SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 5:13; János 14:6; Efézus 4:25-5:21; 1Timótheus 3:15; 1János

„Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Őhozzá; mert meg fogjuk őt látni, amint van” (1Jn 3:2).

A New York és Washington D. C. elleni, 2001. szeptember 11-i terrortámadás szörnyű tragédiái megrázták a világot. Sokak szemében ez az esemény jelentette az erkölcsi relativizmus (miszerint erkölcsi kérdésekben minden viszonylagos) korának végét. Fényes nappal, hidegvérrel lemészároltak ezreket, és ráadásul ezt a tévé képernyőjén mindenki látta. Sokakat ez döbbentett rá, hogy a valóságban milyen borzalmakkal jár az ilyen tömeggyilkosság. Ennek következtében azonban hirtelen egészen nyilvánvalóvá lett, hogy az efféle gonoszság semmiképp sem igazolható a kulturális értelemben vett mássággal. Szeptember 11-én az emberek meglátták az erkölcsi gonoszság arcát, azét, ami túlmutat minden társadalmon, kul­túrán, hagyományon és korszakon. Ekkor sokan egy csapásra rádöbbentek, hogy milyen is valójában az erkölcs, és különösen a gonoszság igazi természete.

Természetesen János számára az erkölcs viszonylagossága szóba sem jöhetett. Tudta, hogy létezik abszolút igazság, aminek a középpontjában Krisztus áll. Ezen a héten ismét áttekintjük János első levelének főbb témáit, beleértve azt, ahogy az igazságot értette, hiszen ez képezi az erkölcs alapját.

A TANULMÁNYRÓL RÖVIDEN: Mit tanít János a Szentháromság Isten munkájáról? Milyen képekkel világít rá arra, hogy milyennek kell az egyháznak lennie?

János első levele bemutatja a Szentháromságot, az Atyát (1Jn 2:16), a Fiút (1Jn 2:23) és a Szentlelket (1Jn 5:6). Leginkább azonban az Atyáról és a Fiúról szól. A levélből kiderül, hogy az Isten világosság, nincs benne sötétség (gonoszság). Azt is megtudjuk, hogy Isten igaz, és Ő a szeretet. A szeretetre való készségünk egészében tőle függ, aki maga a szeretet. Istennek a hívőkhöz való viszonyulását legjobban az fejezi ki, hogy gyermekeinek tekint, ami már önmagában is árulkodik irántunk tanúsított szeretetéről és gondoskodásáról. Röviden, János első levele kifejezetten szépen mutatja be, hogy milyen jó is a mi Istenünk, aki reménységünk alapja.

Az 1. fejezetből azonban mást is megtudunk, azt, hogy mit tesz értünk az Úr. Valójában erre kell reménységünknek és bátorságunknak épülnie.

János első levele szerint mit tett, és mit tesz most értünk Isten?

1Jn 1:9 ______________________________________________________

1Jn 2:1-2 ____________________________________________________

1Jn 2:27 _____________________________________________________

1Jn 3:8 ______________________________________________________

1Jn 4:8-10 ___________________________________________________

1Jn 5:11 _____________________________________________________

1Jn 5:14 _____________________________________________________

A levél utal Krisztus első eljövetelére, testté lételére, valamint értünk vállalt halálára, ami lehetővé teszi számunkra az örök életet, és legyőzi ellenségünk, az ördög munkáit. János első levele szerint Isten megbocsátja bűneinket, megtisztít, közbenjár értünk és örök életet ad. Üdvbizonyosságot kínál és gyermekeivé fogad. Mindennek lényege pedig az, hogy csak a kereszt és Jézus vére üdvözít.

Van-e az életünknek olyan területe, amit nem adtunk át az Úrnak? Más szóval, van-e az életünkben olyasmi, amiről a szívünk mélyén tudjuk, hogy rossz, mégsem mondtunk még le róla? Végső soron csak mi dönthetjük el, hogy valamitől elfordulunk! Ha pedig a Lélek késztet, miért ne hoznánk meg e döntést most? Minél tovább várunk, annál nehezebb lesz.

Az Újszövetség számos képet használ az egyházra: só (Mt 5:13), oszlop (1Tim 3:15), épület vagy ház (Ef 2:21-22), templom (1Kor 3:16-17), anya (Jel 12:1-2), menyasszony (Jel 21:2) és Krisztus teste (Ef 1:22-23).

János első levelében nem szerepel az egyház/gyülekezet szó, csak a fogalma. Milyen hasonlatokat találunk a levélben, amelyek segítenek megismerni az egyházat?

1Jn 2:9-11 ___________________________________________________

1Jn 2:13-14 __________________________________________________

1Jn 2:12, 18 __________________________________________________

1Jn 3:1 ______________________________________________________

János első levele alapján az egyház elsősorban olyan, mint egy család. Vegyük például a mennyei Atya kifejezést, amely tizenkétszer fordul elő a tárgyalt szakaszban. János maga is úgy szólítja meg a gyülekezeti tagokat, mint egy apa, „fiacskáim”-nak nevezve őket (1Jn 2:18). A gyülekezeti tagok így gyermekek/fiacskák (ez tizenháromszor fordul elő), vagy apák és ifjak (ez egyszer­egyszer fordul elő), valamint testvérek (tizenháromszor).

A fenti kifejezések meghittségről, közeli kapcsolatról, egymás iránti szeretetről és az egymáshoz való tartozásról vallanak. Mindenkire szükség van, és mindenkinek helye van Isten családjában. A családhoz tartozik a Szentháromság is. Ennek következtében e családi kapcsolatok, úgymond „vízszintes” és „függőleges” irányúak. Gyülekezeti tagok lévén, szó szerint tagjai vagyunk Isten családjának.

„Szeretteim, szeressük egymást: mert a szeretet az Istentől van; és mindaz, aki szeret, az Istentől született, és ismeri az Istent” (1Jn 4:7). Hogyan mutat rá ez az ige arra, mit is jelent Isten egyháza tagjának lenni?

_____________________________________________________________

Hogyan írnánk le a gyülekezeti családhoz való viszonyunkat? Kóborló, tékozló gyerekek vagyunk, vagy inkább uralkodó atyák? Szerető anyák? Magatehetetlen csecsemők? Milyen változásokra van szükségünk, hogy e különleges család tevékenyebb tagjai legyünk?

A Biblia Mózes első könyvétől egészen A jelenések könyvéig Jézusról szól; Jézusról és a megváltásról, arról, hogy mit tett Isten az elbukott emberért. Felál­dozta magát, hogy visszaszerezze számunkra, amit eredetileg kaptunk, sőt, még annál is többet ad. Röviden, a Biblia a megváltásról szól, ami János első levelében is kulcsfontosságú szerepet kap.

Az alábbi igék szerint hogyan üdvözülhetünk?

1Jn 1:9 ______________________________________________________

____________________________________________________________

1Jn 2:2 ______________________________________________________

____________________________________________________________

1Jn 4:9-10 ___________________________________________________

____________________________________________________________

Üdvösségünk záloga Krisztus vére (1Jn 1:7; 5:6, 8), vagyis engesztelő áldoza­ta (1Jn 2:2; 4:10). János első levele közvetlenül nem említi a keresztet, a vér és az engesztelő áldozat azonban rámutat. Nem Krisztus példája üdvözít, bármennyire is fontos. Halála az, ami megment. Ugyanakkor példája arra késztet, hogy úgy járjunk, ahogy Ő járt (1Jn 2:6).

János a hívők üdvösségét már jelen valóságnak tekintette. Többféleképpen ír erről az állapotról:

» Megismerték őt (1Jn 2:2-3)

» Őbenne vannak (1Jn 2:5; 5:20)

» Bûneik megbocsáttattak (1Jn 2:12)

» Legyőzték a gonoszt (1Jn 2:13)

» Átmentek a halálból az életbe (1Jn 5:12-13)

Nagyszerűen bemutatják ezek a szakaszok, hogy mi a megváltás.

Tekintettel a Jézustól kapott ígéretekre és reménységre, mivel tudnánk még hozzájárulni, hogy minél többen halljanak erről a jó hírről? Mi­lyen áldozatokat vagyunk készek hozni azért, hogy másoknak is lehetősége legyen megismerni Jézust és az üdvösséget?

Noha első levelében János a tévtanításokkal foglalkozik, minduntalan visszatér az erkölcsi kérdésekhez. Az apostol világosan látja, hogy a teológia meghatározza az erkölcsöt, és a helytelen teológiai nézet rossz cselekedetekhez vezethet. Ezért olyan fontos, hogy amennyire csak lehet, felkészültek legyünk a hitelvi kérdésekben. A törvény és a kegyelem téves értelmezése például oda vezetett, hogy milliók rontják meg Isten szombatját. Mindent meg kell tehát tennünk, hogy Istenről és az Írásról való ismeretünk érett és pontos legyen, fejlődjön.

Arra is gondot kell fordítanunk, hogy az elveinket helyesen ültessük át a gyakorlatba. Elkeserítő azt látni, hogy a szigorú teológiai elvek egyik nagyhangú védelmezője szomszédja házastársával lép tiltott kapcsolatra. Tragikus, amikor teológushallgatók csalnak a vizsgán. Siralmas, amikor a szombatünneplők hazudnak egymásnak, noha tisztában vannak az üdvösségről, a mennyei szentélyről és a halottak állapotáról szóló igazsággal.

Tekintsük át a következő igéket, majd összegezzük, mit tanítanak az erkölcsös magatartásról! 1Jn 1:7;  2:1,  15-16;  3:4,  7,  15,  17-18;  4:7; 5:2-3

János közvetlen és közvetett felszólításokkal hangsúlyozza az erkölcsös magatartás fontosságát. Felszólítja a keresztényeket, hogy ne hazudjanak, ne vétkezzenek, ne gyűlöljék a testvéreiket, ne szeressék a világ kívánságait és kérkedését, és ne cselekedjenek törvénytelenséget. Arra int, hogy inkább legyünk engedelmesek, cselekedjünk helyesen, és ne csak szavakkal szeressük egymást. Noha Pál részletesebben tárgyalja e témát (lásd pl. Ef 4:25-5:21), János az, aki mindezt az Isten parancsolatainak megtartásával és Jézus életének példájával összegzi (1Jn 2:6).

János világosan kimondja, hogy az újjászületés, Isten ismerete és szeretete megváltoztatja életünket. Számára az igazság nemcsak egy elmélet, amit az ember elhisz, hanem ami szerint él. Talán egy rész sem fejezi ki ezt jobban, mint 1Jn 3:7 verse: „Fiacskáim! senki el ne hitessen benneteket: aki az igazságot cselekszi, az igaz, amiként ő is igaz”.

Hogyan éljük a mindennapjainkat, ha Jézust akarjuk követni? Kerültünk-e olyan helyzetbe, amikor kegyelemre és erőre volt szükségünk ahhoz, hogy Krisztushoz hasonlóan járjunk el?

Az ókori görögök óta terjedt el egy nézet, miszerint az igazság viszonylagos, és nincsenek abszolút értékek. Sőt, az emberek egyáltalán nem ismernek olyan, mindenen felül álló, tökéletes mércét, ami vezetné őket és cselekedeteiket. Lényegében magukra vannak hagyva annak eldöntésében, hogy mi igaz és hamis, mi jó és rossz, illetve mi erkölcsös és erkölcstelen. Tulajdonképpen ezt nevezzük relativizmusnak, és noha megjelenési formái eltérőek, alapvető mondani­valója ugyanaz: e nézet szerint mi magunk döntünk a fenti kérdésekben; megpróbáljuk a lehető legjobbat tenni, figyelembe véve kultúránkat, közösségünket, valamint hagyományainkat.

Jn 14:6 versében mit mond Jézus az igazságról?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Nyilvánvaló, hogy Jézus nem fogadja el az igazság viszonylagosságának gondolatát. A lehető legegyértelműbb szavakkal mutat rá az abszolút igazság valóságára, ami benne ölt testet.

Mit tanít János az igazságról? 1Jn 2:4, 21; 3:19; 4:6; 5:20

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

János tudja, hogy vannak feltétlen értékek; sőt, nyilvánvalóvá teszi azt is, hogy az igazság és a hazugság éles ellentétben áll egymással, noha a relativista szemléletek igyekeznek elmosni ezt a határvonalat. Van feltétlen igazság: Isten, Jézus és a Szentlélek az. Aki pedig alaptalan állításokat tesz, aki csak hirdeti a szeretetet, de nem tartja meg a parancsolatokat, és tagadja, hogy Jézus a Krisztus, az hazug. Ezzel szemben az őszinte keresztények ismerik és szeretik az igazságot, és az igazsághoz tartoznak. Az igazsághoz, amit megértünk és gyakorolunk is.

Nem kérdés, hogy a Biblia szerint létezik feltétlen igazság. Vajon mindenben feltétlen? Nem befolyásolják-e képlékeny, személyes, kulturális és változó dolgok? Hogyan tanulhatunk meg különbséget tenni az abszolút és a változatlan, illetve a körülményektől függően változó és a viszonylagos dolgok között?

Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó. „Hű tanúbizonyság” című fejezete (360–366. old.). Napjainkban nagy szükség van János első levelének tanítására, mert mindenféle hamis elképzelések kelnek szárnyra. János felszólítja hallgatóságát, így minket is, hogy ne higgyenek mindenkinek. Ne fogadjanak el fenntartás nélkül új tanokat, hanem vizsgálják meg, hogy a tanítás biblikus-e vagy sem. Szükség van az igazságot és a tévedést megkülönböztető ítélőképességre. János szerint a hiteles kereszténység jelei: 1) hit Jézusban, a testté lett Isten Fiában; 2) Isten parancsolatainak megtartása; 3) szeretet Isten és a többi ember iránt. Az apostol szilárd alapra akar építeni, és szeretné hozzásegíteni olvasóit, hogy üdvbizonyosságuk legyen a Szentírásban kinyilatkoztatott Jézus Krisztusba vetett hit által.

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.        Bármennyire nehéz is ezt megérteni annak, aki hisz a feltétlen erkölcsi értékekben, az erkölcsi relativizmusban van némi logika. Aki nem hisz a Teremtő Isten létezésében, és az embert csupán véletlenszerű erők termékeinek tartja, gondolatban mi másból eredeztetné az erkölcsöt, ha nem az emberből? Viszont mi a helyzet akkor, ha valakinek megváltozik a véleménye erkölcsi kérdésekről? Pusztán gyakorlati szempontból nézve, mi a probléma ezzel a gondolkodásmóddal?

2.        Amikor évekkel ezelőtt megkérdezték Harold McMillan miniszterelnököt, mit tehet a brit kormány annak érdekében, hogy a polgárok erkölcsösebbek legyenek, ezt a választ adta: „Én csak a miniszterelnök vagyok. Forduljanak az érsekhez!” E heti tanulmányunk ho­gyan segíthet a gyülekezeti tagoknak az erkölcsösebb életben? Célja-e egyáltalán az evangéliumnak az, hogy erkölcsös életre tereljen?

3.        Fiorello Enrico La Guardia az amerikai gazdasági válság idején volt bíró. Egyszer egy apát hoztak be a tárgyalóterembe, aki kenyeret lopott. Amikor La Guardia bíró megkérdezte tőle, hogy miért lopott, az ember sírva válaszolta: „Azért, hogy etetni tudjam éhező gyermekeimet.” La Guardia ezt mondta a férfinak: „Ugye tudja, hogy vétkezett?” A bűnbánó férfi alig emelte fel tekintetét, bólintott és így válaszolt: „Igen, uram.” La Guardia ekkor szigorúan kijelentette: „A törvény nem tesz kivételt.” Mire a férfi ismét bólintott. La Guardia bíró pedig benyúlt a zsebébe, kivett egy tízdollárost, és így szólt: „Tessék, itt van a pénzbírság összege. Én magam fizetem ki. Bűnös, de nem kell elszenvednie a büntetést.” Mennyiben segít ez a történet nemcsak az evangéliumot megérteni, hanem azt is, mit jelent Jézushoz hasonlóan élni?

PÁSKULYNÉ KOVÁCS ERZSÉBET:

HITÜNK

Ez a földig hajoló,
ez az égig törő,
ez a mindenhonnan
mindig visszajövő:
a szívünkbe.
Ettől vagyok Ember,
fenséges, szép titok:
születnek fejemben
csodás gondolatok.
A Bibliám fölé hajló
mozdulatom nem a szót keresi,
hanem Téged, nagyon
és oly lankadatlan
űz a vágy megtudni az utat,
merre is van, hol van,
ahol elérek a száradt fügefához,
vagy a tanítványok
szakadt hálójához.
És a Koponyák hegyén
állított kereszthez,
amelyen ott függött
mozdulatlan tested.

- S mint egy tűzhányóból hömpölygő láva,
elönt a feltámadás csodája!

Ez a hitünk!
Ez a töretlen,
ez a bízó, rendíthetetlen!
Szívünkben mindennap megújuló,
kis felhőből esőt zúdító,
a Te Lelkedből táplálkozó,
mindig, mindenre megtanító,
szánkat beszédre formáló,
hogy hirdessük,
amit nem tud még világ:
A megváltást,
az isteni csodát!