SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: János 3:19; 8:12; Róma 3:10-20; 1Timótheus 1:15; 1János 1:5-2:2

„Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól” (1Jn 1:9).

1982-ben egy furcsa, modern műalkotást, egy székhez rögzített, sörétes puskát állítottak ki. Csak úgy lehetett megtekinteni, ha a látogató egy székbe ült és farkasszemet nézett a puskacsővel. A gond ott kezdődött, hogy a puska élesre volt töltve, és egy időszerkezet segítségével – amely hozzá volt rögzítve – akármikor elsülhetett az elkövetkező száz éven belül. Ennek ellenére az emberek sorba álltak, hogy leülhessenek a székbe és belemeredjenek a puska csövébe, holott tudták, az bármikor működésbe léphet. Mi ez, ha nem a sors kísértése! Sajnos, az emberek ugyanezt teszik a bűnnel – azt hiszik, játszhatnak vele úgy, hogy azt sértetlenül megússzák. Azonban, a fenti puskával ellentétben a bűn – hacsak nincs lerendezve – valóban vesztüket okozza. E heti tanulmányunkban János rámutat a bűn problémájára és annak megoldására, Jézus Krisztusra.

A TANULMÁNYRÓL RÖVIDEN: Mit ért azon a Biblia, amikor Istent „világosságnak” nevezi? Milyen tévedésekre akart rámutatni János az első versekben a bűn valóságát illetően? Milyen ígéreteket tár elénk az életünkben lévő bűn gyógyszerére vonatkozóan? Miért van szükségünk ezekre az ígéretekre?

Olvassuk el 1Jn 1:5 versét! Mit ért János az alatt, hogy „az Isten világosság”? Végtére is a világosság csak egy fizikai jelenség, egyfajta energia, amely fotonokból áll. Mit akar János kihangsúlyozni? Zsolt 27:1; 36:10; Mt 4:16; Jn 3:19; 8:12; 12:46; 1Tim 6:16

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

A világosság fogalmával a Biblia egyaránt utal Jézusra és az Atyára. A világosság Isten dicsősége, amely Őrá vonatkozik, mint a megváltás egyedüli forrására. Ezenkívül az igazság és a kinyilatkoztatás fogalmát is hangsúlyozza ez a kép. Közvetlen szövegösszefüggésünkben pedig Isten igazságának, szentségének és tökéletességének erkölcsi minőségét nyomatékosítja (lásd még 1Jn 2:9).

Miért nem elégszik meg János azzal a leírással, hogy „az Isten világosság”? Miért teszi hozzá, hogy „nincsen őbenne semmi sötétség”?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Ezzel a kiegészítéssel az apostol határozottan kimondja Isten tökéletességét, illetve a bűntől való elhatárolódását. János Istenét nem lehet összehasonlítani a görög és a római istenségekkel, amelyekben, hitük szerint keveredik az erény a gyarlósággal. Isten szentség, elegyítetlen jóság, tiszta igazság. Bizonyos értelemben olyan ellentéte a bűnnek, mint a világosság a sötétségnek.

Ugyanakkor a sötétséggel János egy új elemet vezet be, amely megalapozza a következőket. Mivel az emberek elbuktak, bűnbe estek, természetüknél fogva inkább a sötétség birodalmához tartoznak, mintsem a világosságéhoz. Ha az Isten világosság, mi pedig sötétségben vagyunk, a köztünk lévő ellentét nem is lehetne nagyobb, különösen a szentség és az igazság tekintetében.

Gondoljunk a sötétségre! Milyen érzelmeket, képeket és gondolatokat ébreszt bennünk ez a gondolat? Írjuk le, mi jut eszünkbe a sötétséggel kapcsolatban! Miért olyan találó kép ez a bűnre és a szentségtelenségre? Beszélgessünk erről a csoportban!

János első levelének 1:6-10 szakasza egységet alkot. Isten jelleméről tett elsődleges kijelentései után az apostol rátér a hívők között terjedő hiedelmekre, majd a következőkben ezeket bírálja. Mind az öt vers szinte ugyanúgy kezdődik: a „ha azt mondjuk” kifejezéssel; mégis határozott különbséget észlelhetünk közöttük.

Mit állít János a 6, 8. és 10. versben? Milyen hamis állításokról van szó, és mi a közös bennük?

Az első állítás az Istennel való közösséget tárgyalja. Az emberek azt mondják: közösségük van Istennel, holott sötétségben járnak, ami azt jelenti, hogy valójában nem is ismerik Istent.

Ezzel szemben (7. vers) a világosságban való járás igazi közösséget szül. Akik a világosságban járnak, megtisztulnak bűneiktől. Így a sötétben való járás a bűnös életet jelenti. János szerint, aki bűnben él, de azt állítja, hogy közössége van Istennel, az hazudik.

A következő két állítás – a 8. és a 10. versben – szintén kapcsolatban van a bűnnel. Noha János a bűn ellen beszél, tisztában van az életünkben való jelenlétével. A 8. versben azzal a hiedelemmel foglalkozik, amely szerint az emberek bűntelenek – márpedig e tanítás ellenkezik a legalapvetőbb keresztény tannal.

Miért olyan fontos János kijelentése a 10. versben? Mi minden lesz a „nem vétkeztünk” elképzelés következménye?

Figyeljük meg a haladás irányát ezekben a versekben. A 6. versben az emberek hazudnak, a 8. versben önmagukat csalják meg, a 10. versben pedig Istent teszik hazuggá. Nyilvánvaló, hogy János tisztán látja a bűn problémájának valóságát és komolyságát.

Mennyire nézünk szembe őszintén önmagunkkal az életünkben jelen lévő bűnt illetően? Hajlamosak vagyunk-e semmibe venni, igazolni, vagy önmagunkat marcangoljuk miatta? Mi lenne a helyes magatartás a bűnnel való küzdelemben, és mit tehetünk annak érdekében, hogy ezt meg is tudjuk valósítani?

Nyilvánvaló, hogy e versekben János a bűn problémájával foglalkozik. Hogyan határozza meg a bűnt? 1Jn 3:4 versében a törvénytelenséggel azonosítja, 1Jn 5:17 versében pedig a gonoszsággal, vagyis az igazságtalansággal. A bűn a Szentírásban elénk tárt isteni akarattól való elhajlás, amely ellentétben áll az igazsággal. A bűnt elkövető embert elidegeníti Istentől, és ez az elidegenedés lelki halálhoz vezet. Egyes számban a bűn a bűnös Istentől való elszakadását jelölheti, míg többes számban (bűnök) a bűnös tettekre utal. Akárhogy is nézzük, egy bizonyos: a bűn valós probléma, és ha nem kezeljük, elpusztít bennün­ket.

1Jn 1:7 és a 9. vers ígéreteket tartalmaz a bűn problémájának megoldására. Melyek ezek az ígéretek, és hogyan tehetjük őket valósággá az életünkben? Hogyan lehet saját tapasztalatunk az, amit itt Isten nekünk ígér?

A bűnök bocsánata Krisztus kereszthalála által vált lehetségessé, azáltal, hogy áldozatként vérét ontotta. Mivel mi áthágtuk a törvényt, halált érdemelnénk; ám Jézus meghalt helyettünk és megszabadított a törvényszegésért járó örök kárhozattól. Sőt, vére megtisztít minden bűntől.

Részünkről viszont elengedhetetlen a bűnök megvallása. Az 1Jn 1:9 versében olvasható „megvalljuk” kifejezés azt is jelentheti, hogy beismerjük, elismerjük. A szöveg ugyan nem mondja ki, hogy ki előtt kell a bűneinket elismernünk, de utal Istenre. Azt olvassuk: ha megvalljuk a bűneinket, akkor Ő igaz és hű, hogy megbocsássa azokat. Nincs kizárva, hogy bűneink elismerése nyilvános bűnvallást is jelent azok előtt, akiket vétkeinkkel megbántottunk; mindazonáltal a bűnök megbocsátása egyedül Istentől van.

1Jn 1:9 verse a parancs erejével hat. Tegyük le bűneinket Isten elé, Ő pedig megbocsátja azokat és megtisztít. Mivel a bűntől vétkes lesz az ember, szükségünk van a megbocsátásra; a bűn tisztátalanná tesz, ezért szükségünk van a megtisztulásra. Jézus által Isten mindkettőt lehetővé teszi számunkra.

Életünk mely területein kell változtatnunk ahhoz, hogy megvalósulhassanak e nagyszerű ígéretek? Mi tart vissza attól, hogy Isten segítségét kérve teljesen elforduljunk a bűntől?

1Jn 2:1 versében János felszólít, hogy ne vétkezzünk. Hogyan értsük ezt az intést?

A világosságban való járás szövegösszefüggésében hangzik el a felszólítás, hogy ne vétkezzünk. Ezt azzal a kijelentéssel vezette be János, hogy Isten a világosság. Ha közösségben akarunk élni Istennel és többi gyermekével, akkor a világosságban kell járnunk; világosságban járni pedig azt jelenti, hogy felhagyunk a bűnnel (1Jn 2:1).

János bizalmasan szólítja meg a hívőket („fiacskáim”– Károli, „gyermekeim” – új prot. ford.), és közli levélírásának célját: teljesen fel kell hagyni a bűnnel.Ezzel nem azt akarja sugallni, mintha lehetséges volna bűntelenül élni, hanem arra kér, hogy keresztényként tartózkodjunk a bűn minden formájától.

Miért ellensúlyozza János a vétkezés kerülésére vonatkozó intését az „és ha valaki vétkezik” kifejezéssel (lásd még 1Kir 8:46; Róm 3:10-20; 1Tim 1:15)?

Félreérthető lehet, ahogy János e kérdésben nyilatkozik. Egyesek azt gondolhatják, a bűnnek nincs jelentősége: „Ne mondd, hogy nincs bűnöd; mert így vagy úgy, mindenképpen vétkezel. Éld az életed, és ne foglalkozz a bűnnel!”

János tehát egyensúlyba helyezi a bűnről való korábbi kijelentését 1Jn 2:1 versével. Krisztus tanítványának az a célja, hogy ne vétkezzen. A keresztényeknek ugyan el kell ismerniük: bűnösök, mégis törekedjenek arra, hogy bűn nélkül éljenek!

Ugyanakkor János nem akarja, hogy azt gondoljuk, teljesen bűntelenek lehetünk. Ezért miközben arra int, hogy ne vétkezzünk, azt is mondja: „És ha valaki vétkezik, van Szószólónk...” Ezzel világosan elismeri a bűn jelenlétét a keresztények életében. Még a megszentelt és őszinte keresztények is vétkezhetnek. Sajnos, a bűn mindenkor valós lehetőség a gyülekezeti tagok életében. Ezért van szükségünk segítségre. Valakire, aki segít ellenállni a kísértésnek, és aki közbenjár értünk, ha mégis bűnbe estünk. Ő Jézus.

Hogyan tanulhatunk meg együtt élni azzal a kettősséggel, miszerint egyfelől bűnösök vagyunk, másfelől pedig azt olvassuk a Bibliában, hogy ne vétkezzünk?

1Jn 2:1-2 versei nagyszerű kijelentéseket tartalmaznak, amelyek vigaszt nyújtanak, reménnyel és bátorsággal töltik el a bűnbánó bűnöst. A bűn és a bűntudat, valamint a bűnök gyakran rettenetes következményei ellenére is van megoldás. János már említette a bűnbocsánatot és a bűntől való megtisztulást. Most ismét visszatér ide, mondván, hogy mindez Jézus által vált lehetővé. Hogyan? Először is, Ő a Szószólónk („pártfogónk” az új prot. ford. szerint), aki közbenjár értünk. A Szószólót János a Messiással azonosítja („Krisztus”), akiről kijelenti, hogy igaz. Korábban, 1Jn 1:9 versében az Atyának tulajdonította az igazságot; most, 1Jn 2:1 versében viszont a Fiúnak, aki éppen az igaz jelleméből adódóan járhat közben értünk. Másodszor, bűnbocsánatot nyertünk Krisztus áldozati halála által, amely megbékélést, vagyis engesztelést eredményezett. Ez azt jelenti, hogy Ő kifizette bűneink büntetését, törlesztette adósságunkat, amelyet önerőből soha nem tudtunk volna kifizetni. János ezért Jézust Áldozatként és Közbenjáróként egyaránt említi. Az Újszövetség szemtanújának olvasatában ez annyit jelent, hogy Jézus bűntelen életet élt köztünk, meghalt a kereszten, feltámadt a halottak közül, és felemelkedett a mennybe, ahol közbenjár értünk. Az 1Jn 2-ben Szószólóként fordított parakletoskifejezést többféleképpen is lehet érteni; például: vigasztaló, ügyvéd, pártfogó, szószóló, közbenjáró (lásd Jn 14:16, 26; 15:26; 16:7; 1Jn 2:1). De mindenképpen olyan személyről van szó, akit valaki mellé rendeltek, aki valaki más helyett áll ki, aki segít egy baráton. János evangéliumában a Szentlélek a Segítő, János első levelében Jézus a Segítő és a Közbenjáró (1Jn 2:1). Amikor Jézusról, mint Szószólónkról beszélünk, és vigaszt merítünk abból, hogy megbocsátja bűneinket, óvakodjunk, nehogy azt a benyomást keltsük az Atyáról, miszerint kicsinyes és kíméletlen, akit csak egy közbenjáró vehet rá a megbocsátásra. Az ilyen istenképnek semmi alapja sincs. Az Atya küldte el Jézust értünk (Jn 3:16). Néhány verssel korábban még róla olvastuk, hogy „hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson” (1Jn 1:9). Jézusnak nem kell az Atyát megbékéltetnie. Ellenkezőleg, éppen az Atya az, aki Jézus által kinyilatkoztatta a megváltás vágyát.

Az eddig olvasottak alapján hogyan értjük az 1Jn 2:1-2 verseiben megfogalmazott ígéreteket? Mit jelentenek a hétköznapi keresztényi életünk vonatkozásában? Hogyan tehetnénk még valóságosabbá ezeket az ígéreteket a magunk számára? Milyen változásokat kell hozniuk a gyakorlatban?

Ellen G. White: Jézushoz vezető út. Budapest, 1992, Advent Kiadó. „Bűnvallomás” című fejezete, 31–35. old.

„’Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.’ Isten kegyelme elnyerésének feltételei igen egyszerűek és méltányosak. Az Úr nem kíván tőlünk nehéz dolgot, hogy elnyerjük a bűnbocsánatot. Nincsen szükségünk hosszú, fáradságos búcsújárásokra, fájdalmas önsanyargatásra, hogy Isten kegyelmébe fogadjon bennünket, vagy hogy vétkeinkért vezekeljünk. ’Aki... az ő vétkét... megvallja és elhagyja, irgalmasságot nyer’ (Péld 28:13).

Isten trónja előtt Krisztus könyörög gyülekezetéért; könyörög mindazokért, kiket vérével megváltott. Bűneinkért hozott áldozatának erejét nem csökkenthetik sem az évszázadok, sem a korszakok. Sem élet, sem halál, sem magasság, vagy mélység nem választhat el bennünket Isten szeretetétől, mely Jézus Krisztusban van. Nem azért, mert mi tartjuk Őt erősen, hanem mert Ő tart bennünket. Ha üdvösségünk saját erőfeszítéseinktől függne, sohasem üdvözülhetnénk. Azonban Tőle függ, Aki minden ígéretét betartja” (Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 1978, H. N. Adventista Egyház. 379. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.        Olvassuk fel a csoportban, hogy milyen gondolatokat, érzéseket és képeket kelt bennünk a „sötétség” fogalma! Hogyan világít rá jobban nemcsak arra, mit jelent igazságtalannak lenni és bűnben élni, hanem arra is, hogy mit jelent Isten világosságában járni?

2.        Hogyan segíthetünk annak, akit annyira nyomaszt bűne és a bűntudat terhe, hogy kész lenne teljesen elfordulni Istentől? Milyen ígéretekre hívhatjuk fel a figyelmét, mivel bátoríthatjuk? Milyen példákat hozhatunk a Bibliából arra, hogy Isten megbocsátott igen ször­nyű bűnöket is?

3.        Van, aki azt hiszi, teljesen meg kell szabadulnia minden bűntől ahhoz, hogy üdvözülhessen. Hogyan kezeljük ezt a tévhitet úgy, hogy közben ne keltsük azt a benyomást, miszerint a bűnt félvállról lehet venni?

EGY ANYA HITE

Néha megesik, hogy valaki nem hisz önmagában, de egy hozzá közel álló személy hite átsegíti a nehézségeken.

Ki hitte volna, hogy a Higgins Általános Iskola legrosszabb diákjából világhírű agysebész lesz? Hogy egy szegény gyerek a gettóból megtanul olyan műtéteket elvégezni, amelyekre a legképzettebb sebészek sem vállalkoznak? Hogy a gyermek, aki egyest kapott a matekdolgozataira, kisgyermekeket ment majd meg a halál torkából?

Az édesanyja hitte. Sokszor mondta nekem: „Ha az Úrtól kérsz valamit és hiszed, hogy megteszi, be fog következni.” Életem a bizonyíték, hogy ez így igaz. – Dr. Ben Carson