SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 50:20; Máté 5:5; 11:29; Róma 12:3; Galata 6:1; Filippi 2:2-3; 1Péter 3:4

„Boldogok a szelídek: mert ők örökségül bírják a földet” (Mt 5:5).

A szelídség a Lélek gyümölcse, ami mintha elveszni látszana agresszív és egoista világunkban. Mivel gyakran a gyengeséggel párosítják, az emberek nem becsülik nagyra ezt az erényt. Isten mégis arra hív, hogy szelídek legyünk.

A szelídség Isten előtti megalázkodás és embertársaink iránti jóság. A szelíd ember elismeri, hogy mindent Isten tart a kezében, akiben bízhatunk akkor is, ha a dolgok, mint az esetek többségében, nem éppen vágyaink szerint alakulnak. A szelídséghez tehát bizalomra van szükség, de semmiképpen nem önbizalomra, hanem az Úrba vetett bizalomra.

A szelídség első pillantásra talán hasonlít a gyengeségre, a kettő mégsem ugyanaz. A gyengeséghez kedvezőtlen körülmények vezetnek, mint például az erő vagy a bátorság hiánya, ami aligha volt jellemző Jézusra, aki azt mondta:

„Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek” (Mt 11:29). A szelídség tudatos választás eredménye, amikor valaki Istenre támaszkodik és benne bízik, ahelyett, hogy saját útjain törtetne. Láthatjuk: a szelídség inkább erő, mint gyengeség.

„Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek” (Mt 11:29). Mire tanít Jézus? Hogyan biztosítja lelkünk nyugalmát a szelíd és alázatos szív?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

A szelídség tökéletes tűzszünet a saját ügyeinkért vívott harcban, miközben hisszük, hogy Isten fog küzdeni értünk az Ő ügyéért. A szelídség a magabiztosság és az önérdek ellentéte. Az Isten jóságába és hatalmába vetett bizalomból fakad. A szelíd ember gondolatai nem önmaga körül forognak (lásd Lk 22:42), és ez egyben a lelki nyugalom elérésének legfontosabb feltétele. Gyakori nyugtalanságunk oka talán nem annak tudható be, hogy csak a magunk hasznát lessük, és csak a mi akaratunk számít? A legigazibb értelemben vett szelíd ember megtanulja, hogyan lehet meghalni az énnek, ami hit, bátorság és kitartás nélkül képtelenség. Bátorság és kitartás. Mindkettő olyan jellemvonás, amelyeket a világ általában nem a szelídséggel hoz kapcsolatba.

Hogyan jelenik meg a szelídség fogalma Róm 12:3 versében? Mi a szelíd­ség titka az igevers szerint?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Ef 4:2 szintén a szelídség fogalmának jelentését magyarázza. Figyeljük meg, ahogy a két igehely a maga módján hangsúlyozza, miért nem egyeztethető össze az önteltség és az önzés a keresztény életmóddal! Elvégre mire lehet büszke egy keresztény? Talán van közöttünk olyan, aki nem vétkes? Ha Jézus nem vette volna magára bűneinket, nem az örök halál lenne mindnyájunk sorsa? Vajon nem Istennek köszönhetünk minden szívdobbanást, minden lélegzetvételt? Ajándékainkat és képességeinket nem Istentől kaptuk-e? Ugyan mivel büszkélkedhetnénk tehát? Semmivel! Ha valóban felfognánk, mekkora áldozatot hozott értünk Isten, mi lennénk a világon a legszelídebb és legalázatosabb emberek.

Gondoljunk arra, hogy teljes mértékben, minden tekintetben Istentől függünk! Honnan került szívünkbe a gőg és a büszkeség, és hogyan lehetne ezektől megszabadulni?

Emlékszünk, milyen kényelmetlen helyzetbe került Ábrahám, amikor unokaöccsével, Lóttal arról kellett dönteniük, hogyan osszák fel egymás között a föl­det (lásd 1Móz 13:8-9)? Isten már azelőtt megígérte a pátriárkának, hogy leszár­mazottait nagy néppé teszi. Ábrahámnak tehát lett volna mire hivatkoznia, hogy miért tart igényt a jobb részre. Ábrahám azonban hagyta, hadd válasszon Lót, ő pedig elfogadta azt, ami maradt. E tettében hogyan mutatkozik meg a szelídség? Józsefet saját testvérei adták el rabszolgának. Olvassuk el újra a történetet, amikor József már Egyiptom második embere lett, testvérei pedig elé járultak, kérve, hogy élelmet vehessenek (1Mózes 45)! Szelídségének köszönhetően József hogyan fogadta a testvéreit? Miként bánt volna velük, ha nem olyan szelíd? Hogyan foglalja össze 1Móz 50:20 verse a szelídlelkűek életszemléletét?

Dávidot fiatalon kenték fel Izráel következő királyává. Saul, az akkori uralkodó őrületes féltékenységében évekig üldözte őt és hűséges embereit, elszántan, hogy megölje. Dávidnak kétszer is alkalma adódott volna Sault megölni (1Sám 24:3-7; 26:7-12), de ebben szelídsége megakadályozta. Milyen ésszerűnek hangzó magyarázatot adhatott volna, ha ezt mégis megteszi? Miért könnyű lelki mentséget találni arra, ha olyasmit teszünk, ami saját érdekünket szolgálja? 4Móz 12:3 kora legszelídebb emberének nevezi Mózest. Határozott tettei azonban mintha nem illenének a szelídség általános fogalmába. Erélyesen követelte a fáraótól, hogy engedje el Izráelt, majd szavait tettek is követték. Amikor Izráel népe az aranyborjút imádta, „felgerjede Mózesnek haragja”, és még mielőtt lelohadt volna, a bálványt tűzbe vetette, porrá zúzta, majd a port vízbe keverve megitatta a néppel (2Móz 32:19-20). Hogyan értelmezzük tehát Mózes szelídségét?

Természetesen Jézus a szelídség legtökéletesebb példája (Mt 11:29). Milyen példákat mondhatunk Jézus szelídségére? Hogyan nyilvánult meg ez a tulajdonsága például Jn 18:21-23 vagy Mt 26:39 verseiben? Bizonyos esetekben Jézus látszólag éppen ellenkezőleg viselkedett: a pénzváltókat kikergette a templomból, a farizeusok képmutatását pedig minden alkalommal keményen megfeddte. Miként világítanak rá ezek a helyzetek arra, hogy a szelídség időnként igen nagy bátorság formájában mutatkozik meg?

Milyen közös vonásokat találhatunk a szelídség előbbi példáiban? Mire tanítanak azzal kapcsolatban, hogy mi is a szelídség, és mi nem tekinthető annak?

„Keressétek az igazságot, keressétek az alázatosságot: talán megoltalmaztattok az Úr haragjának napján” (Zof 2:3b)! A szelídség a gőg ellentéte. Manapság nagy hangsúlyt fektetnek az önértékelés fontosságára. A kérdés csupán az, hol húzódik a határ a helyes önbecsülés és a büszkeség között?

Isten Igéje befogadásához szükséges a szelídség. „Szelídséggel fogadjátok a beoltott igét, amely megtarthatja a ti lelkeiteket” (Jak 1:21b). Akinek a lelkülete nem alázatos, nem fogadhatja be Isten Igéjét a meglévő érdekellentét miatt. Miért van ez így?

Az eredményes bizonyságtevés elképzelhetetlen a szív szelídsége nélkül. „Az Úr Istent pedig szenteljétek meg a ti szívetekben. Mindig készek legyetek megfelelni mindenkinek, aki számot kér tőletek a bennetek levő reménységről, szelídséggel és félelemmel” (1Pt 3:15).

„Másokra gyakorolt befolyásunk nem annyira attól függ, amit mondunk, inkább attól, amik vagyunk. Az emberek harcolhatnak vagy dacolhatnak érveinkkel, de az önzetlen szeretetet sugárzó élet olyan érv, amelynek nem tudnak ellentmondani. A Krisztus szelídségével jellemezhető következetes élet hatalom a világon” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 110. o.).

A szelídség Istent dicsőíti. Péter apostol szerint „a szelíd és csendes lélek… igen becses az Isten előtt” (1Pt 3:4).

„Helyes, ha szeretjük a szépet és kívánjuk azt; de Isten óhaja, hogy elsősorban a legmagasztosabb szépséget, a romolhatatlant szeressük és keressük. Nincs olyan külső szépség, mely felérne értékben vagy kedvességben a ’szelíd és csendes’ lelkülettel, a tiszta fehér gyolccsal (Jel 19:14), melyet majd a földnek minden szentje viselni fog. Ez a ruházat széppé és kedvessé teszi őket itt, és azután belépésre jogosítja a Király palotájába. Ígérete így hangzik: ’Fehérben fognak járni velem együtt, mert méltók rá’ (Jel 3:4)” (Ellen G. White: Az apostolok története. 4. kiad. Budapest, 2001, Advent Kiadó. 344. o.).

Milyen változásnak kell megtörténnie az ember életében, miközben a szelídség gyümölcse érlelődik benne? Milyen változásokat tapasztaltunk az életünkben a szelídséggel kapcsolatban, amióta elfogadtuk Krisztust?

A szelídség abban jut kifejezésre, ahogyan másokhoz viszonyulunk. Ez egy te­vékeny tulajdonság, ami szavakban, hozzáállásban és cselekedetekben mutatja meg magát. Talán azt gondoljuk, szelídek vagyunk, persze ez még nem feltétlenül van is így. Az igazi szelídség nem bújik véka alá.

Mit tanítanak a következő szövegek a szelídségről? Miért annyira fontos a szelídség az egyes esetekben?

Mt 5:39 ______________________________________________________

_____________________________________________________________

Mt 18:21-22 __________________________________________________

_____________________________________________________________

Gal 6:1 ______________________________________________________

_____________________________________________________________

Fil 2:2-3 _____________________________________________________

_____________________________________________________________

2Tim 2:24-25 _________________________________________________

_____________________________________________________________

Tit 3:2 _______________________________________________________

_____________________________________________________________

Amint már említettük, a szelídségnek semmi köze a gyengeséghez. A mai versek is azt bizonyítják, mekkora erőt, erkölcsi és lelki szilárdságot kíván a szelídség gyakorlása a legtöbb esetben.

A szelídség a Lélek gyümölcse, amit természetesen Istentől kapunk, nem belőlünk fakad. Ahhoz viszont, hogy megnyilvánulhasson az életünkben, naponként át kell adnunk magunkat az Úrnak, és hit által készségesen engedelmeskednünk kell.

„Különös dolog az alázat. Abban a pillanatban, amikor úgy hiszed, sikerült elérned, már el is vesztetted” (E. D. Hulse).

Egy kisvárosban kitüntetésben akarták részesíteni a legszerényebb polgárt. Mindenki kitöltötte a kérdőívet, ami alapján megszületett a döntés. A díjkiosztó ünnepségen részt vett a város minden fontos embere, a nyertes pedig átvehette jutalmát, egy szalagot a felirattal: „A város legszerényebb embere.” Másnap azonban már el is vették tőle a szalagot, amikor meglátták, hogy viseli!

Hogyan értelmezzük az ígéreteket és jutalmakat a következő szövegek­ben?

Zsolt 22:27 (új prot. ford.)* _____________________________________

_____________________________________________________________

Zsolt 25:9 ____________________________________________________

_____________________________________________________________

Zsolt 37:11 ___________________________________________________

_____________________________________________________________

Zsolt 147:6 (SZIT ford.) ________________________________________

_____________________________________________________________

Ézs 29:19 (új prot. ford.) _______________________________________

_____________________________________________________________

Mt 5:5 _______________________________________________________

_____________________________________________________________

Szükség van a vigasznyújtó igékre, mert a szelíd embert bizony néha kihasználják. Heti tanulmányunk rávilágít, hogy az alázatos ember nem önmagát igyekszik magasztalni, hanem Istent dicsőíti. Isten pedig megígérte, hogy felmagasztalja a szelídeket. A jutalom áldása részben már most is tapasztalható, de egészen majd csak az örökkévalóság új földjén nyerjük azt el.

*Ahol más bibliafordítást adtunk meg, ott a Károli fordításban nem az alázatos szó valamilyen for­mája szerepel. – A szerkesztő megjegyzése.

„Krisztust nem szabad szívünkbe rejtve csak őrizni, mint féltett kincset, szentet és édeset, amit kizárólag birtokosa élvez. Legyen Krisztus a szívünk forrása, amiből örök élet patakja tör elő, felfrissítve mindazokat, akik kapcsolatba kerülnek velünk. Nyíltan és bátran vállaljuk Krisztust, jellemünk mutassa be szelídségét, alázatát és szeretetét, amíg a szentség szépsége meg nem lágyítja az emberek szívét! Hitünk megőrzésének nem az a legjobb módja, ha mint a parfümöt, üvegcsébe zárjuk, nehogy illata elillanjon” (Ellen G. White: Counsels on Health. 400. o.).

„Krisztus békéje pénzen meg nem vehető, briliáns tehetséggel ki nem érdemelhető, tudással meg nem szerezhető, mert Isten ajándéka az. Hogyan értethetném meg minden emberrel, mekkora veszteség, ha nem tudnak mindennapjaikban Krisztus hitének szent tanításai szerint élni? A keresztény ereje Krisztus szelídsége és alázata. Értékesebb mindennél, amit lángelme alkothat, vagyon megvásárolhat. Isten szemében drágább a tiszta szív, a hálával és békességgel átitatott jellem minden féltve őrzött kincsnél, amire emberek áhítoznak vagy amit őriznek” (i. m. 403. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.      Isten megígérte, hogy minden szelídlelkű ember örömét gyarapítani fogja. Mit gondolunk, miért lehetnek boldogok a szelídek? Adjunk minél több magyarázatot! A szelídségnek, mint a Lélek gyümölcsének ápolása miként javítja mindennapi életünket?

2.        Milyen esetekben szokták a szelídséget összetéveszteni a gyengeséggel?

3.      A szelídség témája felvet egy fontos kérdést: a keresztényeknek semmilyen esetben sem volna szabad kiállni jogaikért? Hagynunk kell, hogy lábtörlőnek használjanak, akire állandóan rá lehet taposni, mert önmagunk védelmében semmit nem teszünk? Hol húzódik a határ, és hogyan találjuk meg?

4.       Nietzsche azt hangoztatta, hogy a kereszténység a gyengék és erőtlenek vallása, akik az alázat és a szelídség jellemvonásait helyénvalónak tűntetik fel, sőt olyannak, amire törekedni kell. Hogyan vála­szolnánk erre az érvelésre?

GONDOLATOK

Túlságosan könnyen elcsüggedünk, és azért könyörgünk, hogy Isten szabadítson meg a megpróbáltatástól, amikor inkább türelmet kellene kérnünk a kitartáshoz és kegyelmet a győzelemhez.

– Ellen G. White                                 

A gondolkodó ember java s boldogsága, hogy a kifürkészhetőt kifürkéssze, s a kifürkészhetetlent csöndes áhítattal tisztelje.

– Goethe                                

Jó annak, aki csak attól félhet, hogy az emberek igazságtalanok, jaj annak, akinek már attól is félnie kell, hogy igazságosak.

– Osváth Ernõ                                

Erőfeszítésünk, hogy megtaláljuk az igazságot, előbbrevaló minden más igyekezetnél.

– Einstein                                

Az ítélet megakadályozható, a hatás nem.

– Goethe