SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 2Krónikák 25:2; Zsoltár 51:19; Jeremiás 29:13; János 7:16-17; 14:6; 17:3; Zsidók 5:14

„És kerestek engem és megtaláltok, mert teljes szívetekből kerestek engem” (Jer 29:13).

A görög aletheia szónak két jelentése van*. Az egyik az objektív valóság (tények, elvek és igaz állítások), a másik a szubjektív igazság (egyenesség és őszinteség, mint az egyén jellemének kiválósága, ami színleléstől, látszatkeltéstől, alakoskodástól, hamisságtól és megtévesztéstől mentes). A valóság tehát az, amirõl tudomásunk van, azaz az egyértelmű tények konkrétuma. A valóságnak azonban van egy szubjektív eleme is, az pedig az egyén reakciója a megszerzett ismeretekre. Amikor mindkét rész megvan az életünkben, akkor az igazság/valóság, mint a Lélek gyümölcse megmutatkozik bennünk. Éppen ezért a valóság mindkét eleme elengedhetetlen a keresztény életében. Fontos ismerni az alapvető objektív igazságot, amint az Jézusban van, és emellett személyesen tapasztalnunk is kell, hogyan változtatja meg az életünket ez az igazság.

Gondoljunk Júdásra! Több mint három és fél évet töltött el Jézus mellett. Rengeteg ismeretet szerzett a valóságról. Olyan dolgokat látott, amelyekről mi csak olvashatunk. Mégis, vajon mit használt neki mindez?

Bárcsak mindannyian komolyan elgondolkodnánk ezen!

___________________________________________________________________

*Az elmúlt héten bevezetett gondolat szerint Ef 5:9 versében a Károli Biblia az aletheia kifejezésre azt írja: valóság, a katolikus és az új protestáns fordítású Biblia úgy fordítja ezt a szót, hogy egyenesség, a szombatiskola megírásához alapul vett angol fordítás azonban az igazság szót használja. – A szerkesztő megjegyzése.

„Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha énáltalam” (Jn 14:6). Fogalmazzuk meg néhány mondatban, hogy szerintünk mit jelentenek Jézus szavai!

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Egy részről ez a vers határozottan szembeszáll a relativizmussal, a világban ma elterjedt nézettel, miszerint az igazság csakis szubjektív és személyes lehet. Jézus szavai nem engednek teret rugalmasságnak e tekintetben. Nincs helye olyan magyarázkodásoknak, hogy „mindenki megtalálja a maga útját Isten felé”, és így tovább. Jézus szavai megalapozzák az objektív igazság valóságát: Ez az igazság. Határozott állítás. A Biblia versei közül kevés áll annyira éles ellentétben a relativizmus felfogásával, mint ez a rész.

Ugyanakkor azonban van egy egészen más elem is. Az igazság egy Személy. Az igazsághoz egy Személlyel való kapcsolat által jutunk el. Ez a gondolat gyökeresen eltér attól a képzettől, miszerint az igazság pusztán egy ténycsoport volna. Az ember Jézus az Igazság; tehát, ha ismerni akarjuk az igazságot, meg kell ismernünk Jézust.

A fenti gondolatok hogyan segítenek megérteni Krisztus szavait Jn 17:3 versében?

    _____________________________________________________________

Óvatosan kell azonban bánni azzal az elképzeléssel, miszerint a vallás mindössze annyi, hogy kapcsolatban állunk Istennel. Valamilyen szinten ugyanis mindenkinek van kapcsolata Istennel, még azoknak is, akik tagadják létét. Pilátus és Kajafás is kapcsolatba került Jézussal. Még a gonosz is viszonyul valamiképpen Isten Fiához – gyűlöli. Az evangélium nem pusztán arra hív tehát, hogy kapcsolatban legyünk Jézussal, inkább kötelezzük el magunkat mellette. Nikodémus kapcsolatba lépett Jézussal, ami végül arra vezette, hogy egész életével és mindenével elkötelezze magát mellette. Ilyen kapcsolatra van minden embernek szüksége!

Vitathatatlan, hogy Istennel mindenki kapcsolatban áll. A kérdés inkább az, hogy milyen is ez a kapcsolat, és mivel tehetem jobbá?

„De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra” (Jn 16:13).

A vasárnapi tanulmányunkból következik, hogy a Szentlélek irányítja figyelmünket Krisztusra, és segít benne maradni. „Mikor pedig eljő majd a Vigasztaló, akit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd énrólam bizonyságot” (Jn 15:26).

„Isten szavai prédikálásának semmi haszna nem lesz a Szentlélek folytonos jelenléte és segítsége nélkül. A Lélek az egyetlen hatásos, eredményes tanítója az isteni igazságnak. Csak, amikor az igazság társul a szívünkhöz a Lélek által, csak akkor ébred fel a lelkiismeretünk és alakul át az életünk. Képesek lehetünk arra, hogy Isten beszédét szó szerint közöljük másokkal, hogy jól ismerjük Isten parancsolatait és ígéreteit, de ha a Szentlélek nem teszi otthonossá szívünkben az igazságot, akkor egy lélek sem esik a ’kőre’, és ’zúzódik szét’ azon (vö. Lk 20:18)” (Ellen G. White: Jézus élete. 3. kiad. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 578. o.).

Hogyan hangsúlyozza itt Ellen White a Szentlélek munkáját?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

A Szentlélek munkájában egyaránt megnyilvánul az igazság objektív és szubjektív vetülete. A Lélek eljön, bizonyságot tesz Jézusról és „megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében” (Jn 16:8). Ezek határozott tények a világ­ról, Istenről és a valóságról.

A Szentlélek munkája ugyanakkor nemcsak abból áll, hogy az igazságot tanítja. Az igazság felismerése által életünknek meg is kell változnia. Az objektív és örök igazságok mit sem használnak, ha nem formálnak át bennünket! Az átalakítás folyamatának része (és talán a legfontosabb része), hogy összetörjünk azon a bizonyos Kősziklán (lásd Zsolt 51:19).

Hogyan törtünk össze (vagy összetörtünk-e már egyáltalán)? Milyen változások következtek azután? Tapasztalatainkból mit tanultunk az életről, a szenvedésről és Istenről? Milyen leckékre lenne még szükségünk?

„És kerestek engem és megtaláltok, mert teljes szívetekből kerestek engem” (Jer 29:13).

A „teljes szívetekből” azt jelenti, hogy őszintén, hamisítatlanul, szóban és tettekben igazán. A latin nyelvben az őszintének fordított kifejezés két szóból áll össze – sine (nélkül) és cera (viasz). A régi időkben a nem éppen tisztességes szobrászmesterek titokban viasszal pótolták ki műveikben a hézagokat és repedéseket, ami persze nem bizonyult tartósnak. Így került a latin nyelvbe az őszinteség kifejezésére, hogy sincere, azaz jó, helyes, őszinte, amikor valaki „szívből” szól és „szívből” cselekszik.

Mire mutat rá 2Krón 25:2 verse azzal kapcsolatban, ami bennünk van?

A slm tőből származik az a héber szó, amit úgy fordítunk, hogy „teljes” vagy „tökéletes” (ebből ered a shalom kifejezés is). Alapjelentése „teljes”, „egész” vagy „békében”. A fent idézett bibliai versben olvasunk egy királyról, aki jót cselekedett, csakhogy nem megfelelő szívvel. Tetteiben nem volt őszinte. Ez felveti azt, hogy lehetséges jót cselekedni helytelen indítékból. Noha időnként néhány embert megtéveszthetünk, önmagunkat bármikor becsaphatjuk, Istent azonban sosem vezethetjük félre! Milyen érdekes, hogy amikor Dávid a fiáért imádkozott, a „tökéletes” szív volt az első, amit Salamon számára kért (1Krón 29:19).

Az őszinteség azért olyan fontos, mert akiből hiányzik, aki nem kötelezte el magát amellett, ami igaz és jó, annak a szíve megosztott. Valami más is vonzza, és amíg ahhoz ragaszkodik, amíg más irányba is elkötelezett, szíve nem lehet slm, azaz egész és tökéletes Isten szemében. Egyedüli megoldás, ha teljesen átadja magát az Úrnak, és énjéről egészen lemond. Ez azonban nem könnyű. Valóban az kell hozzá, amint tegnap is láttuk, hogy összetörjünk a Kősziklán.

Mennyire őszinte a hitünk? Most nem az alkalmanként felmerülő kételyekre és a még válaszra váró kérdéseinkre gondolunk (mindenkiben megfogalmazódnak időnként kétségek, kérdések, amelyekre választ keresünk), és nem is a bűnnel folytatott harcról van itt szó. Gondoljunk a szívünkre! Vajon „teljesen” és „tökéletesen” Istené, vagy megosztott Isten és valami világi dolog között? Ha az utóbbi helyzet áll fenn, milyen döntésre kellene jutnunk?

Az elmúlt héten láthattuk, milyen kemény szavakkal illette Jézus az írástudók és farizeusok hamis „igazságát” (lásd Mt 23:27), amikor képmutatónak nevezte őket. A képmutatónak fordított görög szó azt jelenti: „színész”. Jézus a tudomásukra hozta, hogy jól látta belső érzéseiket és titkos bűneiket. Mintha azt mondta volna nekik: „Egészen másképp cselekszetek, mint amilyenek szívetek mélyén vagytok; mintha egy színjátékot adnátok elő. Nem tudtok őszintén vi­selkedni?” Más alkalommal pedig azt mondta: „Igazán jövendölt felőletek, képmutatók felől Ésaiás próféta, amint meg van írva: Ez a nép ajkaival tisztel engem, a szívök pedig távol van tőlem” (Mk 7:6). Nyilvánvaló, mit értett ezalatt.

Mire figyelmeztet Pál 1Tim 4:2 és Tit 1:15 verseiben? A Szentlélek a lelkiismeretünkön keresztül lép kapcsolatba velünk. Mi történhet akkor, ha állandón a rosszat tesszük?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Nem kétséges, minél tovább folytatjuk a rosszat, minél tovább tesszük azt, amiről tudjuk, hogy helytelen, annál inkább beszennyeződik a lelkiismeretünk, és annál jobban eltávolodunk az igazságtól. Ebben az esetben sem elég az, ha tisztában vagyunk sok elméleti igazsággal. Sajnálatos módon túl sokan kerülnek majd az ítélet tüzébe, akiknek tudása rendkívül nagy az objektív igazságok terén – elméletileg. Ahogy azonban már megállapítottuk, önmagában az objektív igazság nem a Lélek gyümölcse. Meg is kell érlelnünk az életünkben megmutatkozó igazság gyümölcsét!

Hogyan világítanak rá Zsid 5:14 és Jn 7:16-17 versei a valóság, mint a Lélek gyümölcse fogalmára?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Van saját tapasztalatunk a „megbélyegzett lelkiismerettel” kapcsolatban? Mennyi idő telt el addig, amíg az, ami először még égette lelkiismeretünket, később szinte meg sem érintett? Miért történt meg ez, és miért jár komoly veszélyekkel lelki életünk szempontjából?

„Felettébb örültem, hogy olyanokat találtam gyermekeid között, akik igazságban járnak, amint parancsolatot vettünk az Atyától” (2Jn 4). „Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és sötétségben járunk; hazudunk és nem az igazságot cselekesszük” (1Jn 1:6). E két szöveg alapján tehát mit jelent megtartó kapcsolatban élni Jézussal?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

A valóság, mint a Lélek gyümölcse nem csupán elmélet, hanem gyakorlat. Isten világosságában élni nem pusztán ismeret dolga. Olvassuk el János magyarázatát arról, hogy mit jelent sötétségben járni: „Aki azt mondja, hogy a világosságban van, és gyűlöli az ő atyjafiát, az még mindig a sötétségben van. Aki szereti az ő atyjafiát, a világosságban marad, és nincs benne botránkozásra való. Aki pedig gyűlöli az ő atyjafiát, a sötétségben van, és a sötétségben jár, és nem tudja hová megy, mert a sötétség megvakította az ő szemeit” (1Jn 2:9-11).

Tehát világosságban, igazságban járni többet jelent a Tízparancsolat szigorú, betű szerinti betartásánál. Hiszen végső soron nem abban nyilvánul meg, hogy világosságban vagy sötétségben élünk-e, ahogy embertársainkkal bánunk és viselkedünk? Aki bántóan, mérgesen, haragot tartva, bosszút állva, gyűlölködve és érzéketlenül él; aki céljai elérése érdekében kihasználja az embereket, ahelyett, hogy értük élne; aki mindenkin átgázol saját előmenetelét biztosítva, az bizony sötétségben jár. Hiába tartja meg szigorúan a szombatot, hiába ragaszkodik teljes erejéből az egészségügyi üzenethez, hiába hangoztatja Jézusba vetett hitét, fizeti a tizedet, vesz részt minden gyülekezeti programon, akkor sem a világosságban jár. Bizonyos értelemben sokkal könnyebb elsajátítani a helyes tantételeket, mint kedvesnek, önzetlennek és adakozónak lenni, nem igaz?

Hogy viselkedtünk azokkal, akikkel az elmúlt 24 órában kapcsolatba kerültünk? Milyen szavakat használtunk? Hogy éreznénk magunkat, ha magatartásunkat és tetteinket mindenki láthatná (egy nap úgyis mindenre fény derül; lásd Mt 10:26)? Válaszunk alapján mi az, amin változtatnunk kellene az életünkben?

„Nem a szolgálatban eltöltött idő, hanem a szolgálatkészség és megbízhatóság teszi munkánkat kedvessé Isten előtt. Minden szolgálatunk énünk teljes átadását igényli. A legapróbb feladat, ha őszinte szívvel és önzetlenül végezzük, kedvesebb Isten előtt, mint a legnagyobb munka, amit megrontott a haszonlesés. Isten azt nézi, hogy mennyi van bennünk Krisztus lelkületéből, és mennyi cselekedeteinkben a krisztusi vonás. Isten többre értékeli a szeretetet és hűséget, amellyel munkánkat végezzük, mint a teljesítmény nagyságát” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. 3. kiad. Budapest, 1990, Advent Kiadó. 279. o.).

„Az őszinte szívvel végzett szolgálatnak nagy jutalma van. ’A te Atyád, aki titkon néz, megfizet néked nyilván’ (Mt 6:18). A Krisztus kegyelme által irányított életmódban formálódik jellemünk. Kezd visszatérni a lélek eredeti szépsége. Krisztus jellemvonásaiban részesülünk, és az Istenség képmása kezd ragyogni bennünk. Az Istennel együtt járó és együtt munkálkodó férfiak és nők arca mennyei békességet fejez ki. A menny légköre veszi őket körül. Az ilyen lelkek számára már eljött Isten országa. Krisztusban örvendnek, mivel áldásává lehetnek az emberiségnek. Megtisztelő számukra, hogy a Mester felhasználja őket. Megbízása alapján az Ő nevében végzik munkáját” (Ellen G: White: Boldog otthon. Budapest, 1998, Advent Kiadó. 448. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.       Egyáltalán van-e valami alapja annak a felfogásnak, miszerint az igazság viszonylagos lehet, vagyis nem alkalmazható minden esetre? Indokoljuk meg, ha azt mondjuk, hogy ez nincs így! Lehetséges, hogy bizonyos igazságok viszonylagosak, míg a többi örök érvényű?

2.       Vezessük tovább azt a gondolatot, hogy mit jelent az őszinte hit! Az őszinteség kifejezetten fontos, önmagában azonban az is kevés. Miért? Végtére is, őszintén hihetnek azok is, akik bombát erősítenek a testükre, és felrobbantják magukat. Mi hiányzik azonban belőlük?

3.      Miért olyan fontos időt szánni az Ige tanulmányozására, ha az igazság több puszta elméleti ismeretnél? Hogyan tanulhatjuk meg úgy olvasni a Bibliát, hogy a benne lévő igazság hatással legyen életünkre, és jobbá formálhasson?

4.        Mivel segíthetnénk azon az emberen, akinek lelkiismerete már annyira megkeményedett, hogy észre sem veszi, mekkora szükségben szenved?

5.        Vajon mi szerencsésebb: helyesen cselekedni rossz indíttatásból, vagy rosszat tenni, de jó szándékkal?

TÚRMEZEI ERZSÉBET:

A BIRODALMAM

Lélek, én lelkem, hogyha ismernélek!

Ha bejárhatnám a határidat!

– Neki indulok, s olyan szövevényes…

a folyamain nincsenek hidak. –

Ha ismernélek, s tudnám mihez kezdjek!

Mélységeidből titkok integetnek.

Lélek, én lelkem, miért vagy nyughatatlan?
Megfélemlítőn zúgsz, morajlasz folyvást.
S én idegenül önbirodalmamban,
remegve tartom kezemben a kormányt.
Koldus királyod, mit tegyek veled?
Merre keressek segítő kezet?

Lélek, én lelkem, hol van az a Mester,
Ki téged ismer, minden titkodat?
Aki zúgó folyamaidon által
hidat fénylő szivárványból vonat…
Ó, jöjjön akár zúgó harsonával,
akár simogatóan, csendesen:
én koronámat lábához teszem.