SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Zsoltárok 18:3, 32; 95:1; Máté 16:18; Apostolok cselekedetei 5:15; 10:25, 28-43; 11:19-26; Galata 2:11-14

„Mikor pedig látták Péternek és Jánosnak a szólásban való bátorságukat, és megértették, hogy írástudatlan és közönséges emberek, csodálkoznak vala; meg is ismerék őket, hogy a Jézussal voltak” (ApCsel 4:13).

KULCSGONDOLAT: Az átformálódott Péter minden idők egyik legkiválóbb misszionáriusa lett, dacára annak, hogy továbbra is maradt tanulnivaló a számára.

Múlt heti tanulmányunkban szemlélhettük azt a csodálatos átalakulást, ahogy a megbízhatatlan Péterből az egyház egyik oszlopa lett. Milyen könnyű lett volna borzalmas botlása után lemondani róla, mint aki már nem használható az Úr szolgálatában! Ahogy láttuk azonban, Isten nem akarta ezért összetörni hősét.

Miután visszakapta helyét a tanítványok között, Péter egyetlen küldetésnek szentelte életét: gondoskodni Jézus nyája lelki táplálásáról – Krisztus gyülekezetének tagjairól, de a még kívülállókéról is. Azt is láthattuk, mit végzett el Péter életében Krisztus, hogy nagyszerű misszionárius legyen belőle. Ezen a héten missziója eredményeit fogjuk szemrevételezni. Végigkísérjük Pétert néhány tapasztalatában, amikor kulcsszerepet töltött be a korai egyházban. Nyomon követjük, hogyan segítette az evangélium magvetését a pogányok között.

 „De én is mondom néked, hogy te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat” (Mt 16:18).

E szavak a Biblia legvitatottabb kijelentései közül valók. A keresztény történelem nagy részét az határozta meg, hogyan értelmezték emberek e szöveget.

Sokak számára ez az igerész azt jelentette, hogy Jézus Péterre építette egyházát, ő volt az, akit „az első pápá”-nak hívhattak, a kőszikla, akiről Jézus beszélt. Mások azonban Jézus szavait úgy magyarázzák, hogy lényegében ezt mondta: Te Péter vagy, de én ezen a kősziklán, önmagamon építem fel egyházamat. Az igei bizonyítékok, amint alább láthatjuk, az utóbbi magyarázatot támasztják alá.

Keressük ki a következő igehelyeket: 5Móz 32:4; Zsolt 18:3, 32; 95:1; 1Kor 10:4; Ef 2:20; 1Pt 2:6! Hogyan segítenek megérteni, mi is az a kőszikla, amiről Jézus beszélt?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Akármilyen kiváltságai, adottságai is voltak Péternek, bármilyen fontos szerep is hárult rá, Isten egyháza nem egyetlen bűnös emberi lényre épül. Mentsen Isten ettől! Jézus maga a Kőszikla, az alap, amin az egyház nyugszik. Mindannyian, ideértve Pétert is, lehet bármi a szerepünk és a helyünk, addig vagyunk biztonságban, amíg ezen az alapon, ezen a kősziklán állunk, és addig állhatunk ezen a Kősziklán, amíg életünket hitben és engedelmességben alárendeljük (lásd Mt 7:24) Urunk szavainak és parancsának. Persze az Úr látta előre Péter jövőjét, tudta, mi lesz Péterből, de az egészen biztos, hogy nem akarta őt – bűnös, esendő embert – megtenni egyháza fundamentumának.

Mire vallanak Krisztus szavai az alázat fontosságáról az életünkben, és különösen a mások üdvéért végzett munkánkban? Miért nem érnek semmit adottságaink – legyenek bármilyenek is –, ha nem rendeljük alá az Úr akaratának?

Úgy tűnik, közvetlenül azután, hogy Jézus visszatért a mennybe, Péter már vezetői tisztet töltött be a hívők mintegy százhúsz főt számláló táborában. Az Apostolok cselekedeteiben nevét az apostolok között többnyire első helyen említik. Arra is ő ösztökélte a hívőket, hogy válasszanak Júdás helyett másik apostolt. Ahogy ezt a múlt heti tanulmányunkban láttuk, csak pünkösd után mutatkozik meg igazán Péter életében a csodálatos átalakulás, amikor felállt és hatalommal prédikált a sokaság előtt (ApCsel 2:14-41). A Szentlélektől ihletett prédikációjára háromezer ember fogadta el Jézust és keresztelkedett meg.

Legközelebb akkor találkozunk Péterrel, amikor apostoltársával és régi barátjával, Jánossal, felmegy a templomba prédikálni. Péter ekkor viszi végbe első, Az apostolok cselekedeteiben feljegyzett csodáját. Egy születésétől fogva nyomorék embert gyógyít meg (ApCsel 3:6-8).

Vessük össze egymással ApCsel 3:6, 12-13 és 4:10 igéit! Milyen közös téma fut végig Péter szavain?

    _____________________________________________________________

Péter hosszú és keserű tapasztalatokat élt át amiatt, hogy megpróbált dolgokat a saját erejéből véghezvinni. Soha nem felejtette el, hogy amikor levette tekintetét Jézusról, elmerült a sötét vízben. Nem feledte, hogy megtagadta a Mestert, amikor elfogták. Nem felejthette el Jézus dorgálását, amiért csak „az emberi dolgokra” gondolt. Péter szemmel láthatóan tanult az esetekből, és most már az Úr erejébe vetette bizodalmát. Szüksége is volt rá.

Miről szól ApCsel 5:15 és 10:25 két beszámolója? Miért nehezedett elképesztő nyomás Péterre ezekben az esetekben?

    _____________________________________________________________

Azt szerették volna az emberek, hogy „Péternek csak árnyéka is érje valamelyiket közülük” (15. vers)? Péter, akit felülről jövő erő töltött be, bizonyos tekintetben most állt a lehető legnagyobb lelki próbatétel előtt!

Hogyan hatna ránk, ha az emberek úgy viszonyulnának hozzánk, mint ahogy Péterhez viszonyultak? Egyedül hogy védhetjük meg magunkat a lelki elbizakodottság legártalmasabb fajtájától?

A keresztény egyház korai szakaszában az új hívők megosztották egymással birtokaikat és javaikat, naponként egybegyűltek közös istentiszteletre, és örültek az egymással való közösségnek. A Biblia elmondása szerint: „dicsérve az Istent, és az egész nép előtt kedvességet találva” (ApCsel 2:47). A dolgok jó irányba haladtak az apostolok vezetése alatt.

Ám az egyház növekedésével a gondok is sokasodtak. Egyértelművé vált, hogy az egyháznak szüksége van szervezett testületre. Péter és a többi apostol megértette, hogy meg kell őrizni a jó egyensúlyt a műről való gondoskodás és a kifelé irányuló misszió között. Döntöttek: „Nem helyes, hogy mi az Isten igéjét elhagyjuk és asztalok körül szolgáljunk” (ApCsel 6:2).

Az új gyülekezeti közösségek születésével az új területeken még sürgetőbb szükséggé vált a megfelelő egyházszervezési forma kialakítása. Hallatlan fontos volt annak biztosítása, hogy a hívek megfelelőképpen megalapozódjanak új hitükben, és lelkileg táplálják őket.

A jeruzsálemi gyülekezet kettesével kezdte kiküldeni a misszionáriusokat (Jézus példáját követték, mert Ő is kettesével küldte el az apostolokat és a tanítványokat).

Mit tettek a jeruzsálemi vezetők, amikor hírét vették, hogy Samáriában Fülöp új gyülekezetet alapított (ApCsel 8:14)? Mit tettek, amikor új gyülekezet jött létre Antiókhiában (ApCsel 11:19-26)? Mi a jelentősége e lépéseknek?

    _____________________________________________________________

Az apostolok cselekedeteit olvasva azt látjuk, hogy Jeruzsálemben Péter és a többi vezető egyházszervezeti és lelki szempontból is figyelemmel kísérte az egyház gyors növekedését, különösképpen a pogányok között. Jól látták, mennyire könnyű lenne az új tagoknak visszacsúszni a pogányságba, vagy félrevezető, hamis tanításokat elfogadni. Az új hívőknek, akik hitben gyermekként jöttek Jézushoz, arra volt szükségük, hogy elválasszák őket az Ige „tejétől”, és szilárdan megalapozódjanak a tanításokban.

Tehetnénk-e még többet azért, hogy az új hívők jobban meggyökerezzenek Jézusban és az üzenetben?

Pünkösd után Péter élete megváltozott, és az apostol az egyház tekintélyes oszlopa lett. De még mindig volt mit tanulnia. Csakúgy, mint társai, ő is úgy fogta fel küldetését, hogy kizárólag a zsidók felé kell fordulnia.

ApCsel 1:8 versében mit mondott el Jézus, aminek arra kellett volna rávezetnie Pétert és a társait, hogy nem az elképzeléseik szerint alakulnak a dolgok, legalábbis a misszió tekintetében?

    _____________________________________________________________

ApCsel 10:1-16 szerint Péter látomást kapott, amelyben felszólítást hallott, hogy tisztátalan ételt egyen. Zsidó lévén megütközött a hallottakon. „Semmiképpen sem, Uram – felelte Péter –, mert sohasem ettem semmi közönségest vagy tisztátalant” (14. vers). Olyan lehetett ez számára, mintha egy adventistának látomásban azt mondanák, hogy szívjon el egy cigarettát, vagy húzzon meg egy alkoholos üveget.

Valójában Isten nem tisztátalan étel fogyasztására szólította fel Pétert – miképpen tőlünk sem kérné, hogy gyújtsunk rá, vagy szeszes italt igyunk. A látomás egy példázatot rejtett. Péter először még töprengett a látomás jelentésén (17. vers), ami csakhamar világossá vált, amikor meghívták a pogány Kornéliusz házába.

Mi volt a látomás valódi jelentése (ApCsel 10:28-43)? Mit értett meg ekkor Péter, ami korábban nem volt világos előtte?

    _____________________________________________________________

Ma már mi sem nyilvánvalóbb számunkra, mint hogy az evangélium az egész világnak szóló üzenet, ám ez igazi meglepetést okozhatott egy olyan embernek, mint Péter, tekintettel a körülményeire. Fontos tehát, hogy ne vakítson el a kulturális előítélet szemellenzője, bármilyen posztot is töltsünk be az egyházban! Mennyire fontos, hogy miként Péter, úgy mi is szélesebb látókörre tegyünk szert egyházunk missziója terén!

Tudnánk olyan személyes vagy kulturális „szemellenzőt” megemlíteni, amit valamikor le kellett vetnünk? Létezik olyan is, amit a gyülekezetekben némelyek mindmáig viselnek? Hogyan válhatunk szélesebb látókörű emberekké?

Még ha a gyülekezeti tagok Krisztusban, egyazon misszióban munkálkodnak is, félreértések és egyenetlenségek léphetnek fel közöttük. Ez alól a korai keresztény egyház és Péter sem volt kivétel. Bármilyen különleges áldást kapott Istentől az apostol, bármennyire is oroszlánrésze volt a gyülekezet munkájában, még pünkösd után is fejlődnie kellett. Milyen jó tudni, hogy hibái ellenére Isten továbbra is felhasználta őt!

Gal 2:11-14 szerint mi az, amit Péter még ekkor sem értett?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Pált igencsak felháborította Péter viselkedése, mert képmutatónak tartotta. Péter a tisztátalan állatokkal kapcsolatos látomása valamint Kornéliusszal való találkozása után kezdett kapcsolatot tartani a pogányokkal. Kárhoztatták is ezért a zsidó-keresztények Jeruzsálemben (ApCsel 11:2). Péter magyarázatot adott tetteire, így bírálói megváltoztatták véleményüket. „Ezeknek hallatára aztán megnyugovának, és dicsőíték az Istent, mondván: Eszerint hát a pogányoknak is adott az Isten megtérést az életre!” (18. vers).

Később azonban – és ez váltott ki Pálból neheztelést –, miután oly sokat fáradt a pogányokért, Péter visszatért korábbi magatartásához. Meghajolt a zsidó-keresztények nyomása alatt, és meggyőződése ellenére már nem akart együtt étkezni a pogányokkal, nehogy megsértse a zsidó-keresztényeket. Pál felháborodott Péter viselkedésén, noha egy másik helyen éppen ő intette az erősebb testvéreket, hogy ne botránkoztassák meg a gyengébbeket (1Kor 8:9-13).

A pogányokkal való közösség tekintetében egyértelmű volt Pál alapállása. A pogányok apostola úgy gondolkodott, hogy a misszió, valamint a Krisztusban való egység tudatának kell az uralkodó és a legfontosabb vezérelvnek lennie.

Olvassuk el 1Kor 8:9-13 szakaszát! Mi itt a gondolatmenet fő vonala? Hogyan kell értenünk Pál szavait, és hogyan vonatkoztathatjuk magunkra és gyülekezetünkre azokat? Lehet, hogy mi is teszünk olyasmit, ami talán bántja a hitben gyengébb tagokat? Ha igen, nevezzük meg ezeket!

„Az Üdvözítő Péterrel való bánásmódja tanulság az ő és testvérei számára. Noha Péter megtagadta Urát, de az a szeretet, mellyel Krisztus hordozta őt, sohasem ingott meg. Amikor az apostol megkezdte munkáját, hogy másoknak hirdesse az Igét, türelmes, együtt érző és megbocsátó szeretettel közeledett a bűnöshöz. Emlékezett saját gyöngeségére és bukására, s a reá bízott juhokkal és bárányokkal ugyanolyan gyöngéden kellett bánnia, mint ahogyan Krisztus bánt vele” (Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó. 339. old.).

„Vajon nem különös, hogy Péter, akinek annyi fogyatkozása volt, aki elesett, majd visszanyerte korábbi helyét, aki hosszú éveket töltött a szolgálatban, aki jól ismerte Krisztus tiszta, egyenes, elvhű magatartását, aki annyi tanítást hallott, aki annyi ajándékot, ismeretet kapott, aki olyan nagy hatást tett az emberekre az Ige hirdetésével és tanításával, így megváltozott, és elfordult az evangéliumi elvektől az emberektől való félelem miatt, vagy hogy elnyerje megbecsülésüket? Nem furcsa, hogy így megingott, és ennyire kétértelmű lett álláspontjában? Bár Isten mindenkinek megadná gyámoltalansága tudatát, hogy hajóját egyenesen és biztonságban a kikötőbe kormányozhassa! Krisztus kegyelme minden egyes napon nélkülözhetetlen. Csakis páratlan kegyelme őrizheti meg lábunkat az eleséstől” (122. kézirat, 1897. Ellen G. White magyarázatai, SDA Bible Commentary. 6. köt. 1108–1109. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.         Beszélgessünk arról, hogyan viszonyuljunk a hitben gyengékhez, akik megbotránkoznak bizonyos dolgokon! Milyen messze mehetünk el a hozzájuk való alkalmazkodásban? Milyen alapelveket kell követnünk, nehogy, miként Péter, feláldozzunk egy magasabb célt a jó szándékú „senkit meg nem sérteni” akarásunkkal?

2.         A lelki büszkeség mindenkire nézve veszedelmes lehet. Hogyan óvhatjuk meg magunkat ettől, kivált, ha nagy sikereket érünk el a lélekmentésben, a lelkészi szolgálatban vagy az élet bármely területén? Hogyan segít az Úr abban, hogy alázatos szolgái maradjunk?

ÖSSZEFOGLALÁS: Péter apostol a lélek sötét éjét élte át Jézus halálakor, de előtte és utána is. Jézus feltámadása után újabb esélyt kapott, hogy az Úr iránti hűségét kinyilváníthassa. Péter ennek a feladatnak szentelte az egész életét, és megpróbáló időkben vezette a gyülekezetet úgy, hogy mind erősebbek lettek.

JÁRFÁS ESZTER:

MEGTÉRÉSEM TÖRTÉNETE

Péternek hívnak.
A kakas már kétszer szólt.

Csak az ökölbe szorított
és átokszóró szám mozdul.

A kakas a lelkembe kukorékol.
Jézus reám néz.

Besötétedik.
Lábaim szaladnak
közel Hozzá,
messze Előle.

Tanúim az olajfák
és a Kert,
hogy most is Őt látom.