SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:1–2:7; 2:18-24; 3:7, 17-19; Zsoltár 24:1; Máté 25:34-46; Márk 2:27-28; 3:4

„Az Úré a föld s annak teljessége; a föld kereksége s annak lakosai” (Zsolt 24:1).

A teremtés hetének első öt napján Isten előkészítette a környezetet az emberek számára, akiket csak ezután teremtett meg. Ádámot és Évát egy kertben helyezte el (1Móz 2:8, 15). Gondjaikra bízta a bolygó élőlényeit, lehetőséget biztosítva nekik a tanulásra, az örömre és arra, hogy Isten földi képviselőiként fejlődjenek. Az Úrral való kapcsolatuk pecsétje a szombat lett.

A bűn megváltoztatta Isten elsődleges tervét. A környezet ellenségessé vált. A munka örömét felváltotta a nagy fáradság, eluralkodott az önzés. Kezdetét vette a föld erőforrásainak kizsákmányolása, ami a mai napig folytatódik. Az ember erdőket pusztít ki, vizek folyását változtatja meg és szennyezi a környezetet. Körültekintés nélkül zsigerelik ki a talaj gazdagságát. Az egészség szempontjából mégoly fontos nap is betegségek okozója lehet, ha túlzott sugárzásnak tesszük ki magunkat. És mégis, az emberiség folyamatos környezetkárosítása ellenére földünk ma is biztosítja az élethez szükséges feltételeket.

A környezet világa éppúgy Isten ajándéka, mint maga az élet, ezért felelősséggel tartozunk érte.

A mára széles körben elterjedt nézet szerint a föld és a rajta lévő élet kialakulása pusztán a véletlen műve, erkölcsiséggel nem bíró erők formálták, mindenféle elképzelés nélkül; hosszú idő alatt alakult ki a föld és rajta az élet. Ezzel szemben a Biblia egészen más képet fest a kezdetekről. Nem is lehetne nagyobb az eltérés az élet keletkezésére vonatkozó Isten nélküli, céltalan modell, valamint Mózes első könyvének a teremtésről szóló beszámolója között. E két nézet alapvetően összeegyeztethetetlen egymással.

Olvassuk el 1Móz 1:1-2:7 szakaszának teremtési beszámolóját! Hogyan készítette elő a teremtés hetének minden lépése azt, hogy Isten megalkotta az első emberpárt, a teremtés koronáját?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Álljunk csak meg egy kicsit annál a résznél, amikor a Teremtő Isten éppen megalkotja az embert! Isten, mint egy szobrász, először a föld porából megformálta Ádámot, majd amikor elkészült, lehajolt, hogy leheletét a férfi élettelen testébe lehelje. Az életadó Isten keltette életre Ádámot. Milyen nagyszerű kép ez Istenről!

Ám még nincs vége! Sebészként az Úr egy bordát vett ki Ádám testéből, amiből megalkotta Évát, hogy Ádám társa és az emberiség ősanyja legyen. Majd Évát Ádám mellé helyezte a tökéletes környezetben (lásd 1Móz 2:18-24). Legújabb teremtményeit káprázatos, csodaszép helyre vitte, amit már korábban elkészített számukra.

Isten a legegészségesebb környezetet biztosította az emberpárnak. A lombozat nyugtató zöldjével és színes virágokkal, gyümölcsökkel ideális otthont készített. Az Úr terve szerint az ember életének nem céltalan semmittevéssel kell telni. Ádámnak és Évának dolgozni kellett a kertben, hogy gondját viseljék. Ez megelégedettséggel, boldogsággal töltötte el őket. Emellett mind többet megtudhattak Istenről a természet világa által, amit „Isten második tankönyvének” nevezhetünk.

Ismét olvassuk el a teremtésről szóló beszámolót Mózes első könyve 1. és 2. fejezetében! Mi utal ebben a részben arra, hogy jó sáfárként kell gondot viselnünk a földről?

Érdekes, hogy a teremtés munkájával Isten csak akkor készült el, amikor meg­teremtette a szombatnapot. Milyen nagy itt az eltérés: a teremtés sokféle munkája után, miután az Úr életre hívta az állatokat, a tengereket, a füvet és végül az embert, utoljára megpihent.

1Móz 2:2-3 versei alapján mit állapíthatunk meg abból, hogy Isten is megpihent a hetedik napon?

    _____________________________________________________________

A Teremtő Isten is megtartja a szombatot! Számos következtetést levonhatunk ebből, de az egyértelmű, hogy a hetedik nap, a szombat Istentől ered, ráadásul már jóval a zsidó nép léte előtti időből.

A szombat alkalmat ad arra, hogy figyelmünket a Teremtőre, szeretetére fordítsuk, aki azt is biztosította teremtményei számára, amit máskülönben nem kaphatnánk meg könnyen. A szombat határt szab a munkának. Ez már akkor is így történt, amikor az ember feladata még viszonylag könnyű és igen eredményes volt.

A bűneset óta a munka sokkal nehezebbé és fáradságosabbá vált (1Móz 3:17-19), így még fontosabb, hogy Isten ilyen határt szabott, és egyben felszólított: gondoljunk a Teremtőre! A teremtésre emlékeztető szombat figyelmeztet a környezet világa iránti felelősségünkre is.

Az évszázadok múlásával feledésbe merült a szombati nyugalom igazi jelenté­se. Ebben szerepe volt a számtalan szabálynak és előírásnak, amelyek elterelték az emberek gondolatait a nyugalomnap értelméről és értékéről.

Márk 2:27-28 és 3:4 versei alapján Jézus hogyan értelmezte a szombatot?

    _____________________________________________________________

Krisztus bemutatta, hogy milyen is a szombat úgy, ahogy Isten eredetileg eltervezte. Ez a jócselekedetek napja, amikor Isten országának dolgaival foglalkozunk, segítségére sietve a nélkülözőknek.

Hogyan tudatosítja bennünk a szombatünneplés, milyen nagyszerű ajándék a teremtett világ, amire kötelességünk vigyázni?

Mikor szembesült Ádám és Éva először a tiltott gyümölcs elfogyasztásának következményeivel (1Móz 3:7, 17-19)?

    _____________________________________________________________

Komoly következményei lettek annak, hogy Ádám és Éva életébe belépett a bűn. Először is, ahogy Ellen White írja, eltűnt testükről a fényruha. Megváltozott az őket körülvevő környezet. Változás állt be a növényvilágban is. Tüskék és tövisek nőttek, a talaj megkeményedett, attól kezdve már nem könnyű meg­művelni. A legrosszabb azonban a halál, ami ez idáig nem létezett.

Az addig örömforrásként szolgáló gyönyörű környezet egy csapásra más arcot öltött, aminek következtében az embernek új dolgokkal kellett megbirkóznia, olyanokkal, amelyek az idő múlásával, az egymást követő nemzedékek életében egyre rosszabbá váltak. Az ember saját hasznát és dicsőségét keresve elkezdte a föld erőforrásainak kizsigerelését.

Mit állapíthatunk meg 1Kir 10:14-22 verseinek leírását olvasva, hogy idővel hogyan tekintettek az emberek a teremtett világra?

Az emberek minden korban szembesültek a folyamatos romlással, vagyonuk vesztésével, majd a halállal, így mindezeket már az életciklus természetes részeinek tartjuk. Kezdetben azonban ez másként volt, Isten nem így tervezte. Ahelyett, hogy az ember a föld sáfára lenne, kifosztja kincseit. A telhetetlen emberek mindent maguknak akarnak, amit csak meg tudnak szerezni, és nem törődnek a következményekkel.

A levegő és a víz szennyeződése, a talaj megfertőződése, a rettenetes új beteg­ségek megjelenése egyformán arra mutat, hogy földünk elöregszik, és egyre nagyobb szüksége van a megújulásra. Mind több és több a fejlődő ország, a fejlett országok pedig az életszínvonal fenntartására törekszenek. Az ezzel járó környezeti károk miatt az emberiségnek valószínűleg óriási egészségügyi prob­lémákkal kell majd megküzdenie.

Évekkel ezelőtt egy politikus valahogy így fogalmazott: „Nem kell aggódnunk a környezetszennyeződés miatt, hiszen Jézus hamarosan visszajön!” Mit mondhatunk az efféle érvelésről? Hogyan felelhetnénk neki?

Milyen következtetést vonhatunk le önmagunkra nézve Zsolt 24:1 verséből? Hogyan kell viszonyulnunk a világhoz? Mit tehetnénk, amivel hozzájárulhatunk a környezeti viszonyok javulásához?

    _____________________________________________________________

Először is emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy Isten az egész föld Ura. Igenis felelősséggel tartozunk neki teremtményeiért. Nemcsak a föld az övé, hanem az emberek is – mi magunk és mindenki más. Felelősnek tart a többi embe­rért és a föld élővilágáért. Mi is tehetünk valamit az erőforrások megőrzéséért!

Ott van például a víz. Körültekintőek lehetünk a vízfogyasztással. Támogathatunk olyan kezdeményezéseket, amelyek célja tiszta vizet juttatni a nélkülözőknek. A föld bizonyos tájain ugyanis a tiszta víz hiánya súlyos gondot jelent, és ennek következtében rengetegen meghalnak.

Megtehetjük azt is, hogy az Isten által előírt étrendet követjük. Ha több lenne a vegetáriánus, sokkal több étel jutna másoknak, hiszen a természeti erőforrásokból jóval nagyobb mennyiség szükséges a húst is tartalmazó étrend biztosításához, mint a vegetáriánus táplálkozáshoz.

Ápolhatjuk a környezetünkben a növényeket, fákat, amelyek tisztítják a leve­gőt.

Amennyire csak módunkban áll, igyekeznünk kell csökkenteni a széndioxid-kibocsátást, ami egyre inkább világszéles problémává növekszik, hiszen a széndioxid-kibocsátás kifejezetten ártalmas a környezetre.

A föld jó sáfáraiként, ha igyekszünk óvni környezetünket, ha a természeti erőforrásokat nem akarjuk csak magunknak megkaparintani, ha hajlandóak vagyunk másoknak is adni a feleslegünkből (amennyiben felesleggel rendelkezünk), javíthatunk a támogatásra szorulók mindennapjain. Keresztényként, az Úr Jézus követőiként kötelességünk segítséget nyújtani a rászorulóknak.

Olvassuk el Mt 25:34-46 szakaszát! Isten a föld sáfáraivá tett. Vajon milyen szerepe van ennek abban, amit Jézus tõlünk kér? Még melyik bibliaverseket hozhatjuk kapcsolatba ezzel a kérdéssel?

Csak az örökkévalóság fényében értjük meg egészen, hogy mennyit ártott a bűn a környezet világának. Nehéz elképzelni, hogyan is nézett ki kezdetben a föld, milyen tökéletesen megfelelt az első emberpárnak. A bűn nemcsak a föld állapotára hatott, hanem az emberekre is. Az lett az egyik rossz következménye, hogy az emberek bálványimádásba süllyedtek. Ez (többek között) abban is megnyilvánult, hogy a Teremtő helyett a „teremtett dolgokat” (Róm 1:25) kezdték tisztelni, azoknak szolgáltak.

Miről olvasunk 2Kir 23:5; Jer 8:2 és Ez 8:16 verseiben? Mi késztette az embereket a nap imádatára?

A környezet károsodásának egyik példája, hogy a napfény, ami egészségünk szempontjából igen fontos, különösen ártalmas lehet ránk nézve, ha túl sokat vagyunk kitéve hatásának. Bizonyos értelemben tehát úgy is fogalmazhatnánk, hogy a mai napimádók szinte épp olyan tudatlanságban élnek, mint ókori elődeik.

A túlzott napozás köztudottan erősíti a bőrrák kialakulásának kockázatát. Másrészt viszont a napfény hatására szervezetünkben D-vitamin képződik, ami testünk metabolizmusa számára rendkívül fontos, csontjainkat is erősíti. Emellett a kellő mértékű napozás megvéd a rák bizonyos fajtáinak kialakulásától. Mennyit napozzunk? Az Egyenlítő környékén a fehérbőrű embereknek, akik kizárólag napozással nyernek D-vitamint, naponta legalább 5 percet kell a napon tartózkodni. A sötétbőrűeknek hasonló körülmények között kb. 30 percre van szükségük ahhoz, hogy szervezetük ugyanannyi D-vitamint állítson elő. Olyan vidékeken, ahol a napfényes órák száma kevés, orvosi felügyelet mellett pótolni is kell a D-vitamint.

Az is egészséges, ha elhúzzuk a függönyt, kinyitjuk az ablakokat, hogy a napfény a szobába áradva elpusztítson bizonyos baktériumokat. Vizsgálatok igazolják, hogy akiket nem ér elég napfény, azok hajlamosabbak a szezonális depresszióra. Ez a probléma főleg ott fordul elő, ahol télen rövidek a nappalok. A gyógymód egészen egyszerű: a téli hónapokban többet kell fényben tartózkodni, még akkor is, ha az mesterséges.

Mi a lényeg tehát? Mint az egészséges életmóddal kapcsolatban általában, úgy a napozás terén is rendkívül fontos a mértékletesség, a kiegyensúlyozottság!

Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. „A teremtés” címû fejezete, 18–25. o; A nagy küzdelem. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház. „A küzdelem véget ér” című fejezete, 588–602. o.

„’Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökkévaló hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik’ (Róm 1:20). A természet dolgait mostani állapotukban látva csak halvány képet alkothatunk az édeni dicsőségről. A bűn megrontotta a föld szépségét, mindenen láthatóvá váltak a gonoszság nyomai. Mégis sok szépség megmaradt. A természet világa bizonyságát adja, hogy a végtelen hatalmú, jóságos, kegyelmes, szerető Isten alkotta meg a földet, és töltötte be élettel, vidámsággal. Még így, megromlott állapotában is minden azt hirdeti, hogy a nagy Mester kezének munká­ja volt. Bárhová forduljunk, mindenütt Isten hangját halljuk és jóságának bizonyítékait látjuk” (Ellen G. White: The Ministry of Health and Healing. 234. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.      Az utóbbi években a környezetet érintő kérdések – különösen a globális felmelegedéssel kapcsolatosak – a fő hírek között szerepelnek. Mit tesz ennek hatására nemzetünk, környezetünk és gyülekezetünk?

2.       A keresztényeknek (akik hiszik, hogy valóban Isten teremtette a világot) mennyiben kell másként viszonyulniuk a környezetvédelem kérdéseihez, mint azoknak, akik szerint létünk csupán a véletlennek köszönhető?

3.    Milyen szerepe lehet és kell is, hogy legyen a szombatnak abban, ahogy a környezeti kérdésekhez viszonyulunk? Mennyiben tesz a szombatünneplés jobb környezetvédővé?

4.        Ha Jézus valóban hamarosan visszajön, ahogy hisszük, akkor kell egyáltalán foglalkoznunk a környezeti kérdésekkel? Érvekkel támasszuk alá válaszunkat!

5.       Nézzünk egy kicsit utána, hogy a föld különböző részein milyen egészségre ártalmas hatásokat vált ki a környezeti károsodás! Mi a helyzet a mi országunkban? Milyen szerepet vállalhatna gyülekezetünk ezen a téren? Hogyan kapcsolhatnánk be a missziómunkába efféle tevékenységeket?

6.        Milyen életmódbeli változásokat vezethetnénk be, még ha kis dolgokról is van szó, amelyek javítják a környezet állapotát? Mennyi áldozattal járna ez?

INTELLIGENS TERVEZÉS

„Valóban értelmes dolog azt feltételezni, hogy az élet magasan bonyolult formái pusztán a véletlennek köszönhetően jöttek létre, és a természet művészi struktúrái tervező nélkül alakultak ki? Statisztikailag ez a feltételezés nagyon valószínűtlen, így a racionális gondolkodás szerint el kellene utasítani, csakhogy a másik választási lehetőség egy intelligens tervező elfogadása lenne. Így végső soron az ember választani kényszerül az önmagát szervező anyag, a vak véletlen – amely egyúttal tagadja az élet felismerhető értelmét – és Isten között, akit a hívők teremtőként tisztelnek.

A Teremtőbe vetett hit egyáltalán nem értelmetlen, sőt racionálisan is megindokolható, még ha nem is lehet empirikusan bizonyítani. ’Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható.’ (Róma 1:20) Aki követi Isten nyomait és szemléli a természet csodáit, abban a teremtmények iránti csodálat és ámulat a Teremtő csodálatává és imádatává változik…

Az az Isten, akiről a keresztény hit beszél, nem személytelen lény, pusztán intelligencia vagy természeti törvény, hanem együtt érző és az emberek életében részt vevő szerető apa… Ebben az Istenben fenntartás nélkül meg lehet bízni, teljes szívvel lehet benne hinni” (Dr. Rolf J. Pöhler: Mai keresztények. A megélt hit. Budapest, 2008, Advent Irodalmi Műhely. 56. o.).