SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 3:8-10; Zsoltár 118:6; Példabeszédek 17:22; Máté 6:27-34; Zsidók 13:6; 1János 4:18

„Kinek szíve reád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel Tebenned bízik” (Ézs 26:3).

Egy ember, aki teljesen meg volt győződve arról, hogy rontás áldozata lett, olyan tünetekkel fordult orvoshoz, amelyek egyetlen ismert betegséghez vagy szindrómához sem kötődtek. Az orvos két kémcsövet tett elé, az egyikben hidrogén-peroxid, a másikban pedig tiszta víz volt, bár látszatra mindkét folyadék egyformának tűnt. Majd vért vett a pácienstől, és a hidrogén-peroxidot tartalmazó kémcsőbe engedte. A keverék azonnal pezsegni kezdett, buborékos lett. Ennek láttán a beteg azt gondolta, hogy ez a rontás hatása.

Az orvos ezután egyszerű sóoldat injekciót adott be neki, mondván, hogy ez majd megtöri a rontást. Egy kicsit később ismét vért vett a férfitól, majd a másik, vízzel teli kémcsőbe engedte. Ekkor nyoma sem volt buborékoknak, pezsgésnek, annak „bizonyítékaként”, hogy a rontás elmúlt. A beteg úgy érezte, gyógyultan távozik, ezért barátait is elvitte az orvoshoz „meggyógyulni”.

Ez a történet arra példa, hogy milyen nagy a gondolataink hatása a testünkre. A héten ezzel a kérdéssel foglalkozunk.

Mennyivel inkább igaz az, hogy az Isten jóságába vetett hitünk erősen befolyásolja egészségi állapotunkat!

A tévénézők több évadon át kísérhették figyelemmel a Fear Factor – A rettegés foka című műsort. A programban a versenyzőknek különböző ijesztő helyzetekkel kellett megbirkózni: pl. egy gödörbe ülni skorpiók vagy patkányok közé, egy lángoló épületen átmenni, és mindezt azért, hogy megtudják, mennyire képesek leküzdeni félelmüket. Természetesen nem kell mesterséges fogásokhoz folyamodva félelmet gerjesztenünk. A bűnnel sújtott földön az élet tele van rémítő dolgokkal. A XVII. századi angol politikus-filozófus, Thomas Hobbes szerint az emberi élet legfontosabb mozgatóereje a félelem. Amint kifejezte: az emberek főleg azért alakítanak kormányokat, hogy védelmet biztosítsanak azok ellen, akik ártalmukra lennének. Mindegy, kik vagyunk, hol élünk, mennyire jól és biztonságban érezzük magunkat, mindannyian szembetaláljuk magunkat olyan dolgokkal, amelyek félelmet váltanak ki belőlünk.

Persze önmagában a félelem nem mindig rossz.

Milyen szempontból jelenthet védelmet a félelem? Mely dolgoktól kell valóban félni?

A félelem természetes és szükséges érzés, segít megküzdeni a különböző veszélyekkel, hogy életben tudjunk maradni. A balesetekkel, bűnözéssel, betegségekkel, terrorizmussal és háborúval teli világban igencsak szükséges érzés, ill. ösztön.

Mit tudhatunk meg a félelemről abból a történetből, amelyik először tesz róla említést a Bibliában (1Móz 3:8-10)?

Az biztos, hogy a világon sok minden vált ki félelmet, persze gyakran tartunk olyan dolgoktól is, amelyek azután nem is következnek be. A félelem nagyfokú stressznek tesz ki, ami fizikailag igencsak megterhelheti a szervezetünket. Más szóval, nemcsak a gondolatainkra hat, hanem kifejezetten árt testünk egészségének is. A félelem az életünk szüntelen jelenlévő érzése, és ezt bárki, bárhol, bármilyen helyzetben elmondhatja magáról. Tehát az igazi kérdés az: hogyan kezeljük a félelmet?

Milyen félelmekkel küzdünk? Hogyan hatnak ezek az életünkre? Hogyan vehetnénk még inkább igénybe Isten ígéreteit annak érdekében, hogy jobban tudjuk kezelni a félelmeinket?

Egy ember így szólt az univerzumhoz:
„Kérem! Én is itt vagyok!”
„E tény viszont – felelte az univerzum –
kötelességérzetet
nem vált ki belőlem.”

– Stephen Crane

Olvassuk el a bevezető verset! Mi az üzenete? Adventistaként, keresztényként mennyire látjuk másként a világegyetemben elfoglalt helyünket, mint ahogy a vers kifejezi? Mi a fő oka a különbségnek?

Gondolkozzunk csak el ezen! Tegyük fel, hogy nincs Isten, nincs Teremtő, nincs olyan isteni erő, ami létrehozott; valóban nem vagyunk mások – ahogy sokan állítják –, mint a fejlettség magasabb fokára jutott majmok. Tehát az Isten nélkül létező világegyetemben egyszer csak megjelentünk, ugyanakkor az univerzum mit sem törődik velünk. Képzeljük el, hogy olyan értelmetlen erőknek vagyunk kitéve, amelyek egyáltalán nem foglalkoznak velünk, sem a biztonságunkkal, jólétünkkel! Milyen lenne így a világ? A keresztények azonban nem ebben hisz­nek, hanem abban, hogy Isten teremtett meg, Ő tartja fenn az életünket, gondoskodik rólunk. Éppen ezért minden ember közül leginkább nekünk van okunk jól kezelni az egész emberiséget ostromló félelmeket és megpróbáltatásokat.

A következő verseket olvasva milyen reményt, vigaszt találunk e félelmekkel teli időkben? Zsolt 118:6; Péld 3:5-6; Lk 12:6-7; Róm 8:38-39; Zsid 13:6; 2Tim 1:7; 1Jn 4:18

    _____________________________________________________________

Isten létezésében hívő keresztényként is tudjuk, hogy félelmetes világban élünk, itt bármi megtörténhet. Az Urat ismerve azonban látjuk a dolgok összefüggését, hátterét, ami segít jobban megértenünk a világot és azt, hogy milyen helyet foglalunk el benne.

Még a legnehezebb körülmények között is lehet reménységünk, találunk vigaszt. Ez korántsem jelenti azt, hogy rossz dolgok nem fordulhatnak elő velünk, vagy semmi nem ijeszthet meg; de szilárd alapon állunk, ami segít szembenézni és megbirkózni e félelmekkel.

„A vidám elme jó orvosságul szolgál; a szomorú lélek pedig megszárasztja a csontokat” (Péld 17:22). Mit tudhatunk meg ebből a bibliaszövegből a gondolkodás és a fizikai állapot kapcsolatáról?

Egy haldokló kisgyereket a tanára meglátogatott a kórházban, és házi feladatot is adott neki. „Nézd csak, Miki – mondta –, itt az igéket és a határozókat kell gyakorolni. Próbáld meg helyesen kitölteni a lapot!” Közben a tanár azon tépelődött, mennyire hiábavaló is volt ezt mondani, hiszen a gyerek egészen letörtnek, fásultnak látszott, mint aki már beletörődött abba, hogy meg fog halni. Ezek után azonban feltűnő fordulat állt be a kisfiú életében. Azelőtt egyáltalán nem voltak jó kilátásai, nem számítottak a felépülésére, ekkor mégis javulni kezdett az állapota. Tudakolták, mi történt, miért érzi jobban magát azóta, hogy iskolai feladatot kapott. A kisfiú azt felelte: „Egy haldoklótól biztosan senki nem kérné, hogy tanulja meg az igéket és a határozókat, nem igaz?” Jól tudjuk, milyen szoros a kapcsolat gondolataink és testünk között.

Az Istenbe, szeretetébe és jóságába vetett hit éppen itt jelenthet olyan sokat. Mennyivel könnyebb nyugodtabban élni, kevésbé szenvedni a stressztől, ha tudjuk, hogy Isten valóban szeret és törődik velünk! Szerte a világon végzett vizsgálatok alátámasztják, hogy a hit egyértelműen kedvezően hat egészsé­günkre: az Istenben hívők általában tovább élnek, kevésbé gyötri őket a depresszió, és érzelmileg könnyebben fel tudják dolgozni a tragikus eseményeket. Világos, hogy Isten természetfeletti hatalma, csodája is eredményezhet gyógyulást az életünkben, de nemcsak erről lehet szó. A hitből fakadó békesség, biztonságérzet és remény kétségkívül képes olyan belső hozzáállást kialakítani a hívőkben, ami az egészségi állapotukra is hat. A vidám szív valóban lehet olyan, mint az orvosság, sőt még jobb, hiszen a gyógyszereknek általában ár­talmas mellékhatásai is vannak.

Mit mond Jézus Mt 6:27-34 verseiben? Hogyan alkalmazhatjuk szavait mindarra, ami jelenleg aggodalommal tölt el, megijeszt? Jelenthet bármi is megoldhatatlanul nagy feladatot az Úr számára? Megeshet, hogy a félelem szorításában elfeledkezünk Isten hatalmáról? Kívül eshetne bárki szerető gondoskodásának hatókörén? Hogyan tanulhatjuk meg félelmeinket is letenni az Úr kezébe, és tapasztalni az általa megígért békességet?

„A reménységnek Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hivésben, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által” (Róm 15:13). Hogyan tanulhatjuk meg komolyan venni ezeket az ígéreteket? Mi az, ami visszatart, legyen az akár egy gondolat, akár valamilyen tevékenység?

A stressz az egészségünk egyik legfőbb ellensége, de nem is a különösen nagy megrázkódtatások, hanem általánosságban véve az élet, a mindannyiunkat érő napi sokféle nyomás által kiváltott stressz.

Az orvosok megállapítása szerint a betegeknek akár 90%-a is a stresszre visz­szavezethető problémákkal fordul hozzájuk. A tudományos vizsgálatok kimutatják, hogy stresszhatás alatt olyan hormonok termelődnek szervezetünkben, amelyek hatással lehetnek különböző szerveinkre. Tartós jelenlétükkel ezek a hormonok gyengíthetik is a szerveinket, amelyek így kevésbé tudnak ellenállni a betegségeknek. A stressz hatására pl. adrenalin szabadul fel, aminek következtében a szív gyorsabban, erősebben ver. Bizonyos stresszhormonok az ereket szűkítik, és ez magas vérnyomást idéz elõ. A stressz miatt a légzés is szapora lesz. Szintén a stressz következménye, hogy a vér kiáramlik a gyomorból, és ezzel emésztési problémákat okoz. (Ugyan ki nem tapasztalta már, hogyan hat a gyomorra a félelem, az izgalom és az aggodalom?!) Stresszhatás alatt megnőhet a vércukor szintje, ami cukorbetegséget is kiválthat. A stressz köztudottan zavarja az alvás nyugalmát, ami viszont általánosságban ronthatja az ember egészségi állapotát. Azt is kimutatták, hogy a stressz gyengíti az immunrendszert, szervezetünk betegségekkel szembeni ellenálló képességét.

A listát még tovább bővíthetnénk. Az azonban biztos, hogy meg kell tanulnunk kezelni a stresszt. Az Istenbe vetett hitnek itt lehet kiemelkedően fontos szerepe, mert ha az ember tapasztalja Isten szeretetének valóságát, érzi nyugtató hatását, az nagymértékben csökkentheti a stressz szintjét és az abból fakadó ártalmas hatásokat.

A vallásosság önmagában véve még nem megoldás. A legfontosabb, hogy személyes kapcsolatunk legyen Jézussal, bízzunk szeretetében és gondviselésében. Ezt elérhetjük a naponkénti bibliaolvasással, imádkozással, ha úgy beszélünk az Úrral, mint barátunkkal. Gondolkozzunk jelleméről, amit a Szentírásból és a természet világából is megismerhetünk! Mennyi időt fordítunk arra, hogy igazán megismerjük Istent? Lehet, hogy több időt kellene Teremtőnkre szánni?

Ha csak felületesen olvassuk is az evangéliumokat, akkor is látjuk, hogy szolgálata során Jézus sok gyógyító csodát tett. Az Úr természetfeletti hatalma által meggyógyultak betegek, vakok, haldoklók, sőt még halottak is feltámadtak. A gyógyulás előfeltétele több esetben a hit volt (Mt 9:2, 22, 28-29; 15:28).

Bizonyos esetekben viszont a gyógyulást megakadályozta a hitetlenség, mint pl. Názáretben (Mt 13:58; Mk 6:5-6). Amikor pedig a tanítványok nem tudtak gyógyító csodát tenni, Jézus kijelentette, hogy ez hitetlenségük miatt történt (Mt 17:14-21).

Mivel a hit olyan fontos szerepet játszik a csodálatos gyógyulásokban, van, aki úgy gondolja, hogy ha imádkozással nem sikerül valakit meggyógyítani, akkor a beteg bizonyára hitetlen. Ez azonban igencsak felszínes és téves magyarázat a hit és a gyógyulás kérdésére.

Mit tudhatunk meg a következő történetekből azoknak a hitéről, akiket Jézus csodával gyógyított meg? Milyen tanulsággal szolgálnak ezek az esetek? Mt 12:9-13; Lk 13:11-13; 14:2-4; 22:47-51

    _____________________________________________________________

Az idézett szakaszokban sehol nem olvashatunk azoknak a hitéről, akik a csoda következtében meggyógyultak. Ezzel korántsem akarjuk csökkenteni a hit szerepét a gyógyulásban, de azt látni kell, hogy nem mindig a kinyilvánított hit volt a döntő.

Nem tudjuk, bizonyos esetekben miért lép közbe az Úr természetfeletti gyógyítással, míg máskor a beteg természetes folyamatok hatására gyógyul meg. Mindig akadnak azonban olyan esetek is, amikor számunkra ismeretlen okból nem kerül sor a gyógyulásra úgy, ahogy imádságunkban kértük, ahogy szeretnénk. Viszont még ilyen helyzetben is bízhatunk Isten szeretetében, kegyelmében. Érezhetjük az Úr jóságát még a megmagyarázhatatlan tragédiák között is, amelyek a bűntől szenvedő világ részét képezik.

Hogyan tanulhatunk meg még akkor is bízni az Úrban, irántunk való szeretetében, ha az egészségért és a gyógyulásért mondott imáink ellenére nem az történik, amit szeretnénk?

„…az igazi tudományban semmi sem lehet ellentétben az Ige tanításával. Ha mindkettőt jól értjük, összhangot találunk közöttük, mivel mindkettőnek ugyanaz a Szerzője” (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó. 332. o.). Tehát habozás nélkül kérhetjük Isten segítségét úgy is, hogy a tudományos eredményekre számítunk, hiszen a tudomány Isten természeti törvényeire mutat rá.

„A test és az elme kölcsönhatása igen erős. Amikor az egyiket valamilyen hatás éri, arra a másik is reagál. Az elmeállapot valóban összefügg a test egészsé­gi állapotával. Ha az ember felszabadult, boldog, tudja, hogy helyesen cselekszik, elégedett, hozzájárul mások boldogságához, ebből olyan öröm fakad, ami a szervezet egészére kihat. Javul a vérkeringés, a szervezet is felfrissül. Isten áldása gyógyító hatású. Aki sokat segít másokon, saját szívében és életében is tapasztalja ennek csodálatos áldását” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 60–61. o.).

„Mindnyájan szeretnénk imánkra határozott választ kapni, mégpedig azonnal, és könnyen elcsüggedünk, ha a válasz késik, vagy nem úgy kapjuk azt, ahogy vártuk. De Isten túl bölcs és túl jó ahhoz, mintsem hogy mindig akkor és úgy válaszoljon imáinkra, ahogyan mi szeretnénk. Isten többet és jobbat tesz értünk, mint amit kérünk. S mivel bízhatunk bölcsességében és szeretetében, ne kérjük arra, hogy engedjen akaratunknak, hanem igyekezzünk megérteni és megvalósítani az Ő szándékát! Kívánságaink és érdekeink olvadjanak bele az Ő akaratába! Azok a tapasztalatok, amelyek próbára teszik hitünket, áldást rejtenek magukban részünkre. Általuk lesz nyilvánvalóvá, hogy vajon hitünk őszinte és valódi-e; egyedül Isten szavára támaszkodik-e, vagy bizonytalan és ingatag – a körülmények függvénye. A hit gyakorlással erősödik. Engedjük, hogy a béketűrés elvégezze a maga tökéletes munkáját! Ne felejtsük el, hogy a Szentírás drága dolgokat ígér azoknak, akik az Úrra várnak” (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó. 159. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.      Saját tapasztalatunk szerint milyen kapcsolat van az ember hozzáállása, érzelmei és testi egészsége között? Aki hajlandó rá, mondja el, mit tapasztalt az értelem gyógyító erejével kapcsolatban!

ROZMANN ISTVÁNNÉ:

ANYASZÍV

Fekszem nehéz kórházi ágyon.
Testem epeszti lázas álom.
Elém jönnek víziók, rémek,
majd régi, édes álomképek.
Mindnyájan gyötörnek, gyötörnek.
Vége. Vége minden örömnek.
Vége tán minden könnyözönnek.
Jön értem a halál. – Csak jöjjön!
Az élet tovább ne gyötörjön!
Tűnjön el, mint régi, rossz álom!
Békére, pihenésre vágyom.

Az ajtóban áll, nem jön beljebb.

Vártam, mégis rémülettel nézem.
Tehát nem vagyok mégse készen.
Titkos erő dobogtat: – Várnak!
Üzenj hadat a gyilkos halálnak!
Keblemben így szól az anyaszív:
Gyermekid sóhaja hazahív!
Igen! Ha kell, tűrök, szenvedek,
örülök, sírok és szeretek.
Megküzdök értük az élettel.
Halál! Most az egyszer, most menj el!

De a halál hív. Kinyújtja csontos ujjait.
Látom kaszavillanásait.
Viaskodom vele, s tört szavak,
imádság hagyják el ajkamat.
És az égből jött is felelet!
Aggódó csillagtekintetek
halványítják kaszája fényét,
visszafordítják gyilkos élét.
Kicsinyeim: Erzsi, Sanyika
ott állt az ajtóban… Anyuka…!
És remegve, fojtott sírással
az ágyamhoz jöttek. Anyuka…!
Élénkül, gyújt a kába lélek…
Csókjaikkal csókolt az élet.
A halál ment, tűntek a rémek.
Az anyaszív győzött, – s én élek!