SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 27:62-66; Lukács 24:36-39; Apostolok cselekedetei 3:14-16; 1Korinthus 15; Filippi 3:7-10

„És az Élő; pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai” (Jel 1:18).

Húsvét közeledtével egy tanárnő kiküldte diákjait az iskola mellé, a szabadba. Egy-egy dobozkát adott a kezükbe, és azzal a feladattal bízta meg őket, hogy hozzanak valamit, ami szerintük az életet jelképezi. Miután a gyerekek visszatértek, sorra kinyitották a dobozokat. Az elsőben egy pillangó lapult, majd gyorsan elrepült. A másikban levelek voltak, a harmadikban faágak. Az egyik dobozka azonban, amit a tanárnő kinyitott, teljesen üres volt.

„Jaj, de buta! – kiáltotta az egyik gyerek. – Nem talált semmit!”
Ekkor szólalt meg a Down-kóros Philip: „Ez az én dobozom.”
„Philip! – folytatta tovább az előbbi fiú rendületlenül. – Nem végezted el a feladatot!”

„Nem is igaz! – válaszolta Philip magabiztosan. – A sír üres volt!”

Azon a napon kezdték el tisztelni az osztálytársai Philipet. Nem sokkal később, sajnos a kisfiú meghalt. A temetésén az osztálytársai egy-egy üres dobozt tettek le a sírjára.

Igen, a sír valóban üres volt! Éppen az üres sír minden keresztény reményének alapja. Ezen a héten figyelmünket erre a reménységre összpontosítjuk, aminek alapját Jézus Krisztus halálból való feltámadása képezi.

Több eseményről is elmondhatjuk, hogy a kereszténység szempontjából döntő fontosságú. Ide tartozik Jézus testet öltése, kereszthalála és második eljövetele. Bizonyos értelemben azonban a feltámadás mindegyiket felülmúlja, még az előző héten tanulmányozott kereszt jelentőségét is. Enélkül ugyanis semmi más nem számítana. Valójában, amikor Jézus haláláról beszélünk, magától értetődően a feltámadására is gondolunk, még ha kifejezetten nem is említjük meg. Ez a keresztény hit központi tanítása.

A világvallások közül csak a judaizmus és a kereszténység foglalja hitvallásába a feltámadást, központi szerepet azonban csak a kereszténység körében tulajdonítanak neki. Csak a kereszténység épült arra a meggyőződésre, hogy valóban feltámadt a halálból hitünk központi alakja. Mind a négy evangélium foglalkozik e rendkívüli eseménnyel, méghozzá olyan nyíltsággal, ami igazán hihetővé teszi az elbeszélteket.

Mivel támasztják alá a feltámadás történetének hitelességét az alábbi igeszakaszok?

Mt 27:50-53 __________________________________________________

Mt 27:54-56 __________________________________________________

Mt 27:57-61 (vö. Mk 15:42-47) __________________________________

Mt 27:62-66 __________________________________________________

Az itt leírt események mind a nyilvánosság előtt zajlottak. Máté evangéliuma megírásának idején (Kr. u. 70 elõtt) a szemtanúk még éltek, és megerősíthették vagy cáfolhatták volna e beszámolókat. A vallási vezetők sem hagyták volna szó nélkül a következő állításokat és kijelentéseket, ha hamisak lettek volna: a templom kárpitjának kettéhasadása „felülről az aljáig” (valószínűleg az aznap szolgálatot teljesítőknek látniuk kellett); a földrengés is mindenütt érezhető volt azon a területen; halottak támadtak fel és megjelentek sokaknak a városban (ugyan mi okból agyalt volna ki az író egy ilyen részletet?!); a római százados és társai bizonyságtétele; a sír lepecsételése; a különleges őrség felállítása és még sorolhatnánk. Ezek egyértelmű események voltak, bárminemű ellenvetés vagy bizonygatás nélkül.

Az előző részben felsoroltunk néhány olyan evangéliumi szakaszt, amelyek a Jézus halála körüli eseményeket írják le. Ezek a tények egyértelműen, minden túlzás nélkül, a maguk természetességében bizonyítják a feltámadás történetének hitelességét. Az alábbiakban további részleteket gyűjtöttünk össze.

Milyen fontos üzenetet tartalmaznak a következő versek? Mi az alapvetően közös gondolat bennük? Máté 28; Márk 16; Lk 24:10-44

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Az iménti felsorolásban nem jelöltünk meg János evangéliumából vett idézetet, ennek ellenére tudjuk, hogy mind a négy evangélium részletesen foglalkozik a feltámadással.

Mi lehet ennek az oka? Miért olyan fontos hitünk szempontjából a feltá­madás?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

„Az egyház történelmi hite megegyezik Pál apostol kijelentésével: 'Ha pedig a Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a ti hitetek' (1Kor 15:17). Minden más ke­resztény tantétel a feltámadás kijelentésére támaszkodik: a karácsony jelentősége abban áll, hogy a megszületett gyermek ugyanaz, akit Isten feltámasztott a halálból. Nagypéntek csupán egy újabb vértanú szenvedésének évfordulója lenne, ha Ő, aki meghalt, nem támadt volna fel. Az Úrvacsora szertartása is elképzelhetetlen lenne, ha a kenyér megtörésekor a hívek nem ismernék a [feltámadt] Urat” (Alan Richardson szerk.: „Resurrection of Christ”. A Dictionary of Christian Theology. Philadelphia, 1969, Westminster Press. 290. old.).

A mai versek arra a fizikai és lelki erőre irányítják a figyelmet, ami Jézus feltámadását kíséri. Jézus megtörte a halál bilincseit, a római pecsétek lehullottak, a sírbolt ajtaja kitárult. Megváltónk ma is hirdeti: Én vagyok az „Élő; pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké” (Jel 1:18). Ha legfeljebb tíz szóban kellene összefoglalnunk a feltámadás jelentőségét, mit mondanánk?

Egy halott próféta feltámadásának különleges híre hogyan terjedhetett volna el a pogány Római Birodalomban, ha minden alapot nélkülöz? A halászok és adószedők kis csapata ugyan miért talált volna ki egy ilyen történetet az óriási ellenállás közepette? Ha pedig valóban csak kitalálták, hogyan lehettek képesek annyira elhinni, hogy készen álltak nemcsak családjukat és barátaikat elhagyni, hanem életüket is odaadni azért, akit feltámadott Krisztusként hirdettek?

Mesterük elfogatását, kihallgatását és kivégzését követően a tanítványok teljesen összetörtek, mint akiket szörnyű tragédia, veszteség ért. Jézus egykori belső kis köre reményvesztetten visszatért régi életéhez, a megszokott kerékvágásba (ennek történetét is ők maguk beszélték el).

Ugorjunk néhány hetet előre, a Szentlélek pünkösdi kitöltetésének idejéhez (ApCsel 2)! Rögtönzött pünkösdi prédikációjában Péter úgy utalt Jézusra, mint aki él, feltámadt és felmagasztalva áll mennyei Atyja jobbján. A hallgatókat pedig egyértelműen meggyőzte az élő Jézusról szóló, lélegzetelállító bizonyságtétel: „Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak?” – kérdezték (ApCsel 2:37).

A feltámadás hangsúlyozása nem múló szeszély volt e korai hívők körében, nem is olyan csoda, ami három napig tart, amiről elfeledkeztek volna, amint valami újabb szenzációt hallanak. Ellenkezőleg! A feltámadás volt az apostolok igehirdetésének központi témája.

Mi az a gondolat, amire ApCsel 3:11-16; 4:8-12; 7:54-56; 17:29-31 versei rendszeresen utalnak? Miért?

„Az első keresztény igehirdetésekben leginkább a feltámadással bizonyították, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia… Ezen a ponton kezdődik messiási uralma, amikor belép a Dicsőség Országának korszakába és ünnepélyesen megnyitja azt” (Interpreter's Dictionary of the Bible, R–Z. köt. 44. old.).

A Filippi levélben Pál azt fejezte ki, hogy szeretné megismerni „Őt, és az Ő feltámadásának erejét” (Fil 3:10). Mit jelent ez? Mi hogyan tapasztalhatjuk Jézus feltámadásának erejét az életünkben (lásd pl. Jn 3:3; Róm 6:1-12)?

Az apostolok szolgálatában látjuk a feltámadás erejét. Péternek a sánta férfihoz intézett szavai bizonyítják a feltámadott Megváltóba vetett szilárd hitet: „a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel, és járj!” (ApCsel 3:6). Amikor pedig az emberek félelemmel és csodálkozással, a csoda miatt megdöbbenve szaladtak hozzá, Péter Jézus szenvedésére és halálára emlékeztette őket (13–14. versek), majd azzal a jó hírrel folytatta, amit eredetileg is ki akart hangsúlyozni: „az élet fejedelmét pedig megöltétek. Az Isten azonban feltámasztotta őt a halálból, aminek mi tanúi vagyunk” (15. vers, új prot. ford.). Majd Péter azt is hozzátette, hogy Jézus feltámadása erejének volt köszönhető, hogy a béna férfi újra járt.

„És az ő nevében való hit által erősítette meg az ő neve ezt, akit láttok és ismertek; és a hit, mely ő általa van, adta néki ezt az épséget mindnyájan a ti szemetek láttára” (16. vers).

A látványos csoda ellenére Pétert letartóztatták és felszólították, hogy adjon magyarázatot a szokatlan eseményekre: „Micsoda hatalommal, vagy micsoda név által cselekedtétek ti ezt?” (ApCsel 4:7). A kérdésre válaszul Péter azonnal visszatért kedvenc témájára, Jézus feltámadására: „a názáretbeli Jézus Krisztusnak neve által, akit ti megfeszítettetek, kit Isten feltámasztott halottaiból, az által áll ez ti előttetek épségben” (10. vers).

„A kivégzett és megszégyenített vezéralak közel tucatnyi, elcsüggedt követőjét egészen átformálta a meggyőződés, hogy Jézus él. Ez az átalakulás az emberiség történelmének egyik legdinamikusabb csoportjává tette őket. Azt olvassuk, hogy tűznyelvek ereszkedtek rájuk. Az egyáltalán nem szónokként ismert férfiak ettől kezdve nagyszerű beszédeket tartottak. Robbanásszerű gyorsasággal eljutottak a görög-római világ minden részére, és hirdették az evangéliumot, ami szó szerint azt jelenti, hogy jó hír. Egy jeruzsálemi felházból elindulva olyan tűzzel hirdették az üzenetet, hogy az még saját nemzedékük idején gyökeret vert minden fontosabb városban” (Huston Smith: The Illustrated World's Religions. New York, 1986, HarperCollins. 215. old.).

Olvassuk el 1Korinthus 15. fejezetét, Pálnak a feltámadásról szóló értekezését! A keresztény hitben mennyire kap kiemelt szerepet ez az igazság? Más szóval, mi minden épül erre az állításra? Vannak elhunyt rokonaink? Pál szavainak mely részeiben találjuk a legnagyobb vigaszt?

Az Újszövetség egyértelműen hirdeti Jézus szó szerinti, testi feltámadását, a liberális teológusok között mégis vannak, akik a pusztán tudományos, észérveken alapuló világnézet csapdájába esve vitatják a feltámadás valóságát. Szerintük csupán mítosznak tekintendő, pusztán egy hasonlat, ami annak a megújult életnek a kifejezésére utal, amit akkor és csak úgy élhetünk, ha közösségileg elfogadjuk Jézus erkölcsi tanítását.

Bármennyire tetszik ez a gondolat némelyeknek, akkor is csak emberi elgondoláson alapuló nézet marad. Nem Isten Igéjének tiszta tanítására épül, hiszen az Ige kifejezetten világosan és egyértelműen állítja, hogy Krisztus feltámadása szó szerint megtörtént.

Akkor nem leselkedik ránk a veszély, hogy csak hasonlatnak vegyük a feltámadást, ha azt olvassuk Isten Igéjében, ami abban áll! Az Ige ugyanis teljesen egyértelműen fogalmaz Jézus valóságos, testben való feltámadásával kapcsolatban. Ha pedig elfogadjuk a feltámadás gondolatát, akkor a halállal szemben is reménységet találunk. Végső soron nem számít, mi történik velünk most az életben, mert Jézus feltámadt a halálból, így megvan a reményünk, hogy mi is feltámadunk. A feltámadás ígéretén át láthatunk mindent a megfelelő szögben.

Mit találunk az alábbi igeszakaszokban feltámadásunk reménységéről?

Jn 5:25-29 ___________________________________________________

Jn 11:23-26 __________________________________________________

1Kor 15:51-58 ________________________________________________

Jel 1:18 ______________________________________________________

Jézus feltámadása három tételt alapozott meg biztosan: 1) sorsunk biztonságban van Jézus kezében (1Pt 1:3-5); 2) a halál legyőzött ellenség (1Kor 15:20-22); és 3) Jézus erőt ad, hogy másoknak is beszélhessünk erről a nagyszerű hírről (Jn 14:12; ApCsel 1:8).

A halálból való feltámadás reménye és ígérete hogyan helyezi megfelelő megvilágításba életünket, és azt, ami velünk történik? Képzeljük csak el, milyen lenne az életünk e reménység nélkül?

A nyitott sír felett „Krisztus győzedelmesen jelentette ki: 'Én vagyok a feltáma­dás és az élet' (Jn 11:25). Ezeket a szavakat csak egy Istenség mondhatta el. Minden teremtett lény Isten akaratából és hatalmából él. Mindnyájan függő viszonyban levő elfogadói vagyunk az Istentől eredő életnek. A legmagasabb rangú szeráftól a legparányibb lényig minden az életnek ebből a forrásából töltődik meg élettel. Csak az, Aki Istennel egy, mondhatja el: van hatalmam, hogy letegyem az életemet, és van hatalmam, hogy ismét felvegyem azt. Istenségében Krisztusnak megvolt a hatalma arra, hogy széttörje a halál bilincseit” (Ellen G. White: Jézus élete. 8. kiad. Budapest, 2002, Advent Kiadó. 692. old.).

„Földi szolgálata alatt Jézus halottakat támasztott fel. Életre keltette a naini özvegy fiát, Jairus lányát és Lázárt. Ezek az emberek azonban nem nyerték el a halhatatlanságot. Feltámadásuk után is újból halál várt rájuk. Akik azonban Krisztus feltámadásakor keltek ki sírjukból, már az örök életre támadtak fel. Vele együtt emelkedtek fel a halál és a sír felett aratott győzelem trófeáiként. Krisztus azt mondta róluk, hogy többé már nem foglyai Sátánnak, mert megváltotta őket. Hatalma első zsengéiként hozta ki őket a sírból, hogy vele legyenek ott, ahol Ő is van, és soha többé ne lássanak halált, ne tapasztaljanak szomorúságot” (Ellen G. White: The Desire of Ages. 785. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.        Térjünk vissza egy kissé 1Korinthus 15. fejezetéhez, ahol a feltámadás élenjáró teológiai bizonyítékát találjuk! Gondoljuk végig, hogyan érvelt Pál emellett az alapvető keresztény tanítás mellett! Miért veszítené értelmét ez a rész, ha abban hinnénk, hogy amint meghal egy jó ember, azonnal a mennybe jut? Hogyan igazolják Pál szavai a halottak állapotával kapcsolatos hitünket? Miért olyan fontos a feltámadás ígérete a halottak állapotának összefüggésében?

2.        Mennyire alakítanánk másként az életünket, ha úgy gondolnánk, hogy a halál pillanatában örökre vége mindennek?

3.        Gyűjtsük csokorba azokat a bibliai bizonyítékokat, amelyek Jézus feltámadását támasztják alá! Beszélgessünk ezekről szombatiskolai csoportunkban! Mennyire találjuk meggyőző erejűnek? Hogyan tudnánk úgy összeállítani ezt az anyagot, hogy másoknak is segítségére lehessünk vele?