SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Zsoltár 51:12-13; János 14:9; Róma 3:12-20; 7:7-12; Titusz 2:14; Zsidók 1:2-3

„Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk” (Ef 2:10).

A Szentírásban a „jóság” fogalma a helyes viselkedésen túl azt is magában foglalja, hogy az ember kerüli annak ellentétét, mindazt, ami rossz. A jóság a szentség gyakorlati megnyilvánulása; a „jót” ugyanis tenni kell, különben egyáltalán nem nevezhető „jónak”.

Gal 5:22 versében a görög agathosüné aktív, mondhatni „rámenős” jóságra utal, ami nem csupán a jellem kiválóságát jelenti, hanem energikus jellemet, ami jócselekedetekben fejezi ki magát.

Gyakran mondjuk, hogy valaki „jószívű” vagy „jólelkű”. Teológiailag is vitatható a két jelző értelme (lásd Jer 17:9), nem beszélve a gyakorlatról. A „jó szív” vagy a „jó lélek” ugyanis önmagában semmit nem jelent. A „jó szív” jócselekedeteken keresztül nyilvánul meg, a jóság kézzelfogható tetteiben, embertársaink boldogulására. A jó szándék, a jó gondolat és a jó indíték mind nagyon fontos, és megvan a maguk szerepe, de végső soron a jóság azt jelenti: azt tenni, ami jó. Csak áltatjuk magunkat, ha másként vélekedünk.

A Biblia a legalapvetőbb és abszolút értelemben egyedül Istent mondja jónak. Tehát annak ellenére, hogy a jó jelzőt sokszor és szabadon használjuk a különböző körülmények között, noha vannak jó és gonosz emberek (Mt 5:45), még ha a keresztények tehetnek is jót (Ef 2:10), Isten pedig minden teremtését jó­nak mondta (1Móz 1:31), Jézus kijelentette: „Senki sem jó, csak egy, az Isten” (Mk 10:18). Egyedül Isten jósága tökéletes, és az Ő tökéletességének szintjéhez képest pedig minden más csak viszonylagosan lehet jó.

Mit árulnak el a következő igehelyek arról, miként mutatkozhat meg Isten jósága az életünkben? 2Móz 33:19; Zsolt 25:8; 86:5; 107:21; Náh 1:7; Róm 8:28

    _____________________________________________________________

Isten azonban nem csupán beszél jóságáról, hanem számtalan módon be is mutatja azt.

Szeretetét és jóságát láthatjuk a teremtésben. Még a betegségektől, járványoktól és katasztrófáktól gyötört, bűnös világunkban is megmutatkozik Isten jósága a természetben.

Gondoljunk az emberi kapcsolatokra! Tudunk szeretni; törődünk másokkal és gondoskodunk egymásról, de csak azért, mert jóságából fakadóan Isten ezekkel a képességekkel teremtette meg az embert.

A házasélet, még ha iszonyatosan és elképzelhetetlen mértékben el is torzult, lényegét tekintve mégis Istennek az emberek iránti jóságáról és szeretetéről tanúskodik.

Isten jóságának mi a legnagyobb bizonyítéka? Jn 14:9; Zsid 1:2-3

    _____________________________________________________________

Milyen különböző tapasztalatok által ismertük meg Isten jóságát? Vagyis, a különböző megpróbáltatások közepette is hogyan láthattuk meg az Úr jóságát? Hogyan adhatjuk tovább, amit Istentől kaptunk? Beszélgessünk erről a szombatiskolai csoportban!

Hogyan mutatkozik meg Róm 3:12-20 verseinek valósága a környezetünkben? Miként szembesülünk e versek állításával a saját életünkben?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Az élet egyik igen szomorú ténye, hogy vannak nagyon tehetséges, vonzó, csodálatraméltó, bölcs és képzett emberek, akiket „jónak” ítél a közvélemény, akik azonban a velejükig romlottak. Mivel a jó jelzőt a szeretet kifejezéséhez hasonlóan olcsón és könnyedén osztogatják, elveszítette igazi jelentését. Az isteni jóság eszményét szem előtt tartva sokkal tökéletesebben láthatjuk, miről szól az emberi jóság gyakorlatban és elméletben egyaránt.

Általában nem értik, miért beszélnek a keresztények az emberi lény természetes bűnösségéről, amikor sokan tesznek jót, vannak kedves, önzetlen és elfogadó emberek, amilyenekkel bizonyára mi is mindannyian találkoztunk már. Milyen választ adhatunk erre az érvelésre?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Az orosz író, Fjodor Dosztojevszkij könyvet írt életének arról az időszakáról, amelyet egy szibériai fogolytáborban töltött. Együtt raboskodott Oroszország legelvetemültebb gazembereivel, akik elképesztően gyalázatos és aljas bűnök miatt kerültek börtönbe. Dosztojevszkij írásaiban ezek a szörnyű emberek időnként meglepően szelíd és gyengéd oldalaikról is bemutatkoznak. Még a leggonoszabbak is képesek a jóra. Ugyanakkor ki hallott már olyan igaz emberről, aki nyomás alatt sem követett el soha csúnya dolgokat?

Mi a helyzet velünk? Vajon nem vagyunk képesek nemes és jóságos cselekedetekre? Vagy talán nem tudnánk kegyetlen szörnyűségeket elkövetni? Mit árul el válaszunk önmagunkról és Jézusra utaltságunkról?

Olvassuk el Róm 7:7-12 verseit! Mit mond itt Pál a törvényről? Miért hangsúlyozza, hogy a törvény jó?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Sokan félreértik Isten törvényének szerepét a megváltás tervében. Amikor megbetegszünk, az orvos először megállapítja, mi a baj, és csak utána kezd el gyógyítani. Az vált ki problémát, ha összekeverik a betegség okának tisztázását a betegség kezelésével. Isten törvénye nemcsak irányadó mérték, hanem diagnosztizáló szerepet is betölt a megváltás tervében. Pál egyszerűen azt mondja, hogy törvény nélkül nem tudná, mi a bűn. A törvény azonban rávilágít, hogy mindannyian bűnösök vagyunk. A törvény diagnózisa nélkül mi ösztönözne arra, hogy Jézushoz forduljunk gyógyulásért?

A megváltás tervében Isten törvénye azért nélkülözhetetlen, mert törvény nélkül nincs bűn, bűn nélkül pedig nincs szükség Megváltóra.

„Hogy teljesítsem a te akaratodat; ezt kedvelem, én Istenem, a te törvényed keblem közepette van” (Zsolt 40:9). Mégis miért vélik úgy néhányan, hogy a törvény megtartása terhükre van?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

A törvényre időnként tilalomként gondolunk, amiben azért van némi igazság. Ugyanakkor a korlátokhoz képest végtelenszer több szabadsággal rendelkezünk. Gondoljunk a törvény megtartásának gyakorlati előnyeire! Gondoljunk arra, miként járul hozzá életminőségünk javulásához! Nem kellene eléggé bíznunk Isten jóságában ahhoz, hogy felfogjuk: ha valamit megtilt, azt biztosan azért teszi, mert nem válik javunkra?

A Biblia úgy fogalmaz, hogy a törvény megtartása örömmel tölt el (Zsolt 40:9, SZIT ford.). Mit teszünk rosszul, ha a törvény megtartását tehernek érezzük?

„Elváltoztathatja-e bőrét a szerecsen, és a párduc az ő foltosságát? Úgy ti is cselekedhettek jót, akik megszoktátok a gonoszt” (Jer 13:23).

A fenti szöveg olyan dolgot árul el az ember természetéről, amit mindannyian tapasztaltunk már: nem könnyű változtatni, főként a jellem rossz tulajdonságain. (Kérdezzük csak meg a házasságban élőket, könnyen alakítható-e életük párja!) Így talán jobban érthető, hogy a jóság bibliai fogalma miért mérhetetlenül mélyebb, használata miért sokkal szigorúbb annál a jóságnál, mint ahogy azt általában értik az emberek. A Lélek gyümölcseként a jóság sokkal inkább belső tulajdonság, hiszen az istenfélő ember minden gondolatát, szavát és cselekedetét érinti. Helyes indíték nélkül semmilyen cselekedetet sem ítélhetünk „jónak”. A jó ember jócselekedetének Isten iránti szeretetéből és elkötelezettségéből kell fakadnia.

„Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem” (Zsolt 51:12). „Mi módon őrizheti meg tisztán az ifjú az ő útát, ha nem a te beszédednek megtartása által” (Zsolt 119:9)? Mi a versek üzenete, hogyan válhatunk tehát „jóvá”?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Hasonlítsuk össze a fenti szövegeket azzal, amit Pál mond Róm 7:18 versében. Hogyan kapcsolódik össze a három igevers?

    _____________________________________________________________

Róma 7. fejezetében Pál elkeseredettségét fejezi ki, mert legjobb szándéka ellenére sem érez elég erőt magában, hogy a jót tegye (18-19. versek). 8:1-4 versei azonban felfedik a keresztények titkát arról, hogyan lehet megbirkózni ezzel a kilátástalan helyzettel. Mi a titok nyitja? Beszéljük meg, mit jelent, és hogyan kell „Lélek szerint” járni!

Be kell látnunk, hogy bűnösök vagyunk, akiknek kegyelemre van szüksége, mert még a jócselekedeteink sem üdvözíthetnek. Azonban óvatosnak kell lennünk, nehogy ezzel a tanítással mentegessük magunkat, amiért „test szerint” élünk. Szoktuk-e hibáinkat ezzel takargatni? Miért nagyon veszélyes ez a hozzáállás?

Nem igaz, hogy cselekedetek által üdvözülhetünk. Azonban Isten véren vásárolt gyermekeiként üdvösséget nyerünk, hogy életünk bővelkedjék jócselekedetekben. Gyümölcseiről ismerik fel a fát, mondta Jézus. Bennünket is az alapján ítélnek meg, amilyen életet élünk. Jézus még tovább lép, amikor kijelenti: akinek az életéből hiányoznak a jócselekedetek, az nem léphet be a mennyek országába (lásd Mt 25:41-46).

Mi Ef 2:10 és Tit 2:14 verseinek közös üzenete, és miért fontos ez az üzenet mindenki számára, aki Krisztus nevét vallja?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Minden ember bűnös. Megszegtük Isten törvényét, mindnyájunknak szüksége van a Megváltóra. Ugyanakkor ígéreteket kaptunk a Bibliában, hogy ha elfogadjuk Jézust, ha nem test szerint, hanem Lélek szerint élünk, akkor győzhetünk, és életünk Isten jóságát fogja tükrözni. Pál tanítása szerint „új életben” járunk (Róm 6:4), mivel „eltemettettünk… ővele együtt a keresztség által a halálba” (Róm 6:4-5). Tehát tekinthetjük magunkat úgy, mint akik meghaltunk a bűnnek, de Istennek élünk a mi Urunk Jézus Krisztusban (lásd Róm 6:11).

Lehetünk „jók” a szó bibliai értelmében, persze nem úgy „jók”, mint akik megérdemlik az üdvösséget, hanem olyan értelemben, mint akik szívünkkel, indítékainkkal és cselekedeteinkkel bemutatjuk a világnak Istent, akit szolgálunk. Tény, hogy meg kell halni az énnek. Tény, hogy készségesnek kell lenni mások szolgálatára. Tény, hogy nap mint nap meg kell küzdeni a testtel, és ha elbukunk, töredelmes szív kell a bűnbánathoz, de a hitet, amit vallunk, meg lehet és meg is kell élni.

Megragadtuk-e a győzelmes keresztény élet ígéreteit? Mi tart vissza attól, hogy elvegyük azt, ami a miénk, amiért már valaki helyettünk oly nagy árat fizetett?

„Nem csak az igazság prédikálásával és a keresztény irodalom terjesztésével kell Istenről bizonyságot tenni. Tartsuk emlékezetünkben, hogy a krisztusi élet a legerősebb érv, ami a kereszténység mellett felhozható. Sokkal több kárt okoz a világon az a keresztény, akinek gyenge a jelleme, mint a hasonló jellemű, de nem hívő ember” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 9. köt. 21. o.).

„A kereszténység jelvénye nem külső jel: nem kereszt, sem korona, hanem az Isten és az ember közötti egység megmutatkozása. Isten kegyelmének jellemünk átalakulásában megnyilvánuló erejével kell meggyőzni a világot arról, hogy Isten a világ Megváltójaként küldte el Fiát. Semmi másnak nincs olyan nagy hatása az ember lelkére, mint az önzetlen élet befolyásának. Az evangélium ügye mellett a legnagyobb érv egy szerető és szeretetre méltó keresztény” (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó. 470. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.         Beszéljük meg a csoportban vasárnapi tanulmányunk kérdését arról, hogyan mutatta be nekünk jóságát Isten!

2.         Milyen gyakorlati módon tudnánk bemutatni Isten jóságát egyénileg, illetve gyülekezeti szinten? Vajon tesz-e jót gyülekezetünk a kör­nyezetében? Sajnálnák-e szomszédságában, ha gyülekezetünk elköltözne?

3.   A Biblia azt mondja, hogy Isten törvénye jó, és ezzel mi is tisztában vagyunk. Azonban hogyan lehet rossz fényben feltüntetni Isten törvényét, és ez milyen szomorú következményekkel jár?

4.        Gondolkodjunk egy kicsit a következő ősrégi filozófiai kérdésen: azért tartunk jónak valamit, mert Isten jónak mondja azt, vagy Isten azért tart valamit jónak, mert az már eleve jó?

5.        A csoportban beszélgessünk Lk 18:18-19 verseiről! Mire tanított Jé­zus? Hogyan értelmezzük szavait?

6.       Váljon a csoportunk kétfelé. Az egyik fél érveljen amellett, hogy alapjában véve az ember szíve mélyén jó. A többiek véleménye legyen az, hogy az ember alapjában véve gonosz. Igyekezzük véleményünket inkább a világban tapasztaltak alapján alátámasztani; most ne a Bibliára hivatkozzunk!

AZ ÉLET MŰVÉSZETE

Kevés ember tudja, hogyan kell élni. Felnövünk valahogy, és felnőtt életünkbe kisgyerekkorunk elemi módszereit és motivációit visszük magunkkal. Nem is fordul meg a fejünkben, hogy ezen változtatnunk kell, hogy az élet a szépművészetek legszebbike, hogy egy életen át tartó türelem szükséges elsajátításához, és hogy földi zarándokutunk rövid ahhoz, hogy mesteri fokra jussunk el benne.

Mégis, ez a kereszténység lényege – megtanítani az embereknek Az élet művészetét.

A tananyag lényege: „Rólam vegyetek példát!” Ez a tanulási folyamat személyre szabott, nem sajátítható el könyvekből, előadásokból, hittételekből és doktrínákból. Az élet tanít meg rá. Krisztus sosem csupán szavakban mutatta meg, milyen a keresztényi élet. Eszerint élt, megtestesítője volt. De nem csupán utánoznunk kell Őt. Művészetét úgy sajátíthatjuk el, ha vele élünk, akár a tanítványok a mesterükkel a régi időkben.

– Henry Drummon