SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 2Sámuel 7:1-7; 1Királyok 22:10-18; Jeremiás 43:2-4; Dániel 8:27

„Az élő Úrra esküszöm, hogy csak azt fogom mondani, amit az én Istenem mond” (2Krón 18:13, új prot. ford.).

Ha olvastunk mostanában a Bibliát ért bírálatot, egy dolgot bizonyára észrevettünk: hasonló támadást intéznek Ellen White művei ellen is. Az egyik ilyen vád, ami Ellen White-ot éri, hogy munkái nem megbízhatóak, vagy nem eredetiek, mivel más forrásokat is felhasznált. Írásaiban Ellen White kifejtette, hogy átvett mások műveiből, és elmondta, mi volt a célja ezzel. Sőt, javasolta is, hogy az emberek olvassanak el bizonyos könyveket, amelyeket felhasznált írásaihoz. Egyáltalán nem állt szándékában titkolni, hogy más forrásokból is merített!

Ezen a héten azt kutatjuk egy kicsit mélyebben, hogyan is működik az ihletés, úgy a Biblia íróinál, mint Ellen White-nál.

A TANULMÁNYRÓL RÖVIDEN: Mit tudunk a bibliai próféták hitelességéről? A Szentírást és Ellen White írásait ugyanaz a Lélek ihlette, tehát hogy viszonyulnak ezek az írások egymáshoz? Mi a veszélye annak, ha a prófétákat tévedhetetlennek tartjuk? Adhatnak-e rossz tanácsot a próféták?

Kr. e. 853-ban Akháb, Izráel királya kérte Josafátot, Júda királyát, hogy menjen harcba vele Arám népe ellen, és Josafát beleegyezett. Csak azt kérte, hogy mielőtt a csatába indulnának, kérjenek tanácsot az Úrtól. Amikor Josafát nem volt hajlandó elfogadni Akháb 400 prófétájának szavát, hívatták Mikeást, az Úr prófétáját.

Olvassuk el 1Kir 22:10-18 verseit! Hogyan próbálta befolyásolni Mikeást Akháb embere, és mit tett a próféta a körülmények ellenére is?

Mikeás üzenete nem tetszett a királynak, ezért börtönbe vettette a prófétát (1Kir 22:27). Akháb király a próféta figyelmeztetése ellenére elment a csatába, és meg is halt; Josafát király pedig, aki egy gyenge pillanatában támogatást ígért Akhábnak, csaknem szintén odaveszett.

A prófétáknak is lehetnek gyenge pillanataik, mint minden embernek, de Mikeás szilárdan eltökélte, hogy az igazságot szólja, bármennyire nem is tetszik majd az uralkodóknak. A történelem során Isten prófétái sok nehézséget álltak ki azért, mert nem voltak hajlandók megváltoztatni bizonyságtételüket, kortársaik kedvét keresve.

Ellen White életében is sokszor megtörtént, hogy bírálói megkérdőjelezték hitelességét, és halála után is ez a helyzet. Megtévesztéssel, hazugsággal vádolták. E vádak egyik fő kiváltó oka az volt, hogy a bírálók téves egyéni elképzeléseket vallottak a próféták mûködését illetően. Például volt, aki állította: „a prófétáknak már szolgálatuk kezdeti idejétől fogva ’mindent tudniuk kell’; jövendöléseik legyenek változhatatlanok; írásaikban ne legyen semmiféle tévedés, ellentmondás, hiba; soha ne hivatkozzanak nem ihletett forrásokra! Az ő véleményük szerint írásaikban a próféták sosem adnak csupán saját véleményüknek hangot” (Herbert E. Douglass: Messenger of the Lord. Nampa, Idaho, 1998, Pacific Press Publishing Association. 468. old.). Ahogy láttuk a bibliai prófétákkal kapcsolatos tanulmányunkban, e téves feltételezések a szó szerinti ihletés elméletének talaján állnak, de a hetednapi adventisták nem ezt a nézetet vallják. Ha a Bibliával kapcsolatban nem így vélekedünk, akkor vajon miért kellene Ellen White-tal kapcsolatban ezt gondolnunk?

Előfordult már, hogy nem tetsző üzenetet kellett átadnunk? Nagy nyomás nehezedett ránk? Hogyan próbáltunk kibúvót találni, hogy ne kelljen elmondani az üzenetet? Mit tanultunk az adott tapasztalatból?

Kr. e. 586-ban, Babilon eleste után néhány hónappal kivégezték Gedáliást, a Nabukodonozor által kinevezett kormányzót. Az életben maradottak, beleértve a vezetőket is, féltek a babiloniak megtorlásától, és úgy döntöttek, Egyiptomban keresnek menedéket. Biztosak akartak azonban lenni abban, hogy Isten velük van, így hát kérték Jeremiást, kérdezze meg az Urat tervük felől.

Mi volt Jeremiás üzenete, és hogyan fogadták az emberek? Mivel vádolták a prófétát? Szerintük kitől származott, amit Jeremiás az Úr szavának mondott? Jer 43:2-4

Voltak, akiknek nem tetszettek Isten világos utasításai, ezért állították, hogy Jeremiás üzenete nem is az Úrtól, hanem Báruktól, az írnoktól származik.

Érdekes módon, évezredekkel később Jeremiáshoz hasonlóan Ellen White-ot is olyan vádakkal illették, hogy szerkesztők írták könyveit, vagy írásait engedély nélkül ollózta össze más forrásokból. Ő azonban egyik könyve előszavában kifejtette, hogyan szokott idézni más szerzőktől: „Egy-egy történetíró szavait idéztem olyan esetekben, amikor az idézet röviden és érthetően megvilágítja a témát, vagy jól összegzi a részleteket… Azok tapasztalatainak és nézeteinek az ismertetéséhez, akik korunkban viszik előre a reformáció munkáját, ugyancsak igénybe veszem nyomtatásban megjelent műveiket” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház. 14. old.).

Vajon ez tisztázza a források jogellenes használatának vádja alól? 1981-ben a Generál Konferencia felkért egy szerzői jogokkal foglalkozó, nem adventista ügyvédet, hogy tanulmányozza az ügyet. Az ügyvéd több mint háromszáz órai kutatómunka után erre a következtetésre jutott: „Ellen White nem vádolható plágiummal, munkái nem sértenek szerzői jogot” (Adventist Review, 1981. szeptember 17.). Indoklásában az szerepelt, hogy az Ellen White által felhasznált könyvek nem álltak szerzői jog védelme alatt; továbbá, még ha a szerzői jog védelme alatt álltak is volna, akkor sem lehetne Ellen White-ot jogsértéssel vádolni amiatt, ahogy írásaiban felhasznált bizonyos kifejezéseket, mondatokat.

Mi lehet a magyarázata, hogy Isten hitvalló népének mindig van néhány tagja, aki ellenségesen viszonyul a próféták üzeneteihez? Vizsgáljuk meg saját szívünket! Vajon nem találjuk meg önmagunkban – legalább részben – a választ?

Mit mondtak általában a próféták, kitől kapták üzenetüket? Jer 1:4; Ez 7:1; Hós 1:1. Miért olyan fontos ez mondanivalójuk szempontjából?

    _____________________________________________________________

A próféták újra és újra rámutattak, hogy üzenetük Istentől származik. Feladatuk bizonyos szempontból olyan, mint a földi vezetők nagyköveteié, akik uralkodójukat képviselik. E minőségben szigorúan ragaszkodniuk kell a kapott utasításokhoz. Ez a kifejezés: „És lőn az Úr beszéde hozzám…” arra utal, hogy a) a próféták üzenete isteni tekintéllyel bír; b) közvetlenül az Úrtól kapják; c) az üzenet a fejükben van, készen arra, hogy továbbadják.

Az „Így szól az Úr” kifejezés több mint négyszázszor szerepel az Újszövetségben – ez kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a Szentírásban Isten közvetlenül szól az olvasóhoz. A próféta kötelessége volt, hogy a nép elé vigye üzeneteit, és a hallgatók helyzetére alkalmazza.

Ellen White erősen kihangsúlyozta a Szentírás ihletett voltát: „Én Isten ihletett szavának tekintem a Szentírást” (Szemelvények Ellen G. White írásaiból. Budapest, 1999, Advent Kiadó. 16. old.). Ugyanakkor Istentől ihletettnek tekintette saját írásait is: „E levelekben, amelyeket írok, a bizonyságtételekben, amelyeket közlök, azt tárom elétek, amit az Úr megmutatott nekem… Ez igaz a folyóiratainkban megjelenő cikkekre és sok könyvemre nézve is” (i. m. 27–28. old.).

Ellen White saját írásait kisebb világosságnak nevezte, amely a nagyobb világossághoz, a Bibliához vezeti az embereket (lásd Colporteur Ministry, 125. old.). Mindkettő világosság, de a feladatuk különböző: 1) A Biblia Isten üzenetét jelenti minden kor minden nemzedékének. Ellen G. White írásai is Isten üzenetét közvetítik, de egy adott korban élő nép, a végidő maradéka számára. 2) Írásaiban nincs új vagy kiegészítő tantétel; az utolsó időben nyújtanak útmutatást az egyház számára. Művei nem helyettesítik a Szentírást, hanem a Szentírásra irányítják olvasói figyelmét.

Hogyan kerülhetjük el annak csapdáját, hogy Ellen White írásait a Bibliával egy szintre helyezzük? Miért olyan könnyű beleesni ebbe a nagy hibába?

A próféták nem egyszerre kaptak teljes világosságot Istentől. Miközben hűségesen szolgálták az Urat, mind több és több világosságot nyertek, és egyre többet értettek meg.

Olvassuk el Dán 8:27; 9:2; Gal 2:11-16; 1Pt 1:10 verseit! Mit tudhatunk meg a bibliai próféták lelki fejlődéséről?

Ha valaki a bibliai időkben megkapta Istentől a prófétaság ajándékát, nem nyert azonnal tökéletes bölcsességet lelki és minden egyéb téren. A történelem előrehaladtával a próféták mind több világosságot kaptak, és képesek voltak értelmezni az eseményeket. Nekik is tanulmányozniuk kellett a Szentírást, ahogy Dániel példája is mutatja (Dán 9:2). Dán 8:27-ben a próféta így vall: „Ez az érthetetlen látomás lenyűgözve tartott” (új prot. ford.).

A próféták csak annyit tudtak, amennyit Isten kinyilatkoztatott nekik, és csak ezt tárhatták az emberek elé azzal a kijelentéssel, hogy „Így szól az Úr”. Mivel a próféták üzenetei gyakran kiegészítették egymásét, szükségessé vált, hogy tanulmányozzák és összehasonlítsák a különböző kinyilatkoztatásokat, és így kiegyensúlyozott, átfogó képet lássanak a mennyből származó üzenetekről.

Ugyanez volt a helyzet Ellen White esetében is. „Hatvan éven át álltam kapcsolatban mennyei hírnökökkel, és folyamatosan tanultam a mennyei dolgokról, Isten sokféle módszeréről, amelyek segítségével az embert le akarja téríteni a téves útról, hogy az Ő világosságára vezesse” (Ellen G. White: Selected Messages. 3. köt. 71. old.).

Ezért van az, hogy ha összehasonlítjuk Ellen G. White korábbi munkáit a későbbiekkel, gyakran azt találjuk, hogy későbbi írásai módosítják, kibővítik a korábbiakat, mélyebb bepillantást engednek Isten üzeneteibe.

Ellen White nem volt rendszeres teológus, inkább evangelizátor és Isten üzeneteinek hirdetője. A Szentíráson alapuló teológiai ismeretei és a látomásokból nyert tapasztalatai az évek során gyarapodtak, ahogy fejlődött a Szentírás és más írások tanulmányozásában, és nyitott volt a Szentlélek vezetésére.

Vigyáznunk kell, hogy Isten tulajdonságait (mint például a mindentudás) ne vetítsük ki a hírnökeire is!

Olvassuk el 2Sám 7:1-7 verseit! Mi volt a baj Nátán Dávidnak adott tanácsával, és miért nem engedte Isten, hogy Dávid templomot építsen? 1Krón 22:8

Nátán bölcs, meggondolt, istenfélő ember volt, ám a prófétáknak sem minden szava isteni ihletés hatására hangzik el. Amikor helyeselte Dávid tervét, a ki­rály barátjaként szólt, és nem prófétai minőségben. A legtöbb istenfélő ember valószínűleg vágyott rá, hogy Izráel Istenének állandó lakhelye legyen. Isten azonban éjszakai látomásban közölte Nátánnal (2Sám 7:4-17), hogy helytelen volt, amit Dávidnak mondott, és ezt a király tudomására kell hoznia.

Ellen White sem volt tévedhetetlen, soha nem is állította ezt magáról. Szüntelenül fejlődött a hite, változott a véleménye bizonyos kérdésekről, és állandóan készségesen fogadta az újabb világosságot. Amikor például az Egyesült Álla­mok déli részén a kiadóhivatal nem ment jól, azt szorgalmazta, hogy csupán a Review and Herald Kiadó lerakata legyen. „Ebbe az irányba menjetek – tanácsolta. Isten ügyén nem eshet szégyen; mindegy, kit sért, ha megfelelően rendezzük a dolgokat. Edson szentelje magát teljesen a lelkészi szolgálatnak és az írásnak… A pénzügyek kezelése egyáltalán nem az erőssége” (Manuscript Releases, 17. köt. 270. old.). Ám Ellen White 24 órán belül kapott egy látomást, ami álláspontjának megváltoztatására késztette: „Legyenek a déli területnek azon a vidéken kiadott könyvei!” – mondta a Generál Konferencia ülésén (Arthur L. White: Ellen G. White: The Early Elmshaven Years. 193. old.).

Ne feledjük, hogy a próféták sincsenek szünet nélkül szolgálatban – vagyis, nem mindig Isten képviseletében szólnak. „Időnként általános dolgokról kell beszélni, általános dolgok kötik le gondolataimat, hétköznapi leveleket kell megírni, információkat adni, amelyeket a munkások egymással közölnek. Az ilyen szavakat, közlendőket nem Isten Lelkének különleges ihletésére kapom” (Ellen G. White: Selected Messages. 3. köt. 58. old.).

A történelem tanúsítja: ha egy próféta helytelen tanácsot ad, Isten közbelép, hogy a hiba ki legyen javítva.

Van, aki szívesen foglalkozik azzal, amit hibának vél, legyen szó akár a Bibliáról, akár a kisebb világosságról, Ellen White írásairól. Miért különösen veszélyes és egészségtelen ez a hozzáállás? Hogyan óvhatjuk meg magunkat ettől a csapdától?

„Ellen White olyan kijelentéseket tett szolgálatára vonatkozóan, amelyek nem engednek teret kompromisszumnak, vagy szavai tetszőleges értelmezésének. Állította, hogy olyan dolgokat látott, amelyek kizárólag természetfeletti ihletésből származhattak. Tehát: vagy igazak az állításai, vagy azt kellene gondolni, hogy háborodott, esetleg szemfényvesztő hazudozó volt, aki a XIX. század közepétől kezdve egészen a XX. század második évtizedéig terjesztette balga beszédeit, ill. meglepő csalásait. Milyen más logikus választási lehetőségünk volna azzal kapcsolatban, aki állítja, hogy olyasmiket látott látomásban, mint ő? Állította: látta, ahogy Jézus bevezeti a megváltottakat a Szent Városba. Állította, hogy látott más bolygókon élő embereket; látta, hogy angyalok védik Isten gyermekeit. Elmondása szerint látomásában megpillantotta Jézust a mennyei szentélyben, és látta, milyen volt Sátán a mennyben, még bűnbeesése előtt. Kijelentette, hogy látta, amint az angyalok felkeresik Ádámot és Évát az Édenben. Elmondta, hogy látta Ádám arckifejezését, amikor Éva bűnéről tudomást szerzett. Állította, hogy látomásban látta Jézust, és azt is, milyen volt az arca a negyvennapi böjt után. Kijelentette: látta, hogyan támadt fel Jézus a sírból, és hogyan szabadította ki a börtönből Pált és Silást egy angyal. Közölte, hogy látta, amint a második feltámadás után Sátán az elveszettek sokaságát utolsó lázadásra vezeti Isten ellen. Arról is beszélt, hogy látta, milyen lesz az élet az újjáteremtett földön, és így tovább. Hogy fogadjuk az ilyen kijelentéseket? Aki Ellen White szolgálatát mondjuk Luther Mártonéhoz hasonlítja, logikai álomvilágban él. Vagy elfogadjuk, amit Ellen White önmagáról állított (ami persze egy egész sor kérdést hagy nyitva, amelyekre egyházunk nem válaszolt mindig a lehető legnagyobb előrelátással), vagy el kell vetnünk, mint csalót, képzelgőt vagy Sátán befolyása alatt állót. Csak ez a két logikus választás lehetséges” (Clifford Goldstein: Graffiti in the Holy of Holies. Nampa, Idaho, 2003, Pacific Press. 172–173. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.    A fenti érvelés lényege egyszerű: kijelentéseivel Ellen White nem hagy több logikus választási lehetőséget szolgálatát illetően. Életének, tanításainak és ránk maradt írásainak ismeretében mi a legjobb és leglogikusabb magyarázat életére és szolgálatára vonatkozóan?

2.  Ahogy a Bibliával kapcsolatban, úgy Ellen White szolgálatával kapcsolatban is maradnak nyitott kérdések. A lényeg: vajon erre a néhány pontra összpontosítunk, és figyelmen kívül hagyjuk munkájának átfogó képét, vagy a teljes képre figyelünk, számolva azzal, hogy mint minden más téren, itt is maradnak kérdések, amelyekre nem tudjuk a feleletet?

BÁNFI GYULÁNÉ

ADD MEG KENYERÜNKET!

Az égi ablakok kitárultak sarkig,

és a manna lassan hullani kezdett.

Reggelre befedte a pusztaságot,

angyalok kenyere, Istentől áldott! –

A népek üdvdala törte meg a csendet.

Amikor az özvegy korsaja megürült,

azt gondolta akkor, hogy eljött a vész.

De mikor hű szíve az ég felé hajolt,

nem ülhette Sátán a halotti tort. –

A korsón megpihent az áldó égi kéz.

Tudom, hogy sohasem fogy el a kenyerem.

Téged áldlak, Atyám, hogy Jézust küldted.

– Bár szívem e kegyet még most sem érti –,

küldted Őt, ki megtanított kérni:

Ó, add meg mindennap a mi kenyerünket!