SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 5:48; 18:21-22; 19:3-12;

   Lukács 12:32-34; János 19:25-27

„Soha ember úgy nem szólott, mint ez az ember!” (Jn 7:46)

Jézus bizonyos mondásai olyan értékeket sorakoztatnak fel, amelyek szöges ellentétben állnak azzal, amit általában normálisnak tartanak. Jézus azt mondja: fordítsuk oda a másik arcunkat is, vagyis ne szálljunk szembe a gonoszsággal. Természetesen szinte mindenki úgy gondolja, hogy a gonosz ellen minden lehetséges eszközzel fel kell lépni. Vagy szeressük ellenségeinket? Az ellenséget gyűlölni szokták, nem igaz? A barátainkat és a családtagjainkat kell szeretnünk, ugye? Jézus szerint azonban nem!

A folytatás még jobban zavarba ejt. Jézus beszélt arról, hogy sok úgynevezett igazat meg fognak előzni Isten országában megvetett emberek, paráznák és hozzájuk hasonlók! Hogy lehet ez?

Jézus szavai szerint boldogok, akik sírnak, akik irgalmasok, akiknek szívûk tiszta. Mi pedig azokat tartjuk boldognak, akik gazdagok, hatalom van a kezükben, szerencsések és rengeteg barátjuk van, nem igaz?

A Jézus ajkáról elhangzó tanítások közül azonban még nem is ezek tesznek a leginkább próbára. Ebben a tanulmányban néhány olyan kijelentést vizsgálunk meg, amelyeket a mondások csoportjába sorolhatunk, hiszen szigorúan véve nem tanítások. Mit akart Jézus kifejezni ezekkel? Hogyan alkalmazhatjuk tanításait hétköznapi életünk során?

Jézus legkeményebb mondásai a házassággal és a válással kapcsolatosak. Olvassuk el a következő igeszakaszt! Mi tűnik ki belőle egészen világosan? Mit nem könnyű megérteni? A nehezebben érthető részekkel együtt is mi volt Jézus alapvető üzenete?

Mt 19:3-12 ___________________________________________________

A farizeusok kérdésében több elemet találunk, amin elgondolkodhatunk. Vegyük például a férfi-központú megfogalmazást: „Szabad-e az embernek bármilyen okból elbocsátania a feleségét?” Természetesen a válasz: nem, és Jézus ezt világossá is teszi (4–6. versek). A 7. vershez érkezve azonban feltárul a kérdezők valódi szándéka: „Akkor miért rendelte el Mózes, hogy aki elbocsátja a feleségét, adjon válólevelet neki?” (új prot. ford.). Mózes szavain túlmutatva Jézus még szigorúbban fogalmazott a válás fogalma kérdésében, keményen megfeddve a férfiakat, akik el akarják zavarni feleségüket. Csak egyetlen ok hozható fel: a hűtlenség. Minden más alapon történő válás házasságtörésnek minősül (8–9. versek). Erre a megdöbbent tanítványok is bekapcsolódtak a beszélgetésbe: „akkor nem jó megházasodni” (10. vers, új prot. ford.) – jegyezték meg. Következtetésükre válaszul mondta Jézus az egyik legnehezebben érthető kijelentését.

Lehetőség szerint olvassuk el Mt 19:11-12 verseit más fordításokban is! Kik nem tudják elfogadni Jézus kemény szavait?

    _____________________________________________________________

Vajon Jézus felmenti őket? Kikről mondta, hogy „akinek adatott” (11. vers)? Erkölcsileg (nemi értelemben) egy különleges adottságokkal rendelkező csoportra gondolt volna? Mit értett az eunuch-hasonlaton? Hogyan magyarázhatjuk az itt említett három csoportot, és hogyan alkalmazható mindez ránk? Jézus mondásai közül a legnagyobb fejtörést okozó mondat a szakasz végén következik: „Aki el tudja fogadni, fogadja el!” (12. vers, új prot. ford.). Istentõl jövő engedmény lenne ez azoknak, akik nem tudnak megfelelni az általa felvázolt magas kívánalmaknak? Ha pedig engedménynek tekinthető, vonatkozik-e a válással kapcsolatos egész vitára?

A Bibliában vannak nehezen érthető gondolatok (lásd 2Pt 3:16). Miért fontos, hogy ne az ilyen részeken akadjunk fel, inkább arra összpontosítsunk, és aszerint próbáljunk élni, amit értünk?

Amint egy korábbi tanulmányunkban is megjegyeztük, Jézust nevezhetjük a megtestesült megbocsátásnak. A témához visszatérve, ebben a tanulmányban megbirkózunk azzal a kérdéssel, hogy a megbocsátással kapcsolatos kijelentések (mint pl. az imént olvasott rész) valóban olyan egyszerűek-e, mint amilyen­nek néha feltüntetjük.

Gondolkodjunk Mt 18:21-22 verseiről! Milyen sértésekre, bántalmakra utalt itt Jézus? Hogyan vonatkoztathatók szavai pl. a családon belüli, esetleg többször ismétlődő erőszakra? Olyan égbekiáltó gonoszságok esetén is igyekeznünk kell követni Jézus szavait, mint amikor pl. megölnek egy várandós édesanyát, felnyitják a méhét, hogy kivegyék a gyermekét (ahogy történt ez a Kansas állambeli Melvernben, 2004 decemberében)? Lehetséges, hogy Jézus átlagembereknek beszélt a gyakorta előforduló, általános sérelmekről, hibákról és fájdalmakról, így parancsa nem vonatkozik a sokkal bonyolultabb, kegyetlenebb bűntényekre? Ki mit gondol erről?

A sajtóban csak X-ként emlegették a lányt, aki tolószékben jelent meg a chicagói bíróság előtt. A 13 éves gyermek feje és szeme mozdulataival válaszolt a kérdésekre, így tanúskodott a támadásról, ami „1997-ben történt, és aminek következtében súlyosan megrokkant. Ő volt a harmadik tanú a 29 éves Patrick Sykes perében, akit azzal vádoltak, hogy a kislányt a támadás során megerőszakolta, megverte, majd rovarirtót öntött le a torkán” (Mike Robinson, Associated Press. Washington Post, 2001. március 24. 22. old.).

Vajon Jézus azt kéri az irtózatos bűntények áldozataitól, hogy ne csak az első támadást bocsássák meg, de a hetediket is? Azt is mondaná, hogy Isten sosem bocsát meg azoknak, akik úgy érzik, képtelenek feloldozást adni a szörnyűségeket elkövető, emberi testbe bújt démonoknak? Nem arról van itt szó, hogy nem kellene megbocsátanunk. Inkább az itt a kérdés, hogy nem alkalmazzuk-e rosszul Urunk kegyelemből fakadó tanácsát akkor, ha ráerőltetjük az előbb említett hátborzongató, megdöbbentő tettekre is.

Az iménti kérdést fontolgatva ne feledkezzünk meg Jézusnak a kereszten elhangzott szavairól: „Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek” (Lk 23:34). Ha Jézus kérte Istent, hogy bocsásson meg azoknak, akik keresztre feszítették, akkor mit tegyünk mi?

Jézus így szólt a gazdag ifjúhoz, aki hozzá fordult: „Add el mindenedet, amid van, és oszd el a szegényeknek” (Lk 18:22). Határozott felszólítását általában úgy szoktuk értelmezni, mint ami csak neki szólt, hiszen Jézus prófétaként látta, mire is volt az ifjúnak szüksége. Rámutatott az egyetlen akadályra, ami elválasztotta az üdvösségtől: a pénzre. De vajon nem azt várja az Úr, hogy mindenki feláldozza javait?

Lk 12:33 versében úgy tűnik, hogy Jézus éppen azt a felszólítást szegezi minden, anyagi javakkal rendelkezõ embernek, amivel a gazdag ifjúhoz fordult: „Adjátok el amitek van, és adjatok alamizsnát; szerezzetek magatoknak oly erszényeket, melyek meg nem avulnak, elfogyhatatlan kincset a mennyországban, ahol a tolvaj hozzá nem fér, sem a moly meg nem emészti.”

Miként értelmezzük ezt a mondást? Vajon Jézus azt szorgalmazta, hogy a keresztények mindig és mindenhol osztogassák a vagyonukat? Milyen gyakorlati problémákat vethetne fel, ha szó szerint ezt tennénk? Vegyünk például egy közösséget, ahol minden keresztény eladja összes vagyonát, a bevételt pedig szétosztják a szegények között. Milyen anyagi helyzetbe kerülnek így? Hogyan tudják eltartani önmagukat és családjukat? Honnan szerzik az anyagiakat Jézustól kapott küldetésük végzéséhez, az evangélium hirdetéséhez ott, ahol az emberek még nem hallottak Isten üzenetérõl?

Három dolgot jó megfontolnunk. Először is, figyeljük meg, mi történt valójá­ban Jézus szolgálata során. Úgy tűnik, a Mester tanítványainak kis csoportja is rendelkezett bizonyos összeggel, amit Júdás kezelt (Jn 12:6; 13:29). Másodszor: alaposan nézzük meg, mi történt a korai egyházban, azok között a keresztények között, akiknek az életkörülményei a legközelebb álltak a Jézus kijelentésének elhangzásakor tapasztalt viszonyokhoz (ApCsel 4:32-37 verseiben azt látjuk, hogy rendezett folyamat keretei közt, önként igyekeztek eleget tenni Jézus felszólításának)! A harmadik megfontolásra méltó pont: vizsgáljuk meg, mi történt a korai egyházban Az apostolok cselekedeteiben leírt időszakot követően (Pál, János, Péter stb. leveleiben nem olvashatunk olyan esetekről, amikor a hívők minden vagyonukat eladták volna).

Sokak szemében Jézus egyik legnehezebben érthető kijelentése az, amit a Hegyi beszéd közepén találunk: „Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes” (Mt 5:48). Az évszázadok során lelkiismeretes keresztények küzdöttek, hogy elérjék azt a szintet, amire hitük szerint Jézus mutatott: a világ, a test és az ördög felett aratott teljes győzelem állapotát. Voltak, akik ostorozták és verték magukat; mások zarándokutakra mentek; megint mások a törvény szigorú betartásával akartak tökéletessé válni. Végtére is igen komoly dologról van szó. De pontosan mire szólít fel Jézus Máté evangéliuma 5. fejezetében?

Vessük össze az alábbi verspárokat! Figyeljük meg, hogyan egészítik ki és ellensúlyozzák egymást!

    Mt 10:34-39 és Lk 14:26-27 _____________________________________

    Mt 7:7-11 és Lk 11:9-13 ________________________________________

    Mt 5:48 és Lk 6:32-36 __________________________________________

Jézus látszólag kemény szavait Lukács evangéliuma 14. fejezetében némileg lágyítja a Máté 10. fejezetében található párhuzamos rész, ami talán jobban fejezi ki Jézus gondolatát. Máté 7. fejezetében az imáról szólva Jézus megígérte, hogy ha kérjük, „jó ajándékokat” ad (11. vers). Ez óhatatlanul is anyagi természetű dolgokra tereli a figyelmet, ugyanakkor Lukács evangéliumában Jézus a „Szentlelket” ígéri meg (Lk 11:13), ezzel egészen más oldalról közelítve a témához.

Ugyanilyen különös összegzés figyelhető meg az utolsó verspárban is. Máté szerint Jézus ezt mondta: „Legyetek azért ti tökéletesek”, Lukács viszont így közvetíti Jézus szavait: „Legyetek azért irgalmasok” (Lk 6:36), ami mindkét szöveg összefüggése szerint közelebb áll ahhoz, amire Jézus utalt. Lukács evangéliumában az ellenség szeretetéről van szó, és arról, hogy ha kölcsönadunk, ne várjuk a viszonzást. Jézus szerint így „ama magasságos Istennek fiai” leszünk, aki „jóltévő a háládatlanokkal és gonoszokkal” (35. vers). Közvetlenül ezután mondta: „Legyetek azért irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas” (36. vers). Máténál is éppen ez a helyzet: a tökéletességről szóló verset megelőzik Jézusnak az ellenség szeretetére buzdító szavai, az, hogy imádkozzunk azokért, akik bántanak, hiszen Isten is egyformán küld esőt az igazakra és a gonoszokra. Ezt jelenti a tökéletesség ebben az összefüggésben.

Az 1990-es években egy fiatal nő csatlakozott David Koresh tragikus véget szenvedett csoportjához. A Texas állambeli Wacoban lévő telepükön volt akkor is, amikor az édesanyja meghalt Kanadában. A nő el akart menni a temetésre, de a vallási vezető lebeszélte. Nem szükséges efféle evilági dolgokra fecsérelnie időt és pénzt – érvelt Koresh –, ennél sokkal fontosabb tennivalók akadnak a táborban. Így hát a lány nem is ment el…

Olvassuk el Jézus következő mondásait: Mt 10:34-37; 12:46-50; Lk 9:59-62; 12:49-53; 14:26! Mit válaszolnánk arra, hogy az ilyen bibliaszövegek még csak erősítik a Koresh-féle fanatikus vallási vezetők szélsőséges nézeteit, akik a családi kötelékek és a hűség ellen szólnak?

„A családi kapcsolatok átértékelése, ha valaki éket ver a földi és a mennyei közé – ez lesz Lukács evangéliumának fő témája… Az olyan kijelentések mellett, hogy Isten Igéjének megtartói tekinthetők igazán rokonoknak (8:19-21; 11:27-28)…, Lukács szerint Jézus megdöbbentő feltételt szab a tanítványoknak: gyűlöljék meg anyjukat és apjukat; hagyják, hogy halott apjuk temesse el magát (Lk 9:57-62; 14:26)” (F. Scott Spencer: What Did Jesus Do? Harrisburg, Pa., 2003, Trinity Press International. 35. old.).

Jézus kijelentései túlságosan keménynek hathatnak mai füllel hallgatva, az biztos. Azonban akkor is keménynek tartjuk szavait, ha igazán megértjük? Amikor például Jézus azt mondta: „Hadd temessék el a halottak az ő halottaikat”, a tanítvány-jelölt apja biztosan meghalt már? Esetleg az illető csak arra gondolt: ’Majd az apám halála után követlek, amikor már én rendelkezem a vagyonnal!’? Vagy hogyan értelmezzük Jézus kijelentését Lk 14:26 versében, miszerint nem lehet a tanítványa az, aki „meg nem gyűlöli az ő atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét is”? Ahogy már a tegnapi részben érintettük, a Máté evangéliumában lévő párhuzamos szöveg rávilágít, mire is gondolt itt Jézus. Ott azokról beszélt a Megváltó, akik jobban szeretik apjukat, anyjukat, feleségüket stb., mint Őt (lásd Mt 10:37). „A Bibliában a gyűlölni kifejezés gyakran egyszerűen úgy értelmezhető…, hogy kevésbé szeretni” (SDA Bible Commentary. 5. köt. 811. old.).

Jézus itt azt a gondolatot akarta megértetni hallgatóival, hogy mennyire fontos Istent állítani az első helyre!

Nem kérdés, hogy Jézus néhány mondása valóban nehezen érthető, különösen, ha elszigetelten próbáljuk elemezni. A legtöbbet azonban könnyebb megérteni a szövegkörnyezetben olvasva, különösen más, pontosító kijelentésekkel együtt nézve, amelyek ellensúlyozzák értelmüket. Még így is egyértelmű, hogy Jézust nem lehet félszívvel követni. Vagy teljesen átadjuk magunkat neki, nem számolva azzal, hogy milyen árat kell ezért fizetnünk, vagy egyáltalán nem adjuk át magunkat.

„A papi nőtlenség nem megszokott, természetes állapot, és csupán a gonosz ámítása, hogy önmagában a szentség magasabb szintjéhez vezetne, ami másként nem érhető el. A zsidók elítélték, szánalmasnak vélték a nőtlenségi fogadalmat, amit csak szigorúan önsanyargató csoportok gyakoroltak, mint pl. az esszénusok… A Szentírás feljegyzéseiből kiderül, hogy Péter és valószínűleg a többi tanítvány is nős volt… Jézus soha nem javasolta a nőtlenségi fogadalmat, sem a keresztény hívők egész közösségének, sem vezetőiknek. Ez nem természetes állapot, és a rendes házasélettel ellentétben nem segíti a szilárd jellem kialakulását.

Urunk szavainak szó szerinti értelmezése (Mt 19:12-ben) ellentétes lenne a Szentírás egészének alaphangjával. A test megcsonkítása iszonyatos dolog. Ezt a kijelentést Krisztus Mt 5:30-ban feljegyzett mondatához hasonlóan kell érteni (amikor az Úr a megbotránkoztató testrész levágásának hasonlatával él)” (SDA Bible Commentary. 5. köt. 455–456. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.  A nőtlenséggel foglalkozó fenti idézet egy bizonyos vallási kultúra hátterén íródott. De talán akaratlanul is csüggesztően hathat az egyedülálló, özvegy vagy más okból magányosan élő keresztényekre. Miért lehet ez? Mivel erősíthetjük azokat, akik valamiért úgy döntöttek, hogy nem lépnek házasságra?

2.   A hétfői kérdésekre adott válaszainkról beszélgessünk szombatiskolai csoportunkban! Beszélgessünk arról is, hogy a megbocsátásnak valóban határtalannak kell-e lennie!

3.   Sorolhatjuk a bibliaszövegeket azzal kapcsolatban, hogy Istennek kell elfoglalnia az első helyet életünkben, még a család elé is Őt kell helyeznünk. Az azonban még korántsem biztos, hogy a valóságban is lesz elég hitünk eszerint élni. Valószínűleg világszerte, minden gyülekezetben vannak olyanok, akiktől családtagjaik elidegenedtek hitük miatt. Ilyen esetben a gyülekezet „családja” hogyan pótolhatja a hiányt?