SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Lukács 13:7-9; János 11:4; 12:28; 15:1-10; 2Timóteus 3:5

„Azért az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket” (Mt 7:20).

Ha Istenben maradunk, és hagyjuk, hogy Lelke által Ő is bennünk maradjon, valóban más emberré válunk – szól az Úr egyik leginkább lelkesítő ígérete. Életünk megváltozik, akár gyökeresen is.

„Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden” (2Kor 5:17).

Ebben a negyedévben a Lélek gyümölcsének különböző oldalait vizsgáljuk. A megváltási terv arról biztosít, hogy „az Úrnak dicsõségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől” (2Kor 3:18).

Aki Jézusban marad, abban megterem a Lélek gyümölcse. Vajon előfordul időnként, hogy azt kérdezzük: nekem is szól ez az ígéret? A válasz nagybetűs IGEN! Egészen biztosak lehetünk abban, hogy aki megkezdte bennünk a jót, teljességre is viszi azt (Fil 1:6). Emlékezzünk csak Jézus szavaira: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek, és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon; hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek” (Jn 15:16). Ami pedig a legjobb, hogy a Szentlélek jótékony munkálkodása az életünkben nemcsak a mostani időre szól, hanem az örökkévalóságra is!

„Elnyerted már a Szentlelket?” Ezzel a kérdéssel egyesek azt próbálják kipuhatolni, vajon tudunk-e „nyelveken szólni”. A kérdező számára ugyanis a nyelveken szólás egyértelműen bizonyítja, hogy az emberben munkálkodik a Szentlélek. Mt 7:21-23 verseiben azonban Jézus óva int: a külső jelek és csodák sem­mit nem bizonyítanak (lásd még Jel 16:14). Világosan fogalmaz: a nevében végbevitt kétségbevonhatatlan csodák még nem bizonyítják, hogy a csodatévő emberek Jézus hűséges követői lennének.

Azt olvassuk, hogy az utolsó napokban lesznek, akik ugyan Jézus követőinek mondják magukat, a külsőségeket illetőn istenfélőnek tűnnek, de megtagadják a hit erejét (2Tim 3:5).

Miként szembesülünk 2Tim 3:5 igazságával ma?

    _____________________________________________________________

„Nem jó fa az, amely romlott gyümölcsöt terem; és nem romlott fa az, amely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fa az ő tulajdon gyümölcséről ismertetik meg; mert a tövisről nem szednek fügét, sem a szederindáról nem szednek szőlőt” (Lk 6:43-44).

Jézus azt mondta, hogy gyümölcséről ismerhetjük meg a fát. Az ember nem is annyira a szavai, mint inkább lénye által nyilatkozik meg. A Lélek ajándékait Isten egyháza kapja, a szolgálat végzéséhez. A Lélek gyümölcsét Isten gyermeke kapja, hogy élete átalakuljon.

Jó gyümölcsöt teremni és igaz kereszténynek lenni – a hangsúly itt arra kerül, hogy milyen legyen az ember. Egy jó színész élethűen eljátszhatja Mahatma Gandhi szerepét, de ettől még nem lesz belőle Mahatma Gandhi. Látszatra jónak tűnhetünk, jól hangozhatnak a szavaink, és úgy is nézhet ki, hogy jót teszünk, de ha a Szentlélek nem ad új szívet, egyáltalán nem lehetünk jók.

Jót tenni vagy jónak lenni – mi a különbség? Először is, mit értünk az alatt, hogy „jó”? Másodszor: Előfordulhat, hogy valaki jót tesz, ha ő maga nem jó? Vagy éppen: lehet jó az ember, ha a tettei nem jók? Gondolkodjunk ezeken a kérdéseken, majd szombaton mondjuk el véleményünket a csoportban!

A második emeleti gyerekszoba ablakából a gyümölcsfán keresztül jutott le a kis tóhoz két fiú, ha a szüleik nem engedélyezték a pancsolást. Egy nap azt hallották, hogy mivel a fa kiszáradt, édesapjuk ki akarja vágni. A gyerekek nem szívesen mondtak volna le titkos menekülési útjukról, ezért a boltban vásárol­tak néhány műanyag almát, majd azokat az elhalt fa ágaira kötözték. Másnap reggel édesapjuk csodálkozva mesélte, hogy az éjszaka almák nőttek a kiszáradt körtefán.

Jn 15:1-5 versei alapján válaszoljunk az alábbi kérdésekre!

Jézus a szőlőtőhöz hasonlította magát. Miért hangsúlyozta, hogy Ő az „igazi” Szőlőtő (lásd még Mt 24:24)?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Az 5. versben minek nevez bennünket Jézus? Mit jelent ez a gyakorlatban? Ennek fényében hogyan kell egy kereszténynek élnie?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

A vessző nem teremhet gyümölcsöt, ha nem marad a szőlőtőn (4. vers). Ez nagyon fontos, errõl nem szabad megfeledkeznünk!

Képzeljünk el egy almafát, amelyiknek letört az egyik ága, pedig a gyümölcsök már félig megértek. Mi történik az ággal csakhamar? Mi lesz az almákkal? Javítanánk a helyzeten, ha a gyümölcsöket befestenénk pirosra? Locsolgassuk az ágat, vagy szórjunk köré műtrágyát? Vajon megérleli termését, ha leszúrjuk a földbe? Miért olyan fontos tehát, hogy az ág (vessző) a fán (szőlőtőn) maradjon?

Hogyan kell Jézusban maradni? Mit jelent ez? Min kellene változtatnunk az életünkön, hogy ez napi tapasztalatunk legyen? Milyen szokásokat alakítottunk ki, amelyek nehezítik, hogy a szőlőtőn maradjunk?

 „Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek; és legyetek nékem tanítványaim” (Jn 15:8). Mit jelent ez a szöveg?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Kétségkívül hallottuk már, hogy lehet rossz szándékkal is jót tenni. Amennyiben ez igaz, előfordulhat, hogy helytelen indítékból próbál az ember Jézusban maradni? Ne azért akarjak Jézusban maradni, mert valamit szeretnék elérni, hiszen a Jézusban való élet a cél! Aki Jézusban marad, gyümölcsöt fog teremni, de nem a maga, hanem Isten dicsőségére. A Lélek gyümölcse ugyanis nem az ember, hanem az Atya jóságát hivatott bemutatni.

Krisztus szolgálata bõvelkedett csodákban és jócselekedetekben egyaránt. Mi volt tetteinek mozgatórugója, és hogyan befolyásolhatná a mi indítékainkat is Krisztus példája? Jn 11:4; 12:28

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Nagyon helyes, ha gyülekezetünk törekszik arra, hogy különböző szolgálataival elnyerje a környékbeliek elismerését. Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk valódi célunkról és indítékainkról. Erőfeszítéseinknek mi a fő célja? Magunkat akarjuk jobb színben feltüntetni, vagy Istent kívánjuk dicsőíteni? Hogyan tanulhatunk meg különbséget tenni a kettő között? Könnyen előfordulhat, hogy az ember Isten „dicsőítésének” hamis látszatával takargatja önfelma­gasztaló cselekedeteit!

Olvassuk el Mt 5:16 és 1Kor 10:31 verseit! Hogyan keltsünk másokban jóindulatot, miközben mennyei Atyánk nevének szerzünk dicséretet? Ne feledjük: jóindulatot kelteni az Atyát mellőzve is lehet, amikor magunknak tulajdonítjuk az érdemet. Vizsgáljuk meg szívünket: mi az őszinte indítéka ennek vagy annak a cselekedetünknek? Miként csaphatjuk be önmagunkat?

„Minden szőlővesszőt, amely énbennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz; mindazt pedig, amely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen” (Jn 15:2). Mit kell érteni a „megtisztítás” alatt? Milyen személyes tapasztalataink vannak a megtisztítással kapcsolatban? Amikor a tisztítás különleges folyamata véget ért, miben lettünk mások, mint azelőtt?

    _____________________________________________________________

A szüreti idény végeztével a gazda visszamegy a szőlőbe, és a legtöbb venyigét lemetszi. Nagy gonddal dolgozik, mert a jövő évi termés kifejezetten a megmaradt vesszőktől függ. Metszéskor arra kell ügyelni, hogy a termés és a szőlővesszők aránya fel ne boruljon. Az egyik a másik rovására fejlődik. Ha a gazda nem vág le elég vesszőt, a következő év termése gyenge és rossz minőségű lesz. Csak a gyakorlott szakember találja el a megfelelő egyensúlyt.

„Isten azért állítja próbák elé az embert, hogy meglássa, vajon az illető hajlandó-e egy felette álló hatalomra bízni az életét. Isten nem úgy lát, ahogyan mi. Gyakran kénytelen elképzeléseinket keresztülhúzni, és a teendők tökéletesnek tűnő sorrendjét felkavarni. Mindenki azt gondolja, hogy tisztában van lelki és fizikai érdekeivel, ám azok olykor ellentétben állnak azzal a tapasztalattal, amit meg kell szerezni ahhoz, hogy Krisztus követőjévé válhassunk. Saját értékünkről alkotott fogalmunk nem sokat nyom a latban.

Próbákkal kikövezett út vezet a földről a menny felé. Pontosan emiatt nevezik keskeny útnak. A jellemnek próbákat kell kiállnia, különben sok képmutató keresztény tartaná fenn a vallásosság nemes látszatát, amíg végül valami gátat nem szab a hajlam, a vágy, a büszkeség és az ambíció szabad folyásának. Amikor az Úr engedélyével kemény próbák érik az embert, az őszinte hit, a szelídség és a krisztusi alázat hiánya rámutat arra, hogy milyen nagy szükség van a Szentlélek munkájára” (Ellen G. White: In Heavenly Places. 266. o.).

Kerültünk már olyan nehézségbe, ami komolyan megpróbálta hitünket? Eljutottunk már odáig, hogy úgy éreztük, talán nincs is hitünk? Visszatekintve, mit tanultunk abból a tapasztalatból? Ami pedig még fontosabb kérdés: tényleg tanultunk belőle?

1730 és 1745 között vallási megújulás hulláma söpört végig Észak-Amerika keleti partvidékén. A Nagy Ébredésként ismert mozgalom egyik vezető személyisége Jonathan Edwards volt. Az 1741 júliusában elmondott „Bűnösök a haragvó Isten kezében” című prédikációja némelyek számára a zord, kegyetlen és fanatikus kereszténység szimbólumává vált. Kemény szavai azonban valós képet festenek a bűn rettenetes súlyáról, hűen tükrözik Isten hozzáállását a bűnhöz, és hirdetik az ítélet eljövetelének bizonyosságát.

Olvassuk el Jn 15:1-10 verseit! Miféle ellentétet tár elénk Jézus a gyümölcsterméssel kapcsolatban?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Jézus egyrészt biztosít: ha benne maradunk, sok gyümölcsöt termünk, ami a megváltás következménye. Tehát, ha benne maradunk, hit által bizonyosak lehetünk üdvösségünk felől az érdemünknek tulajdonított isteni igazság miatt. Ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogyha nem maradunk benne, nem tudunk gyümölcsöt teremni, és mindaz, aki nem terem gyümölcsöt, elszárad, majd a tűzbe vettetik (lásd 2Pt 3:10).

Milyen tanulságot hordoz számunkra Lk 13:7-9 igeszakaszának példázata?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Nem szabad arra a következtetésre jutnunk, hogy a gyümölcs termése üdvösségünk záloga, hiszen az ugyanaz lenne, mintha cselekedeteink által szeretnénk üdvözülni. Nem a gyümölcs termése vált meg; az csupán az üdvösség tényének bizonyítéka, amit Jézusban már elnyertünk, belé vetett hitünk által. A gyümölcstermés az üdvösség egyfajta megnyilvánulása, nem pedig megszerzésének eszköze. Életbevágóan fontos, hogy értsük a különbséget, különben előbb-utóbb magunknak tulajdonítjuk a csodálatos gyümölcsöt, és felfuvalkodottá válunk miatta, vagy pedig lemondunk róla, mert úgy gondoljuk, termésünk rettenetesen gyenge.

„’Azért az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket’ (Mt 7:20) – jelentette ki a Megváltó. Krisztus minden igaz követője gyümölcsöt terem Isten dicsőségére. Életük arról tanúskodik, hogy jó cselekedeteket művel bennük az Isten Lelke, és ’megvan a gyümölcsük a megszenteltetésre’. Életük magasztos és tiszta. A helyes cselekedetek az igaz istenfélelem jól felismerhető gyümölcsei, akik pedig nem teremnek ilyen gyümölcsöket, azt mutatják be, hogy nincsenek tapasztalataik Isten dolgaiban. Nincsenek a szőlőtőn. Jézus mondta: ’Maradjatok énbennem és én is tibennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén marad; akképpen ti sem, hanemha énbennem maradtok. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek’ (Jn 15:4-5)” (Ellen G. White: Counsels to Parents, Teachers, and Students. 329. o.).

„Idővel megmutatkozik mindazok valódi jelleme, akik csatlakoznak az egyházhoz, de az Úrhoz nem. ’Gyümölcseikről ismeritek meg őket’ (Mt 7:16). Nem jelenik meg életükben az istenfélelem, a mértékletesség, a türelem, a kedvesség, a szere­tet és a jótékonyság értékes gyümölcse, csak tüskét és tövist teremnek. Az ilyen hívők miatt gyalázza Istent a világ” (Ellen G. White: The Faith I Live By. 90. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.       Jót „tegyünk” vagy jók „legyünk”? Vasárnapi tanulmányunk kérdését a szombatiskolai csoportban is beszéljük meg!

2.       Mit jelent Ellen White megjegyzése arról, hogy idővel megmutatkozik mindazok valódi jelleme, akik csatlakoznak az egyházhoz, de az Úrhoz nem? Miért kell mindenkinek feltennie magában a kérdést: valójában én melyik csoporthoz tartozom? Hogyan találunk biztos választ?

3.       Van két ember. Az egyik hetednapi adventista, aki ismer és elhisz minden tanítást – a holtak állapotát, a második eljövetelt, 1844-et stb. Ellenben durva, keményszívű, ítélkező és szeretetlen. A másik ember ugyan hisz Jézusban, de a tanításokat visszautasítja, és azt fogadja el, amit mi teológiai tévedésnek tartunk. Ő viszont kedves, megbocsátó, szerető szívű és nem ítélkezik, egyszóval minden jó tulajdonság megvan benne, ami az „ortodox” adventistából hiányzik. Természetesen senki nem lát a másik szívébe, mégis mit gondolunk, melyikük van közelebb Isten országához, és miért? Mit árul el válaszunk arról, hogy mit tartunk fontosnak a keresztény életben?

ISTEN SZERETETÉNEK EREJE

„Légy bizalommal Istenhez, békülj meg vele, mert ennek jó eredménye lesz” (Jób 22:21, új prot. ford.)!

„Jézus azt mondta: ’Az Atya szeret titeket.’ Ha a hitünk Krisztus által erősen köt Istenhez, ’ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya, amely behatol a kárpit mögé, ahová elsőként bement értünk Jézus’ (Zsid 6:19-20, új prot. ford.). Igaz, hogy érnek csalódások, számíthatunk megpróbáltatásokra, de mindent Isten kezébe kell letennünk, legyen az akár kicsi, akár nagy. Ő nem bizonytalanodik el sérelmeink sokasága láttán, és nem is nyomja le túlságosan terheink súlya. Törődik minden családdal, minden egyes ember életét gazdagítja; foglalkoztatja minden dolgunk és szomorúságunk. Megjegyez minden könnycseppet. Megindítja, ha gyengének érezzük magunkat. Azért következhetnek be a ránk zúduló csapások és megpróbáltatások, hogy szeretetből fakadó céljai megvalósuljanak; hogy mi is részesüljünk szentségéből, és így nekünk is részünk lehessen abban a teljes örömben, ami az Ő közelségében megtalálható…

A Biblia a legerőteljesebb kifejezésekkel vázolja fel, hogy mennyire fontos valóban megismerni Istent. Péter így fogalmaz: ’Kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen az Istennek és Jézusnak a mi Urunknak megismerésében… az ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, ami az életre és kegyességre való, Annak megismerése által, aki minket saját dicsőségével és hatalmával elhívott’ (2Pt 1:2-3)…

Mivel sokaknak csak igen csekély fogalma van Krisztus nemes jelleméről és magas tisztéről, hitbeli tapasztalatuk leszűkült, ami nagyban gátolja az istenfélő életben való előrehaladásukat. Népünk körében a személyes hitélet szinte a mélyponton van. Sok a formaság, a gépiesség, a csupán szavakban megmutatkozó vallásosság; hitéletünkben viszont ennél mélyebb, szilárdabb tapasztalatra van szükség… Fontos, hogy igazán ismerjük Istent és szeretetének erejét. Szorgalmasan, imádkozva kutassuk a Szentírást. Fontos, hogy a Szentlélek jobbá tegye a felfogásunkat, és szívünket hittel, reménységgel és állandó dicsőítéssel emeljük Istenhez (Testimonies. 5. köt. 742–744. o.)” (Ellen G. White: Lift Him Up. 279. o.).