SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 2Sámuel 9:1-13; Példabeszédek 15:1-5;

25:11-15; Máté 5:43-48; Lukács 6:35, 38; Efezus 4:32;

Kolossé 3:12-14

„Öltözzetek föl azért mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést” (1Kor 3:12).

A szeretetre jellemző viselkedési formákról írva Pál elsőként a türelmet említi: „A szeretet hosszútűrő” (1Kor 13:4). Rögtön a türelem után következik a jóság. A jóság ugyanis annyira összetartozik a szeretettel, hogy nélküle semmi­lyen cselekedetünk nem mehet végbe szeretetben!

A türelem, ahogy láttuk, a hosszútűrő szeretet. A jóság, a kedvesség viszont a szeretet aktívabb kifejezését jelenti. Türelmet gyakran úgy gyakorolhatunk, ha semmit nem teszünk; a kedvességet ezzel szemben szavaink és tetteink mutatják be, pontosabban szavaink és tetteink mikéntje, illetve ami még ennél is fontosabb, szavaink és tetteink indítéka.

A jóság senki számára nem elérhetetlen, bár kétségtelenül kell időnkből és energiánkból áldozni ennek érdekében. A kedvesség cselekvő tulajdonság, ami számtalan formában mutatkozik meg. Közeli rokonához, a szeretethez hasonlóan a jóságban is hihetetlenül nagy erő rejlik: önmagában is bemutatja, hogy milyen is az Istenünk.

A Hegyibeszédben Jézus egyértelműen szól Isten jóságáról. Olvassuk el Mt 5:43-48 igeszakaszát, és válaszoljunk a következő kérdésekre!

1) Milyen magas színvonal elérésére szólít fel Jézus?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

2) Mivel magyarázza, hogy el kell érnünk ezt a szintet?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

3) Figyeljük meg, hogyan használja Krisztus a tökéletes szót a 48. versben! Mit jelent itt az, hogy tökéletes? Próbáljuk megfejteni ennek fényében, hogy mit jelent tökéletesnek lenni, miként mennyei Atyánk tökéletes!

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Isten kegyelmi ajándékai valóban ajándékok. Nem dolgozhatunk meg értük, ki sem érdemelhetjük azokat, mert mindannyian vétkesek vagyunk, és tudatosan vagy hanyagságból nem figyelünk eléggé Istenre. Ebben az értelemben a legnagyobb bűnös is ugyanabban a hajóban evez, mint a legszentebb ember: egyik sem érdemli meg Isten kegyelmét és jóságát.

Mt 5:43-48 igeszakaszában Jézus arra szólít, hogy legyünk „tökéletesek”, mi több, olyan tökéletesek, mint Isten. Mégis hogyan? Szeressük ellenségeinket, imádkozzunk azokért, akik rosszul bánnak velünk, legyünk jók azokkal, akik nem voltak kedvesek velünk! Jézus szerint ilyen a tökéletesség. Képzeljük csak el, milyen lenne a gyülekezetünk és az otthonunk, ha eléggé meghalnánk az én­nek ahhoz, hogy valóban így élnénk! Olyan erő és bizonyság kísérne, ami felett a pokol kapui sem vehetnének gyõzelmet. Mi akadályoz meg ebben? Nem más, mint a gyarló, bosszúvágyó szív, ami többnyire a „vámszedőkhöz” hasonló magatartásra ösztönzi az embert.

Milyen mélyre ható és fájdalmas változtatásokat kell megtennünk, ha engedelmeskedni akarunk Jézus szavainak?

Olvassuk el 2Sám 9:1-13 verseit! Mivel fejezte ki jóságát Dávid? Cselekedeteivel hogyan mutatta be Istent?

    _____________________________________________________________

„Dávid ellenségeitől származó uszítás hatására Méfibósetnek erős előítélete volt a királlyal szemben, akit trónbitorlónak tartott. A nagylelkű és udvarias fogadtatás azonban, amelyben az uralkodó részesítette, valamint kedvessége hamarosan megnyerték a fiatalember szívét. Méfibóset éppen olyan erősen kötődött Dávidhoz, mint apja, Jonathán. Úgy érezte, hogy érdeke a király érdeke, akit Isten választott királynak” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 662. o.).

Dávid Saul családja iránti kedvessége azt mutatja, hogy az isteni mintát akarta követni velük való kapcsolatában. Megértette, hogy gyarló emberként (ahogy mi is azok vagyunk) részesült Isten jóságában, noha nem érdemelte meg, és másokkal is ilyen jósággal kívánt bánni.

Mielőtt Isten kedvességét mi is továbbítanánk, mivel kell tisztában lennünk? Mi Lk 7:47 versének alapvető tanítása, amelynek segítségével tökéletesebb képet nyerünk a szívesség fogalmáról?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Gondolkozzunk el néhány percig Isten jóságáról! Vajon megérdemeljük? Gondolataink, tetteink és szavaink csakugyan annyira önzetlenek, szentek, szeretetteljesek és türelmesek, hogy Isten csak azt adja vissza, amit tőlünk kapnak embertársaink? A válasz valószínűleg nem, de pontosan ez a beismerés az, aminek meg kell történnie. Amikor felismerjük, mi mindent bocsátott meg Isten, amikor rádöbbenünk arra, hogy minden rosszaságunk és helytelen cselekedetünk ellenére is szeret, akkor értjük meg igazán, mit jelent kedvesnek lenni, és jó szívvel viseltetni azok iránt, akik nem érdemlik meg szeretetünket, jóságunkat. Ezért fontos Jézus keresztjét mindenkor magunk előtt látni!

Mi mindent bocsátott meg nekem Isten az elmúlt évek során? Ennek fényében hogyan kellene viselkednem azokkal, akik megbántottak?

Bánjunk úgy másokkal, ahogyan Isten bánik velünk – tanultuk tegnap, és ehhez tökéletesen illik Ef 4:32 versének első néhány szava: „Legyetek pedig egymáshoz jóságosak...”.

A kedvesség legyen a keresztények ismertetőjele mindig. Van azonban legalább három olyan csoport, amelyek különösképpen igénylik a támogatás konkrét formáit.

Először is, legyünk kedvesek a lelki „újszülöttekhez”. „Olyan szelíden léptünk fel közöttetek, mint ahogyan az anya dajkálja gyermekeit” (1Thessz 2:7, új prot. ford.).

Másodszor, bátorítsuk a gyengéket, és viselkedjünk velük kedvesen. „Tartozunk pedig mi az erősek, hogy az erőtelenek erőtlenségeit hordozzuk, és ne magunknak kedveskedjünk” (Róm 15:1).

Harmadjára, ápolva gondoskodjunk a lelki betegekről (2Tim 2:24-25).

„Alig várom az estét, amikor végre hazamehetek. Teljesen kifáraszt ez az egész napos kedveskedés!” – mondta egy üzletember, akinek meglehetősen elszomorító az élethez való hozzáállása.

Rendkívül fontos a kedvesség, különösen otthon. Kifejezésének egyik legfontosabb módja az, ahogyan egymással beszélünk. Az otthon légkörét erősen befolyásolják a kimondott szavak. Rengeteg problémát, fájdalmat, feszültséget és veszekedést lehetne elkerülni, ha nemcsak szavainkra figyelnénk oda, hanem arra is, hogyan mondjuk azokat. Elmondhatunk valamit anélkül, hogy fájdalmat okoznánk, de ugyanazok a szavak akár vérig sérthetnek valakit. Az emberi beszéd ugyanis nemcsak szavakból áll; a hangszín, az arckifejezés, a testbeszéd, a hangsúly, ezek mind szorosan hozzátartoznak gondolataink és érzéseink kifejezéséhez.

Péld 15:1-5 és 25:11-15 versei mit tanítanak arról, milyen legyen a beszédünk? Gondolkodjunk el azon, milyen szavakkal szoktuk kifejezni magunkat! Miként lehetnénk kedvesebbek, amikor másokkal beszélgetünk?

    ________________________________________________________

„Adjatok, néktek is adatik; jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak a ti öletekbe. Mert azzal a mértékkel mérnek néktek, amellyel ti mértek” (Lk 6:38). Az élet melyik törvényszerűségéről beszél Jézus ebben a versben?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Sok esetben, amit adunk, azt kapjuk vissza. Vagyis ha kedvesek vagyunk, valószínűleg velünk is kedvesek lesznek. Persze a szabály visszafelé is igaz: ha rosszak vagyunk másokkal, mások is gonoszul bánnak majd velünk.

Mint a legtöbb szabály esetében, itt is van kivétel. (Gondoljunk csak arra, mi történt Jézussal!) Keresztény szempontból azonban teljesen mindegy, hogy van-e kivétel, vagy nincs, mert nekünk minden helyzetben kedvesnek kell lennünk, még akkor is, ha nem kapunk cserébe semmit. Sőt, ha ellenségeinkkel is jól viselkedünk, az fémjelzi csak igazán, hogy Jézus őszinte követői vagyunk. Általánosságban azért elmondható, hogy viselkedésünknek megfelelően fognak majd velünk is bánni. „Amit akartok azért, hogy az emberek tiveletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény és a próféták” (Mt 7:12).

Hogyan kapcsolódik Lk 6:35 verse e heti tanulmányunkhoz?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Olyan embernek kedveskedni, aki valamilyen szempontból hasznunkra lehet a jövőben, általában nem túlságosan nehéz. Erre bárki képes. Az már nehezebb, hogy kedves legyen az ember azokkal is, főleg, ha ez még áldozatot is igényel, akik valószínűleg sosem tudják viszonozni. Ez az igazi próba.

Vizsgáljuk meg a szívünket! Mi a kedvességünk mozgatórugója: az önzetlen, önfeláldozó szeretet vagy a haszonvágy? Ha az utóbbi, mit lehetne ellene tenni?

Fogalmazzuk meg saját szavainkkal Kol 3:12-14 verseit! Mit tanít ez a szakasz arról, hogy mit jelent Krisztus követése? (Figyeljük meg a tökéletesség kifejezésének használatát!) Gondolkodjunk el azon, milyen nagyszerű példát adhatnánk a világnak, ha Pál szavait a gyakorlatban is alkalmazni tudnánk!

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

A következőket írta Alexander Maclaren, aki elismert egyházi személyiség volt a XIX. századi Londonban: „A szelídség a leghatalmasabb erő a világon. Ha a világ összes légkalapácsával nekiesnénk egy jéghegynek, az ütések hatására keletkezett viszonylagosan kevés hő ugyan kismértékben megolvasztaná, mégis jég maradna, sok kis apró morzsalék formájában. Ha óvatosan elindítanánk dél felé, ahol a napsugarak csapást mérnek a dermesztő hidegre, a jéghegy beleolvadna a meleg óceánba. A kedvesség mindent legyőz.”

Adventistaként rengeteg bizonyítékot találunk a Szentírásban álláspontunk alátámasztására. (Ha nem így lenne, akkor vajon miért léteznénk?) Természetesen, ez nagyon fontos. Azonban a helyes tanításnál többre van szükség, nem igaz?

„Ha megaláznánk magunkat Isten előtt, és kedvesek, udvariasak, szívélyesek és könyörületesek lennénk, akkor százan térnének meg ott, ahol most csak egyva­laki tér meg” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 9. köt. 189. o.).

Hitelveink tanítása során beszélünk a szombatról, a halottak állapotáról, a bűn eredetéről és sok más lényeges bibliai alapelvről. Ugyanakkor eleget hangsúlyozzuk-e a kedvesség és a Lélek többi gyümölcsének jelentőségét, a Hegyibeszéd és 1Korinthus 13 tanácsait? Tisztában kell lennünk azzal, hogy a szombat a hetedik nap, a halottak alszanak a feltámadásig, Krisztus igazsága fedez be bennünket most és az utolsó ítéletkor. A tudás azonban önmagában nem ugyanaz, mint úgy ismerni az igazságot, ahogyan Jézusban van (Jn 14:6). Az igazság szabaddá tesz (Jn 8:32), az igazság megváltoztatja az életet, és krisztusi jellemet formál. Megkérdezhetnénk tehát: biztos, hogy nálunk az igazság, ha nem vagyunk Krisztuséi, aki maga az Igazság?

„Minden keresztény otthonból szent fény áradjon szét. A szeretet tettben nyilvánuljon meg… figyelmes kedvességben, szelíd, önzetlen előzékenységben! Vannak otthonok, ahol gyakorolják ez elveket; otthonok, ahol Istent imádják és a legőszintébb szeretet uralkodik. Az ilyen otthonokból jó illatú tömjénként reggeli és esti ima száll fel Istenhez, akinek áldása, kegyelme reggeli harmatként száll le a könyörgőkre” (Ellen G. White: Boldog otthon. Budapest, 1998, Advent Kiadó. 36. o.).

„Sokan a szeretet kifejezését gyengeségnek tekintik, és olyan tartózkodást tanúsítanak, amely elriaszt másokat. Ez a lelkület megakadályozza a rokonszenv áramlását. Amint a társas és nemeslelkű érzelmeket visszaszorítják, azok elhervadnak, a szív puszta és hideg lesz. Tartózkodjunk e tévedéstől! A szeretet nem létezhet sokáig kifejezésre juttatás nélkül. Ne engedd, hogy a veled összekapcsolt szív éhezzen a kedvesség és rokonszenv hiánya miatt” (i. m. 93. o.)!

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.       Beszélgessünk a csoportban csütörtöki tanulmányunk utolsó kérdéséről: „Biztos, hogy nálunk az igazság, ha nem vagyunk Krisztuséi, aki maga az Igazság?” Mi következik a válaszunkból?

2.        Mit jelent az, hogy „a szeretet nem létezhet sokáig kifejezésre juttatás nélkül”? Egyházi közösségünk szempontjából miért fontos erről a gondolatról beszélni?

3.       Tekintsük át újra azokat az igeszövegeket, amelyek arra intenek, hogy legyünk tökéletesek! Hogy kell értenünk a tökéletességet? Általában milyen problémákkal és téves értelmezésekkel küzd egyházunk e kifejezés jelentésével és használatával kapcsolatban?

4.       Beszélgessünk a csoportban adventisták között szerzett tapasztalatainkról! Kedvesek voltak-e velünk, és ha igen, kedvességük hogyan hatott ránk? Milyen hatást tett ránk a durva bánásmód? Mely tanulságok érzékeltetik jobban a kedvesség szerepét a bizonyságtevés során?

GONDOLATOK A BARÁTSÁGRÓL

Ó, a vigasz – a kimondhatatlan vigasz, melyet a másik ember általnyújtott biztonság ad –, amikor nem kell mérlegelnünk szavainkat,gondolatainkat, kiönthetjük szívünket, a pelyvát és a magot egyaránt; tudván, hogy a hűséges kéz szétválogatja őket, megtartja azt, ami fontos, s a többit a jóság leheletével elfújja.

– Dinah Maria Mulock Craik

Ne feledjük, hogy egyikünknek sem feladata az egész világgal törődni! Ehelyett az a feladatunk, hogy azokkal törődjünk, akik a legközelebb állnak hozzánk. Ezáltal a világgal is törődünk, csupán egyenként, egyesével tesszük.

– Gary R. Collins

Az igaz barátra számíthatunk – bátorít, lelkesít, együtt érez, együtt sír velünk. Ez mind része a barátságnak.