SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: János 15:4-10; Apostolok cselekedetei 2:15-17; Zsidók 1:1-2; 2Thesszalonika 2:3-4; 1János 2:18-29; 4:1-6

„Senkiben nincs meg az Atya, aki tagadja a Fiút. Aki vallást tesz a Fiúról, abban az Atya is megvan” (1Jn 2:23).

Az egyháznak kezdettől fogva meg kellett birkóznia a hamis tanításokkal és az eretnekséggel. Pál az efézusi gyülekezet vezetőit „gonosz farkasok”-tól óvja, akik megtámadják a „nyájat”, és a saját soraik közül származó hamis tanítókra is figyelmeztet, akik maguk mellé állítják a gyülekezeti tagokat (ApCsel 20:29-30). Jézus maga is felhívja a figyelmet a hamis krisztusokra és hamis prófétákra (Mt 24:5, 11, 24). Az egyház ma is hasonló problémákkal néz szembe. A jelenések könyve 13. fejezete úgy mutatja be a tengerből feljövő fenevadat, mint aki Jézust utánozza. Ezért nevezték a bibliamagyarázók ezt a fenevadat antikrisztusnak (görögül az anti elöljárószó jelentése: helyébe, helyett, gyanánt). Érdekes, hogy János első levelében is beszél az antikrisztus(ok)ról. Kik ezek az emberek? Mit tanítanak? E heti tanulmányunkban megvizsgáljuk, mivel foglalkozik itt János, és arra törekszünk, hogy levonjuk a napjainkra érvényes tanulságokat.

A TANULMÁNYRÓL RÖVIDEN: Mi jelent az „utolsó óra” (1Jn 2:18)? Milyen veszélyre figyelmezteti olvasóit János? Van-e különbség az antikrisztus és az antikrisztusok között? Mit ért János azon, hogy maradjunk Krisztusban? Hogyan kell a keresztényeknek a lelkeket megpróbálni?

„Gyermekeim, itt az utolsó óra, és amint hallottátok, hogy antikrisztus jön, most meg is jelent; mégpedig sok antikrisztus jelent meg: ebből tudjuk, hogy itt az utolsó óra” (1Jn 2:18, új prot. ford.).

János első levele 2. fejezetének végén kezd részletesebben beszélni arról a csoportról vagy csoportokról, amely/ek gondot okoztak a gyülekezet tagjainak. Tevékenységükben János „az utolsó óra” elérkeztét ismeri fel.

János a Kr. u. I. évszázad végén írt az „utolsó órá”-ról. Hogyan értsük mondandóját mi, akik mintegy 2000 évvel később élünk? Lásd „utolsó napok” ApCsel 2:15-17; Zsid 1:1-2; 1Pt 1:20; 1Jn 2:18!

    _____________________________________________________________

Az „utolsó óra” kifejezést csak Jánosnál találjuk. Az Újszövetség többi írója „az utolsó napok”-at használja a Jézus első eljövetelét követő időszakra.

Jézussal új korszak vette kezdetét. Első és második adventje fontos időpontokat jelöl. A kettő között eltelt időt „az utolsó napok” kifejezéssel illetjük. János írásának szövegösszefüggését tekintve, az „utolsó óra” kifejezésen János valószínűleg ugyanazt érti, mint a többiek az „utolsó napok”-on.

Jézus maga is használja az óra kifejezést Jn 4:23 és 16:2 versében (ez utóbbi a Károli fordításban időként szerepel). Ilyenkor a jövő egy bizonyos, még az advent előtti pontjára utal. János hasonlóképpen alkalmazza az „utolsó óra” kifejezést.

Fontos azonban megjegyezni, hogy János nem határoz meg időpontot, és nem is ír le pontos eseménykronológiát, amelynek az Úr eljövetele előtt be kell következnie. Nem ez volt a célja. Valószínűleg lényegesebbnek tartotta a felkészülés és az óvatosság szükségességét a hamis tanítók jelenléte miatt, akikre már Jézus is figyelmeztetett.

Ha János már akkoriban szükségét érezte annak, hogy az „utolsó óra” veszélyeire figyelmeztessen, akkor mennyivel inkább így van ez ma! Milyen félrevezető tanításokkal találkozhatunk nap mint nap az egyházon belül és kívül? Hogyan védhetjük meg magunkat ezektől az ámításoktól?

Kicsoda az antikrisztus? 1Jn 2:18-19, 22

    _____________________________________________________________

Az antikrisztus kifejezés csak János első és második levelében szerepel. Az antikrisztus Krisztus helyét akarja elfoglalni, és szemben áll vele. Különböző felekezethez tartozó teológusok például A jelenések könyve 13. fejezetének tengerből feljövő fenevadját, illetve a második thesszalonikai levél 2. fejezetében szereplő bűn emberét azonosították az antikrisztussal. A megnevezés helytálló, ugyanis Jel 13:2-4 versei a tengerből feljövő fenevadat úgy mutatják be, mint ami utánozni igyekszik Krisztust, a Bárányt; 2Thessz 2:4 versében pedig az antikrisztus, a bűn embere, az Úr helyére tör. A Biblia sokszor szól erről, még ha nem is alkalmazza ezt a kifejezést. Nyilvánvaló, hogy János előtt is ismeretes, sőt, ő maga is ír róla A jelenések könyvében, bár nem antikrisztusnak nevezi.

1Jn 2:18 versében János egyes és többes számban is használja az antikrisztus kifejezést: eljön az antikrisztus, ill. már sok antikrisztus támadt. Vajon feladja az egy antikrisztus fogalmát, amikor másokat is annak nevez? Nem valószínű. 1Jn 4:3 verse segít ennek megértésében, amikor az antikrisztus lelkéről szól: az antikrisztus lelke mutatkozik meg azokban az emberekben, de a valódi antikrisztus eljövetele még váratott magára.

Miért nevezi János antikrisztusnak azokat, akik helytelenül értelmezik Krisztus természetét? 1Jn 4:3; 2Jn 7

    _____________________________________________________________

János talán nem nevezte antikrisztusnak azokat a gyülekezeti tagokat, akik nem tudták könnyen elfogadni Jézus természetének helyes értelmezését, vagy akik hamis tanítóktól megtévesztve ingadoztak. Dönteniük kellett, hogy a keresztény tanítást vagy az antikrisztusok nézeteit fogadják el Jézusról, mint Messiásról és/vagy Krisztus természetéről.

Voltak azonban, akik elhagyták az egyházat, és hamis tanokat hirdettek (1Jn 4:5). Őket mondta antikrisztusoknak.

Valójában bármi lehet „antikrisztus”, ami elfoglalja Isten helyét az életünkben. Milyen antikrisztusokkal szembesülünk napjainkban? Hogyan ismerhetjük fel őket, és hogyan semlegesíthetjük felettünk való hatalmukat?

1Jn 4:1-6 verseiben János ismét az 1Jn 2:18-27 szakaszban tárgyalt témához tér vissza, tudniillik a gyülekezet körében terjesztett téves tanításokhoz. Érdekes, hogy milyen hamar teret nyert az ellenség tevékenysége az egyházban, hamis tanításaival megosztva a hívőket. Vajon nem küzd közösségünk még ma is hamis tanításokkal, amelyek megosztanak?

Mi a jelentősége 1Jn 2:19 versének a ma élő adventisták számára?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

A részleteket ugyan nem ismerjük, de úgy tűnik, Jánosnak meg kellett küzdenie az egykori tagok Jézusról vallott különböző eretnek nézeteivel. Némelyek talán azt vallották, hogy Jézus csak látszólag volt ember, valójában azonban nem. Mások azt hangsúlyozták, hogy Krisztus a keresztségekor vette fel emberi természetét, majd a keresztre feszítéskor letette. Megint mások nem fogadták el, hogy Jézus a Messiás.

E hamis tanítók azt állíthatták: Isten ihletésére szólnak, így nem csoda, hogy az apostol 1Jn 4:1 versében külön felhívta a figyelmet a hamis prófétákra. Téves nézeteik azonban csak azt bizonyították, hogy az antikrisztus lelkének hatása alatt voltak.

Vessük össze 1Jn 2:18-19 és 1Jn 4:1-6 verseit! Minek a bizonyosságát és reményét nyújtja János az olvasóknak, miközben az antikrisztusoktól és hamis tanaiktól óv? Milyen reményt ébresztenek bennünk ezek az igeszakaszok?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Figyeljük meg a párhuzamokat 1Jn 2:21 és 1Jn 4:6 versei között! Mindkét esetben Isten és az igazság ismerete jelenti a legnagyobb védelmet a tévedésekkel szemben. János hangsúlyozza a tanítás helyes megértésének fontosságát, kiváltképpen Jézussal kapcsolatban. Itt világos bibliai bizonyítékot találunk arra nézve, hogy milyen fontos a helyes tanítás.

1Jn 2:20 versében a „kenet” szót sokan úgy értelmezték, hogy az a Szentlélekre vonatkozik. Az alábbi igehelyek mennyiben segítenek alátámasztani ezt a következtetést? 1Sám 16:13; Jn 14:17; 15:26; 16:7; 1Jn 2:20-21, 27

Az igaz hívők részesülnek a kenetben, ami bennük marad, tanítja őket, és amiben nincs hamisság. A kenetről és rendeltetéseiről olvasottak arra emlékeztethetik az olvasókat, amit Jézus a Szentlélekrõl mond búcsúbeszédében (János 13-16. fejezetei). Ugyanakkor már Ézs 61:1 verse is kapcsolatba hozza a Szentlelket a felkenetéssel. Ezért nagyon valószínű, hogy a kenet a Szentlélekkel azonosítható.

Szót kell ejtenünk azonban egy másik dimenzióról is. Egy bizonyos értelemben 1Jn 2:24 verse párhuzamos a 27. verssel:
„Amit azért ti kezdettől hallottatok, az maradjon meg bennetek” (1Jn 2:24);
„És az a kenet, amelyet ti kaptatok tőle, bennetek marad” (1Jn 2:27).

Az igaz hívők kezdettől fogva Jézus evangéliumát hallották. Továbbá azt is olvassuk, hogy a keresztényben „Isten igéje megmarad” (1Jn 2:14), mint ahogy az igazság is (2Jn 2). Míg 2Kor 1:21-22 versében a megkenetés, addig Ef 1:13 versében az igazság hallása és annak hitben való elfogadása vezet a Szentlélek általi elpecsételéshez. A kenet tehát utalhat a Szentírásra is.

Az antikrisztus üzeneteinek ellenszere a Szentlélek által közvetített isteni Ige. Ez az a tárgyilagos mérce, amely alapján értékelhetők a tanok. Az igaz hívő a Szentírásban megnyilatkozó Szentlélekre hagyatkozik, és a Bibliát tekinti az igazi mércének. Abban a pillanatban, mihelyst a hívő kételkedni kezd a Biblia tekintélyében, megbízhatóságában és ihletettségében, kiszolgáltatja magát mindenféle ámításnak és tévedésnek. Tele a világ olyanokkal, akik egykor „rendíthetetlen” keresztények voltak, de elhagyták a hitet, mert megkérdőjelezték a Biblia érvényességét és ihletettségét – akár azért, mert valamit nem értettek, akár azért, mert olyan dolgot találtak benne, ami nem nyerte el a tetszésüket. Egészen más elismerni, hogy vannak a Bibliában számunkra érthetetlen, vagy akár megkérdőjelezhető részek, mint ezek miatt kétségbe vonni a Szentírás tekintélyét.

Hogyan viszonyulunk az Igében azokhoz a dolgokhoz, amelyeket nem értünk, vagy amelyek éppenséggel nem tetszenek? Úgy találjuk, hogy ezek miatt idővel egyre jobban kételkedünk az Igében? Ha igen, hogyan térhetünk le a kétely útjáról?

Mi a közös a következő versekben? Miért olyan fontos ez az üzenet számunkra? Jn 5:38; 6:56; 8:31; 15:4-10; 1Jn 2:14; 28; 2Jn 9

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

A marad (görögül menó) kifejezést az alábbi igékkel is vissza szokták adni: lakik, tartózkodik, időzik. Fontos fogalom ez János evangéliumában és a leveleiben is. Huszonötször fordul elő az első, és kétszer a második levélben.

Létfontosságú az Istennel való kapcsolatunk. Elengedhetetlen a Fiúban, az Atyában és a Szentlélekben maradnunk. Továbbá fontos az is, hogy megmaradjunk a helyes tanítás és az Ige mellett, mivel ez határozza meg Istenhez való viszonyunkat. Szemlátomást ez János leveleinek alapgondolata, hiszen tart a hamis tanítóknak a hívőkre gyakorolt hatásától.

Többek között az örök élet ígérete szól azoknak, akik az Úrban maradnak. Miért olyan fontos az örök élet ígérete? Mit nyújtana a hitünk, ha nem lenne ez az ígéret? Akkor ugyan miért akarnánk keresztények lenni? 1Kor 15:1-19

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Kétségtelen, hogy János számára a keresztény hit egyik alappillére az Úrban való megmaradás. Ehhez a világosságban való járásra és Jézussal való közeli kapcsolatra van szükség. Ez azt jelenti, hogy naponta alávetjük akaratunkat az Ige és az életünkben munkálkodó Szentlélek akaratának. Mihelyst nem engedelmeskedünk az Úrnak, mihelyst azt hisszük, hogy Istentől függetlenül is boldogulunk, és kezdünk elítélő megjegyzéseket tenni a Bibliának azokra a szakaszaira, amelyeket nem szeretünk, olyan irányba indulunk el – ha nem állunk meg –, amely megszakítja a Jézussal való üdvözítő kapcsolatunkat.

Hogyan maradhatunk Krisztusban? Mit tettünk az elmúlt huszonnégy órában azért, hogy benne maradhassunk? Mi mindent tehetünk azért, hogy Krisztusban maradjunk? Beszéljük meg ezeket a gondolatainkat szombatiskolai csoportunkban!

Olvassuk el 2Péter 2. fejezetét!

Felmerülhet a kérdés, hogy miért fontos 1Jn 2:29 verse a hamis tanítókról szóló fejtegetésben. Nyilvánvaló, hogy a Jézusról szóló tévtanítással együtt járt egyfajta helytelen életmód is. Ez ma is így van. A kereszténység egyik tételé­nek a megkérdőjelezése egy másik tanítás támadásához vezet. Előbb vagy utóbb már nemcsak elméleti kérdésekről lesz szó, hanem gyakorlati megnyilvánulásokról is. Az emberek már nem élnek igaz életet. Kezdetét veszi egy ördögi kör, amely lefelé vezet. Csúszásunkat csak úgy állíthatjuk meg, ha visszatérünk az Úrhoz, tanításához és példaadó életéhez.

„Isten nem a Biblia helyettesítésére adta – és nem is adhatja – Lelkét: hiszen a Szentírás világosan kijelenti, hogy Isten Igéje minden tanítás és ismeret próbája. János apostol így mondja: ’Ne higgyetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha Istentől vannak-é; mert sok hamis próféta jött ki a világba’ (1Jn 4:17)” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2000, Advent Ki­adó. 11. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.        Nekünk, adventistáknak – mint akik már hosszú ideje várják Jézus visszajövetelét – mit jelent az „utolsó órá”-ban élni? Ha „az utolsó óra” kis híján kétezer évig tartott, mit jelent ez ránk és mostani életünkre nézve?

2.        A csütörtöki listánkba milyen gyakorlati dolgokat írtunk fel arra nézve, hogyan maradhatunk Krisztusban? Mit tanulhatunk egymástól?

3.        Mi az, amivel gyakorlatilag antikrisztusi lelkületet tanúsít az ember mások irányában?

4.        Soroljunk fel néhány nehéz kérdést/témát a Bibliából, amelyekkel időnként küzdenek a gyülekezeti tagok? Hogyan tanulhatunk meg igazán bízni a Bibliában? Mivel segíthetünk azoknak, akik kételkedni kezdenek a Bibliában a számukra érthetetlen, illetve nekik nem tetsző dolgok miatt?

5.        Hogyan viszonyuljon egyházunk korábbi tagjainkhoz, akik nyíltan támadnak bennünket? Milyen magatartást tanúsítsunk irántuk?

AHHOZ, HOGY ISTENT MEGISMERJÜK,

TANULMÁNYOZNUNK KELL ŐT

Bárcsak valóban elkezdenénk tanulmányozni Istent! Ez lenne örömünk egészen az örökkévalóságig. Ez a legboldogítóbb és leghasznosabb tanulmány, amellyel foglalkozhatunk. Miért nem ismerhetjük meg Istent anélkül, hogy tanulmányoznánk Őt? Mert így tehetünk szert mindenfajta tudásra. Ha nem foglalkozunk valamivel, azt is elfelejtjük, amit tudunk. Ha elsajátítjuk, de nem használjuk a tudást, szintén elfelejtjük. Sokak élete boldogtalan, mert keveset tudnak Istenről. Akik jól ismerik Őt, arra vágynak, hogy még többet tudjanak meg róla. – David C. Cook

A kereszténység az embert műveltté, kultúrálttá és erkölcsössé teszi, de ezek a jellemvonások nem teszik kereszténnyé az embert.

– Ismeretlen szerzõ