SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 22:1-14; Ézsaiás 53; Máté 3:7-10; 1Korinthus 5:1-5

„És próféta által hozta fel az Úr Izráelt Égyiptomból, és próféta által tartatott meg” (Hós 12:13).

Ahogy számos bibliai példa is mutatja, a próféták élete sosem volt könnyű. Ez alól Ellen White sem volt kivétel, és bár nem nézett szembe éppen olyan küzdelmekkel, mint sok bibliai próféta (börtön, megkövezés stb.), neki is rengeteg megpróbáltatás jutott. Fiatalabb éveiben betegségekkel és Sátán különböző támadásaival küzdött, ráadásul családjuk nagy szegénységben élt, mások lakásában, kölcsönkapott bútorok közt. Négy gyermekük közül kettő meghalt, James­nek pedig felőrölte erejét a sok utazás, prédikálás, írás és az induló egyház vezetése, egészen 1881-ig, amikor 60 éves korában meghalt. Ellen White élete utolsó 34 évében időnként barátságosnak egyáltalán nem mondható környezetben dolgozott. Ezen a héten áttekintjük munkájának egy részét, és megnézzük, milyen párhuzamokat találunk közte és a bibliai próféták között.

A TANULMÁNYRÓL RÖVIDEN: Különbözik-e valamiben az evangélium hirdetése az Újszövetségben, és az üdvösség jó hírének hirdetése az Ószövetségben? Miért ellenezték az egyházszervezet létrehozását az első adventisták, akik a milleri mozgalomból jöttek? Milyen módszerekkel közvetítették Isten üzenetét a próféták a népnek?

Hol találjuk a megváltás örömhírét az Ótestamentumban? 1Móz 22:1-14; 3Móz 4:27-31; Ézsaiás 53

A megváltás tervét Isten kifejtette Ádámnak és Évának rögtön a bűnbeesés után; szemléletesen bemutatta Ábrahám próbájával a Mórija hegyén, valamint a Mózes által bevezetett szentélyszolgálatok sorával is. A szentélyszolgálatok a mezőgazdaságból, állatok közelségében élő népnek mutatták be a megváltás tervét. A feláldozott állatok Krisztus kereszthalálát jelképezték, a papi szolgálatok pedig a mennyei szentélyben végzett szolgálatát.

Különbözik-e az evangélium hirdetése az Újszövetségben attól, ahogy az Ószövetségben hirdették az üdvösség jó hírét? Jn 1:29; Róm 3:21-26

Míg az Ótestamentum idején az emberek hittel tekintettek előre az eljövendő Messiásra, az Újtestamentum korában már visszatekintünk a megváltás Jézus Krisztus által elvégzett munkájára. Mindkét testamentumban arra kerül a hangsúly, amit Isten azért tett, hogy az emberiség bűnére gyógyírt adjon.

Ugyanez a helyzet Ellen White írásaival is, amelyekben több mint nyolcezer utalást találunk az evangéliumra, és mintegy hatezer utalást kifejezetten Jézus Krisztusra és a kereszten meghozott áldozatára. Üzenetének központi témája a kereszt Krisztusa és Krisztus keresztje. Arra buzdította az adventistákat, hogy emeljék magasra Jézus Krisztust a világ előtt. „A magukat kereszténynek vallók között a hetednapi adventisták legyenek az elsők Krisztus felmagasztalásában a világ előtt” (Gospel Workers. 156. old.). „Krisztus, ahogy a pátriárkák megismerték, ahogy az áldozati szolgálat szimbolizálta, ahogy a törvény bemutatta és ahogy a próféták kinyilatkoztatták, az Ótestamentum kincse. Az élő, a halott, a feltámadt Krisztus, a Szentlélek által kinyilatkoztatott Krisztus az Újtestamentum kincse is” (Krisztus példázatai. Budapest, 1999, Advent Kiadó. 81–82. old.). „Krisztusnak bűneink engeszteléséért hozott áldozata az a nagy igazság, amely körül minden más igazság összpontosul… Lelkészeink minden prédikációjának ez legyen az alapja” (Gospel Workers. 315. old.).

Mennyi időt töltünk Jézusról gondolkodva, az életére és értünk végbevitt tetteire figyelve? Mennyivel lenne erősebb a hitünk, ha többet fog­lalkoznánk Krisztus személyével és értünk hozott áldozatával?

Jézus Pálra és a 12 apostolra bízta az őskeresztény egyház vezetését, azokra, akik közül néhányan szintén részesültek a prófétaság ajándékában. Milyen téren adtak tanácsot és útmutatást az egyház számára? ApCsel 6:1-7; 1Kor 5:1-5; 7:10-16; Tit 1:5; 1Jn 4:1-3

Az őskeresztény egyház vezetői igen sok problémával szembesültek. Az erkölcstelenség, a hitehagyás kérdései, az egyház megszervezése és egy seregnyi egyéb ügy foglalta le a korai egyház idejét és figyelmét. A próféták és az apostolok vezették és irányították Isten népét az Úr kinyilatkoztatott akaratával összhangban.

Egyházunk kezdeti napjainak is megvoltak a gondjai. Az első húsz esztendőben még nem volt egyházszervezet, tehát nem is alkalmaztak fizetett szolgálattevőket, a prédikátorok egyéb munkát vállaltak a megélhetésért. Bárki prédikálhatott, aki erre elhivatottságot érzett, ezért számos tévtanítás terjengett. Továbbá, a gyülekezeti épületek és a Review and Herald Kiadó magánszemélyek nevén volt, ami sok probléma lehetőségét teremtette meg. James White sürgette az egyház megszervezését, de évekig kevés sikerrel járt.

Azután 1854-ben Ellen White megjelentetett egy cikket az egyházi rendre vonatkozóan. „Az Úr megmutatta, hogy az evangéliumi rendtől túlságosan félünk, és figyelmen kívül hagyjuk azt. A rideg formaságot kerülni kell, eközben azonban a rendet nem szabad elhanyagolni. A mennyben rend van. Rend volt az egyházban, amikor Krisztus a földön élt, és távozása után is szigorú rend uralkodott az apostolok között… Isten megmutatta nekem, milyen veszélyekkel jár azoknak a működése, akiket Ő nem hívott el… Láttam, be lehet zárni az ajtót, amelyen az ellenség ránk tör, hogy összezavarjon és bajt keverjen. Meg is kérdeztem az angyaltól, hogyan lehet azt bezárni. Ő így válaszolt: ’Az egyháznak Isten Igéjéhez kell menekülnie, és az evangéliumi rend szerint kell felépülnie, amit eddig figyelmen kívül hagytak és elhanyagoltak’” (Ellen G. White: Early Writings. 97. és 100. old.). Még hat évnek kellett eltelnie, mire az egyház nevet is kapott 1860-ban, Michiganben. Az első egyházterületi konferenciát 1861-ben hozták létre Michigan Terület néven, a Generál Konferencia pedig 1863-ban alakult meg.

Vannak, akik nem akarnak szervezett egyház tagjai lenni. Milyen előnyökkel jár, ha egy szervezett egységhez tartozunk?

Milyen gonoszságok ellen emelték fel szavukat a próféták, és ezeknek milyen párhuzamait láthatjuk napjainkban? 1Kir 18:21; Ézs 1:10-14; Ám 5:12; Mal 3:8-10; Mt 3:7-10

A prófétákat azzal bízta meg Isten, hogy szálljanak szembe a társadalmi igazságtalansággal, gyökerestől irtsák ki a bálványimádást, tiltakozzanak az erkölcstelenség ellen, és emeljék fel szavukat az üresen formális istentisztelet és képmutatás ellen. Időnként úgy érezték, hogy magányos hangként hallatják szavukat (1Kir 19:14); tiltakozásuk azonban Isten tiltakozása volt, amit közvetítettek, mit sem törődve a következményekkel.

Ellen White hogyan továbbította az egyes embereknek szóló feddő üzene­teket?

A régi idők prófétáihoz hasonlóan Ellen White-nak is meg kellett feddenie a bűnöket, amelyekről csak az elkövető és Isten tudott. Ezt a terhet egyáltalán nem élvezte. „Elmondtam bizonyságtételemet, és közöltem azt, amit megmutatott nekem az Úr néhány jelenlévő múltjából. Figyelmeztettem őket a veszélyekre, és megfeddtem őket helytelen cselekedeteikért. Kijelentettem, hogy a lehető legkellemetlenebb helyzetben vagyok. Amikor családokat és egyéneket hozott elém látomásban az Úr, gyakran az történt, hogy magánjellegű, igen elítélendő, titkos bűnöket láttam velük kapcsolatban. Néhányukkal hónapokig küszködtem olyan bűnök miatt, amelyekről mások mit sem tudtak. Amikor testvéreim látták, hogy ezek az emberek szomorúak, és hallották kétkedő szavaikat, hogy az Isten nem fogadja el őket, és csüggesztő érzéseik vannak, engem terheltek meg, mintha én lennék a felelős próbáikért… A titkos bűnök megdorgálása a legkínosabb feladatom volt, amit csak az Úrtól kaptam. Ha a gyanakvást és irigységet megelőzendő nyíltan magyarázatot adtam volna eljárásomra, és a nyilvánosság elé tártam volna azt, amit titokban kellett tartanom, akkor vétkeztem volna Isten ellen, és kárt okoztam volna az érintetteknek. A titkos bűnök négyszemközti megrovását meg kellett tartanom magamnak, szívembe kellett zárnom. Ítéljenek mások, ahogy akarnak, sosem fogom elárulni a bűnbánó bűnösök belém vetett bizalmát; vagy feltárni mások előtt azt, ami csak a bűnösre tartozik” (Testimonies for the Church. 1. köt. 584–585. old.).

Vajon nekünk mit üzenne az Úr Ellen White által?

Milyen módszerekkel közvetítették a próféták Isten akaratát a népnek? 4Móz 9:1-5; Jer 37:16-17; Ez 4:1-6; Kol 4:16

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

A prófétákat Isten bízta meg azzal, hogy közvetítsék a népnek a tőle kapott üzeneteket. Időnként nagy beszédet mondva hirdették Isten igéit sok ember előtt. Máskor négyszemközt mondták el bizonyságtételüket. Gyakran pedig arra szólította őket Isten, hogy írják le a kapott üzeneteket, így nemcsak kortársaik, de a későbbi nemzedékek is megtudják, mit mond Isten.

Amikor 1844 decemberében (lánykori nevén) Ellen Harmon megkapta második látomását, Isten arra utasította, hogy mondja el másoknak, amit elé tárt. Ellen több napig imádkozott azért, hogy az Úr vegye le válláról ezt a terhet, de az angyal szavai folyamatosan a fülében csengtek: „Tudasd másokkal, amit feltártam előtted” (Ellen G. White: Life Sketches of Ellen G. White. 69. old.).

1845-ben tehát Ellen Harmon Sarah nővére vagy más barátai társaságában sorra meglátogatta a korábbi milleritákat Maine, New Hampshire és Massachusetts államban, azokat, akik 1844. október 22-én átélték a nagy csalódást, és beszélt nekik első látomásairól. James White, aki korábban a Miller­mozgalom prédikátora volt, meggyőződött arról, hogy Ellen látomásai valódiak, és ő is hozzájuk szegődött utazásaik során. 1846-ban James és Ellen össze­házasodtak.

Szolgálatának elején Ellen White arra is utasítást kapott, hogy írja le a neki kijelentett dolgokat. A személyes üzeneteket gyakran levélben kapták meg a címzettek (ezeket az üzeneteket gyakran bizonyságtételnek nevezték). Ellen White így írt erről: „A levelekben, amelyeket írok, és a bizonyságtételekben, amelyeket küldök, azt tudatom veletek, amit az Úr megmutatott nekem” (Testimonies for the Church. 5. köt. 67. old.). Amikor Ellen White meghalt, mintegy százezer oldalnyi kiadott és kiadatlan írott anyagot hagyott hátra.

Mit jelentenek személyesen nekünk Ellen White írásai? Beszélgessünk erről a szombatiskolai csoportban!

Soroljunk fel beteljesedett bibliai próféciákat! Ézs 44:28; Jer 25:11; Dán 9:24-27

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Mintegy százötven évvel korábban Ézsaiás megjövendölte, hogy egy Círus nevű király fogja visszahozni a zsidókat Babilonból, és ő építi fel újra a jeruzsálemi templomot. A prófécia teljesedését Ezsdr 1:1-4 verseiben olvashatjuk. Jeremiás megjövendölte a babiloni fogság időtartamát, Dániel pedig a Messiás eljövetelének idejét – csaknem 600 évvel Jézus születése előtt. Mindkét prófécia bizonyítja a Szentírás ihletettségét.

Ellen White esetében is azt találjuk, hogy sok jövendölése teljesedett. Például 1861. január 12-én, három hónappal az amerikai polgárháború kitörése előtt, White testvérnő kapott egy látomást a Michigan állambeli Parkville-i gyülekezetben, amelyben az Úr egy halottakkal és haldoklókkal teli harcmezőt mutatott neki. Amikor elmondta, amit látott, így szólt hallgatóihoz: „Ebben a házban vannak, akik el fogják veszíteni fiaikat a háborúban” (Pacific Union Recorder, 1912. március 7. [Arthur L. White: Ellen G. White: The Early Years. 1. köt. 463. old.]). Az akkor jelenlévők közül nem kevesebb, mint öt család veszítette el fiait a polgárháborúban.

1885-ben Ellen White így írt: „Amikor a protestantizmus átnyújtja kezét a szakadékon, hogy megragadja a római hatalom karját, és amikor átnyúl a mélység fölött kezet fogni a spiritizmussal…, akkor tudhatjuk, hogy eljött Sátán hihetetlen munkájának ideje, és a vég közel van” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 5. köt. 451. old.).

Amikor Ellen White papírra vetette e sorokat, a protestánsok és katolikusok még állandó harcban álltak egymással. 1885-ben az ökumenikus mozgalom még mindig a távoli jövő „zenéje” volt, ám az idők bizony nagyot változtak. Csak egy példa: 1994. március 29-én 39 evangéliumi protestáns és római katolikus vezető írt alá egy dokumentumot, amely ezt a címet viselte: „Evangéliumi keresztények és katolikusok együtt: Keresztény misszió a harmadik évezredben.” Íme a prófécia irányvonalának megdöbbentő teljesedése!

Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház. „Isten változhatatlan törvénye” c. fejezet. 386–401. old.

„Amikor az Egyesült Államok legjelentősebb egyházai a közösen vallott tantételekben egységre jutva arra befolyásolják az államot, hogy tegye kötelezővé rendelkezéseiket, és tartsa fenn létesítményeiket, akkor már a protestáns Amerika megformálta a római hierarchia hasonmását, aminek elkerülhetetlen következménye, hogy a polgári hatóság büntetést ró azokra, akik eltérő véleményt vallanak” (i. m. 396–397. old.).

Az adventisták már több mint 150 éve figyelmeztetik a világot a katolikusok és protestánsok közötti közelgő megbékélésre – tették ezt akkor is, amikor még minden politikai és vallási jelenség arra mutatott, hogy lehetetlen az ilyen megbékélés. Ma természetesen a lehetetlen inkább teljességgel elkerülhetetlen lett, hiszen a katolikusok és a különböző protestáns felekezetek képviselői újra és újra összeülnek sok-sok témát megtárgyalni. Ami még érdekesebb, és megint csak összecseng azzal, amit Ellen White több mint egy évszázaddal ezelőtt írt: éppen a protestánsok azok, akik a leghihetetlenebb kompromisszumokat teszik azért, hogy tető alá hozzák a Rómával való egységet. Bár még sok mindennek be kell következnie, ezek az események a prófécia lenyűgöző teljesedése felé mutatnak, és újabb hatalmas bizonyítékát adják Ellen White prófétai ajándékának.

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.        Nézzünk utána, milyen volt a vallási légkör az 1800-as évek Amerikájában, különös tekintettel a katolikus-protestáns viszonyra! Mondjuk el csoportunkban, amit találtunk, majd beszélgessünk Ellen White jövendöléseiről a protestánsokra és Rómára vonatkozóan!

2.        Beszéljünk arról, hogy sokan idegenkednek a szervezett egyház gondolatától. Mit kifogásolnak? Vajon jogosak-e a bírálataik? Ha igen, mit tehetünk szervezett egyházként azért, hogy a lehető legtöbb, ellenérzést kiváltó problémát megoldjuk?

3.        Hogyan lehet visszaélni Ellen White írásaival? Milyen alapelveket kell követnünk, nehogy rosszul éljünk ezzel a csodálatos ajándékkal?

A. KLEEMANN:

MINDIG CSAK ADNI

Az öreg kút csendesen adja vizét...
így telik minden napja.
Áldott élet ez! – fontolgatom:
csak adni, adni minden napon!
Ilyen kúttá kellene lennem!
Csak adni teljes életemben.
Csak adni?... terhet is jelenthet.
Jó kút, nem érzed ezt a terhet?
Belenézek... tükre rám ragyog:
„Hiszen a forrás nem én vagyok:
Árad belém! Csak tovább adom
frissen, vidáman és szabadon.”
Hadd éljek ilyen kút életet!
Osszak áldást és szeretetet!
Nem az enyém, Krisztustól kapom.
Egyszerűen továbbadhatom.

Túrmezei Erzsébet fordítása