SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 14:13-14; Márk 9:35;

            1Korinthus 12:7-31; 13; Filippi 2:3; 3János; Jelenések 14:6

„Szeretett barátom, ne a rosszat kövesd, hanem a jót. Aki jót cselekszik, az Istentől van; aki pedig rosszat cselekszik, nem látta az Istent” (3Jn 11).

A hatalmi harc különböző formákban ölthet testet. Mindegy, hogy országok, cégek kormányzása, vallási pozíció vagy tekintély megszerzése a tét, a hatalomért folyó harc visszataszító és könyörtelen. Valójában a mennyben kirobbant nagy küzdelem is hatalmi harccal kezdődött – azzal, hogy Sátán olyan pozícióra és tekintélyre tört, ami csak Jézust, a Teremtőt illette meg, nem pedig egy teremtményt. Sajnos, ez a lelkület még az egyházban is felütheti a fejét.

János harmadik levele, ami egyben az utolsó is, a korai egyház egyik hatalmi harcával foglalkozik. Egyfelől ott van János, Gájusz és Demetriosz (Demeter a Károliban), másfelől pedig Diotrefész, aki hatalomra tör a gyülekezetben. Hatalmi harc a gyülekezetben? Ugye mi nem találkozunk hasonlóval?!

A TANULMÁNYRÓL RÖVIDEN: Kinek írta János ezt a levelet? Mit tudunk meg Gájuszról, a jelleméről, ami számunkra is példaértékű lehet? Milyen hatalmi harc színtere volt a gyülekezet?

Ez az egyike annak a kevés újszövetségi levélnek (Pál Filemonhoz, Tituszhoz valamint Timóteushoz írt két levele mellett), amit nem egy egész gyülekezetnek, hanem egyéneknek írtak.

Érdekes módon János itt presbiternek nevezi magát (3Jn 1), holott apostol volt, nem egy gyülekezet presbitere. Miért teszi mégis ezt? Számos oka lehet ennek, amelyek nem feltétlenül zárják ki egymást: 1) A presbiter, azaz vén cím pozícióra, korra vagy akár mindkettőre is utalhat. 2) A presbiter címmel János jelzi, hogy a levelet nemcsak barátként, hanem hivatalos minőségében is írja. 3) A cím tiszteletet és tekintélyt kíván, ami meg is illeti hordozóját. 4) 1Pt 5:1 versében Péter, aki szintén apostol volt, önmagát a többiek presbitertársának mondva szólítja meg levele címzetteit. Lehet, hogy János ezt a mintát követi. 5) A presbiter cím használata János saját alázatát is mutathatja, illetve azt, hogy a többi presbitert munkatársának tekinti – ami szöges ellentétben áll Diotrefész magatartásával.

Mit tudunk meg Gájuszról 3Jn 1-4 verseiből?

Jánosnak bizonyára jó kapcsolata volt Gájusszal, hiszen így nevezi: „szeretett barátom”, és le is írja, hogy igazán szereti. A János és Gájusz kapcsolatát tükröző szeretet szó különböző alakjait háromszor is megtaláljuk az első két versben.

Mit jelent keresztényként szeretni egymást? Hogyan mutatjuk ki e szeretetet? 1Korinthus 13

János örül annak, hogy Gájusz az igazságban jár. Ezt kétszer is említi a 3. és a 4. versben, sőt, mások dicséretét is tolmácsolja, azokét, akik találkoztak Gájusszal, és elismerőleg szóltak róla, keresztény magatartása és példás életvitele láttán. János vágyott a vele való személyes találkozásra, beszélgetésre. A Gájusszal kapcsolatos, másoktól hallott jó hírek is azt mutatják, hogy a hívők jelentős része ismerte és támogatta őt.

Olvassuk át 1Korinthus 13. fejezetét! Mennyiben élünk azok szerint az elvek szerint, amelyekről Pál beszél? Hol állunk elég jól, és mely területeken lehetne, sőt kellene fejlődnünk?

Olvassuk el 3Jn 5-8 verseit, és mondjuk el saját szavainkkal! Milyen fontos üzenetet tartogat számunkra ez a szakasz?

    _____________________________________________________________

Második levelében János a vendégszeretet kérdését veti fel, és óva int az eretnekséget tanító vándortanítók befogadásától. Az igaz hívők nem támogathatnak antikrisztusokat. Harmadik levelében megint visszatér a vendégszeretet kérdéséhez. Itt azt hangsúlyozta, hogy egyes utazó missziómunkásoknak segítség kellett. Ingyen hirdették az evangéliumot, de szükségük volt éjjeli szállásra és némi élelemre. Az eretnek tanítókkal ellentétben ezek az emberek minden tekintetben Istennek szánták magukat.

Gájusz támogatta és vendégül látta őket. A látogatóit meghatotta előzékenysége, ezért kedvezően nyilatkoztak róla a gyülekezetben.

Itt nemcsak a vendégszeretet példáját látjuk, nemcsak az éjszakai szállás biztosításáról van szó, hanem a szolgálat és a misszió munkáját támogató elvek egészéről. János hálás, hogy Gájusz segített. Magatartása azt bizonyította, hogy készségesen vállalta az evangélium terjesztését. Ilyen értelemben Gájusz mindnyájunknak példaként szolgál. Az Úr a hívőket választotta ki arra, hogy az igazságot az egész világon elterjesszék.

Olvassuk el Jel 14:6 versét! Ki ez az angyal, és mekkora területre szól a küldetése?

    _____________________________________________________________

Keresztényként, különösen adventistaként tudatában kell lennünk: Isten arra hívott el, hogy támogassuk az evangélium terjedését szerte a világon. Bármi is legyen a tisztünk, a szerepünk, mindnyájan részt vehetünk benne.

Mennyire vesszük ki részünket az Istentől kapott igazság terjesztéséből? Mit tehetnénk még? Mennyi időről, pénzről és élvezetről vagyunk hajlandóak lemondani azért, hogy mások meghallják a Jézus Krisztusról szóló örömüzenetet és a második advent ígéretét?

„Jézus ekkor leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: ’Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó és mindenki szolgája’” (Mk 9:35, új prot. ford.).

Milyen fontos keresztény elvet fedezünk fel ebben a versben? Hogyan tanulhatjuk meg mi magunk is követni ezt?

Miután János szót ejtett Gájuszról és szolgálatáról, rátért a Diotrefész okozta problémára. Diotrefész annak a gyülekezetnek volt a vezetője, ahová Gájusz is tartozott. Nyilvánvalóan sok problémát okozott ez az ember, és János el is határozta, hogy a maga idejében foglalkozik az üggyel.

Olvassuk el 3Jn 9-10 verseit! Mi volt a probléma Diotrefésszel? A levélből megtudható kevés szóból is látszik, hogy magatartása homlokegyenest az ellenkezője volt annak, ami a kereszténység lényegéhez illik. Hogy viselkedett? Lásd még Ézs 14:13-14; Mt 12:37; 18:3-6; Fil 2:3!

Diotrefész valószínűleg kifejezetten problémás ember lehetett. Bizonyos gyülekezeti tagokat igyekezett félreállítani, sőt némelyeket ki is zárt, amiért alapvető keresztényi udvariasságot tanúsítottak mások iránt. Ez azonban még nem minden! Úgy tűnik, Diotrefész arra tört, hogy ő legyen a gyülekezet egyedüli vezetője, vagy legalábbis az, aki mindenben dönt. Valószínűleg összekeverte az evangélium szeretetét a hatalomvággyal. Arrogáns módon elutasította János apostol és mások tekintélyét; sőt Jánost még rágalmakkal is illette.

Ez veszélyes fejlemény volt, mert úgy tűnik, Diotrefész függetlenedni akart azoktól, akik szélesebb körben intézték az egyház ügyeit. Az ilyen hozzáállásban benne rejlett annak a lehetősége is, hogy ennek következtében igen komolyan megváltozhat az egyház természete, illetve az a szerep, amit a gyülekezeti tagok töltenek be az egyházban.

Elképzelhető, hogy mindannyiunkban „meghúzódik valami Diotrefészből”? Nézzünk magunkba! Nincs bennünk hataloméhség? Szoktunk azok ellen beszélni, akiket nem kedvelünk? Nem esünk abba a hibába, hogy azt tartjuk legjobbnak az egész egyház számára, ami személy szerint nekünk tetszik?

Olvassuk el 3Jn 11 versét! Miért írhatta ezt János? Milyen fontos dologra mutat rá – különösen az adott szövegösszefüggésben –, miközben óv a Krisztus elveivel ellentétesen eljáró gyülekezeti vezetőtől?

    _____________________________________________________________

A 11. vers átvezető jellegű. Összeköti a Diotrefészről és a Demetrioszról mondottakat. Diotrefész, az arrogáns, törtető vezetõ nyilvánvalóan a rossz képviselője; ugyanakkor Gájusz előtt követendő jó példaként ott áll Demetriosz.

Mit tudunk Demetrioszról (a Károli fordításban Demeter)? 3Jn 12

    _____________________________________________________________

Az ApCsel 19:23-29 verseiben egy másik Demetrioszról is olvasunk (a magyar fordítás Demeternek írja). Ő volt az az ötvös, aki Efézusban fellázította a tömeget, amikor Pál az evangéliumot hirdette ott. A szövegben semmi nem utal arra, hogy a két Demetriosz/Demeter ugyanaz a személy volna.

Demetriosz pogányból lett keresztény. Támogatta János apostolt; valószínűleg egyik munkatársa lehetett, aki szintén vándorolva hirdette az evangéliumot. János azt akarhatta, hogy ő is jelen legyen, amikor felelősségre vonja Diotrefészt.

A Demetrioszról szóló vers talán egyik legfontosabb tanulsága a befolyás hatalmáról szól. Olvassuk el újra a verset! Kik tanúskodtak Demetriosz „hűségéről”? Sokan szóltak mellette, ami azt jelenti, hogy ha az ember valóban keresztényhez illő életet él, arról mások is tudni fognak, és erről bizonyságot is tehetnek. Ami pedig a legfontosabb, hogy sokakra hat a jó példa. Így vagy úgy, az életünk, a létünk üzenete egyaránt előidézhet jó vagy rossz irányú változást. Ez nem azt jelenti, hogy tökéletesek volnánk, vagy ne követnénk el hibákat, és ne lenne helye fejlődésnek az életünkben. Inkább azt jelenti, hogy mások figyelnek, hallgatnak minket, és hatással vagyunk rájuk. A kérdés az, hogy az életünk mit bizonyít!

Képzeljük el, hogy valaki jellemzést ír rólunk, viselkedésünkről! Vajon mit írna? Miért? Gondolkozzunk el azon, mi minden következik a válaszunkból!

Az eddigiek alapján láthatjuk, hogy János egyik gyülekezetében vezetői válság alakult ki. A levélből következtethetünk rá, hogy ennek a problémának nem teológiai gyökere volt, hanem a személyes hatalomvágy, illetve a gyülekezeti vezetésben végbement változás idézte elő. Kezdeti stádiumban egy válság általában egyetlen kérdés köré összpontosul, később azonban továbbgyűrűzik. Így történt itt is: hosszabb távon az egyház tanításait is érinthette.

Megfigyelhetünk egy bizonyos hatalmi harcot és a függetlenedésre törekvést. Napjainkban is látható ez a jelenség a kongregacionalizmus formájában, amelynek fő célja egyes helyi gyülekezetek teljes függetlenedése mindenféle egyházi testülettől. Az újszövetségi modell azonban nem ez. Ehelyett azt olvassuk, hogy minden hívő része Krisztus testének, tagja a királyi papságnak (1Pt 2:9). Mindenki kapott a lelki ajándékokból, amelyek elengedhetetlenek az egyház egésze számára (1Kor 12:7-31). A laikusok és a papság közti különbségtétel idegen az Újszövetségtől. Mindazonáltal Isten egyeseket vezető tisztségbe helyezett a gyülekezetben, és ehhez szükséges ajándékokkal látta el őket. A vezetőket tisztelni is kell. Ők sem csalhatatlanok, és nem is szabad magukat olyan színben feltüntetni. Előfordulhat, hogy még panaszra is okot adhatnak (1Tim 5:19). Ha fel kell lépni egy vezetővel szemben, azt mindenképpen körültekintéssel és szeretettel kell megtenni.

A vezetők feladata, hogy vezessenek. Ugyanakkor pásztorok is, legfőképpen azonban példaképek legyenek Krisztus teste tagjai számára. Az Ó- és Újszövetségben egyaránt megtalálható, hogy milyen legyen a jó vezető. Az Újszövetségben a püspök (a magyar fordításban néha felvigyázó/gondviselő, pl. 1Pt 2:25 versében) és a presbiter még váltófogalom, de az egyháztörténelem során, amikor kialakult a merev hierarchia, és jobbára inkább csak a papságot azonosították az egyházzal, ez drasztikusan megváltozott.

Mit tanulhatunk az alábbi igékből arról, hogyan kell az egyházat/gyülekezetet vezetni? Mk 10:42-44; ApCsel 6:1-7; 15:6, 22-25; 1Tim 4:14; Jak 5:14

Az Újszövetség nem nézi jó szemmel a zűrzavart és az anarchiát az egyházban. Helyi és egyházi szinten is szót ejt a vezetésről. Jézus azonban kihangsúlyozta, hogy az egyházi/gyülekezeti vezetésnek szolgáló vezetésnek kell lennie. A helyi gyülekezeteket a presbiterek csoportja vezette, és nem egy személy. A döntéseket az egész gyülekezet vagy az egyház képviselői közösen hozták meg.

Jn 13:1-12; Ef 4:11-16; 1Thessz 5:12-13; 1Tim 1:3-4; 4:12; 5:22; Tit 1-3; 1Pt 5:1-4

„Óriási veszélyben forog, aki hajlamos arra, hogy egyéni ítéletét minden másnál, a többiekénél többre tartsa. Sátán alaposan kidolgozott terve, aminek érdekében erőfeszítéseket tesz, hogy elválassza őket azoktól az emberektől, akik a világosság csatornái, és akik által Isten építeni és terjeszteni kívánja művét a földön. Ha valaki elfordul, és megveti azokat, akiket Isten kijelölt arra, hogy az igazság ügyének előre vitelében vezetői feladatokat töltsenek be, ezzel lényegében elutasítja azt az eszközt, amit az Úr rendelt el népe segítségéül, bátorítására és megerősítésére” (Ellen G. White: Gospel Workers. 444. old.).

„A Hetednapi Adventista Egyházban Isten senkinek nem adott királyi hatalmat, hogy az egész testületet, vagy a mű bármely ágát kizárólagosan uralja. Nem úgy rendelkezett, hogy a vezetés egész terhe csak néhány ember vállán nyugodjon. A felelűsségeket az alkalmas emberek széles körében kell szétosztani” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 8. köt. 236. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.        Gondoljunk a hatalomra, és arra, hogyan lehet vele élni! Mikor jó a hatalom, és mikor rossz? Hogyan tudunk a kettő között különbséget tenni?

2.        Kik azok a gyülekezetünkben, akiket példaképül lehetne állítani? Mi bennük a követendő? Ugyanakkor milyen veszélye lehet annak, ha bűnös embereket tekintünk példaképeinknek?

3.        Csalódtunk már valakiben, akire felnéztünk? Mit tanultunk meg ebből az esetből, ami mások számára is tanulságos lehet? Hogyan vehetünk másokról jó példát úgy, hogy közben megkíméljük magunkat az esetleges csalódástól, ha netalán emberi példaképeink megbotlanának?

4.        Mit kell a gyülekezetnek tennie, ha nem megfelelő a vezetés? Hogyan őrizhető meg az egyensúly abban, hogy egyrészt határozottan kezeljük a problémát, ugyanakkor tanúsítsunk krisztusi kegyelmet és irgalmat?

5.        Jézuson kívül melyik bibliai személyt tekintjük a példaképünknek? Miért? Beszélgessünk erről a csoportban, és vonjuk is le a tanulságot!

ERŐSÍTENI ÉS BÁTORÍTANI

„Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít” (Fil 4:13).

„Az Úr kész arra, hogy kegyelmét a lehető legnagyszerűbb módon bemutassa, ezzel erősítve és bátorítva az alázatos munkásokat.

Krisztus tanítványai mélységesen tudatában voltak saját erőtlenségüknek; imádkoztak, és gyengeségüket alázattal kapcsolták az Úr erejéhez, tudatlanságukat az Ő bölcsességéhez, méltatlanságukat az Ő igazságához, szegénységüket pedig kimeríthetetlen gazdagságához. Miután így megerősödtek és felszerelkeztek, tétovázás nélkül haladtak előre a Mester szolgálatában.

Az ember mindent Istentől kapott. Aki Isten dicsőségére fejleszti képességeit, a jó eszköze lesz. Nem élhetjük vallási életünket szüntelen imádkozás és hitbeli kötelességeink teljesítése nélkül, mint ahogy fizikai erőnk sem lesz, ha nem veszünk magunkhoz ételt. Naponta le kell ülnünk Isten asztalához! Az élő Szőlőtőtől kell vennünk az erőt, hogy táplálékhoz jussunk…

Arra kérlek benneteket, hogy egyedül Isten dicsőségét szem előtt tartva haladjatok! Hagyatkozzatok az Ő hatalmára, kegyelme legyen az erősségetek! A Szentírást tanulmányozva és buzgón imádkozva igyekezzetek világos képet kapni kötelességetekről, majd pedig hűségesen vigyétek is azt végbe! Nagyon fontos, hogy a kis dolgokban hűséggel járjatok el, ami által a tisztesség szokásai rögzülnek bennetek a nagyobb feladatokra nézve… Az élet minden eseménye jelentős, akár jó, akár rossz irányban. Fontos, hogy a mindennapi próbákban megedződjön a gondolatunk, és így legyen erőnk megállni bármilyen nehéz helyzetben. A megpróbáltatás és a veszély napjaiban erősnek kell lennünk, hogy szilárdan ki tudjunk állni az igazságért, bármilyen ellentétes irányú hatással szemben.

Jézus megígérte, hogy hordozza terhünket, de csak akkor, ha bízunk benne… Az aggodalom vak, és nem látja jól a jövőt. Jézus azonban kezdettől fogva ismeri a véget, és minden nehézségben tudja a módját, hogyan hozzon enyhülést. Benne maradva képesek leszünk bármit megtenni általa, aki megerősít” (Ellen G. White: God's Amazing Grace. 111. old.).