Tanulmány 2008-3/3

E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 14:1-12; Lukács 1; Kolossé 2:8; Jelenések 14:6-12

„Bizony mondom néktek: az asszonyoktól szülöttek között nem támadott nagyobb Keresztelő Jánosnál; de aki a legkisebb a mennyeknek országában, nagyobb nálánál” (Mt 11:11).

KULCSGONDOLAT: Keresztelő János különleges elhívást nyert Istentől; bennünket – mint egyházat – hasonló céllal hívott el az Úr. Mit tanulhatunk János példájából?

Az ókori eredetű mandeus vallás követői Keresztelő Jánosban minden próféta között az utolsót, egyben a legnagyobbat tisztelték. Mandeus hívők még ma is vannak, elsősorban Irakban és Iránban. (A mandeusok egy kisázsiai gnosztikus szekta tagjai.) A dolog furcsasága azonban: miközben tisztelik Jánost, Jézust hamis prófétának hiszik, ami annál is inkább nehezen megy a fejünkbe, mivel János üzenetének éppen az volt a lényege, a rendeltetése, hogy utat készítsen Jézusnak.

A Jordán folyó mellől elindulva János a megtérés, a bűnbocsánat és a társadalmi igazságosság üzenetét prédikálta, hogy felkészítsen egy népet a Messiás eljövetelére. Hatalmas tömegek gyűltek köré, hogy hallgassák. Sokan követték tanításait. Jézus első tanítványai közül tulajdonképpen többen is János tanítványi köréből kerültek ki.

János egy ama kevesek közül, akikről a Biblia azt írja, hogy Isten már születésük előtt különleges szolgálatra választotta ki őket. (Sámuelt, Sámsont és természetesen magát Jézust említhetnénk még.) Több száz évvel korábban Ézsaiás próféta így jövendölt János szolgálatáról: „Egy szó kiált: A pusztában készítsétek az Úrnak útát…” (Ézs 40:3-5; vö. Lk 3:4-6). János édesapja, Zakariás szintén arról prófétált, hogy e fiú fog utat készíteni az Úrnak (Lk 1:76).

Tekintsük át Lukács evangéliuma 1. fejezetét, amelyben Keresztelő János küldetéséről és elhívásáról találhatunk jövendölést! Jegyezzük fel, amiről azt olvassuk, hogy János fogja elvégezni! Vessük össze e jövendöléseket azzal, amit Keresztelő Jánosról tudunk! Hogyan teljesedtek?

Miután tanulmányoztuk János tetteit és munkáját, gondoljuk végig, milyen borzalmas véget ért az élete (Mt 14:12)! Hogyan egyeztethető ez mégis össze a róla megjövendölt nagyszerű dolgokkal?

Keresztelő Jánost elhívatása és szolgálata nehéz, kemény útra állította. A próbák, a szenvedések és a meg nem értés dacára is hűséges maradt méltánytalan, szörnyűséges haláláig, ezzel is beteljesítve az életéről szóló jövendöléseket. János példa előttünk olyan szenvedések elhordozásában, amilyeneket elszenvedhet bárki közülünk, aki eltökéli magában, hogy hű lesz Istenhez és ahhoz az elhíváshoz, amelyben részesült.

Földi mércével mérve Keresztelő János nem sorolható azok közé, akiket az emberek sikeresnek neveznek – különösen halálát tekintve. Mindez hogyan árulkodik az Isten és e világ szerinti eszmény közötti különbségről? A mi mércénk mihez hasonlít inkább: Isten vagy a világ mércéjéhez? Hogyan vall válaszunk önmagunkról?

Az Úr számtalan jövendölést ihletett Keresztelő János életéről. Már születése előtt kijelentette róla, milyen munkát fog elvégezni. Ez felvet egy nehéz kérdést: János felől el lett volna rendelve, hogy mindezt bevégezze, pusztán azért, mert Isten megjövendölte róla? Más szóval: volt-e Jánosnak más választása is, mint hogy beteljesítse azt, amit a prófécia kijelentett felőle? Isten előre tudása valamint szabad akaratunk kérdése századokon át komoly dilemma elé állította a teológusokat és a gondolkodókat (így nyilván mi sem tudunk két sorban válaszolni a kérdésre), egy dologban mégis biztosak lehetünk: Jánosnak különleges felkészítésre volt szüksége az előtte álló feladat teljesítéséhez.

Mi áll Lk 1:80 versében, ami alapján valamelyest fogalmat alkothatunk a János számára szükséges felkészítés mibenlétéről? Milyen alapelveket érthetünk meg ebből, ami egyben saját lelki életünk megszilárdításában is segít?

Lk 1:15 szerint János „még az ő anyjának méhétől fogva” be fog töltetni a Szentlélekkel. És lám, még e különleges ígéret birtokában is szüksége volt egy bizonyos felkészülésre, amire a puszta zordon körülményei között került sor. A pusztát, illetve a sivatagot a Biblia gyakran nevezi a lelki fegyelmezés és növekedés helyének. János itt tartózkodott akkor is, amikor „lőn az Úrnak szava” hozzá (Lk 3:2). Az biztos, hogy az ima embere lett, hisz később ő maga is tanította követőit, hogyan imádkozzanak (Lk 11:1) és böjtöljenek (Mk 2:18). Tisztában volt a mennyel fenntartott lelki kapcsolat fontosságával. János az Istentől kapott lelki erő által volt képes olyan lendülettel és hatalommal hirdetni az üzenetét. Kiáltó szó volt a pusztában, illetve – a görög eredetiben, szó szerint – „ordított, mint egy bivaly”.

Miképpen arra a későbbiekben Jézus is célzott, nem azért keresték fel Jánost az emberek, mert valami határozatlan, gyenge jellemű ember lett volna. Nem „nádszál” volt, „amit a szél hajtogat” (Mt 11:7). Épp ellenkezőleg: olyan embert mentek hallgatni, aki az igazságot erővel és mély meggyőződéssel szólta.

Nézzünk őszintén önmagunkba! Milyen gyakran imádkozunk? Milyen gyakran tanulmányozzuk az Igét? Mennyire merülünk bele a világba és annak dolgaiba? Milyen változtatásokra van szükségünk? Talán nekünk is jót tenne, ha egy kevés időt „a pusztában” töltenénk el?

A Zakariásnak megjelent angyal Malakiás jövendölésére tett utalást, majd azt egyenesen Jánosra vonatkoztatta (Lk 1:17). Ezt még Jézus is megerősítette: „És ha akarjátok, fogadjátok el, ő Illés, aki eljövendő volt” (Mt 11:14, új prot. ford.; vö. 17:11-13).

Illés még az Ószövetség nagy prófétái közül is kimagaslik. Ő szólította fel Aháb királyt és Izráel népét, akik a bálványimádás és a hitehagyás útjára léptek, hogy térjenek vissza Istenhez, és változtassák meg életüket. A Kármelhegyi próba, ahol Isten nevében lépett fel a pogány prófétákkal szemben, az egész Biblia egyik legjelentősebb, döntésre késztető eseménye.

Az „illési üzenet” lényege egyetlen mondat, amely mély jelentőséggel bír a hetednapi adventisták számára. Ellen G. White párhuzamba állítja egymással Illés, Keresztelő János és Isten végidőben élő népe feladatait. Az „illési üzenet”-et nemes egyszerőséggel ezzel az igével foglalja össze: „Készülj Istened elé!” (Ellen G. White magyarázatai, SDA Bible Commentary. 4. köt. 1184. old.).

Illés	Keresztelõ János	Isten végidei népe
Arra hívatott el, hogy megreformálja Izráelt, felszólítva a népet, hogy engedelmeskedjen Isten törvényének. Aháb király felé az ítélet üzenetét, Izráel felé a megtérés lehetőségét hirdette.	Megtérést prédikált, miközben feltárta a mennyek országának alapelveit. Az ítélet üzenetét hirdette a vallási vezetők és a nép felé. Embereket készített fel Jézus első eljövetelére.	Ösvények megújítói, akik a hit általi megigazulást prédikálják, az embereket Isten imádására, bűnbánatra és az Isten parancsolatai iránti engedelmességre szólítják fel. Üzenetük: „Eljött az ő ítéletének órája” (Jel 14:7). Embereket készítenek fel Jézus második eljövetelére.

János apostol három angyalról írt, akiknek különleges üzenetet kell hirdetniük az idők végén a világnak. Ezek az üzenetek magukban foglalnak egy felhívást Isten imádására („mert eljött az ő ítéletének órája”) és a Jézus iránti hűségre. Az evangéliumnak központi szerepe van ebben a figyelmeztető üzenetben. Ellen G. White így írt erről: „Többen írtak nekem, akik afelől tudakozódtak, hogy vajon a hit általi megigazulás üzenete a harmadik angyal üzenete-e. Azt feleltem: 'Ez teljes valójában a harmadik angyal üzenete'” (Ellen G. White cikke, Review and Herald, 1890. április 1.).

Keresztelő János üzenetének két alapvető pillére volt: a megtérés és az életvitel. E kettő szorosan kapcsolódik egymáshoz. A János által a megtérésre használt kifejezés (metanoeó) összetett szó, amelyben a meta változást, a noeó gondolkodást jelent. Ily módon a megtérés azt jelenti, hogy valamivel kapcsolatban megváltozik az ember gondolkodása.

Amikor János ezt mondja: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa” (Mt 3:2), azt adja az emberek értésére, hogy a küszöbön álló mennyek országa teljességgel új szemléletet kíván. Más szavakkal: János úgy készített fel embereket Jézus érkezésére, úgy készített utat az Úr számára, úgy „egyenesítette az ösvényeket” (vö. 3. vers), hogy felszólította őket: változtassák meg világlátásukat és életvitelüket.

János üzenetének mi a veleje Lk 3:10-15 szakasza szerint? Miről beszélt az embereknek? Lásd még Jak 2:14-26!

A megtérés egyik kulcsmozzanata a bűn megvallása (Mt 3:6), a másik a megváltozott, a mennyek országának alapelveivel összhangba állított életvitel (8. vers). Ennél kevesebb nem készít fel a Jézussal való találkozásra, amikor elhozza az Úr a felüdülés idejét, éspedig annak soha nem tapasztalt mértékét.

A keresztség szorosan kapcsolódott a megtéréshez. Lukács megfogalmazása szerint János valóban „a megtérés keresztségét” prédikálta „a bűnök bocsánatjára” (Lk 3:3). A víz általi megtisztulás jelképezte a megváltozott életszemléletet, az új kezdetet és a bűnök bocsánatát.

Noha János erős szóhasználata némelyeket megsérthetett, a Biblia mégis hatalmas tömegről szól, amely eljött hallgatni őt. „Ekkor kiment őhozzá Jeruzsálem és az egész Júdea és a Jordánnak egész környéke” (Mt 3:5). De nemcsak mentek és hallgattak, hanem meg is vallották bűneiket és megkeresztelkedtek (lásd 6. vers).

Tehát hiszünk Istenben, Jézusban. Hisszük, hogy meghalt a bűneinkért, és üdvösséget egyesegyedül hit által, Jézus nekünk tulajdonított igazsága által nyerhetünk. Az igazi kérdés azonban az, hogy mennyire odaadóan követjük az igazságosság Keresztelő János által is felvázolt elveit? Mennyiben tanúskodik életünk a hitről, amely szerintünk bennünk él?

Mi Kol 2:8 mondanivalója a mi kultúránk és hagyományvilágunk keretei között? Mire kell vigyáznunk?

A Biblia sokszor veszi elő a hagyomány témáját, és bizony kevés jót mond róla. Egy ízben a farizeusok és a törvénytanítók megkérdezték Jézust, miért hágják át tanítványai a vének hagyományait azzal, hogy étkezés előtt nem mossák meg kezüket (Mt 15:2). Ez a hagyomány a rabbik által felállított szabályrendszeren és paragrafusokon, nem pedig a Szentíráson alapult.

Milyen konkrét utalásokat tett Jézus Mt 15:3 valamint Mk 7:13 verseiben azzal kapcsolatban, hogy miért rombolhatja az emberek hitét a hagyomány?

Keresztelő János küldetésének lényeges részét képezte az, hogy fellépett a hagyományokkal szemben, és Isten kinyilatkoztatott Igéjéhez vezette vissza az embereket. Ellen G. White így írt: „Mi tette Keresztelő Jánost kiemelkedő prófétává? Gondolatban elzárkózott a zsidó nemzet tanítói által bemutatott hagyományok tömegétől, és nyitottan fordult a felülről jövő bölcsesség felé” (Ellen G. White: Conflict and Courage. 276. old.).

Keresztelő Jánost nem kötötték a hagyományok, sem más megszokott beszédformulák. Síkra szállt a bűn valamennyi formájával szemben, legyen az házasságtörés vagy társadalmi igazságtalanság. Valahányszor Isten üzenete világosan és kétértelműségtől mentesen szólal meg, az emberek eltérő módon reagálnak. Voltak, akik azzal vádolták Keresztelő Jánost, hogy démonok vannak benne (Mt 11:18). Természetesen történt ilyesmi Jézussal is (Jn 7:20).

Mondhatjuk-e, hogy minden hagyomány rossz? Miért igen vagy miért nem? Bárhol is élünk, hogyan őrizhetjük meg kultúránk egyes jegyeit úgy, hogy eközben hűségesek maradunk az Úrhoz?

Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1993, Advent Kiadó. „Kiáltó szó a pusztában” c. fejezet, 71. old.

„Isten jelölte ki Keresztelő János lakhelyéül a pusztát, hogy ott menedéket találjon a papok és a rabbik befolyása elől, és fel tudjon készülni különleges küldetésére. De elszigetelt, szigorú életét a nép nem tekintette példaképnek. János maga sem utasította hallgatóit, hogy hagyjanak fel korábbi tevékenységükkel. Azt parancsolta, hogy Isten iránti hűségükkel tegyenek tanúbizonyságot bűnbánatukról ott, ahol Ő elhívta őket” (i. m. 118. old.).

„Jánoséhoz hasonló munka végzendő el korunkban, a Krisztus második eljövetelét megelőző időszakban. Isten olyan férfiakat kíván, akik felkészítenek egy népet arra, hogy megálljon az Úr nagy napján. A Krisztus nyilvános fellépését megelőző üzenet így szólt: 'Térjetek meg, vámszedők és bűnösök; térjetek meg, farizeusok és sadduceusok; elközelített a mennyek országa!' Olyan nép vagyunk, amely hisz Krisztus hamarosan bekövetkező visszajövetelében, azért ezt az üzenetet hozzuk: 'Készülj Istened elé!' (Ám 4:12)” (Ellen G. White: Gospel Workers. 55. old.).

1. Milyen veszélyek rejlenek a hagyományok követésében? Segíthete valamilyen úton-módon a hagyomány lelki életünk fenntartásában? Ha igen, hogyan? Beszélgessünk az osztályban a kultúránkban meglévő hagyományokról! Melyek vihetnek előbbre, és melyek hátráltathatnak a hitben (merthogy épp az ellentétét képviselik a hit üzenetének)?

2. Illés, Keresztelő János és Isten végidei népe mondanivalója tömören így fogalmazható meg: „Készülj Istened elé!”. Milyen napi feladatokra bontható le ez az üzenet, amit az Istent kereső emberek könnyen megérthetnek? Hogyan válhat ez a komoly mondat örömteli reménységgé bennünk?

ÖSSZEFOGLALÁS: Keresztelő János azt a nemes hivatást kapta Istentől, hogy Jézusnak készítsen utat. Küldetése sok tekintetben párhuzamba állítható Istennek a végidőben élő népére bízott küldetésével: hirdetni Illés üzenetét, miszerint mindnyájunknak készülnünk kell Urunk elé.

„Bizonyára mindannyian tapasztalták már, milyen végtelenül magányos tud lenni az ember...

Engem az élet nagy, sötét mélységekbe is dobott. Ültem náci börtönökben a hitemért. Voltak órák, amikor azt gondoltam: még egy lépés, és benn vagyok az őrület sötét birodalmában, ahonnan nincs visszaút.

Átmenő szállítmányt hoztak, olyan embereket, akiket koncentrációs táborokba akartak továbbítani, akiknek semmi reményük sem volt többé a szabadulásra.

Ezekre az emberekre egy este rátört a kétségbeesés. Mindenki ordított. El sem tudja képzelni ezt, aki nem volt ott. Egy egész ház, tele a kétségbeesés zárkáival, ahol mindenki kiabál, dörömböl a falakon és ajtókon. Az őrök idegesek, revolverekkel a mennyezetre lőnek, körbe rohangálnak, egy embert összevernek.

Halkan, egészen halkan azt mondtam a zárkámban: ’Jézus! Jézus! Jézus!’

És pár perc múlva csönd lett. Hozzá kiáltottam; ezt senki sem hallotta, csak Ő, – és a démonoknak távozniuk kellett.

Azután hangosan énekeltem – pedig szigorúan tiltva volt. Jézusról szólt az ének. Mint egy imádság. Minden fogoly hallotta. Az őrök egy szót sem szóltak, pedig hangosan énekeltem.

Akkor megéreztem valamit abból, hogy mit jelent, ha valakinek élő Megváltója van...”

SZOMBATISKOLAI TANULMÁNY