tanítói melléklet

Péter, Dániel, Dávid, Ézsaiás, Mózes és Pál: a Szentírás bõvelkedik olyan hiteles történetekben, amelyekhez semmi kétség sem fér, amelyekben férfiak Isten segítségével nagy dolgokat visznek végbe a szent ügyért. Ám a Szentírás alapján nem volna tisztességes, sem bölcs, ha kisebbíteni akarnánk a nõk közremûködésének értékét. Évától kezdve – akinek megígérte az Úr, hogy az õ utódai közül születik a Megváltó –, többek között Sára, Rebeka, Eszter, Mária és Márta példáján is láthatjuk, hogy asszonyok felbecsülhetetlen értékû szolgálatot végeztek Isten egyházában, hívei között.

Ez a tanulmány néhány olyan szereplõt említ, akik igen fontos szolgálatot végeztek az újszövetségi egyházban és saját környezetükben egyaránt. Õk és még sokan mások nem vártak arra, hogy egy tábornok adjon nekik utasítást, vagy egy bizottság jelölje ki feladataikat. Egyszerûen azt követték, amit már régen a siker feltételének tartunk: “Figyeld meg, hogy mire van szükség, és tedd meg azt!”. Beszélgetés közben említsük meg azokat a hívõ asszonyokat, akik meghatározó szerepet töltöttek be az életünkben! Ne feledjük, Isten elõtt nem számít, hogy az ember férfi vagy nõ, Õ egyedül a szívbeli készséget nézi!

Jézus sem a saját korát, sem bármelyik korszakot tekintve nem nevezhetõ szokványosnak. Törvénytisztelõ zsidó hívõ volt, mégis életének minden szakaszában igyekezett nõknek is elmondani a megváltás örömhírét, még a rosszhírûeknek is! Asszonyok segítették küldetése teljesítése közben, ellátták élelemmel és egyéb szükséges dolgokkal. Elõször éppen egy asszonyt bízott meg azzal, hogy másoknak is elmondja feltámadásának hírét.

Gondold át: Ismerünk olyan egyháztagokat, akik készséggel szolgálnák a körülöttük élõket, de úgy érzik, elõítélettel viseltetnek irántuk és félreértik szándékaikat? Hogyan segíthetnénk nekik felismerni képességeiket és lehetõségeiket, hogy bátran szolgálhassák az Urat?

II. Isten hidat épít a szakadék felett

Gondold át: Valójában még a legjobb hívõk esetében sem túl nagy a különbség köztük és a samáriai asszony között, akit nem származása vagy vallási meggyõzõdése választott el az Úrtól, hanem a bûnei! Jézus személyében Isten neki is felajánlotta a megbékélés lehetõségét.

Ha alaposan körülnézünk, láthatjuk, hogy minden városban, iskolában, sõt minden egyházi közösségben is vannak, akiket valamiért kiközösítenek.

Jézus egy nap olyasvalakivel találkozott, aki nem szerette a zsidó embereket, és akit õszintén szólva a zsidók sem kedveltek. Olyan korban élt, amikor általában nem övezte megbecsülés a nõket. És mondjuk ki nyíltan, életvitelével sem büszkélkedhetett.

Mégis, ez az asszony, akinek a nevét sem tudjuk, hazamegy, és lelkesen evangelizálni kezd, tettei nyomán pedig falujából sokan megtérnek. Egy asszony! Ráadásul bûnös – vagyis éppen olyan, mint bármelyikünk.

Hogyan fogadjuk a szolgálatra jelentkezõket? Örömmel vesszük a felajánlott segítséget, vagy feltételeket szabunk, hogy csak az általunk alkalmasnak ítélteket szûrjük ki a szolgálat végzésére? Ha az utóbbi igaz, nem lenne érdemes ezt újra átgondolnunk?

Prisczillában, Akvilában és Pálban két dolog volt közös: az Istenbe vetett hit és a sátorkészítés mestersége. Az újszövetségi idõkben, amikor az utazók nem térhettek be motelekbe vagy efféle szálláshelyekre, nagyra értékelték e mesterséget. Nagy szükség volt jó minõségû sátrakra.

Ez a munka egyrészt az önfenntartásra, másrészt a misszió támogatására is kiváló lehetõséget nyújtott. Prisczilla és Akvila jó szívvel közeledett az emberekhez: elõször Pált fogadták be, aki azután részt vett mind a sátorkészítés, mind a missziómunka feladataiban. Késõbb Prisczilla egy Apollós nevû zsidó férfinak nyújtott segítséget Szíriában, aki így szintén elfogadta Jézus hitét. Ez az egyszerû kedvesség oda vezetett, hogy még egy kiemelkedõ személlyel gyarapodott a Krisztust követõk tábora. Késõbb Apollós Akhájában is sokat tett gyülekezet növekedéséért.

A kétes múltú samáriai asszony talán nem tûnik megfelelõ eszköznek az evangélium terjesztésére. Jézus azonban másképp tekintett rá. Milyen jeleit látjuk annak, hogy az Úr ma is hívja az embereket országába – még azokat is, akiket mi nem tartunk méltónak?

Ahogy Jézus a nõkkel bánt, egyértelmûen mutatja, hogy sokszor jobb Isten kegyelmével felülírni az emberek egymás közti viszonyát meghatározó berögzült szabályokat. Ma milyen üzenete van Jézus magatartásának?

Az itt felsorolt példák értelmében kétféleképpen lehet ledönteni az elválasztó korlátokat. Jézus félretolta a réges-régi elõítéleteket, hogy a szükségben levõkkel felvegye a kapcsolatot, ebben az esetben asszonyokkal és kisebbségi csoportokhoz tartozókkal. Nekünk milyen, származásból, anyagi helyzetbõl vagy társadalmi osztályból fakadó korlátokon kell átlépnünk azért, hogy gyülekezetünk közössége igazán növekedhessen és gazdagodhasson?

Az õskeresztény egyház életében különbözõ feladatokat és tiszteket töltöttek be nõk. Nem kellene nekünk is mindenkit arra bátorítani, hogy vegyen részt az egyház építésében, és beszéljen hitérõl a környezetében élõknek?

Jézus akkor egy samáriai asszonyt választott tanítványául, akinek az életében addig nemigen mutatkozott meg az istenfélelem és a tisztaság. Megeshet, hogy hitünk révén azokért is felelõsek vagyunk, akiket a társadalom többi tagja semmibe vesz? Rajtunk kívül ki beszél Jézusról az utcán tengõdõ koldusnak, a gyermekeit egyedül nevelõ, folytonos pénzhiánnyal küszködõ szülõnek vagy akár az ismerõs bolti eladónak?

Az Úr a kereszténység figyelmét éppen egy olyan nõ által hívta fel ismét a legnagyszerûbb lelki igazságokra, aki csak három osztályt végzett. Nem járt fõiskolára, sem egyéb, komoly oktatási intézménybe, nem tett le felsõfokú vizsgákat, és nem ismerte a Szentírás eredeti nyelveit sem.

Ellen G. White azonban a Harvardon szerzett diplománál is nagyobb szellemi kincset kapott. Teljes szívét és értelmét alárendelte Isten vezetésének. Az volt a legfõbb kívánsága, hogy minél jobban megismerje az Urat, ezért követte a Mestert a Jézushoz vezetõ úton, sokmillió embernek irányt mutatva az üdvösség felé.

Gondold át: Pál így írt Gal 3:28 versében: “Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nõ; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.”

Ha “mindnyájak egyek” vagyunk “a Krisztus Jézusban”, honnan mégis az a sok feszültség? Hiszen férfiaknak, nõknek, fiúknak és lányoknak egyaránt megvan a feladata az Isten országa felé vezetõ úton. Nem az számít, kik vagyunk: férfiak, nõk, gazdagok vagy szegények, hanem az, hogy kihez tartozunk! Ha valóban Jézus az Úr, és kitárjuk elõtte szívünk ajtaját, olyan gazdag lehetõséget biztosít a szolgálatra lakóhelyünk környékén vagy talán messze földön is, amirõl még csak álmodni sem mertünk!