SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 5:44-48; 19:13-14; 23:37; Lukács 10:38-42; János 8:2-11; Apostolok cselekedetei 6:7

„Mikor pedig látta vala a sokaságot, könyörületességre indula rajtuk, mert el voltak gyötörve és szétszórva, mint a pásztor nélkül való juhok” (Mt 9:36).

Mt 9:35 versében az áll, hogy Jézus bejárta Palesztina sok részét, „hirdetvén az Isten országának evangéliumát, és gyógyítván mindenféle betegséget és mindenféle erőtelenséget a nép között”. Kiábrándult korunkban, amikor az emberek minden felajánlott segítség mögött valamilyen hátsó szándékot sejtenek, friss szellőként hat Jézus szolgálatának indítéka: az őszinte szeretet, amit a Biblia csak „könyörületesség”-nek nevez (36. vers). Jézus részvéttel tekintett az emberekre, megesett a szíve rajtuk. Hasonló törődést láthatunk Mk 8:1-3 verseiben, ahol amiatt aggódott, nehogy az emberek az éhségtől elájuljanak hazafelé menet. „Már három napja vannak velem – emlékeztette tanítványait –, és nincs mit enniük; ha pedig éhesen bocsátom őket haza, kidőlnek az úton, mert némelyikük messziről jött” (2–3. vers, új prot. ford.).

Jézus ugyan negyven napon át böjtölt, mégis törődött azoknak az embereknek az egészségével és biztonságával, akik mindössze három napig nem ettek szinte semmit (valószínűleg azért nem lehettek minden élelem híján).

E heti tanulmányunkban Jézus szeretetből fakadó együttérzését próbáljuk nyomon követni, amit megfigyelhetünk egyes emberek életében, de Izráel egész népére vonatkozólag is.

Tekintsük át a házasságtörésen kapott asszony esetét! Ellen G. White világosan leírta, hogy az asszonyt csapdába csalták (Jézus élete, 389. old.), persze bűnössége nem volt kétséges. Hogy bánt vele mégis Jézus? Mit tanulhatunk ebből a történetből?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

„Jézus jelleme a tökéletes igazság szépségében ragyog fel ezzel a tettel: megbocsátott ennek a nőnek, és jobb életre bátorította. Nem enyhíti a bűnt, nem csökkenti a bűnösség érzetét, mégsem elítélni, hanem megmenteni akar. A világ csak lenézni és megvetni tudta ezt a tévelygő asszonyt, Jézus azonban a vigasz és remény szavait szólja. A Bűntelen Lény szánja a bűnös gyöngeségét, segítő kezét nyújtja neki. Míg a képmutató farizeusok megbélyegzik, Jézus megparancsolja neki: 'Eredj el és többé ne vétkezzél!' (Jn 8:11)” (Ellen G. White: Jézus élete. 8. kiad. Budapest, 2002, Advent Kiadó. 390. old.).

Milyen szelíd együttérzést és szeretetet tanúsított Jézus! Úgy fordította a helyzetet, hogy vádlói attól kezdve messze elkerülték az asszonyt, hiszen nem tudhatták, mit olvasott aznap délelőtt az életükről a porban.

Hogyan segített Jézus még azoknak a képmutatóknak is, akik odaráncigálták hozzá a tőrbe csalt nőt?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Ha figyelmesen elolvassuk a történetet, láthatjuk, hogy Jézus még a kifejezetten gonosz szándéktól vezérelt embereket is szánta. Bárcsak ők is olyan készségesen fogadták volna Jézus szeretetteljes feddését, mint ez a szerencsétlen asszony!

Egy átlagos adventista közösség hogyan kezelne egy hasonló helyzetet? Hogyan találhatjuk meg az egyensúlyt a magas erkölcsi mércéhez való ragaszkodás és a megbotlottak iránti részvét között?

Az évszázadok során a gyermekekre gyakran szakadt súlyos szenvedés. Gyámoltalanságuk és a felnőttektől való függésük miatt sokszor kerültek háborúk, küzdelmek, zavargások és családi viszályok kereszttűzébe. Gyerekek, pontosabban újszülött kisfiúk estek áldozatul a zsidó kérdés megoldására tett első, iszonyatos intézkedésnek az ókori egyiptomi fáraók idejében (2Móz 1:15-16). A Heródes parancsára végbevitt gyermekgyilkosság is a kisfiúk sorait tizedelte (Mt 2:16), aminek kapcsán Máté egy másik esetet is felidézett: a babiloni fogság kezdetén válogatás nélkül ölték meg a gyerekeket (Mt 2:17-18; vö. Jer 31:15). Jézus talán édesanyja térdén ülve hallott Heródes gyilkosságairól, és valószínűleg elevenen élhetett benne e történet, annál is inkább, mivel bizonyos értelemben miatta haltak meg az ártatlan kicsik. (Küldetése volt, hogy értük is meghaljon. De a gyerekeknek meg kellett halniuk miatta, mielőtt Jézus annyi idős lett, hogy saját feladatát megérthette volna.)

A következő szövegek hogyan tükrözik Jézus gyengéd szeretetét és gondoskodását a gyerekek iránt? Mi az üzenete e beszámolóknak, ami túlmutat azon, hogyan is bánjunk a gyermekekkel? Mt 18:2-6; 19:13-15

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Vajon milyen lehetett a sorsa azoknak a gyerekeknek, akik aznap Jézus ölében ültek, és akiket megáldott, kezét rájuk téve? Akik közülük már olyan idősek voltak, hogy el tudták raktározni az emlékeket, vajon milyen képet hordoztak később magukban? Voltak-e közöttük, akik elfogadták Jézust mint Messiást? Hogy érezték magukat, amikor ráébredtek, hogy az a személy, aki szeretettel tette rájuk kezét, megáldotta őket, most a magasságban, a mennyekben van, és közbenjár értük? Micsoda biztonságérzetet adhatott ez nekik! A politikusok puzit nyomnak a kisbabák arcára, hogy a szülők azután rájuk szavazzanak; de Jézus önmagukért szerette a gyerekeket. „Hagyjatok békét e kis gyermekeknek, és ne tiltsátok meg nekik, hogy hozzám jöjjenek; mert ilyeneké a mennyeknek országa” (Mt 19:14).

Hány gyermek van a környezetünkben, akire valamilyen formában hatással vagyunk? Gondolkozzunk el azon, hogyan is bánunk velük! Mit tehetünk, hogy hatásunk a legjobb legyen?

Nem tudunk sokat a betániai Lázár családjáról. Az evangéliumok elég keveset árulnak el róluk. A történetekből azonban világosan kitűnik, hogy három testvér lakott egy házban, akik közül egyik sem volt házas. Talán nem ilyennek képzeljük az átlagos zsidó családot, de Jézus rendszerint hozzájuk tért be, amikor a városban járt. János így fogalmazott: „Szereti vala pedig Jézus Mártát és annak nőtestvérét [Máriát], és [fiútestvérét] Lázárt” (Jn 11:5).

Tanulmányozzuk a Lk 10:38-42 verseiben leírt eseményt! Hogyan viszonyult Jézus Mártához? Hogyan nyilvánult meg még itt is szeretetből fakadó együttérzése?

Márta kérése messzemenően jogosnak tűnik, hiszen a keleti vendégszeretet lényeges eleme az étel, aminek elkészítését is igen fontosnak tartották. Szegények lehettek ahhoz, hogy szolgákat tartsanak, ezért Mártának segítségre volt szüksége a konyhában. Jézus Mártának adott válasza, úgy tűnik, egyáltalán nem jellemző rá; mintha oda sem figyelt volna vendéglátójára.

Talán az a megoldás kulcsa, ha Jézus küldetésének szélesebb távlataira gondolunk. Jézus esetében semmi nem volt szokványos, ahogy szülei is rájöhettek a templomi eset kapcsán (Lk 2:48-49). Jézus szerint a vele töltött percek örök sorsunkat határozzák meg. Ebben az összefüggésben tehát a konyhai munka, bármilyen fontos is, nem számított.

Ám félreértjük Jézust, ha azt hisszük, hogy nem törődött Mártával. Ellenkezőleg! Az evangéliumok mellett nem áll rendelkezésünkre videofelvétel is a leírt eseményekről. Nem láthatjuk, milyen volt az arckifejezése, amikor Mártának válaszolt. Nem halljuk a hangjában a szánalmat. Képzeletben azonban, és az evangélium más részeit ismerve szinte magunk előtt láthatjuk, amint Jézus a helyéről felállva megszólítja Mártát, és szeretettel ismétli a nevét: „Márta, Márta! – majd Máriával a nyomában a konyhába indul. – A vendéglátásnál van sokkal fontosabb dolog is, és Mária ezt ismerte fel” (lásd Lk 10:41-42).

Hogy kerülhetünk Mártáéhoz hasonló helyzetbe? Ha pl. annyira lefoglalnak e világ gondjai, hogy elfeledkezünk arról, ami valóban fontos? A legfontosabb pedig: honnan tudhatjuk meg, hogy nem jól állítottuk fel a fontossági sorrendet?

Jézus egyik leghíresebb mondását Mt 5:43-48 verseiben találjuk. Olvassuk el ezt a szakaszt! Mi a lényege e fontos üzenetnek Jézus minden követője számára?

    _____________________________________________________________

Valóban elmondhatjuk, hogy Krisztus egész élete és halála ezt az elvet mutatta be: szerette ellenségeit, és azokkal is jót tett, akik rosszul bántak vele.

Ádám és Éva bűnbeesése után bizonyos értelemben az egész világ ellenséges területté vált, ahol bűnös, lázadó teremtmények élnek Istennel szembeszegülve. Mit tett Isten az ellenséges bolygóval? Angyalok seregeit küldte, hogy bűneivel együtt semmisítsék meg? Nem! Inkább elküldte saját Fiát, Jézust, aki azért jött, hogy megmentse a világot, nem pedig kárhoztassa azt.

Milyen nyilvánvaló példákat látunk az evangéliumokban, amelyek azt mutatják, hogy Jézus még az ellenségei iránt is szeretetet tanúsított? Melyek a legemlékezetesebbek számunkra?

    _____________________________________________________________

Mit szólunk például ahhoz, hogy miután Péter levágta a szolga fülét, Jézus meggyógyította (Lk 22:50-51)? Vagy amikor utalt rá, hogy tudja, mit tervez Júdás, és ezzel újabb esélyt adott a megkeményedett szívű tanítványnak bűnétől elfordulni (Mt 26:25)?

A legnagyszerűbb példa természetesen az, amikor a keresztre feszítése közben Atyjához imádkozott: „Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek” (Lk 23:34). Sok szempontból ez a legmegrázóbb példája annak, hogyan lehet szeretni az érdemteleneket. Igaz, nem tudták, mit tesznek, mégsem volt mentségük. Földi élete során Jézus számtalan lehetőséget adott arra úgy zsidóknak, mint rómaiaknak, hogy legalább annyira megismerjék, és láthassák: nem azt érdemli, amit kap. Jézus ettől függetlenül könyörületet mutatott irántuk.

Egy dolog kimondani, hogy szeretnünk kell ellenségeinket. Más kérdés, hogy képesek vagyunk-e rá. Mi a kulcsa annak, hogy a saját életünkben is megmutatkozzon az ellenség szeretete? Mennyire vagyunk hajlandók változni, hogy szeretni tudjuk ellenségeinket?

„Jeruzsálem, Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akik tehozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképpen a tyúk egybegyűjti kis csirkéit szárnya alá; és te nem akartad” (Mt 23:37)!

Hogyan mutatkozik meg Jézus jelleme a fenti versben? Mit árul el ez a szakasz Isten népe iránti szeretetéről? Hol a határa a szeretet erejének? Mielőtt azonban bárkire is ujjal kezdenénk mutogatni, tegyük fel magunknak a kérdést: hogyan alkalmazhatók e szavak rám nézve?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Ha Istennek az emberekéhez hasonlóak az érzelmei, akkor négyezer éven át Izráellel való kapcsolata nem is állhatott másból, mint a bánat és a csalódás szakadatlan sorából. Igen, voltak boldog pillanatok is, olyan időszakok, amikor örömét lelte népében az Úr, de ez csak igen ritkán fordult elő, és aránylag rövid ideig tartott. Majd elképesztő türelmének végére érve Isten 490 évnyi próbaidőt adott nekik (Dn 9:24), ami a Messiás eljöveteléig tartott. Jézus volt a megígért Messiás. Egész életében az egyszerre szigorú, mégis gyengéd szeretetet, együttérzést láttuk.

Mt 23:25-35 verseiben hogyan mutatkozik meg Jézus szeretetének kemény volta?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Azt látjuk itt, hogy Isten türelme lassan a végére ér. De bármilyen súlyos támadás éri is, és bármilyen hosszú ideig tart is ez a támadás, Jézus keménységének külső rétegén mégis áttör gyengédsége. Nem ejtette volna ki e szavakat a száján, ha nem reméli, hogy hallgatói közül némelyek végül mégis belátják tévedésüket.

Olvassuk el ApCsel 6:7 versét! Figyeljük meg, még kik „követték a hitet”? Lehet, hogy néhányan azok között voltak, akiket Jézus korábban megfeddett? Mire figyelmeztet ez azzal kapcsolatban, hogy ne hamarkodjuk el az ítélkezést, kárhoztatást?

Ellen G. White: Jézus élete. 8. kiad. Budapest, 2002, Advent Kiadó. „Lázár, jöjj ki!”, 441–451. old., „Jézus, Annás és Kajafás elõtt” 602–618. old. és „Jú­dás” c. fejezetek 619–627. old.

„A lélekmentés munkájában nagy tapintatra és bölcsességre van szükség. A Megváltó sosem hallgatta el az igazságot, de mindig szeretettel mondta el. Az emberekkel való kapcsolatában a legnagyobb tapintatot gyakorolta, mindig kedves és megfontolt volt. Sosem volt durva, sosem ejtett ki szükségtelenül szigorú szavakat, sosem okozott felesleges fájdalmat az érzékenyeknek. Nem dorgálta meg az embereket gyengeségük miatt. Bátran feddte meg a képmutatást, a hitetlenséget és a bűnt, de a rendreutasítás szavait könnyes szemmel mondta el. Nem kegyetlenül képviselte az igazságot, hanem mindig mélységes gyöngédséget tanúsítva az emberiség iránt. Minden lélek értékes volt a szemében. Isteni méltóság tükröződött viselkedésében, mégis a leggyengédebb együttérzéssel és törődéssel hajolt le az Úr családjának minden tagjához. Mindenkiben olyan embert látott, akinek a megmentéséért jött a földre” (Ellen G. White: Gospel Workers. 117. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.        Időzzünk még az ellenség szeretetének gondolatánál! Mit jelent ez a gyakorlatban? Hogyan kell ilyen szeretetet tanúsítani? Van, amikor lehetetlen szeretni ellenségeinket? Ha igen, mikor?

2.        Gyülekezetünkben milyen a gyerekek helyzete? Mennyi figyelmet fordítunk az ő szükségleteikre? Mit tehetne közösségünk még jobban?

3.        Miért könnyű összekeverni a szeretet és az olcsó kegyelem fogalmát? Másképp megfogalmazva: milyen veszély rejlik abban, ha engedjük, hogy az emberek olyasmit tegyenek, amit nem szabadna, csak azért, mert szeretnénk szeretetet tanúsítani irántuk? A szeretetet mikor lehet leginkább szigorú erkölcsi követelményekkel kimutatni? Hogyan alakíthatjuk ki a helyes egyensúlyt? Ha hibázunk, inkább melyik oldalon hibázzunk?

4.        Milyen párhuzamot találunk a teokrácia idõszakában élő zsidó nép és a mai Hetednapi Adventista Egyház között? Milyen tanulságokat vonhatunk le Izráel népe példájából? Tanulunk-e ezekből?