SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:27; János 1:1-3; Róma 14:7; 1Korinthus 12:14-26; 13; Galata 6:2; Efézus 4:1-16

„Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok” (Jn 13:34-35).

Egyértelmű, hogy a szeretethiány, a magány és az elszigeteltség hatására nagyobb az esélye a különféle kockázatokkal járó viselkedésformák jelentkezésének. 200-500%-kal nő az érintett emberek esetében a bármiféle okra visszavezethető megbetegedések és korai halálesetek előfordulása. A legszomorúbb, hogy az elszigetelődés megfoszt a hétköznapi élet örömeitől, a megelégedettséget adó emberi kapcsolatokból származó boldogságtól. Felmérést végeztek egy katonai kórház szülészeti osztályán, amelynek keretében 170, szülés előtt álló katonafeleséget vizsgáltak. Az eredményekből kiderült, hogy az érzelmi és pszichológiai támogatást nélkülözők között háromszor olyan gyakran fordultak elő komplikációk, mint azoknál, akik ezen a téren biztos háttérre számíthattak. Bármi betegséghez, szenvedéshez vezethet, ami az elszigetelődés érzését váltja ki az emberben. A szeretet, a meghittség, a kapcsolat és a közösség viszont hozzájárul a gyógyuláshoz, az egészséghez. Nem csoda, hiszen Isten terve szerint az embereknek közösségben kell élni. Ezzel a gondolatkörrel érkezünk el az egészséggel és mértékletességgel foglalkozó negyedévi tanulmányunk utolsó hetéhez.

Krisztus tanítványainak egyik megkülönböztető jellemzője, hogy szeretik egymást. A szeretet mindkét félnek jót tesz!

Már olyan természetessé vált számunkra a bűnös világban való élet, hogy néha meg is feledkezünk arról, milyen szörnyű a bűn, és milyen mélyen hatott ránk. Sokszor azért sem látjuk tisztán, hogy mennyire mélyre estünk, mert már régóta így élünk.

Jézus isteni természetére gondolva miért válik érthetőbbé, hogy Isten a saját képére teremtett? Mennyiben alkothatunk tisztább fogalmat az első emberpár jelleméről, ha ismerjük Jézust?

    _____________________________________________________________

A Biblia egyértelműen kijelenti, hogy Isten a saját képére teremtette az embert. Tudjuk azt is, hogy Jézus Isten (Jn 1:1-3). Tehát kezdetben az emberek valamennyire hasonlítottak Jézus erkölcsös jellemére, rá, aki annyira szeretett, hogy lehajolt, és megmentésünk érdekében magára vette az emberi természetet; aki kész volt másoknak szolgálni, amikor megmosta még annak is a lábát, aki elárulta; aki még a kereszten, haláltusája közben is vigasztalta a haldokló latort; aki így kiáltott fel: „Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják, mit cselekesznek” (Lk 23:34). A bűneset előtt tehát ilyenek voltak az emberek is, legalábbis valamennyire. A Jézus életére jellemző önzetlen szeretet és a másokkal való törődés részben megvolt az Isten képére teremtett Ádámban és Évában is.

Ebből következően a Jézushoz való hasonulás azt jelenti, hogy az emberben újból kirajzolódik a teremtéskor meglévő, eredeti kép. Jézus életét szemlélve, ahogy az emberekkel bánt – még az ellenségeit is szerette –, megállapíthatjuk, hogy maga volt az önzetlen szeretet. Isten tehát arra teremtette az embert, hogy szeresse a környezetében élőket, és önzetlenül viseljen róluk gondot. Ez mindenképpen része az istenképűségnek.

Az ember számára fontos, hogy szeretetet adjon és kapjon, ez pedig légüres térben lehetetlen – emberek kellenek hozzá, ami kidomborítja a családok, közösségek szerepének fontosságát.

Beszélgessünk még Jézus istenségéről és az ember istenképűségéről! Hogyan világít rá ez még inkább arra, milyen mélyre süllyedt az emberiség, és hogy ezért milyen nagy szükségünk van a Megváltóra? Miért kellene tehát jobban bánnunk az emberekkel, mint ahogy általában tesszük?

Az ember társas lény. Nem sokkal Ádám megteremtése után Isten társat is adott mellé. „Nem jó az embernek egyedül lenni” (1Móz 2:18) – mondta. Szükségünk van egymásra. Fontos tisztán látnunk ezt az alapvető kérdést.

Milyen alapelvet fogalmaz meg Róm 14:7 verse? Hogyan tapasztaltuk már ennek a gondolatnak a valóságát?

Az életünk és a halálunk is hat másokra, különösen családtagjainkra. Ha felelős módon törődünk az egészségünkkel, azzal nemcsak magunknak használunk, hanem azoknak is, akikkel együtt élünk.

Az itt felsorolt verseket olvasva milyen következtetésre juthatunk az emberi kapcsolatokban rejlő áldásokat illetően? 1Móz 2:18; Préd 4:9-12; 1Kor 12:14-26; Gal 6:2

A jó kapcsolatok pozitív hatása megfigyelhető a saját életünkben, és másokéban is. Fontos megtanulni szeretetet adni és kapni. Nem mondhatjuk, hogy: „Ez az én életem, senkinek semmi köze hozzá!” Közvetve vagy közvetlenül ugyanis az egész társadalom megszenvedi azoknak a rossz döntéseknek a következményeit, amelyeket az egyes emberek az egészségüket érintően hoznak. Felbecsülhetetlen értéke van az Isten által teremtett emberi életnek, érdemes arra, hogy védjük. A világ bizonyos részein az életet nem tartják nagy becsben, a keresztények szemében azonban minden egyes emberi élet kincs. Fontos áldozatokat hozni nemcsak a saját egészségünkért, de másokéért is! Egy orvos az emberi kapcsolatok és a betegségek, halálozások közötti összefüggést vizsgálta. Megállapítása szerint kiemelkedően jó eredményeket mutat pl. a japán társadalom a szoros társadalmi, kulturális és tradicionális kötelékeivel. Mindebből arra következtetett, hogy ahol az emberi kapcsolatok szorosabbak, ott jobb az általános egészségi állapot is. Utalt még arra is, hogy a társadalmi elszigetelődés következtében romlik az egészség és nő a halálozási arány. A tartalmas emberi kapcsolatok jótékony hatása megmutatkozik a fizikai, szellemi és érzelmi magatartásban is.

Tapasztaltuk már valamilyen előnyét egy társadalmi szervezetnek? Hogyan? Miképpen tudnánk másoknak is a segítségére lenni ahhoz hasonlóan, mint ahogy mi is támogatást kaptunk? Általában több segítséget kapunk vagy adunk? A válaszunk mire enged következtetni?

Eredetünk révén az egész emberiség egy család (ApCsel 17:26), de az is összeköt, hogy Isten mindannyiunkat szeret. Krisztus drága vére mindenkinek megváltást szerezhet, hiszen Isten nem akarja, hogy akár csak egy ember is elvesszen (2Pt 3:9). A Biblia világosan kifejezi, hogy minden válaszfalat le kell döntenie a Jézusban való megváltásnak, hiszen az Úr előtt mindannyian egyformák vagyunk: Isten kegyelmére szoruló bűnösök.

Milyennek mutatja be Pál a Jézus vérén megváltott embereket (Ef 4:1-16)? Ezek szerint hogyan kell bánnunk egymással?

Az ember nem gyűlöli a saját testét (Ef 5:29-30). A megfelelő működéshez a test minden tagjának összhangban kell lennie. Az egész szervezet megsínyli, ha valamelyik része szenved. Minél közelebb állunk valakihez, annál jobban érezzük a problémáját mi magunk is.

Az emberi kapcsolatok és a segítőkészség kedvezően hatnak az egészségre. Egy, a különböző emberi kapcsolatok hatását vizsgáló kísérletben 276 egészséges önkéntest fertőztek meg a nátha vírusával. Akik csak kevés emberrel tartottak kapcsolatot, azoknál négyszer olyan magas lett a nátha kialakulásának a kockázata, mint akiknek kapcsolataik szerteágazóak voltak. A különbséget nem lehetett olyan tényezőkkel magyarázni, mint pl. az immunrendszer erőssége, a dohányzás, a sport, az alvás hossza, az alkoholfogyasztás stb. Kimutatták: a kapcsolatoknak a sokfélesége fontosabb volt annál, mint hogy számszerűleg ki hány embert ismert. Akiknek az emberi kapcsolatait a kölcsönös segítség és a sokszínűség jellemezte, azok nagyobb ellenállást tanúsítottak a fertőzéssel szemben – legalábbis e szerint a kísérlet szerint. Mindez arra mutat, amiről az egész negyedév során beszéltünk: érzelmi, szellemi és lelki egészségünk nagymértékben befolyásolja testi egészségünket. Érzelmi és lelki egészségünkben pedig központi szerepet játszanak a kapcsolataink.

Természetesen mindenkivel előfordul néha, hogy inkább egyedül szeretne lenni. Ugyanakkor szükség van egy nagyobb, támogató közösségre, különösen a nehezebb időkben.

Hogyan tudnánk jobban bekapcsolódni a gyülekezetünk életébe? Milyen mértékben szükséges meghalni az énünknek ahhoz, hogy ezt meg tudjuk tenni? Mely adottságainkat fordíthatjuk mások javára is?

Az egymásnak nyújtott segítség kimagasló előnyeinek ismeretében még inkább érthető a következő tanács: „Az ember életében állandóan nyilvánuljon meg a keresztényi kedvesség és az őszinte szentség” (Ellen G. White: Medical Ministry. 204. o.). Kimagasló teológiai tudásra tehetünk szert, de ha hiányzik belőlünk a kedvesség, a szeretet, ha nem törődünk másokkal, vajon mi haszna az ismeretnek? Pál apostol is ezt fejezte ki 1Korinthus 13. fejezetében. Mindenkinek jót tesz, ha időnként elolvassa ezt a részt, és ennek tükrében vizsgálja meg az életét.

Mit tanítanak az alábbi versek arról, hogyan viszonyuljunk egymáshoz? Jn 13:35; Róm 15:7; Ef 4:32; Kol 3:13; 1Thessz 4:18; Jak 5:16; 1Pt 3:8; 1Pt 4:9; 1Jn 1:7

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Kiemelkedő keresztényi erény, ha valaki Jézus példáját követve a gyengeségeik ellenére is képes szeretni az embereket. A tanítványoknak számtalan fogyatkozása és hibája volt, Jézus mégis szerette őket. Törődött velük, elfogadta őket, pedig Ő maga sokszor elutasítással szembesült, sőt, el is árulták. Bennünket is erre biztat az Úr. Csak úgy válhatunk szeretetteljessé, ha Krisztus munkálkodik az éltünkben. Ám csak addig és annyira formálhat át, amíg és amennyire engedjük. Ha igazán felmérjük, milyen nagy kegyelemben részesít minket Isten, mi is képesek leszünk úgy viszonyulni másokhoz. Viszonylag könnyű szeretni azokat, akik viszontszeretnek és kedvesek – erre szinte bárki képes. Ahhoz azonban már kimondottan Isten egész lényünket átható kegyelme kell, hogy szeretni tudjuk a szeretetlen embereket is, akikkel nehéz kijönni, akik igazságtalanul, rosszul bánnak velünk.

Tudjuk-e szeretni azokat, akiket nem könnyű szeretni? Hogyan fejlődhetünk ezen a téren? Hogyan bánna Jézus a problémásabb emberekkel? Kövessük a Mester példáját!

Jézus földi életét a szolgálat jellemezte. Nyilvános szolgálatának első napjaitól kezdve egészen keresztre feszítéséig csakis az emberiség javát tartotta szem előtt. Sőt a Biblia szerint még most is folytatja szolgálatát (Zsid 2:17-18).

Isten minden embernek adott lelki ajándékokat. A következő szakaszokban milyen lelki ajándékokról, szolgálatokról olvashatunk? Róm 12:4-8; 1Kor 12:1-5; Ef 4:8-11

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Isten arra teremtette az embereket, hogy szeressék egymást, mint ahogy Jézus is tette. Ezzel nemcsak másoknak használunk, hanem magunknak is.

Ugye milyen jó érzés, amikor segíteni tudunk valakinek, amikor önzetlenül adhatunk, anélkül, hogy viszonzást várnánk? Ilyenkor a lelkünk mélyén valami megérint. Jól érezzük magunkat, olyan megelégedettség tölt el, amivel semmi nem ér fel. Ez pedig azért van, mert ha önmagunkból adunk, akkor úgy élünk, ahogy igazából élni kell. Azt tesszük, amire Isten megteremtett.

Ahogy tehát az eddigiekben megállapítottuk, a pozitív életszemléletnek jótékony hatása lehet fizikai állapotunkra is. Szervezetünk jobban működik, ha jól érezzük magunkat, ha boldogok, megelégedettek vagyunk. Nem is csoda, hogy a tudományos vizsgálatok során megállapították, az egészséget kifejezetten előnyösen befolyásolja a segítőkész élet. Persze ez érthető: jobban érezzük magunkat, ha segítünk valakinek, és ha jobb a közérzetünk, javul egészségünk is. Milyen tökéletes kapcsolat!

„Mert ti szabadságra hívattatok atyámfiai; csakhogy a szabadság ürügy ne legyen a testnek, sőt szeretettel szolgáljatok egymásnak” (Gal 5:13). Mit jelent szeretettel szolgálni egymásnak? Hogyan lehet ezt a tanácsot megfogadni, és az életünkben már most megvalósítani? Gondoljunk valakire, akinek „szeretettel” szolgálhatunk, és tegyünk valamit érte, még ha ehhez valamiről le is kell mondanunk! Valakinek biztosan szüksége van ránk!

Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. „A teremtés” című fejezete, 18–25. o.; A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó. „Szolgálatra váltott meg” című fejezete, 56–64. o. és „Fejlődés és szolgálat” című fejezete, 359–363. o.

„Sokan nagy kiváltságnak tartanák, ha ellátogathatnának Krisztus földi életének színhelyeire; ha járhatnának ott, ahol Ő járt, ha láthatnák a tavat, amely mellett szívesen tanított, a hegyeket és völgyeket, amelyeken szeme oly sokszor megpihent. De nem kell Názáretbe, Kapernaumba, sem Bethániába men­nünk ahhoz, hogy Jézus nyomában járjunk. Megtaláljuk lábnyomát a betegágyaknál, a szegények viskóiban, a nagyvárosok zsúfolt sikátoraiban, és mindenütt, ahol emberi szívek vigaszra várnak. Tápláljuk az éhezőket, ruházzuk fel a mezíteleneket és vigasztaljuk meg a szenvedőket és lesújtottakat! Szolgáljunk a kétségbeesett embereknek, és ébresszünk reményt azokban, akik már minden reményüket elvesztették! Az önzetlen szolgálatban megnyilvánuló krisztusi szeretet inkább képes megjavítani a gonosztevőt, mint a fegyver és a törvényszék. Ezekre is szükség van a törvényszegő megfélemlítése végett, de a szerető szívű misszionárius ennél többet tud tenni. A kárhoztatás miatt megkeményedett szívet sok esetben meglágyítja Krisztus szeretete” (i. m. 63. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.        Gondolkozzunk el azon, hogy Ádám és Éva, akiket Isten a saját képére teremtett, valamelyest hasonlított Krisztusra, persze sok tanulnivalójuk lett volna még! Ennek fényében miért válik még érthetőbbé, hogy szükségünk van a Megváltóra? Jézushoz viszonyítva magunkat, jól látjuk, milyen nagy az eltérés!

2.        Mivel javíthatnánk még gyülekezetünk közösségi életén? Mit tehet ennek érdekében szombatiskolai csoportunk, és mivel segíthetek én magam? Mennyire tudunk gyülekezeti szinten törődni azokkal, akik valamilyen speciális helyzetben vannak, pl. ágyhoz kötötten élnek stb.?

3.        Milyen hasznát látjuk annak, ha szívesen segítünk? Miért ad megelégedettséget az, ha valakinek a szolgálatára lehetünk? Mi gátolja, hogy gyakrabban segédkezzünk? Krisztus ereje által hogyan küzd­hetjük le a bennünk lévő önzést, ami arra késztet, hogy másokkal nem törődve csak arra figyeljünk, amire nekünk van szükségünk? Mit tapasztaltunk az önzéssel kapcsolatban? Miért lesz boldogtalan és tartalmatlan annak az élete, aki csak magával foglalkozik?

IMA ÉS BIBLIAOLVASÁS

„Mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése” (Jak 5:16).

„Ne feledkezzünk el a csendes imádságról és Isten Igéjének tanulmányozásáról! Ezeket a fegyvereket használhatjuk az ellen, aki mindenáron hátráltatni akar a menny felé vezető úton. Ha egyszer elfeledkezünk az imáról és a Biblia olvasásáról, legközelebb ez még könnyebben megesik. A Lélek késztetésének való első ellenállást továbbiak követhetik, így keményedik meg a szív és a lelkiismeret.

Másik oldalról viszont, a kísértéssel szembeni minden ellenállás megkönnyíti a további ellenállást. Minden önmegtagadás könnyebbé teszi a következő önmegtagadást. Minden elért győzelem újabb győzelem útját készíti elő. Minden egyes kísértéssel szembeni ellenállás, önmegtagadás és bűn feletti győzelem az örök életre elvetett magnak bizonyul. Minden önzetlen tett új erőt ad lelki életünknek. Nem próbálhatunk meg Krisztushoz hasonlóvá válni anélkül, hogy egyre nemesebbé, igazabbá ne válnánk.

Az Úr számon tart minden erőfeszítést, amit az ideális szint eléréséért teszünk. Ha hibát követünk el, ha bűnbe esünk, ne gondoljuk, hogy nem imádkozhatunk; hogy nem vagyunk méltóak az Úrhoz fordulni. ’Én fiacskáim, ezeket azért írom néktek, hogy ne vétkezzetek. És ha valaki vétkezik, van Szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus’ (1Jn 2:1). Jézus tárt karokkal várja a tékozlót. Menjünk hozzá, valljuk meg neki hibáinkat, kudarcainkat! Kérjünk tőle új erőt! Ő soha nem okoz csalódást, nem él vissza a bizalmunkkal.

Mindenképpen számítanunk kell megpróbáltatásokra. Az Úr minden durvaságot lecsiszol jellemünkről. Ne panaszkodjunk, hiszen ezzel csak nehezebbé tesszük a próbát. Tiszteljük azzal Istent, hogy jó szívvel meghajlunk előtte. Viseljük türelemmel a terheket! Még ha el is kell szenvednünk valamit, Isten szeretetét akkor is őrizzük meg a szívünkben” (Ellen G. White: Lift Him Up. 299. o.)!