SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Galata 4:4; 1Timóteus 2:5; 3:16; Zsidók 4:15-16; 1János 4:1-3

„És az Ige testté lett és lakozék miközöttünk” (Jn 1:14).

Az Újszövetség észérvekkel történő alátámasztás nélkül, egyszerűen úgy mutatja be Jézus Krisztust, mint aki ember és Isten is egyszerre. János az Ige bemutatásával kezdi evangéliumát, aki maga Isten (Jn 1:1), majd azt a különleges kijelentést teszi, hogy ez az Ige – Isten – „testté lett és lakozék miközöttünk” (14. vers). Talán az erkölcsi tisztaságot feszegető esetleges jövőbeli kétségekre is gondolva, az Újszövetség írói határozott következetességgel hangsúlyozzák Jézus bűntelen életét (Zsid 7:26; 1Pt 2:22), továbbá szó szerint úgy utalnak rá, mint aki imádatra és hódolatra méltó (ApCsel 7:59; Róm 9:5; Zsid 1:6). E legelső keresztényeket még nem kötötték le az Isten-ember fogalmában rejlő filozófiai problémák, sem azok a nehézségek, amelyeket ez a kérdés a később élt gondolkodóknak okozott.

„Isten Fiának emberi formában való megjelenése számunkra maga a mindenség!… Amikor ehhez a tárgyhoz közeledünk, jól tesszük, ha figyelmezünk Krisztus Mózeshez intézett szavaira az égő csipkebokornál: 'Oldd le a te saruidat lábaidról; mert a hely, amelyen állasz, szent föld' (2Móz 3:5). A kérdező alázatával és töredelmes szívvel kell közelednünk ehhez a témához” (Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 1. köt. Budapest, 1999, Advent Kiadó. 230. old.).

A múlt heti tanulmányban Krisztus istenségének titkáról beszéltünk. Ember­voltáról elmélkedve azonban szintén mélységes titokkal találjuk szemben magunkat. Pál megfogalmazása szerint: „És minden versengés nélkül nagy a kegyességnek eme titka: Isten megjelent testben, megigazíttatott lélekben, megláttatott az angyaloktól, hirdettetett a pogányok közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe” (1Tim 3:16).

Egy teológus felhívta arra a figyelmet, hogy a római világban nem tűnt megdöbbentőnek az állítás, miszerint a kereszténység alapítója Isten volt, hiszen császáraik rendszerint istennek neveztették magukat. Azonban az, hogy „a keresztények Istene törődik az emberiséggel, méghozzá annyira, hogy a szenvedést is vállalja értük – nos, ilyet még nem hallottak” (Huston Smith: The Illustrated World's Religions. New York, 1986, HarperCollins. 219. old.).

Mit tanítanak az alábbi bibliaszövegek e csodálatos leereszkedésről?

Mt 1:18-24 ___________________________________________________

Lk 1:26-35 ___________________________________________________

Jn 1:1, 14 ____________________________________________________

Gal 4:4 ______________________________________________________

Fil 2:5-11 ____________________________________________________

Bámulatos megfigyelni, hogy milyen természetes pontossággal közelítenek az Újszövetség írói Krisztus emberré válásának kérdéséhez. Tárgyilagosan, nyíltan, egyszerűen mondják el a történetet, talán nem is sejtve, micsoda össztűz alá kerül ez a téma az elkövetkező századokban. De a mesterkéltség teljes hiánya is hozzájárul, hogy a rendelkezésünkre álló dokumentumok hitelessége olyannyira meggyőző. Nem arról van szó, hogy az első tanítványok nem ütköztek volna ellenállásba Jézus természetével vagy személyével kapcsolatban, ahogy magában az Újszövetségben is látjuk. A Jézus személyével kapcsolatos érveiket azonban egyértelműen nem úgy fogalmazták meg, hogy azokkal cáfolják racionális, vagy tudományos érvekkel előhozakodó ellenfeleik állításait. Éppen ez teszi bizonyságtételüket hamisítatlanul eredetivé. Érvelésükből úgy tűnik, mintha meglepné őket, hogy bárki kétségbe meri vonni azt a szokatlan titkot, ami úgy közösségileg, mint egyénileg átütő erővel hatott rájuk.

Ahogy a kereszténység terjedt a görög-római világban, és elérkezett a második nemzedék ideje, az emberek gondolkodni kezdtek a Jézus személyét érintő alapvető üzeneten, és kérdéseket tettek fel. Hogyan lakozhatott isteni és emberi természet ugyanabban a testben? Hogyan válhatott Isten halandóvá? Milyen kapcsolatban van Jézus az Atyával? És így tovább…

Az I. századtól kezdve két egymással szembenálló nézet alakult ki. Az egyik Krisztus emberi természetét hangsúlyozta – istenségének rovására, a másik pedig pontosan fordítva. A Krisztus istenségét tagadók között voltak az ebioniták, egy korai zsidó-keresztény csoport, akik azt tanították, hogy Jézus csak a keresztségekor lett Isten Fia, amikor is egyesült az örökkévaló Krisztussal. Nem isteni lény volt, nem is válthatta meg az emberiséget, csupán engedelmességre hívta. Később, a III. század vége felé az ariánusok indítottak támadást Krisztus istensége ellen, ám a niceai zsinat Kr. u. 325-ben határozottan elítélte álláspontjukat.

A másik oldalon nagy súllyal jelentkeztek a gnosztikusok, akik azt tanították, hogy a lélek jó, az anyag pedig rossz – különösen igaz ez a testünket alkotó anyagra. Ennélfogva az emberi test nem lehetett a Legfőbb Lény kinyilatkoztatásának eszköze.

Tanulmányozzuk 1Jn 4:1-3 verseit! Hogyan hozhatók kapcsolatba a gnosztikusok imént vázolt álláspontjával János szavai?

A Jézus személye körüli harcok öt kemény századon át, a II.-tól a VI. századig dúltak. Először istenségét kérdőjelezték meg. Valóban Isten volt? És ha igen, milyen viszonyban állt az Atyával? A kérdés ezután emberi természetére terelődött, és arra, hogyan ötvöződött az isteni és az emberi egyetlen személyben. Állítások és cáfolatok hangzottak el, nyilatkozatok és ellennyilatkozatok, vádak, ítéletek születtek, és kiközösítésekre került sor; különböző irányzatok alakultak ki, mind a saját igazukat hirdetve. A hatalmas zűrzavar és küzdelem közepette azonban – egészen meglepő módon – a hagyományos bibliamagyarázat győzedelmeskedett Jézus természetét és személyét illetően. (Lásd a Kalcedoni Hitvallásból vett idézetet a pénteki tanulmányban!)

Vigyázzunk, nehogy a ma felvetődő kérdések ugyanúgy megosszák a közösséget, mint ahogy a korai egyházban ez gyakran előfordult!

Kortársai közül sokan különlegesnek tartották Jézust, de mindnyájan azt tudták róla, hogy ember. Amikor a samaritánus asszony a faluba sietett a furcsán viselkedő zsidóról beszélni, akivel a kútnál találkozott, egyértelműen fogalmazott: „Jertek, lássatok egy embert” (Jn 4:29). Bizonyságtétele tükrözte Jézus kortársainak egyetemes véleményét. Még a vihar lecsendesítése után is így kiáltottak fel a hozzá legközelebb állók: „Ki ez az ember?” (Mt 8:27 – az angol New International Version bibliafordítás alapján).

Hogyan bizonyítják az alábbi igehelyek, hogy Jézus valódi hús-vér ember volt?

Mt 8:24 _____________________________________________________

Mt 21:18 ____________________________________________________

Jn 4:5-6 _____________________________________________________

Jn 4:7, 19, 29 _________________________________________________

Jn 11:33-35 __________________________________________________

A földön Jézus önként lemondott arról, hogy isteni hatalmát az Atyától függetlenül gyakorolja. Félretette hatalmát, de nem mondott le róla véglegesen! Tulajdonságai megmaradtak benne, bármikor felhasználhatta volna azokat saját céljaira, mégsem tette. Naponkénti küzdelmének részét képezte a kísértés, hogy e tulajdonságai segítségével meneküljön meg nehézségei ell (számunkra ismeretlen módon).

Ne feledjük, a Szentírás nem magyaráz meg mindent, ami felkelti érdeklődésünket. Többek között azt sem fejti ki részletesen, miként kapcsolódott Jézus emberi és isteni természete. Az Írás azonban világosan leszögezi azt, hogy Krisztus egy személy volt, akiben e két természet ötvöződött. Nem tárgyalja az egység részleteit, csak arra szorítkozik, hogy világosan elmondja: létrejött az egység, és az asszonytól született Fiú valóban Isten Fia volt (Gal 4:4). ”Krisztus nemcsak látszólag vette fel az emberi természetet, hanem ténylegesen. Valósággal rendelkezett az emberi természettel” (Ellen G. White: Lift Him Up. 74. old.).

Miért olyan fontos nekünk Krisztus emberi természete? Mi a jelentősége annak, ha tudjuk, hogy Jézus valóban emberré lett? Mennyiben bátorít a tudat, hogy Jézus is az emberi természet korlátai között élt?

Miért kellett Istennek emberi testben jönnie a földre? Fontos kérdés. Attól azonban őrizkedjünk, hogy tisztán észérveken alapuló választ keressünk. Nem biztos, hogy olyan felelettel kell előhozakodnunk, ami érthetőnek tűnik. Nem tudunk független kutatást végezni a filozófia, a tudományok, a szociológia vagy bármi más terén, ami válaszhoz vezetne. Arra sincs szükség, hogy saját magyarázatot kreáljunk. A legbiztonságosabb út, ha alaposan megfigyeljük, amit a Biblia nyilatkoztat ki e pontról. A zsidókhoz írt levélben találjuk a legvilágosabb, legcélzatosabb kijelentéseket a kérdésre vonatkozóan. Az sem mellékes, hogy éppen A zsidókhoz írt levél összpontosít leginkább Jézus főpapi szolgálatára, amit jelenleg a mennyei szentélyben végez.

Az alábbi bibliaszövegek Jézus testté lételének egy-egy fontos részére világítanak rá, majd választ adnak a feltett kérdésre: Mi volt a célja? Minden esetben meglátjuk, miért is volt szükség Jézus megaláztatásának arra a bizonyos elemére. Milyen magyarázatokat találunk?

Zsid 2:9 _____________________________________________________

Zsid 2:14-15 _________________________________________________

Zsid 2:16-17 _________________________________________________

Zsid 2:18 ____________________________________________________

Zsid 4:14-16 _________________________________________________

Zsid 5:8-9 ___________________________________________________

A figyelem minden esetben Jézusra irányul, aki mindig értünk tesz valamit. Olvassuk nagy figyelemmel az ihletett magyarázatot azzal kapcsolatban, hogy mi tette szükségessé Jézus emberré válását és szenvedését. Végtelen örömmel töltsön el a tudat, hogy a szükség idején Jézus mellettünk áll, karját kitárja felénk, ismeri állapotunkat, hiszen Ő is itt élt, fájdalmainkat érezte. El tudunk képzelni nála kegyelmesebb Megváltót, megértőbb és nagyobb együttérzést tanúsító Főpapot? Mérhetetlen öröm és mélységes hála fakad annak szívében, aki tudja, hogy Jézus szenvedett érte. Ha ebből bátorságot merítünk, oda tudunk menni „bizodalommal a kegyelem királyi székéhez” (Zsid 4:16).

Milyen próbák előtt állunk most? Hogyan segít a tudat, hogy Jézus átérzi és megérti fájdalmunkat?

Tekintettel az Isten és közöttünk lévő óriási különbségre, elképesztőnek tűnik a gondolat, hogy Isten beleegyezzen: emberi testet öltve ér el bennünket. Valószínűleg mindnyájan elfogadnánk, hogy miután feladatát elvégezte, megszabadult volna attól, ami hozzánk hasonlóvá tette, és ismét olyanná lett volna, mint földre jövetele előtt volt. A Szentírásból azonban megtudjuk azt is, ami szinte felfoghatatlan, hogy Jézus már örökre hozzánk tartozik, mert megtartja emberi természetét!

Az alábbi bibliaszövegeket olvasva gondolkozzunk azon, mi minden következik abból, hogy Jézus örökre összetartozik velünk: Lk 24:36-43; ApCsel 1:10-11; ApCsel 17:31; 1Tim 2:5

_____________________________________________________________

„Amit Krisztus megvalósított életével és halálával, az sokkal több, mint a bűn okozta romlás meggyógyítása. Sátán célja az volt, hogy az embert örökre elszakítsa Istentől, de Krisztusban szorosabb egységbe jutunk Istennel, mintha sosem buktunk volna el. Az Üdvözítő felvette emberi természetünket, s ezzel olyan kötelékkel fűzte magát az emberiséghez, amit többé széttépni nem lehet. Örökre magához kötözött minket. 'Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta' (Jn 3:16). Nemcsak azért adta, hogy bűneinket hordozza, és mint áldozat meghaljon értünk, hanem Isten odaajándékozta Krisztust az elbukott emberiségnek. Hogy biztosítson változatlan béke-szándékáról, egyszülött Fiát adta, hogy Krisztus eggyé váljon az emberi családdal, s örökre megtartsa emberi természetét… Fiának személyében Isten örökbe fogadta az emberi természetet, és a legmagasabbra, a mennybe helyezte” (Ellen G. White: Jé­zus élete. 8. kiad. Budapest, 2002, Advent Kiadó. 17. old.). „Krisztus megszentelt emberi természetben ment fel a mennybe. Emberi természetét magával vitte a mennyei udvarokba, és az örökkévalóságon át viselni fogja, mint aki az Isten városában lévő összes embert megváltotta” (Ellen G. White megjegyzései, SDA Bible Commentary. 6. köt. 1054. old.).

Tegyük fel, egy barátunk ezt mondja, amikor meghallja, hogy Krisztus örökre szóló közösséget vállalt velünk: „Ez már túl messzire vezet! Túlzásokba estek!” Mit válaszolnánk neki? Milyen érzés arra gondolni, hogy Jézus örökre hasonló marad hozzánk? Mit árul el Istennek az emberiség iránti szeretetéről ez a felfoghatatlan gondolat?

A Jézus személyével kapcsolatos, évszázadokon át tartó vitában fontos mérföldkő volt a kalcedoni zsinat (Kr. u. 451). Lényegében megegyeztek abban, és a Kalcedoni Hitvallásban nyilatkozatba is foglalták, hogy Jézus Krisztus töké­letes Isten és tökéletes ember volt: „Mindannyian egyhangúlag tanítjuk, hogy… az Úr Jézus Krisztus egy és ugyanaz az Isten, a Szentháromság tökéletes Istene, de tökéletes emberi természetében is, valóban Isten, valóban ember… [egy] az Atyával a Szentháromságban, és… [egy] velünk, ami emberi természetét illeti; mindenben hozzánk hasonló, kivéve a bűnt…” (Justo L. Gonzalez: A History of Christian Thought. 1. köt. Nashville, 1970, Abingdon Press. 390. old.).

„Ha Jézus testtélételéről gondolkodunk, zavartan állunk egy felmérhetetlen titok előtt… Minél többet elmélkedünk rajta, annál csodálatosabbnak látjuk. Milyen óriási az ellentét Krisztus istensége és a betlehemi jászolban fekvő csecsemő között! Hogyan hidalhatjuk át a távolságot a hatalmas Isten és egy magatehetetlen kisgyermek között? Ám ott volt a jászolban fekvő, gyámoltalan csecsemőben a világmindenség Teremtője, akiben az Istennek egész teljessége lakozott testben. Jóval fenségesebb minden angyalnál, méltóságban és dicsőségben egyenlő az Atyával, mégis az emberiség öltözetét vette magára! Az isteni és emberi természet titokzatosan ötvöződött benne – az ember és Isten eggyé vált. A bukott emberiség reménységét találjuk meg ebben az egységben” (Ellen G. White: Signs of the Times. 1896. július 30.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.     Krisztus emberré válásában mi a lényeges szempont? Miért olyan fontos ez? Ugyanakkor miért őrizkedjünk attól, hogy tapintatlanul vagy kisarkítva fogalmazzunk Krisztus emberi természetének finomabb részleteivel kapcsolatban?

2.     Ellen G. White azt mondja, Krisztus emberi formában való megjelenése számunkra maga a mindenség! (Lásd a szombati tanulmányban: Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 1. köt. 230. old.!) Vajon mit ért ezen? Krisztus emberi természetének gondolata milyen gyakorlati módon befolyásolja keresztényi életedet?

3.     Hogyan használhatjuk fel személyes bizonyságtételünkben azt, amit a heti tanulmányban tanultunk? Krisztus ember-voltának valósága mennyiben érinti a ma emberét?

KI NEKEM JÉZUS KRISZTUS? - 1

A Ki nekem Jézus Krisztus? c. könyvben (Eisenstadt, 1972) találjuk az alábbi válaszokat, amelyeket két francia lap – a címmel azonos – kör­kérdésére adtak legkülönbözőbb korú és foglalkozású emberek. A vála­szokat gyűjtötte és a kötetben közli: A.M. Carré.

„Az a valaki Ő, aki ellen sokszor harcolok, akivel szembeszegülök, visszautasításokkal, sõt hirtelen pálfordulásokkal – és mégis szenvedé­lyesen védelmezem, és néha szeretem. Ő tudja egyedül! Legtöbbször észre sem veszem, de Ő küzd bennem a sötétség, a magányosság, a leg­hevesebb ellentmondások s a halálfélelem ellen – és végül is Ő lesz az erősebb…”

(Egy orvostanhallgató)

***

„Számomra Jézus Krisztus az, aki előttünk járt az éjszakában; bele­egyezett, hogy megossza emberségünket az Olajfák kertjének haláltu­sájában és a kereszt végső elhagyatottságában. Ez a szörnyű kiáltás – 'Kihez mehetnénk?' –, amely keresztülhatolt a századokon…, ma is visszhangzik szívünkben… A világot izgalomban tartó tanok és ideo­lógiák zajongásában semmi biztosat nem látok. Csak nála vannak az igazság igéi. Egyedül Ő adja nekem az életet…”

(Egy negyvenhét éves hivatalnok)

***

„Nem tudnám egy szóval meghatározni, mit jelent nekem Jézus Krisz­tus. Mert Ő egyszerre Isten, mindazzal a tisztelettel, amit ez magával hoz, és mégis a legjobb és leghívebb barátom, mindazzal az érzelem­mel, ami a barátságot jellemzi… Néha munka közben egész könnyen elképzelem Krisztus jelenlétét, amint jön, hogy barátságosan elbeszél­gessen velem a műhelyemben. Egyszerre úgy, mint a názáreti ács a maga egyszerűségével, a palesztinai falvak prédikátora a maga tanításá­val, és a feltámadott… Krisztus a maga hatalmával.”

(Egy kézműves)

(Folytatás a 37. oldalon.)