység azok iránt, akiknek „több” jutott, mint nekünk? Hogyan lehet felülkerekedni e veszélyes érzelmen?

Sokszor azok között alakul ki irigység, féltékenység, akik a legközelebb állnak egymáshoz, és ez tovább súlyosbítja a következményeket. Ma a fizikai és lelki támadások nagy része családon belül történik, gyakran a rokonok irigységéből, vetélkedéséből fakadóan.

Olvassuk el Mózes első könyve 37. fejezetében a történet hátterét! Mi vezetett a kegyetlen tetthez? Milyen szerepet játszott benne az irigység?

Szinte hihetetlen, hogy ennyire könyörtelenek lehettek József testvérei. Vajon nem is gondoltak rá, hogyan hatnak majd tetteik az apjukra? Az irigység elemi erővel tört rájuk, elnémítva nemcsak a józan ész, de az átlagos emberi érzés és erkölcs szavát is. Tanulságos ez a történet mindenkinek arra nézve, hogy mennyire veszélyes ez az érzelem. Nem is csoda, hogy a Tízparancsolat egyik pontja éppen ettől óv (2Móz 20:17).

A tetteik által okozott óriási fájdalmon túl, amit nekik maguknak és apjuknak kellett elszenvedni, attól is féltek, hogy Jákób halála után vajon mit tesz majd velük József (1Móz 50:15).

József magatartása azonban nem is lehetett volna nemesebb, hiszen így nyugtatta bátyjait: „Ne féljetek: avagy Isten gyanánt vagyok-é én” (19. vers). József megértette, hogy kötelessége megbocsátatni azoknak, akik ártottak neki, és bíznia kell Isten kegyelmében, igazságosságában.

József élete bizonyos szempontból Jézus Krisztuséhoz hasonlítható. Irigy testvérei eladták rabszolgának; Jézusra is irigykedtek egyes papok és vének. Józsefet eladták a pogányoknak; Jézust átadták ellenségei kezébe, mindkettejüket fizetségért. Józsefet hamisan vádolták, majd börtönbe vetették, noha erényesen viselkedett; Jézust igazsága ellenére hamis vádak alapján elítélték. József jóindulattal viseltetett bátyjai iránt, és Jézus is megbocsátott az ellenségeinek. A Józseffel szemben elkövetett gonoszság végül jóra fordult, és ez történt Jézus esetében is.

Milyen fájdalmat és szenvedést okozott már az irigység életünkben? Mit tanultunk tapasztalatainkból? Hányszor fordult elő velünk, hogy visszatekintve jelentéktelennek, értelmetlennek tűnő dolgok miatt irigykedtünk? Mi ebből a tanulság?

Az irigység mechanizmusának klasszikus példáját látjuk Saul és Dávid történetében. Saul volt a király, ő uralkodott a nép felett. A helyzet neki kedvezett, mégis teret engedett szívében az irigységnek, aminek hatására minden megváltozott. Vagy talán Saul eredetileg is olyan volt, mint amilyennek az irigység következtében láthattuk?

Saul eleinte hogyan viszonyult Dávidhoz? 1Sám 18:1-5

Cselekedeteiből arra következtethetünk, hogy először kedvelte, sőt a hadseregben magas rangra is emelte Dávidot. Egyértelmű, hogy Dávid a királyi udvar kegyeit élvezte, hiszen az uralkodó fia is megszerette.

Mitől változott meg a király érzése? 1Sám 18:6-9 Vajon miért reagálnak gyakran így az emberek?

Sámuel első könyve 18. fejezete a továbbiakban bemutatja, hogy mennyit ártott Saul féltékenysége. Különféle csalásokat, fondorlatokat vetett be, de mindhiába. Egyre jobban felfigyeltek az emberek arra, ami miatt Saul leginkább tartott Dávidtól. Az irigység negatív érzelmek láncolatát gerjeszti: önértékelési gondok, gyűlölet, gyanakvás, félelem, bűntudat és harag. Amint a fejezetben több helyen is olvashatjuk, Saul félt Dávidtól. Talán attól tartott, hogy elveszi tőle királyságát, vagy majd Dávidot tartják Izráel legnagyobb hősének. Leginkább azonban azért félt, „mert az Úr vele volt, Saultól pedig eltávozék” (12. vers).

Elég ok az aggodalomra, ha valakitől eltávozik az Úr, Saul félelmét azonban tovább növelte, hogy az Úr Dáviddal volt. Képtelen volt rá, hogy azt tegye, amit Gamáliel egy későbbi korban egyszerűen, logikusan megfogalmazott: „ha embertől van e tanács, vagy e dolog, semmivé lesz; ha pedig Istentől van, ti fel nem bonthatjátok azt” (ApCsel 5:38-39). Ha az Úr megáld valakit, felesleges irigykedni rá vagy a tönkretételén fáradozni. Isten továbbra is áldásaiban fogja részesíteni.

Mivel magyarázható Saul helytelen viselkedése? Hogyan viszonyulnak sokan ahhoz, akiről azt gondolják, hogy a pozíciójukat veszélyezteti? Vajon képesek vagyunk mindent letenni az Úr kezébe, vagy szívesebben forraljuk saját terveinket?

Sámuel első könyve 19. fejezetében már milyen úton láthatjuk Sault? Mi ebből a tanulság?

Saul eleinte leplezte szándékát, hogy meg akar szabadulni Dávidtól, akiben fenyegetést látott; miután azonban ez nem sikerült neki, nyíltan vállalta gyilkos indulatát. Valószínűleg kezdetben még ő sem hitte volna, hogy eddig eljut. Amikor azonban szabaddá válik az út a bűn előtt, el sem hinnénk, hogy az árja milyen messzire sodorhatja az embert. Saul szinte megszállottan próbálta Dávidot elpusztítani. Először akkor támadt rossz érzés benne, amikor az asszonyok táncolva, énekelve ünnepelték Dávid győzelmét, és irigysége hamarosan gyilkos szándékká fajult. Csak a 18–19. fejezetben nyolc alkalommal tört az életére vagy saját kezűleg, vagy valaki másnak parancsot adva rá.

A történet folytatása bizony szomorú Saulra nézve. Ahogy egyre elhatalmasodott gyűlölete és irigysége, alaptalanul gyanúsította Dávidot, és rögeszméjévé vált, hogy meg kell ölnie. A filiszteusok közeledtének hírére rettegni kezdett. Nób városában pedig lemészároltatta az Úr nyolcvanöt papját, és rajtuk kívül még számtalan férfit, asszonyt, gyermeket meg állatot, mondván, hogy segítettek Dávidnak (1Sám 22:17-19). Gondoljunk csak bele, hogy mi mindenre vette rá az irigység!

A filiszteus csapatok közeledtének hírére páni félelem fogta el Sault. Kétségbeesésében az Úrhoz fordult, tudakolni próbálta, hogy mit tegyen. Csakhogy már túl messzire ment Istentől, sokszor elvetette az Úr tanácsát, ezért nem kapott választ. Ekkor eldöntötte, hogy halottidéző asszonyhoz fordul, egy gonosz lélek tanácsát kéri – noha korábban ő maga határozottan fellépett az ilyen gyakorlat ellen. Arccal a földre borulva meg is hajolt az elhunyt Sámuel alakjában megjelenő gonosz lélek előtt (1Sám 28:14). Ez volt számára a vég kezdete. Másnap fiaival együtt elesett a filiszteusokkal vívott csatában (1Sámuel 31. fejezet), amint a gonosz lélek démoni megnyilvánulásában előre megjelentette.

Amikor Saul engedte, hogy az irigység meggyökerezzen szívében, olyan útra lépett, ami teljes hitehagyáshoz vezetett, és végül romlásba döntötte. Bűnével azonban nemcsak önmagára zúdított fájdalmat, hanem a családjára is. A bűn az egyes embereknek is éppen eléggé fáj, de az okozott rontás és kín ritkán marad szűk körön belül. A legtöbb esetben másoknak is ártunk helytelen tetteinkkel.

„Mert jól tudja vala, hogy irigységből adák őt kézbe” (Mt 27:18).

Fussuk át Máté evangéliuma első tizenegy fejezetét, és figyeljünk Jézus tetteire! Ezután olvassuk el Mt 12:14 versét! Mely tettei váltottak ki ilyen reakciót a vezetőkből? Ez mit árul el szívükről? Miközben a választ fontolgatjuk, gondolkozzunk azon is, hogy mit tettünk volna mi a helyükben!

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

A főpapok és a vének jól ismerték a törvényt, és pontosan be is tartották. A vallás elemzésekor azonban csak a részletekkel foglalkoztak, de a lényeget szem elől tévesztették. Jézus egészen új szempontból mutatta be a hitéletet, és Izráel népe (beleértve a vallási vezetőket is) hallotta tőle az üdvösség jó hírét. Ők azonban nem köszönték meg neki, hogy figyelmeztette őket útjuk önpusztító voltára, hanem a vesztére törtek.

Milyen sokakat elvakít az irigység, és nem veszik észre azt, ami nyilvánvaló! Jézus tettei – a csodák, a gyógyítások, a gonosz lelkek kiűzése – láttán nehéz elképzelni, hogy bárki is kétségbe vonhatta isteni küldetését. Bőségesen elegendőnek kellett volna lennie az általa adott bizonyságoknak (lásd Mt 11:4-5). Az egyszerű emberek, akik talán jobban tudatában voltak saját szükséghelyzetüknek, nyitottabban fogadták Jézust, mint a vallási vezetők, akik pozíciójuk veszélyeztetőjét látták benne. Jézus tanítása sok szempontból különbözött az övéktől, és jobban is hatott a népre, ezért féltek befolyásától. Szomorú, de jobban foglalkoztatta őket hatalmuk és tekintélyük megőrzése, mint az, hogy megismerjék és kövessék az Igazságot!

Nyílt titok volt, hogy a vezetőket az irigység hajtotta. Mt 27:18 szerint még a római helytartó, Pilátus is látta, mi fűti őket, ennyire nyilvánvaló volt, hogy mi lakik bennük. Sajnálatos módon a vallási vezetőket annyira elvakította az irigy­ség, hogy úgy gondolták, egy csalóval szemben védelmezik a hitet, aki az embereket tévútra vezeti. Ha alázattal és hittel elfogadják az Urat, és nem engedik, hogy az irigység felülkerekedjen józan ítélőképességükön, elkerülhették volna a tragikus utat, ami bizonyára az örök kárhozatba vitte őket. Bármilyen helyzetben is legyünk, jól tesszük, ha tanulunk hibáikból!

„Egykor Sátán tisztelt angyal volt a mennyben, Krisztus után következett. Tekintete szelíd volt és boldog, mint a többi angyalé. Magas és széles homlokáról értelem sugárzott. Alakja tökéletes, tartása nemes és fenséges volt. Amikor azonban Isten azt mondta Fiának: ’Teremtsünk embert a mi képünkre’ (1Móz 1:26), Sátán féltékeny lett Jézusra. Azt kívánta, hogy Isten vele is megbeszélje az ember teremtését, és mivel nem így történt, irigység, féltékenység és gyűlölet töltötte el. Arra vágyott, hogy Isten után őt részesítsék a legnagyobb tiszteletben a mennyben” (Ellen G. White: Early Writings. 145. o.).

„Saul jellemének nagy fogyatékossága az volt, hogy szerette a hízelgést. Ez a jellemvonás teljesen úrrá lett cselekedetein és gondolatain, s ezután minden cselekedetét a dicsvágy mozgatta… Saul az emberek szemében mindig az első helyet akarta magának biztosítani, s most az asszonyok dicsérő éneke azt a biztos meggyőződést lopta szívébe, hogy Dávid megnyerte a nép kegyét, és uralkodni fog helyette. Saul pedig ajtót nyitott a féltékenység lelkületének és ezzel megmérgezte lelkét” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 604. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.        Mennyi mindenért lehetünk hálásak? Miért fontos, hogy ezzel foglalkozzunk legtöbbet és ne a problémákkal?

2.        Vajon lehet valaha is jó a féltékenység? Ösztönözheti az embert önmaga jobbá tételére? Indokoljuk válaszunkat!

3.      Gondoljunk azokra a bibliai szereplőkre, akiknek irigységéről szót ejtettünk heti tanulmányunkban: a legfőbb mennyei angyal, Izráel királya, Izráel vallási vezetői. Mindannyian kiemelt helyet foglaltak el, rengeteg jóban részesültek, mégis szabad utat engedtek a pusztító irigységnek. Ennek alapján tehát miért belső, szívbéli probléma a féltékenység, és nem csak a külső körülmények miatt alakul ki? Hogyan fordulhat elő, hogy az irigység kegyetlen fullánkja fúródik valakibe, akinek pedig annyi jó jutott?

4.     Ellen White az iménti idézetben így fogalmazott: „Saul jellemének nagy fogyatékossága az volt, hogy szerette a hízelgést.” Mindössze egyetlen „kis” hiányosság, és nézzük meg, mi lett belőle! Miért veszélyes tehát, ha nem győzzük le minden jellemhibánkat, mielőtt azok győznek le minket? Mely bibliai ígéretek bátorítanak a győzelem reménységével?

IMA BÉKESSÉGÉRT

Életünkben a béke egyik legfőbb megrontója a harag. Hatással van a testünkre, a lelkünkre, az érzelmeinkre. Ha úgy döntünk, hogy elengedjük a haragot, ismét elfogadhatjuk a békét.

Uram, oly sok ember iránt érzek haragot! Sokszor érzem úgy, hogy az életem békés lenne, ha ők helyesen cselekednének. Meggyőzöm magam arról, hogy ők azok, akik elveszik békémet, de ebben a pillanatban tudom, hogy én dönthetem el: elengedem-e a haragot és elfogadom-e a békét.

Azzal, hogy mérgesen bámulok rájuk, amiért nem feleltek meg elvárásaimnak, még nem oldom meg a problémákat – csak újakat szítok. Kérlek, segíts, hogy ne feledjem: „az ember haragja nem szolgálja az Isten igazságát” (Jak 1:20, új prot. ford.) – sem az én esetemben, sem azokéban, akikre dühös vagyok. Adj erőt, hogy el tudjak szakadni a haragtól – akárhányszor csak kell –, hogy újra eljuthassak abba a csendes, nyugodt állapotba, amit „békének” nevezünk! Ámen.