SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 20:1-17; Róma 6:17;

2Thesszalonika 2:10; Zsidók 13:2; 2János; Jelenések 2:14-15; 14:12

„Aki félrelép és nem marad meg a Krisztus tudománya mellett, annak egynek sincs Istene. Aki megmarad a Krisztus tudománya mellett, mind az Atya, mind a Fiú az övé” (2Jn 9).

János második levele sok mindenben hasonlít az elsőhöz. Sokkal rövidebb ugyan, de megegyezik vele a szókincse, ugyanazok a témák merülnek fel, és ugyanaz a féltő szeretet nyilvánul meg benne a hívők felé. Mindkét levél személyes hangvételű. Azonban az első levéltől eltérően, a második valóban levél formában íródott – bevezetéssel és zárszóval. A levél fő részében találunk dicséretet, szeretetre és a parancsolatokban való járásra buzdítást, valamint foglalkozik az antikrisztusokkal is. A második, illetve a harmadik levél rövidségét a papirusz mérete is befolyásolhatta. Ha ez volt a helyzet, akkor az apostol igencsak figyelmesen mérlegelte szavait, miközben a Szentlélek írásra késztette.

A TANULMÁNYRÓL RÖVIDEN: Mi János központi üzenete, és miben hasonlít az első levél üzenetéhez? Hogyan fűzi össze a „szeretet” és az „igazság” fogalmát? Milyen kapcsolat van a szeretet és a parancsolatok megtartása között? Miért veszi olyan komolyan János a hamis tanítók kérdését? Miért mondja azt a gyülekezeti tagoknak, hogy ne legyenek vendégszeretők a hamis tanítókkal?

Olvassuk el János második levelét! Milyen hasonlóságokat találunk, ha összevetjük az első levéllel? Mi a levél üzenete?

    _____________________________________________________________

Első olvasatra János második levelének címzettje a hívők egy csoportja (és nem csak egy asszony). Ennek az olvasatnak van reális alapja, hiszen az Újszövetség másutt az egyházat asszonyként ábrázolja (Ef 5:22; Jel 12:1-6). Ezek szerint e hívők érett keresztények és nem gyermekek.

Melyik szó ismétlődik 2Jn 1-4 verseiben, és hogyan alkalmazza ezt János? Lásd még 2Thessz 2:10 versét!

    _____________________________________________________________

Figyeljük meg, hogy János az 1. és a 4. versben az igaz/igazság szót a szeretettel kapcsolja össze. Úgy tudjuk megérteni a keresztények közti szeretet valódi természetét, ha van valami, ami alapján minősíteni lehet, ami pedig nem más, mint az igazság. A szeretetet lehet kizárólag érzelmileg, vagy akár érzéki módon, esetleg felületesen is értelmezni. A keresztény szeretet „igaz” szeretet, olyan, ami az igazság összefüggésében nyilvánul meg.

Az igazságról beszélve eszünkbe jut az Atya Isten, valamint Jézus, aki az igazság (Jn 14:6) és a Szentlélek. Mivel a Szentlélek mindörökké a hívőkkel van (Jn 14:16), így az igazság is mindörökké velük van (2Jn 2). Mind az igazság, mind a szeretet Istenre mutat, és összetartoznak a keresztény hitben és tapasztalatban.

A szeretet és az igazság egyúttal János második levelének is a témája. Az 5-6. vers a szeretetről beszél, a 7-10. vers az igazságról. Az igazság ismerete elkerülhetetlen a csalások és azok következményeinek felfedéséhez (7-8. versek), valamint a Krisztus tanításaiban való megmaradáshoz (9-10. versek).

Sokszor úgy tekintünk a „szeretet” fogalmára, mint ami a körülményektől függetlenül csak jó lehet. A szeretet azonban lehet kifejezetten romboló is. Mikor? Tapasztaltuk már azt, hogy az igazságtól elválasztva a szeretet milyen rettenetes lehet? Hogyan érthetjük meg ezáltal, hogy mennyire fontos a szeretetnek az igazsághoz kötődni, és nem elszakadni attól?

A 4. vers mind a gyülekezetnek, mind Jánosnak bátorítás. A gyülekezetet buzdítja és bátorítja, amikor azt hallják, hogy a presbiter örül, ha az „igazságban járnak”. Ez arra készteti őket, hogy továbbra is úgy folytassák keresztény életüket, „amint parancsolatot vettünk az Atyától”. Az igazságban való járás parancsolatát 1Jn 3:23 versében találjuk, ahol János felszólít, hogy higgyünk Jézusban és szeressük egymást.

Hogyan kapcsolódik egymáshoz a szeretet és a parancsolat (2Jn 5-6)? Miért olyan különösen fontos ez? Lásd még Jel 14:12!

Miután hangot adott örömének (4. vers), János egy kérést intéz a hívőkhöz, ami egyben buzdítás is (5-6. versek). Ez az egymás szeretetének parancsolata (egyes számban). János tehát a „parancsolat” fogalmától a „szeretet” fogalmára tér rá, és e parancsolat valóban a szeretetről szól.

A 6. vers viszont a másik oldalról közelít, tudniillik, ott a szeretetből indul ki és a parancsolatoknál (többes számban) köt ki. A szeretet Isten parancsolatainak megtartásában nyilvánul meg. Más szóval: kaptunk egy parancsolatot Istentől, ami úgy szól, hogy szeressük egymást. Ezt a szeretetet a parancsolatok megtartásával mutathatjuk ki.

Hogyan lehet a parancsolatok megtartásával (2Móz 20:1-17) kimutatni az egymás iránti szeretetet?

Milyen érdekes, hogy a törvény megtartása, a szabályok, a „tedd!” és a „ne tedd!” felsorolása ilyen szorosan kapcsolódik a szeretethez! Mégis, az egész­nek így van értelme. A szeretet nem csak arról szól, hogy mit érzünk. A szere­tet az, amit teszünk, ahogy cselekszünk; ahogy viszonyulunk másokhoz. Noha a szeretet több, mint pusztán a Tízparancsolat betartása, mégsem lehet elválasztani a parancsolatokban lévő elvektől.

Gondoljunk valakire, akit szeretünk! Hogyan bánunk vele? Mit mondunk és teszünk, hogy kifejezzük szeretetünket? Hogyan tudnánk még jobban kimutatni szeretetünket iránta? Hogyan akadályoz éppen saját önzésünk abban, hogy úgy tudjuk szeretetünket kimutatni, ahogy kellene?

Olvassuk el 2Jn 7-9 verseit! Mire figyelmeztet János? Milyen következménye lehet annak, ha engedünk a hitetőknek, akiktől az apostol óv?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

A 7-9. versek ismét felvetik a hitetők és a Jézusról alkotott hamis felfogások kérdését. Úgy tűnik, ugyanaz a helyzet áll fenn, mint János első levelében. Szomorú, hogy sokan elhagyták az egyházat, és volt, akiből „hitető” lett! Persze ott vannak még azok, akik továbbra is az igazságban járnak (4. vers), de egy jó pásztor mindenkit megsirat, aki elhagyta Istent és egyházát.

Az antikrisztusok elképzelése Jézusról eltér az apostol tanításától. A gyülekezeti tagoknak vigyázniuk kell, nehogy e tanítók és tanaik hatása alá kerüljenek. János azt is világosan kimondja: a hívők is letérhetnek az útról, és nincs olyan, hogy „egyszer és mindenkorra megváltást nyernének”!

Olvassuk el 2Jn 9 versét! Mit mond János a helyes „tan” fontosságáról? Lásd még Mt 16:12; ApCsel 2:42; Róm 6:17; Jel 2:14-15!

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Jánosban nem él hamis képzet arról, hogy a tan ne számítana. Szerinte a hamis tanítás az örök élet elveszítéséhez vezethet. A tanítás tehát igenis fontos! Igeszakaszunkból nyilvánvaló, hogy az apostol Jézusról szóló tanítását egyesek kétségbe vonták. Akik azonban elfogadják e bibliai tanítást, és hűségesen megmaradnak benne, azoké az Atya és a Fiú. Az Atya és a Fiú egyenrangú. A Jézusról szóló tanítás elutasítása az Atyával való kapcsolat felbomlásához vezet.

Milyen tapasztalataink vannak a hamis tanítókkal, illetve tanokkal? Képesek voltunk-e felmérni, hogy e tanítások hová vezethetnek? Mit tanultunk e tapasztalatokból, amivel segíthetnénk azoknak, akik valami hasonlóval küzdenek?

A Biblia nagyra értékeli a vendégszeretetet (Zsid 13:2; 1Pt 4:9). Jézus maga is sokat megfordult vámszedők, farizeusok és mások társaságában, akiknek a teológiai nézete, valamint az életvitele is sok kívánnivalót hagyott maga után. Hogyan egyeztethető ez össze azzal, amit az apostol 2Jn 10-11 verseiben mond? Lásd még Mt 10:14-15; 18:15-17!

Noha a vendégszeretet keresztény erény, vannak határai. Amennyiben a vendégszeretet közvetlenül vagy közvetve a hamis tanítások támogatásához vezet, fel kell hagyni vele. Kr. u. az I. században a tanítók vándoroltak, különböző helyeken tanítottak, és a gyülekezeti tagoknál szálltak meg, akik ételt és szállást biztosítottak nekik. Ha történetesen egy ilyen tanító hamis tanítást hirdetett volna, az iránta tanúsított vendégszeretet a tekintélyének, és ezáltal munkájának hitelesítését szolgálta volna. Sőt, azok a gyülekezeti tagok, akik ingadoztak az apostol tanítása és a hamis elképzelések között, még inkább zavarba jöhettek, vagy akár rossz döntést is hozhattak, látva, hogy a gyülekezet egy kiemelkedő tagja házába fogadja a hitetőt.

János nem arra buzdít, hogy gyűlöljük a hitetőket, vagy hogy kerüljünk velük mindennemű kapcsolatot, de tudatában kell lennünk: magatartásunk adott esetben az igazsággal ellentétes elképzelések felkarolását jelentheti. Ha ez a helyzet, nagyon óvatosnak kell lennünk!

A 10. és a 11. versnek van egy olyan értelmezése is, ami szerint azok nem az egyes hívő magatartásáról szólnak, és hogy a 10. versben említett „ház” nem magánházra, hanem imaházra vonatkozik. A gyülekezet nem bátoríthat eretnekséget hirdető tanítót. Röviden, a hamis tanító iránt tanúsított vendégszeretet az általa képviselt eszmék támogatását jelentené. Napjainkban nem érzékeljük, hogy milyen gondot okozhat az eretnekség. Egyesek már azt is ítélkező és arrogáns megnyilvánulásnak tartják, ha egyáltalán „eretnekségről” beszélünk, noha az Írás gyakran szól e témáról. János arra emlékeztet, hogy alapvető különbség van az igazság és a tévedés között!

Mérlegeljük tetteink másokra gyakorolt hatását! Gondoljuk meg, hogy példánk milyen könnyen befolyásol másokat, akár jóra, akár rosszra! Vajon Krisztus példáját mutatjuk másoknak? Mi az, amin javíthatnánk?

A 12. és a 13. verssel elérkeztünk János második levelének a végéhez. Ez a két vers alkotja a levél zárszavát, amelyből kitűnik János személyes érdeklődése a hívők iránt, illetve vágya, hogy szeretne találkozni velük.

Nézzük meg, hogy mit írt János 2Jn 12-13 verseiben! Milyen előnye van a szemtől szembeni beszélgetésnek a levelezéssel szemben? Milyen utalást találunk a „hogy örömünk teljes legyen” kifejezésben János indítékát illetően? Miért akart találkozni az apostol a gyülekezettel? Lásd még ApCsel 2:42-47!

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

A levél által közvetített üzenet igen kemény. Ha az antikrisztusokról van szó, János nem ismer tréfát, és nem hagy teret a megalkuvásnak. Pál hozzáállása juthat eszünkbe, amikor a galatáknak írt (Gal 1:6-9).

Lehet, hogy János szóban is közölte üzenetét, de az írásnak is vannak előnyei:

Ø      Az apostolok leveleinek különös fontosságot és tekintélyt tulajdonítottak, és komolyan vették azokat.

Ø      A levelet előbb megkaphatták a tagok, mint ahogy a személyes látogatásra sor került. A helyzet sürgőssége gyors lépéseket követelt.

Ø      Az üzenet fennmaradt más gyülekezetek, illetve későbbi nemzedékek számára, akik hasonló helyzetbe kerülve épülhettek annak olvasásából. János kérte, hogy levelét más gyülekezetekkel is közöljék.

Ø      A levelet jobban meg lehet szerkeszteni, és pontosabb lehet a szóbeli közlésnél.

Ø      Jánost a Szentlélek késztette arra, hogy üzenetét írásba foglalja.

Ezzel együtt János továbbra is vágyott a személyes találkozásra.

Miért olyan fontos a személyes találkozás a jó kapcsolat kialakításában? Milyen előnyei vannak? Milyen példát adott Jézus a kapcsolatokat illetően? Hogyan javíthatnánk az emberi kapcsolatainkon?

Gal 2:11-16; 1Tim 4:1-7; 2Tim 2:14-19; Jel 2:1-3, 12-16, 18-25

„Az apostol arra tanít: a keresztény udvariasság megtartása mellett is fel vagyunk hatalmazva arra, hogy nevén nevezzük a bűnt és a bűnöst. Ez összeegyeztethető az igazi jósággal. Szeretnünk kell azokat, akikért Krisztus meghalt, fáradozva üdvösségükért, ugyanakkor azonban nem szabad megalkudnunk a bűnnel. Nem társulhatunk a lázadókkal, a jóindulatra hivatkozva. Isten azt várja el népétől a világnak ebben a korszakában, mint ahogy az ő korában Jánostól is elvárta, hogy rendületlenül álljanak ki az igazság mellett, és forduljanak szembe a pusztító tévedésekkel” (Ellen G. White: The Sanctified Life. 65. old.).

„A világnak emberekre van a legnagyobb szüksége – olyanokra, akik el nem adhatók és meg nem vehetők; olyan emberekre, akik lelkük mélyéig igazak és becsületesek; olyan emberekre, akik merik a bűnt nevén nevezni; olyan emberekre, akik az iránytű pontosságával teljesítik a kötelességüket; olyan emberekre, akik kiállnak az igazság mellett, szakadjon bár az ég” (Ellen G. White: Előtted az élet. Budapest, 1992, Advent Kiadó. 55. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.     Vitassuk meg azt az elgondolást, miszerint a tan vagy a tanítás kevésbé lenne fontos, mert az számít igazán, hogy milyen kedvesek, szeretetteljesek vagyunk, mennyire fogadunk el másokat. Mit gondolunk errõl?

2.       Térjünk vissza arra a gondolatra, hogy szeretetünket akkor tudjuk igazán kifejezni, ha betartjuk a Tízparancsolatot. Próbáljuk meg elképzelni, milyen a szeretet, ha az ember közben megszegi a Tízparancsolatot!

1.      Tegyük fel a kérdést a csoportban, hogy „Mi az igazság?”! Ne csak példákat soroljunk az igazságra, hanem igyekezzünk meghatározni a lényegét egy egyszerű kifejezéssel, ami a fogalom egész körét lefedi. Mit tanulhatunk ebből a kis gyakorlatból?

2.     Mi a helyzet a bűn néven nevezésével? Hogyan bánjunk az önfejű tagokkal, anélkül, hogy megítélnénk és kárhoztatnánk őket? Vajon a keresztény kötelességünktől való visszariadásnak minősül, ha nem igazítjuk helyre a gyülekezetben a helytelenül viselkedő testvéreinket? Hogyan birkózunk meg ezzel a nehéz helyzettel?

3.        Általában mennyire mondható vendégszeretőnek a gyülekezetünk? Mi magunk mivel segíthetnénk ezen a téren?

PETRŐCZ LÁSZLÓNÉ:

 „EREJÜK MEGÚJUL”

Mert meglankadnak

a legkülönbek is,

megfáradnak és leroskadnak,

csontjaikat égeti

a menetelés láza,

lelküket összegyűri

a fel nem tett kérdések,

meg nem adott válaszok,

üresen botorkáló

feleletek riadalma!

De fel tudnak egyenesedni,

akik az Úrban bíznak.

Hallják a száguldó

idők Parancsolatait,

szárnyrakelnek,

erejük megújul,

derekukat felövezik

és zsoltárokat énekelnek.