2. tanulmányhoz   2010  Január 2 - 8.

A Lélek gyümölcse: szeretet

   Szombat 

1Korinthus 13

  1. Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom.

  2. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.

  3. És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.

  4. A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.

  5. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt,

  6. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal;

  7. Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.

  8. A szeretet soha el nem fogy: de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszünnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik.

  9. Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás:

  10. De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik.

  11. Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat.

  12. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem.

  13. Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.

   Vasárnap 

5Móz 6:5

  1. Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből.

Mk 12:30

  1. Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat.

Mt 7:12

  1. A mit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény és a próféták.

Mt 22:39

  1. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.

   Hétfő 

1Kor 13:4-8 lásd szombati résznél

   Kedd 

1Kor 13:4-8 lásd szombati résznél

   Szerda 

Mt 5:43-48

  1. Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet.

  2. Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket.

  3. Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, a ki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak.

  4. Mert ha azokat szeretitek, a kik titeket szeretnek, micsoda jutalmát veszitek? Avagy a vámszedők is nem ugyanazt cselekeszik-é?

  5. És ha csak a ti atyátokfiait köszöntitek, mit cselekesztek másoknál többet? Nemde a vámszedők is nem azonképen cselekesznek-é?

  6. Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.

Péld 15:1

  1. Az engedelmes felelet elfordítja a harag felgerjedését; a megbántó beszéd pedig támaszt haragot.

Péld 25:21

  1. Ha éhezik, a ki téged gyűlöl: adj enni néki kenyeret; és ha szomjúhozik: adj néki inni vizet;

1Pt 3:9

  1. Nem fizetvén gonoszszal a gonoszért, avagy szidalommal a szidalomért; sőt ellenkezőleg áldást mondván, tudva, hogy arra hivattatok el, hogy áldást örököljetek,

   Csütörtök 

Lk 10:25-37

  1. És ímé egy törvénytudó felkele, kísértvén őt, és mondván: Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet vehessem?

  2. Ő pedig monda annak: A törvényben mi van megírva? mint olvasod?

  3. Az pedig felelvén, monda: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat.

  4. Monda pedig annak: Jól felelél; ezt cselekedd, és élsz.

  5. Az pedig igazolni akarván magát, monda Jézusnak: De ki az én felebarátom?

  6. Jézus pedig felelvén, monda: Egy ember megy vala alá Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esék, a kik azt kifosztván és megsebesítvén, elmenének, és ott hagyák félholtan.

  7. Történet szerint pedig megy vala alá azon az úton egy pap, a ki azt látván, elkerülé.

  8. Hasonlóképen egy Lévita is, mikor arra a helyre ment, és azt látta, elkerülé.

  9. Egy samaritánus pedig az úton menvén, odaért, a hol az vala: és mikor azt látta, könyörületességre indula.

  10. És hozzájárulván, bekötözé annak sebeit, olajat és bort töltvén azokba; és azt felhelyezvén az ő tulajdon barmára, vivé a vendégfogadó házhoz, és gondját viselé néki.

  11. Másnap pedig elmenőben két pénzt kivévén, adá a gazdának, és monda néki: Viselj gondot reá, és valamit ezen fölül reáköltesz, én mikor visszatérek, megadom néked.

  12. E három közül azért kit gondolsz, hogy felebarátja volt annak, a ki a rablók kezébe esett?

  13. Az pedig monda: Az, a ki könyörült rajta. Monda azért néki Jézus: Eredj el, és te is a képen cselekedjél.