SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 18:1-15; 32:30; 2Mózes 4:10-17; Zsoltárok 19:1-7; János 1:14; 3:16; Kolossé 2:9

„Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképpen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által, akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette” (Zsid 1:1-2).

Isten alapvetően kétféle módon mutatja meg önmagát az emberiségnek: általános és személyre szóló kinyilatkozatás által. Az általános kinyilatkoztatás azt jelenti, hogy a természet világa és a lelkiismeret által jelenti ki önmagát minden embernek (lásd Zsolt 19:2; Róm 1:20). A különleges kinyilatkoztatás pedig Istennek a prófétákon keresztül, valamint Jézus Krisztus által közvetített üzenete, amit a Szentírásban találunk. Ezen eszközök által jelent meg az Úr az ótestamentumi pátriárkáknak és prófétáknak, hogy tudassa akaratát. Hatalmát és szándékát Izráel történelmében is nyilvánvalóvá tette. Később pedig elküldte Fiát, aki emberi testet öltve teljesen egyedülállóan, erőteljesen mutatta be az Atyát.

Ezen a héten a kinyilatkoztatás mindkét módját megvizsgáljuk.

A TANULMÁNYRÓL RÖVIDEN: Mi az általános és mi a különleges kinyilatkoztatás? Mit tanít Istenről a természet? Mire nem tud megtanítani? Miben különbözik a Jézus Krisztusban adott kinyilatkoztatás minden más kinyilatkoztatástól?

Az Éden kertjében Isten szemtől szemben beszélgetett Ádámmal és Évával. „És meghallák az Úr Isten szavát, aki hűvös alkonyatkor a kertben jár vala; és elrejtőzék az ember és az ő felesége az Úr Isten elől a kert fái között” (1Móz 3:8). Attól a végzetes naptól kezdve azonban, amikor olyan vakmerő engedetlenséget követtek el Urukkal szemben, többé már nem élvezhették társaságát (1Móz 3:23-24), és attól kezdve nem tarthattak vele olyan közvetlen kapcsolatot.

Az alábbi igék mit árulnak el az Istennel való szemtől szembeni találkozás eseteiről? 1Móz 18:1-15; 32:30; 2Móz 33:11; 6:22; Bír 13:2-3

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Az Ótestamentum gyakran azonosítja Isten angyalát vagy az Úr angyalát magával Istennel. Jákób egyféleképpen utal Istenre és az Angyalra (1Móz 48:15-16); Mózesnek az Úr angyala jelenik meg az égő csipkebokorban, ám Isten szól hozzá (2Móz 3:2-6); az Angyalt, aki megjelent Gedeonnak, Istennel azonosítja a Biblia (Bír 6:11-14); ugyanez igaz az Úr angyalára is, aki megjelent Manoahnak és feleségének (Bír 13:11-22). Valahányszor Isten testi formában mutatkozott meg emberek előtt, mindig emberhez hasonló alakban jelent meg.

Jn 1:18 versében János így fogalmaz: „Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, az jelentette ki őt.” Az ószövetségi időkben az embereknek megjelenő isteni lény tehát bizonyára Jézus volt, nem az Atya. Ellen G. White ezt mondja: „Ádám bűnbeesése után az Úr már nem szólt közvetlenül az emberhez; az emberiséget átadta Krisztusnak, attól fogva a kapcsolattartás rajta keresztül történt. A Sínai-hegyen is Krisztus jelentette ki a törvényt” (Fundamentals of Christian Education, 237–238. old.).

Tapasztalatunk szerint mit okoz a bűn és a lázadás Isten és ember között? Vagyis hogyan hat Istennel való kapcsolatunkra, ha olyasmit teszünk, amiről tudjuk, hogy rossz, bűnös? Miben érezzük az Úrtól való elszakadást? Eltávolít-e Istentől a bűntudat, csökkenti-e az imádság és az Istennel való közösség utáni vágyat? Ennek fényében jobban megértjük, hogy mi történt az Édenben?

Mit mutathat be Istenről a természet? Zsolt 19:2-7; 33:6-9; Róm 1:19-23

A Biblia elmondja, hogy az Isten által teremtett világ minden vonatkozásban tökéletes volt (1Móz 1:31), de a bűn megváltoztatta a természet világát (1Móz 3:17-18). A vízözön előtt csak gyönyörű, hasznos növények voltak a föld színén. Isten „nem alkotott tövist, bogáncsot vagy gyomot. Mindez Sátán munkája, a romlás következménye” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 6. köt. 186. old.). Ám még mindig csodaszép az õszi levélhullás, az élénk színekben pompázó naplemente vagy egy rózsabimbó nyílása nyári reggelen.

A Biblia írói gyakran utalnak úgy a természeti jelenségekre, mint Isten dicsősége és hatalma megmutatkozására (Zsoltárok 8, 104). Gondoljunk csak az univerzumra! Derült éjszakán csillagok ezreit láthatjuk szabad szemmel is. Pedig csak a mi Tejútrendszerünk kétszáz milliárd csillagból áll, és ez csak egy galaxis abból a párszáz milliárd galaxisból, amit ma láthatunk. De ki tudja, mennyi van még a messzeségben, ahová tekintetünk teleszkópjaink által sem jut el!

A világegyetemben észbontó távolságok vannak. A Napot leszámítva a Földhöz legközelebb eső csillag a Proxima Centauri, amely 4,28 fényévnyire van tőlünk (egy fényév az a távolság, amit a fény légüres térben egy év alatt fut be: 9 és fél billió km). Egy olyan űrhajóval, amely 160 000 km/h sebességgel halad, 29 000 évig tartana az odavezető út. Csak összehasonlításképpen: Tejút­rendszerünk átmérője mintegy 100 000 fényév! A legnagyobb eddig ismert ga­laxis, a Markarian–348 átmérője 1,3 millió fényév!

A természet önmagában mégsem elegendő ahhoz, hogy bemutassa Isten jellemét a maga teljességében (Róm 1:25). Az Istenre vonatkozó alapvető kérdések közül sokra lehetetlen válaszolni a természet tanulmányozása által. Bizony nehezen látjuk meg Isten szeretetét abban, ahogy a macska vagy a kardszárnyú delfin játszik az áldozatával, mielőtt megölné. A teremtett világ ugyan tanúskodik Isten hatalmáról és fenségéről, mégsem mindig tükrözi azt, hogy Urunk „irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú” (2Móz 34:6).

A természetben mi hirdeti Isten szeretetét és hatalmát? Ugyanakkor mit találunk zavarónak, és miért? Hogyan példázzák saját válaszaink is, hogy a természet világa csak részben mutatja be Isten szeretetét és jellemét?

A bűnbeesés után, amikor Isten már nem szólt közvetlenül az emberekhez, nézőnek vagy prófétának nevezett férfiak és nők által küldte üzenetét (1Sám 9:9). A következő igék mit mondanak e prófétákról? 2Sám 23:2; Jer 1:5; Hós 4:1; Ám 7:14-15; Jn 1:1-3

A próféta szó (héberül nábi’) azt jelenti: „(Istentől) elhívott”, vagy akinek „megbízatása van (Istentől)”. A próféta Istentől jövő üzenetet közvetít. Ez az üzenet vonatkozhat a múltra, a jelenre vagy a jövőre, és tartalmazhat feddést, utasítást, vigasztalást vagy jövendölést.

A próféta szó a görög prophetes szóból származik, ami két tagból tevődik össze: a pro elöljárószóból (jelentése: „valakiért/valamiért”, „valaki nevében”), és a phemi igéből (jelentése: „szólni”). Ennek alapján tehát a szó értelmezése: „valaki nevében szólni”.

Olvassuk el 2Móz 4:10-17 szakaszát! Hogyan segít ez jobban megértenünk a próféta szerepét?

Itt Mózes tiltakozik, amikor Isten arra szólítja fel, hogy menjen Egyiptomba, és szálljon szembe a fáraóval. Azt állítja magáról, hogy „nehéz ajkú és nehéz nyelvű” (10. vers). Bár Isten emlékeztette rá, hogy Ő adott szájat az embernek, és képessé teszi a fáraó előtti beszédre, Mózes továbbra is ellenkezett. Ekkor azt mondta Mózesnek az Úr, hogy elküldi vele Áront. „És ő beszél majd helyetted a néphez és ő lesz néked száj gyanánt, te pedig leszel nékik Isten gyanánt” (16. vers). Ahogy Mózes Istennek a szószólója, úgy lesz Áron Mózes szószólója. A próféta tehát valakinek a nevében szól. A próféta Isten üzenetét közvetíti az embereknek vagy fordítva. A Bibliában szereplő próféták elsőrendű feladata nem az volt, hogy megjósolják a jövőt, hanem hogy kinyilatkoztassák Isten akaratát. Izráel történelme során a próféták fő feladata az volt, hogy utat mutassanak Isten népének. Különösen a királyság korában, amikor sok király „gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt” (2Kir 13:2), a prófétaság intézménye volt a biztosítéka annak, hogy valóban Isten vezeti a népet. A próféták emelték magasra Isten törvényét, tanították rá a népet.

Figyeljük meg Mózes alázatát, és azt, hogy tudatában volt gyengeségének! Miért jó, ha ez a hozzáállás jellemez, noha nem vagyunk próféták? Milyen veszély fenyeget, ha leginkább saját képességeinkben bízunk?

A kereszténység kinyilatkoztatáson alapuló vallás, és e kinyilatkoztatás a Szentírásban található. Az emberiség történelmének első évezredeiben Isten álmokban, látomásokban és személyes megjelenésével (epifánia) nyilatkoztatta ki önmagát. Mózes idejétől kezdve (Kr. e. XV. század) azonban e kinyilatkoztatások egy részét írásba foglalták. Ennek eredményeképpen van a Bibliának 66 könyve, amelyek az üdvösséghez szükséges ismereteket tartalmazzák.

Mit állítanak a következő igék a Bibliáról? Mt 1:22; 2:15, 17; 4:14; Jn 20:30-31; 2Tim 3:16

A Bibliának számos figyelemreméltó jellemzője van. 1) Az egységes volta: A Biblia első pillantásra csupán ősi iratok gyűjteményének tűnik. Tekintetbe véve azonban, hogy körülbelül csaknem 1600 év alatt 40 szerző írta, a benne meglévő egységet lenyűgözőnek tartjuk! A megváltás terve fokozatosan bontakozik ki Mózes első könyvétől kezdve A jelenések könyvéig. Témája egységes: az ószövetségi könyvek mindegyikében ott szerepel a Messiás ígérete, majd az újszövetségi könyvek mindegyike kijelenti, hogy a Messiás megjelent Jézus Krisztus személyében. A tanításban teljes az összhang: az Ó- és Újszövetség könyvei azonos tantételeket tartalmaznak. 2) Az általa bemutatott történelem: Az Ószövetség az emberiség történelmének legkorábbi szakaszát írja le. William F. Albright, a XX. század egyik leghíresebb régésze a következőket írta: „A héber nemzeti hagyomány igazán kiemelkedően világos képet ad a törzsek és családok eredetéről. Egyiptomban és Babilóniában, Asszíriában és Főníciában, Görögországban és Rómában hiába keresünk bármi ehhez foghatót. A germán népek körében sincs hasonló, mint ahogy Indiában vagy Kínában sem” (The Biblical Period From Abraham to Ezra. 27. old. 3. bek.). 3) Fennmaradása: A Biblia hitelességét több kézirat bizonyítja, mint bármilyen más klasszikus irodalmi műét – noha római császárok is megkísérelték megsemmisíteni. Csak az Újszövetségnek több mint 5000 ismert, görög nyelvű kézirata létezik. A sorban utána Homérosz Iliásza következik, amelynek csupán 643 kézirata maradt fenn.

Ennek magyarázata, hogy Isten Igéjének valódi szerzője a Szentlélek, hiszen Ő ihlette az emberi eszközöket. Ő vigyázott arra, hogy a bibliai történetírók pontos képet rögzítsenek, és Ő ügyelt a történelemre, valamint a Biblia fennmaradására is.

Isten kinyilatkoztatásának középpontja és főszereplője Krisztus személye, a testben megjelent Isten. Amikor az Úr tervében elérkezett az idő, „kibocsátotta Isten az Ő Fiát, ki asszonytól lett, aki törvény alatt lett” (Gal 4:4). Mintegy 33 évig élt Palesztinában, meghalt a kereszten, feltámadt a sírból, és felemeltetett Atyjához.

Mit árulnak el az alábbi versek arról, hogy miben különbözött Isten Krisztus által adott kinyilatkoztatása a kinyilatkoztatás más formáitól, amelyekről a héten tanultunk? Jn 1:14; 3:16; 14:8-9; Kol 2:9; Zsid 1:1-2

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

A Biblia messze felülmúlja Istennek a természetben adott kinyilatkoztatását, ám semmilyen írott feljegyzés nem érhet fel Isten Fia személyes jelenlétével. A Biblia Isten eszköze, ami által megvalósítja célját életünkben. Maradandó értéke számunkra azonban nincs, ha csupán érdekes történelemkönyvnek tartjuk. Ha nem en­gedjük, hogy elvezessen a benne kinyilatkoztatott Úrhoz, akkor bibliatanulmányozásunknak nem sok haszna lesz. A Biblia elsődleges szerepe, hogy közölje Isten kinyilatkoztatását, amelyet Fia, Jézus élete és halála által mutatott be a világnak.

„Az igazi világosság eljött volt már a világba, amely megvilágosít minden embert” (Jn 1:9). Hogyan segít ez a vers jobban megérteni Istennek Krisztusban adott kinyilatkoztatását?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Ez az Ige nem azt mondja, hogy mindenki elfogadja a világosságot, hanem azt, hogy a megvilágosodás csak Jézustól jöhet (ApCsel 4:12). Az igazi világosság abban az értelemben árad mindenkire, ahogyan Jézus mindenkiért meghalt – de nem mindenki fog üdvözülni. János el is mondja a továbbiakban, hogy sokan nem fogadják el e világosságot (Jn 1:10-12).

Mennyire jól ismerjük az Úr Jézust? Mit válaszolnánk, ha valaki megkérne: „Beszélj nekem Jézusról! Milyen Ő, mit tehet értem?” Beszélgessünk erről szombatiskolai csoportunkban!

Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó. „Az igazi istenismeret” c. fejezet, 287–301. old. Ellen G. White: Előtted az élet. Budapest, 1992, Advent Kiadó. „Isten a természetben” c. fejezet,

„Krisztus azért jött, hogy megtanítsa az embereknek mindazt, amit Isten szeretne, ha tudnának. A magas égbolton, a földön, a hatalmas óceánokban, mindenhol az Isten kezének munkáját láthatjuk. Az egész teremtettség az Ő hatalmáról, bölcsességéről, szeretetéről tesz bizonyságot. Ám sem a csillagokból, sem az óceánokból, sem a vízesésekből nem láthatjuk meg Isten jellemét úgy, ahogyan az Krisztusban megnyilvánult. Isten tudta, hogy személyiségét és jellemét világosabban kell kinyilatkoztatnia, mint amire a természet képes. Azért küldte el tehát Fiát e világra, hogy amennyire csak az emberi szem képes elviselni, kinyilatkoztassa láthatatlan Lényének természetét és jellemtulajdonságait” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 8. köt. 265. old.).

„Krisztus mindent kinyilatkoztatott Istenről, amit a bűnös emberek el tudtak viselni anélkül, hogy megsemmisültek volna. Ő az Istentől jött Tanító, aki megvilágosítja az embereket. Ha Isten úgy gondolta volna, hogy a Krisztus által és írott Igéjén keresztül adott kinyilatkoztatáson kívül még más forrásokra is szükségünk van, azokat is megadta volna” (i. m. 266. old.).

„A Biblia csodálatos könyv. Történelem, amely megnyitja előttünk elmúlt századok kapuit. A Biblia nélkül csak találgatásokra és mesékre hagyatkozhatnánk, letűnt korok eseményeit kutatva. A Biblia prófécia is, amely a jövőről is fellebbenti a fátylat. Isten Igéje feltárja előttünk a megváltás tervét, és megmutatja az utat, amelyen járva elkerülhetjük az örök halált, és örök életet nyerhetünk” (Ellen G. White cikke, Bible Echo, 1892. október 1. 5. bek.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.        Ha Isten – legalábbis részben – a természet által nyilatkoztatja ki önmagát, akkor emiatt is mennyire fontos óvni környezetünket?

2.        Hogyan közeledik még hozzánk Isten? Mikor lehetünk biztosak abban, hogy valóban Ő szól hozzánk? Mi véd meg a csalásoktól?

3.        Szervezzünk kirándulást csoportunk tagjaival, és figyeljük meg, mi mindenben nyilatkoztatja ki önmagát Isten! Mely dolgok árulkodnak teremtői hatalmáról és szeretetéről? Mi vet fel súlyos, válaszra váró kérdéseket? Bármilyen gyönyörű is a természet, miért nem tudhatunk meg mindent onnan?

A FEJLŐDŐ HIT

„Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik” (Zsid 11:6).

„Eljött az idő, amikor nagy áldásokat kell várnunk az Úrtól. A hit terén magasabb szintre kell felérnünk. Túl kevés a hitünk! Isten Igéje az erősségünk, amit úgy kell fogadnunk, hogy egyszerűen elhisszük minden szavát. Ezzel a bizonyossággal nagy dolgokat igényelhetünk, és azok a hitünk szerint megadatnak nekünk…

A hitből fakadó munka többet jelent annál, mint gondolnánk. Azt jelenti, hogy az ember őszintén ráhagyatkozik Isten puszta szavára. A tetteinkkel kell bemutatni, hogy hisszük: Isten meg is teszi, amit mondott. A természet és a gondviselés kerekei nem foroghatnak hátrafelé, és nem is állhatnak egy helyben. Hitünknek állandóan fejlődni, munkálkodni kell; olyan hittel kell rendelkeznünk, ami szeretet által hat és az önzés minden szikrájától megtisztítja a szívet. Nem önmagunkra, hanem Istenre kell hagyatkoznunk. Nem szabad hitetlenséget ápolni magunkban. Legyen olyan hitünk, amely szó szerint veszi Isten ígéreteit…

Az igaz hit abban áll, ha az ember azt teszi, amiben Isten örömét lelte, és nem olyan dolgokat eszkábál össze, amelyek az Úr tetszését nem nyerik el. A hit gyümölcsei az igazságosság, az igazság és a kegyelem. Isten törvényének fényében kell járnunk, akkor pedig jócselekedeteink lesznek hitünk gyümölcsei, amelyek naponta megújult szívünkből fakadnak. Először a fát kell meggyógyítani, csak azután lehetnek jó gyümölcsei. Teljesen Istennek kell szentelnünk magunkat. Először az akaratunkat állítsuk helyre, csak azután számíthatunk a jó gyümölcsre. Nem lehet rendszertelen a vallásunk. „…akármit cselekesztek, mindent az Isten dicsőségére míveljetek” (1Kor 10:31).

Ó, milyen hatalmas tér tárult elénk! Népünket minden nap mélyen át kell hatnia a Szentléleknek. A szeretet által munkálkodó hitnek, az Istentől származó hitnek kell élnie bennünk. A szövetbe az önzés egyetlen szála sem kerülhet. Ha szeretet által munkálkodó hit él bennünk, mint ami Krisztus életében is megmutatkozott, annak szövete szilárd lesz; az lesz a gyümölcse az Istennek alávetett akaratnak. De addig nem lakhat bennünk Krisztus, és addig nem lehet szeretettel munkálkodó, a lelket megtisztító hit bennünk, amíg az én meg nem hal” (Ellen G. White: That I May Know Him. 226. old.).