SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E heti tanulmányunk: Apostolok cselekedetei 2:14-40; 3; 5:1-11; Péter 1. és 2. levele

„Felele néki Simon Péter: Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van tenálad” (Jn 6:68).

KULCSGONDOLAT: Péter apostol a korai egyház egyik központi oszlopa volt. Jézus átformáló munkája nyomán a megbízhatatlan, ámde szenvedélyes tanítványból az evangéliumhirdetés sziklaszilárd apostola lett.

Péter története különösképpen segít megérteni, milyen szerepe van az érzelmeknek a keresztény életben. Ha eltévedünk egy erdőben, érzékszerveinkre hagyatkozva nem jutunk messzire. Látunk, hallunk, szaglunk – de továbbra sem tudjuk az utat. Szükségünk van iránytűre, térképre, valami többre, mint amivel természet szerint rendelkezünk.

Így van ez a lelki életünkben is. Amit érzünk, az nem végső próbája az igazságnak. Valami többre van szükségünk – arra, ami rajtunk kívül létezik. Lelki iránytű, térkép kell. Lényeges az érzelmek szerepe a keresztények életében, mégsem ez a legfontosabb rész. Megfelelő gondozás nélkül akár veszedelmessé is válhatnak. Pétert az érzelmei gyakrabban sodorták bajba, mint ahányszor nem. Mindazonáltal, amikor élete végre Jézus uralma alá került, érzelmei és hevülete nagyszerű eszközzé váltak az Úr munkájában.

Péter egy halászfaluból, Betsaidából, a Galileai-tenger északi partjáról származott. Betsaida (jelentése: Halászház) volt az a hely, ahol Jézus később sok csodát vitt véghez. Ez a település közel kétezer esztendőn át elveszett a történelem számára. Csak 1987-ben sikerült feltárni e falu régészeti emlékeit.

Noha Péter házas ember volt (Mt 8:14), semmit nem tudunk a feleségéről, vagy hogy voltak-e gyermekei. Mindössze annyi ismert, hogy feleségével és anyósával Kapernaumban élt, amikor Jézus elhívta tanítványának.

Mt 4:18-20 szerint Péter hogyan válaszolt Jézus hívására? Miért fontos az a tény, hogy „azonnal otthagyván a hálókat” (20. vers) követték Jézust?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

A leírás annyira szűkszavú, hogy kénytelenek vagyunk találgatásokba bocsátkozni arról, mi ment végbe Péter elméjében. Jézusban nyilván volt valami lebilincselő erő, ami miatt Péter kész volt elhagyni otthonát és megélhetési forrását, csak hogy követhesse. A lényeg mindnyájunk előtt kézenfekvő: készen kell állnunk arra, hogy ugyanezt cselekedjük, vagyis készen kell állnunk Jézus követésére, mit sem törődve az árral, amibe ez kerül (lásd Lk 14:26-27).

Péter alacsony sorból, munkásemberek közül származott. Állítsuk ezt szembe Pál társadalmi hátterével (ApCsel 22:3; Róm 11:1; Fil 3:5; lásd még ApCsel 5:34)! Milyen tanulságot szűrhetünk le ebből az ellentétből?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Akármennyire is különbözött társadalmi hátterük, Jézus hívása mind Pétertől, mind Páltól teljes elkötelezettséget kívánt. „Felső tízezer” vagy munkásosztály

– Isten elvárása ugyanaz.

Gondoljunk saját tapasztalatainkra, amikor Jézus elhívott! Mi volt ennek az elhívásnak az ára? Miről kellett lemondani? Ha valaki megkérdezné, hogy megérte-e, mit felelnénk és miért?

A többi tanítványhoz hasonlóan Péternek is különleges lehetősége volt arra, hogy Jézustól tanuljon. Sok száz mérföldet legyalogolt a társaságában, együtt étkezett, együtt munkálkodott vele. Fültanúja volt Jézus beszédeinek, szemlélője annak, ahogy az emberekhez viszonyult. Látta, amint betegeket gyógyított. Drámai jeleneteket élt át a közelségében. Gondoljunk csak a megdicsőülés hegyére, ahol Jézus Mózessel és Illéssel beszélgetett; azután arra, ahogy halottakat támasztott, ahogy letartóztatták, majd amint feltámadt a sírból. Péternek számtalan alkalma adódott arra, hogy gyakorlati leckéket vegyen a Mestertől. Gyakorta találta magát olyan helyzetekben, amelyek életet megváltoztató tanulsággal bírtak. Mindezek már akkor is arra készítették fel, hogy egykor ő legyen az őskeresztény egyház egyik nagy misszionáriusa.

Péter a Jézussal szerzett tapasztalatai során is hibát hibára halmozott. Néhány ilyen beszámolót az alább felsorolt igékben olvashatunk. Milyen hibák voltak ezek? Milyen tanulságokat vonhatott le az apostol ezekből a maga számára?

Mt 14:22-32 __________________________________________________

_____________________________________________________________

Mt 26:36-46 __________________________________________________

_____________________________________________________________

Mk 14:29-31, 66-72 ____________________________________________

_____________________________________________________________

Jn 18:10-11 __________________________________________________

_____________________________________________________________

Péter öntelt és elbizakodott volt, hajlott az erőszakosságra, nyomás alatt azonban könnyen összecsuklott, és az is előfordult, hogy dologidőben elaludt. Minden olyan vonás egyszerre megvolt benne, ami egy alázatos, szelíd hívő keresztényt nem jellemezhet. Mégis Péter az ősegyház egyik fontos vezetője, Jézus erővel megáldott evangélistája és misszionáriusa lehetett! Micsoda bizonyságtétel ez arról, amit Isten elvégezhet annak az életében, aki átadja magát neki!

Milyen tanulságokat vonhatunk le e beszámoló alapján? Van-e jogunk elítélni másokat vagy akár önmagunkat?

Mt 16:13-26 verseiben mirõl volt szó? Miért válaszolt Péter úgy Jézusnak? Milyen alapvető tanulságot akart Jézus a tanítványok elméjébe vésni?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Noha Péter kijelentette: Jézus a Messiás, a Krisztus, téves elképzelés élt benne arról, hogy ez mit jelent. Péter és a többi tanítvány szemléletmódja a kor általános elképzelését tükrözte. Eszerint a Messiás Dávid nemzetségéből származik, és amikor eljön, megdönti a rómaiak uralmát, igazságot és békét hoz. Jézus világosan tanította a tanítványoknak és a sokaságnak, hogy Isten országa lelki természetű. Nem hatalommal, karddal és tőrrel alapítja meg, hanem szeretettel, megbocsátással és igazságossággal.

Földi szolgálatának egy döntő szakaszában Jézus elhatározta, hogy szólni fog a haláláról tanítványainak – arról, hogy Jeruzsálembe kell mennie, meg fogják ölni, de harmadnapon feltámad. Pétert bántotta a gondolat, hogy Jézus meg fog halni – jóllehet halála az üdvösség tervének legfőbb pillére volt. Világszemléletében az efféle gondolatnak nem volt helye. Péter azért hagyta el szülőfaluját és a halászatot, hogy kövesse Jézust. Arra tette fel az életét, hogy támogassa Őt és szolgálatát. A Mester halálának nem volt helye abban a forgatókönyvben, amit Péter kigondolt magában. E gondolat értelmében ugyanis Jézusnak meg kellett volna alapítani földi királyságát, és Péternek kulcsszerep jutott volna az igazság és a béke országában. Hogyan is érhetne véget az igazságnak és a gyógyulásnak e csodálatos mozgalma, Vezetője halálával? Úgy tűnt, mintha Péter nem hallotta, vagy nem értette volna Jézus ígéretét, miszerint feltámad a harmadik napon.

Vegyük észre, mennyire önző módon gondolkodott itt Péter! Ennek hát­terén értékelhetjük Jézus Mt 16:23-26-ban olvasható szavait. Életünk mely területein lehetnének akár ránk nézve is érvényesek ezek a szavak?

Nem vitás, az evangéliumok többnyire nem festenek túl szép képet Péterről. Egyre-másra bukdácsol, elesik, nagy hibákat követ el. Mindazáltal az evangéliumok végén egyértelmű jelzést olvashatunk az ügyetlenkedő tanítvány jövőjére nézve.

Mit hozott Péter tudomására Jézus Jn 21:14-19 verseiben? Miért oly meglepő ez, tekintettel Péter múltjára?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

 „Legeltesd az én bárányaimat!”? Pontosan ezt a munkát végezte végül Péter. Gondolkodjunk csak róla: micsoda hatalmas bizonyságtétel ez arról, mit tud elvégezni Isten annak az embernek az életében, aki átadta magát neki! A büszke és heves Péter kulcsszerepet játszott a korai egyház növekedésében!

Ízlelgessük kicsit az alábbi igeszakaszokat! Mit mondanak el Péter szerepéről és munkájáról?

ApCsel 2:14-40 _______________________________________________

ApCsel 3 ____________________________________________________

ApCsel 5:1-11 ________________________________________________

Az átalakulás bámulatos volt, és az ebből eredő tanulságok nyilvánvalóak. Pétert számtalan hibája és fogyatkozása ellenére is fel tudta használni az Úr. Amikor az apostol átadta magát Krisztusnak, hatalmas bizonyságtevője lett.

Mennyit változtunk, mióta követni kezdtük Jézust? Hogyan fejlődtünk azóta? Mely területeken kell még erősödni? Miért nem szabad soha feladni, akkor sem, ha lassúnak tűnik a változás?

Amikor Jézus így szólt Péterhez: „Legeltesd az én bárányaimat!”, a csüggedt halásznak fogalma sem lehetett arról, ami reá következik, vagyis arról a szerepről, amit az Úr egyházában fog betölteni. Az Apostolok cselekedeteit olvasva láthattuk, hogyan engedett Péter ennek a parancsnak; ugyanez a Péter ugyanennek a parancsnak két apostoli levél írójaként is eleget tett. Így nem csupán saját korában, hanem az egész egyháztörténelem során „legeltette a nyájat”. Bizonyos értelemben valahányszor olvassuk egyik levelét, azoknak a szavaknak újabb és újabb teljesedését nyugtázhatjuk, amelyeket tanítványainak mondott el Krisztus.

Lapozzuk át Péter leveleit! Olvassuk el valamelyik fejezetét, imádkozzunk, majd próbáljunk fogalmat alkotni az író jelleméről! Mit tudhatunk meg az új Péterről az olvasottak alapján?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Valahogy nehéz elképzelni, hogy ezek a mély értelmű, ékesszóló szavak ugyanattól a nyers, pallérozatlan halásztól származnak, akit az evangéliumokban láttunk, akinek a nyelve gyorsabban vágott, mint az esze, a hitéről nem is beszélve. Pedig ez az a Péter, akit Isten kegyelme azzá formált át, amit Pál „új teremtés”-nek (2Kor 5:17) nevezett.

Szavai különösen erőteljesek 1Pt 1:18-21 valamint 2:24 verseiben, ahol Jézusnak a megváltásunkért elszenvedett halálát hangsúlyozta. Az a Péter, aki egykor eltökélten állította, hogy Jézus soha nem juthat a keresztre, most megváltásunk eszköze gyanánt hirdeti a keresztet. Ahogy fogalmaz, helyettesünkként Jézus ott vette magára bűneinket. Figyeljük meg továbbá 1Pt 2:18-23 szóhasználatát, ahol Péter olyan magatartás mellett száll síkra, amely inkább „odatartja a másik orcáját is” – nos erre a Péterre sem ismerhetünk rá pusztán az evangéliumok alapján! A változás valóban szembetűnő volt. Ez reménnyel tölthet el bennünket, függetlenül attól, hol tartunk a személyes jellemfejlődésünkben.

Lapozzunk vissza ahhoz a fejezethez, amit az imént találomra elolvastunk Péter valamelyik leveléből! Mi volt a fő mondanivalója? Hogyan fogadtuk, amivel a pásztor „táplált”, és mennyire tettük magunkévá szavait?

Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1993, Advent Kiadó. „Egy éj a tavon” c. fejezet, 313–318. old.

„Péter tanítványsága elején erősnek képzelte magát. A farizeushoz hasonlóan saját értékelése szerint nem volt 'olyan, mint egyéb emberek'. Krisztus figyelmeztette tanítványait elárulása estéjén: 'Ezen az éjszakán mindnyájan megbotránkoztok bennem.' Péter magabiztosan mondta: 'Ha mindnyájan megbotránkoznak is, de én nem' (Mk 14:27, 29). Péter nem tudott a maga nyomorúságáról. Magabízása rossz útra vitte. Azt hitte, hogy le tudja győzni a kísértést. Néhány rövid óra múlva jött a próba, és ő átkozódva, szitkozódva megtagadta Urát. Amikor a kakas kukorékolása Krisztus szavaira emlékeztette, saját tettén meglepődve és megrémülve megfordult, és Mesterére nézett. Ebben a pillanatban Krisztus is Péterre tekintett. E fájdalmas pillantásra, amelybe szánalom és szeretet vegyült, Péter önmagára eszmélt. Kiment, és keservesen sírt. Krisztus tekintete szívébe hasított. Péter fordulóponthoz érkezett. Könnyek között bánta meg bűnét. A töredelmes és bűnbánó Péter olyan volt, mint a vámszedő; és a vámszedőhöz hasonlóan ő is kegyelmet talált. Krisztus tekintete arról biztosította, hogy megbocsátott neki” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. 1983, H. N. Adventista Egyház. 101–102. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.      Könnyű bírálni Pétert a hit hiánya miatt, mondván, hogy elsüllyedt a vízben. Viszont ő volt az egyetlen tanítvány, akinek volt bátorsága kiszállni a csónakból! Milyen dolgokban kell nekünk is „kiszállni a csónakból” keresztény életünkben? Netán gyülekezetünknek is szüksége lehet hasonló élményre?

2.     Ellen G. White ezt írja: „Minden igaz tanítvány misszionáriusként születik Isten országába” (Jézus élete. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 154. old.). Krisztus sok követőjének elvész korábbi lelkesedése az iránt, hogy másoknak is beszéljen arról, amit megismert. Hogyan térhet vissza a gyülekezeti tagok lelkesedése, hogy továbbadják a jó hírt? Mivel segíthetjük egymást is abban, hogy visszanyerjük a bizonyságtevés vágyát?

ÖSSZEFOGLALÁS: Péter története annak elismerése, hogy mit végezhet el Isten még a leggyengébb tanítvánnyal is. Jézus helyes irányba terelte a szenvedélyes, jó szándékú Pétert, és megerősítette a hitben, hogy a korai keresztény egyház tekintélyes oszlopa váljék belőle.

R. DÁNIEL IRÉN:

VERGŐDŐ PÁRBESZÉD

– Uram! – Hozzám szóltál?
– Iii…gen, Istenem!
– Minek neveztél?
– Iii…stenemnek…
– Tudod te, mi az: ÚR? Tudod, mi az: ISTEN?
– Hát… talán…, azt hiszem…
– Nézz végig magadon! Tekintsd át a napod!
Úr voltam? Istened? Igazi címlapod?
Szóltál hozzám reggel, mikor szemed kinyílt?
A szád szüntelen hálára, áldásra nyílt?
Agyad kereste vígan akaratom?
Lábad készséggel futott az utamon?
Kezed csak jót tett, simított, rendezett
családot, munkát, fájdalmat, terheket?
Nézz a szobádba, polcodra, hűtődbe,
nézz a tárcádba, társadra, tükrödbe!
Van benned, körötted bárhol is lenyomat
arról, valójában ki is a te Urad?
Vagy csak mondod, mert így hallottad mástól:
Uram, Istenem… Tanultál Tamástól?
– Jogos minden szavad, látom tenger vétkem…
irgalmadban bízva, remélve azt kérem,
lemondva magamról, szabaddá váltan Rád,
elmondhassam bízón, örömmel ez imát:
tamástalan Tamássá tégy, kérlek, engemet,
szolgáljam boldogan Uram, Istenemet!