SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Isten és Izráel: a csalódás után beteljesedés

E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 3:6-14; 6:6-8; Józsué 24:1-18; Jeremiás 5:19, 22; Ezékiel 16:26-29, 34; Hóseás 9:1; János 20:21;

                                       Filippi 4:4; 1Thesszalonika 1:6; 2János 1:12

„Mert férjed a te Teremtőd, seregeknek Ura az Ő neve, és megváltód Izráelnek Szentje, az egész föld Istenének hívattatik” (Ézs 54:5).

Hóseás, az északi királyság utolsó prófétája a házasság hasonlatával szemléltette az Isten és népe közötti kapcsolatot. Szomorú magánélete szorosan összefonódott prófétai szolgálatával. Hűtlen feleségét visszafogadta, hogy bemutassa, Isten is újra magához fogadja elpártolt népét.

Száz évvel később Jeremiás, a babiloni fogság előtt működő utolsó júdabeli próféta szintén menteni akarta népét. Júdának tanulnia kellett volna Izráel példájából, de nem így történt.

Ez idő tájt Ezékiel Babilonban szolgált a fogságban élők között. Jeremiással együtt ő is a házasság jelképét vonatkoztatta Júda népére. Isten azt parancsolta Jeremiásnak, hogy ne nősüljön meg, lakodalmas házba se menjen be, mert vége szakad az öröm és vigasság hangjainak (Jer 16:2-4, 8-9). Ezékiel felesége pedig hirtelen meghalt, ezzel azt jelezte az Úr, hogy hamarosan elpusztul a templom (Ez 24:15-21).

GONDOLKOZZUNK RAJTA! Az Úr kész volt újabb esélyt adni népének még azután is, hogy hűtlenségükben elfordultak tőle.

 „Emlékezem reád gyermekkorod ragaszkodására, mátkaságod szeretetére, amikor követtél engem a pusztában, a még be nem vetett földön. Szent volt Izráel az Úrnak” (Jer 2:2-3).

Mózes kérdésére bemutatta önmagát az Úr, és azt is elmondta, hogy hamaro­san valóra váltja Izráelnek tett ígéreteit (2Móz 3:6-14; 6:6-8). Megfogadta, hogy saját népének tekinti Izráelt, és nekik adja a földet, ahol letelepedhetnek.

A próféták a vándorlás idejét a mézeshetekhez hasonlónak mutatták be, akkor Izráel hűségesen ragaszkodott az Úrhoz, nem ment idegen istenek után. Csodálatos volt Izráel szabadulása a kivonuláskor, amit a „házassági” fogadalom érvénybe lépéséhez hasonlíthatnánk.

Hogyan értelmezte Józsué, hogy az Úr megtartotta, amit Izráelnek ígért (lásd Józsué 24)?

3–4. versek ________________________________________________________

__________________________________________________________________

5–7. versek ________________________________________________________

__________________________________________________________________

8–12. versek _______________________________________________________

__________________________________________________________________

13. vers ___________________________________________________________

______________________________­____________________________________

Mit várt el Izráel népétől Isten ennek fejében (Józs 24:14-18)?

Szinte érezzük Izráel népének lelkesedését és őszinteségét: Isten őrizzen, hogy más istenekhez forduljunk! Hiszen mennyi mindent megtett értünk az Úr!

Hányszor előfordult már, hogy tiszta szívből, lelkesen fogadkoztunk Istennek, de később mégis megszegtük szavunkat! Mi kell ahhoz, hogy valóban hűséggel ragaszkodjunk az Úrnak tett fogadásunkhoz?

Dávid és Salamon uralkodásának idejét általánosságban véve az Istenhez való hűség jellemezte. A különvált Izráel első királya, Jeroboám azonban nem akarta engedni, hogy országának lakói délre menjenek a templomba, nehogy közben kísértést érezzenek az átállásra. Ezért Dánban és Bételben aranyborjúkat állíttatott fel (1Kir 12:28-30). Izráel egész területéről Júdába űzte a lévitákat, és más papokat állított helyettük (2Krón 11:13-16). Az Írás a pogányság szokásai felé hajló többi királyt is Jeroboámhoz méri (1Kir 16:7, 26).

A próféták feddő ítéletet mondtak Izráel és Júda népére, amiért Isten tiszteletét felcserélték hasznavehetetlen bálványok imádatával (Hós 4:7; Jer 2:11). Azt is felrótták nekik, hogy nem az Úrban bíztak, hanem más népektől várták a segítséget (Jer 2:18). Jeremiás panaszolta, hogy Júda népe elfordult az Úrba vetett bizalomtól, és felbontotta frigyét, elfeledkezett menyegzői ékszereiről (32. vers).

Milyen kifejező képpel érzékeltették a próféták Izráel és Júda hűtlenségét?

Jer 5:7  ______________________________________________________

Ez 16:26-29, 34  _______________________________________________

Hós 9:1   _____________________________________________________

Ezékiel még sötétebb képet festett a menyasszony hűtlenségéről: a legtöbb prostituált megszabja az árat, de Júda kész volt fizetni is annak, aki szolgáltatásait elfogadja (Ez 16:34)!

Képzeljünk el egy asszonyt, akit szerető, gondoskodó párja mindennel elhalmoz (Ézs 5:4), a nő mégis elhagyja férjét, és több férfihoz szegődik, olyanokhoz, akik csak testi vágyaik kielégítésére használják.

Ostobaság ilyen kapcsolatot választani, de a bűn mindig értelmetlen! Ha naponta Istenhez nem fordulunk, a bűn hasonlóan veszélyes dolgokba visz!

Milyen ostoba, értelmetlen döntésekbe rántja az embereket a bűn? Mit tegyünk, nehogy mi is hasonló helyzetbe kerüljünk?

A Bibliában a hűtlen asszony képével találkozunk, pedig általában inkább a fér­iakra jellemzõ a hűtlenség. Ettől függetlenül férfiakra és nőkre egyaránt igaz, hogy ha a boldogságot tiltott helyen keresik és házasságtörést követnek el, sok bajba és szenvedésbe ütköznek.

Egy férfi elhagyta a feleségét egy másik nő miatt, aki röpke két év alatt kiforgatta minden vagyonából, ráadásul gyógyíthatatlan nemi betegséget is ragasztott rá, majd odébb állt egy másik férfival. A kifosztott, lebetegedett, elhagyott férfi könyörgött volt feleségének, hogy fogadja vissza, de az asszony hallani sem akart erről. Mindezek után még volt mersze így panaszkodni: „Istenem! Miért pont engem sújt ennyi baj?”

A bűnös gyakran elnyeri méltó büntetését. Izráel népe az Ígéret Földjén először ragaszkodott Istenhez. Amikor bálványokat követve elfordultak az Úrtól, Istent már nem kötötte szövetségi fogadalma, hogy más országok hadaitól megvédje őket. Megengedte hát, hogy népe learassa, amit vetett.

Milyen fontos igazságot olvasunk Jer 5:19 versében? Lásd még Gal 6:7!

Hogy szólt az Úr népéhez Jer 5:22-ben? Mire figyelmeztetett szavaival?

Isten a Teremtő, tehát jobban ismer, mint mi saját magunkat. Tudja, mi a legjobb nekünk, és mivel annyira szeret, a legjobbat akarja adni. Ezért kívánja meg az engedelmességet (5Móz 10:13). Ha betartjuk törtvényét, ha az általa létrehozott elvekkel összhangban élünk, rengeteg szükségtelen fájdalomtól és szenvedéstől megkímélhetjük magunkat!

Hogyan tapasztaltuk az engedelmességhez kötődő védelmet és biztonságot? Mit kellett saját kárunkon megtanulnunk?

Amikor Isten engedte, hogy Izráelt és Júdát fogságba hurcolják a szövetségben nekik ígért földről, lényegében „elvált” tőlük (Jer 3:8). De ezzel még nem zárult le minden. Jeremiás először kijelentette, hogy elhal az öröm és a vidámság, a menyasszony és a vőlegény hangja (Jer 7:34; 16:9; 25:10). Később azonban hozzáfőzte, hogy csak egy bizonyos ideig tart majd a csend, ami után később még hallani a menyasszony és a vőlegény vidám szavát (Jer 33:11).

Mit akart az Úr az öröm és a vidámság hangjának hasonlatával üzenni ószövetségi népének és ma nekünk? Lásd még Jn 20:21; Fil 4:4; 1Thessz 1:6; 2Jn 1:12!

Milyen ígéretet tett hűtlen menyasszonyának Isten (Jer 25:11; 29:10; Ez 16:60)?

A büntetés fenyegető üzenete mellett a próféták felcsillantották a remény sugarát is. Jeremiás kijelentette: nem hallatszik majd az öröm és a vidámság hang­a, és elhallgat a menyasszony meg a vőlegény (Jer 7:34; 16:9). A későbbiekben azért hozzáfűzte, hogy a nagy csend hetven évig tart (Jer 25:11), azután majd Isten elsöpri elnyomóikat. Hóseás azzal jellemezte ezt az időszakot, hogy azalatt nem születnek gyermekek (Hós 9:11), de később eljön a gyógyulás és a szeretet kora (Hós 14:5). Isten tette tehát valójában nem büntetés, hanem fegyelmezés.

A próféták arra biztatták Izráelt, hogy térjen vissza Urához. Újból és újból elmondták, hogy Isten hűséges és visszafogadja őket. Reménykedtek Izráel visszatérésében, de tudták: a kapcsolat csak azzal a feltétellel állhat helyre, ha a nép valóban az Úrhoz fordul, elszakad a bálványimádástól, egészen Istenre bízza magát és engedelmeskedik parancsolatainak.

A hűtlenség már önmagában is éppen elég nagy baj, de az itt használt kép sokkal sötétebb: a nép a prostitúció útjára tért. Milyen mélyre süllyedtek! Az Úr viszont még ekkor is kész volt visszafogadni őket, megbocsátani nekik és helyreállítani a megromlott kapcsolatot. Prófétái által üzente, hogy megbocsátja Izráel minden vétkét (Ez 16:63). Kijelentette, hogy visszafogadja övéit, sőt még ennél is többet ígért.

Mit üzen az Úr népének minden időben (Jer 31:31-37)? Lásd még Gal 3:29; Zsid 8:7-13; 10:16-17! Minek a reményét, ígéretét találjuk az idézett szövegekben?

A bűnök bocsánatán túl azt is ígérte az Úr, hogy törvényét a hívő szívébe írja, gondolataiba vési (Jer 31:33). Ebben az igében találjuk az evangélium alapját, a kegyelem titkát. Ezek az ígéretek képezik az Úr és engedelmes hívő népe közötti új szövetség alapját.

Előfordulhat, hogy elesünk, bűnbe keveredünk, hibákat követünk el, de Jézusnak hála, Isten nem hagy el! A megváltási terv lényege, hogy Isten minden embernek bűnbocsánatot kínál. Nincs olyan elvetemült gonosztevő, aki vétkeire ne kaphatna bocsánatot a keresztnél, még ha égbekiáltó bűnt követett is el! Isten ezt üzente az ókorban Izráel népének, most pedig ugyanezt mondja nekünk. A Golgota keresztjéről a bűnbocsánat fénye ragyog. Gondviselő Urunk most is szeret, és kész visszafogadni, még ha paráznaként viselkedtünk is. Nem kényszerít, hanem „szeretetnek köteleivel” (Hós 11:4) von magához.

Rólunk is elmondható, hogy hűtlenül elfordultunk az Úrtól? Visszautasítottuk valaha Isten nagy szeretetét? Ha igen, így szól hozzánk Istenünk: „Térj vissza hozzám! Meggyógyítalak és megbocsátok neked!” Mit felelünk neki?

„Nemcsak ezekre a próféciákra alapíthatták a foglyok közeli szabadulásuk reményét. Jeremiás írásaihoz is hozzájutottak, és ezek félreérthetetlenül kinyilatkoztatták, hogy mennyi időnek kell eltelnie, mielõtt a zsidók visszatérhetnek Babilonból Izráelbe. 'De ha majd eltelik a hetven esztendő – jövendölte meg az Úr szolgája által –,megbüntetem Babilónia királyát és népét… és pusztává teszem örökre' (Jer 25:12). Kegyelmet gyakorol Júda maradékával, válaszként buzgó imájukra. 'Megtaláltok engem – így szól az Úr –, jóra fordítom sorsotokat, összegyűjtelek benneteket minden nép közül és minden helyről, ahová szétszórtalak…' (Jer 29:14)” (Ellen G. White: Próféták és királyok. 2. kiad. Budapest, 1995, Advent Kiadó. 343–344. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA:

1.        Hogyan hajtja az embert a bűn ésszerűtlen, meggondolatlan cselekedetekbe? Miért fordulhat elő, hogy a szenvedély sodrásában értelmes emberek olyasmit követnek el, amiből sok baj származik? Tehetünk-e valamit, ha látjuk, hogy éppen ez történik egyik ismerősünkkel, barátunkkal?

2.        Miért mondjuk azt, hogy Isten törvénye védelem? Mit jelent ez? Hogyan és mitől védi a törvény az embert? Miért nem biztos mégsem, hogy megmenekülünk a szenvedéstől, ha eleget teszünk Isten törvényének?

3.        A szerdai részben beszéltünk az Úrral való kapcsolat öröméről és boldogságáról. Pontosan miben leljük tehát az örömet, vidámságot és békét, ha az Úrnak szolgálunk? Idézzük fel saját tapasztalatainkat! Sokat tanulhatunk egymástól ezen a téren is! Miért olyan fontos a mai, bálványokkal teli világban (amelyek sokféle formában jelentkezhetnek!) különösen figyelni azokra az áldásokra és jókra, amelyekben Isten gyermekeiként részesülünk?

ÖSSZEFOGLALÁS: Izráel népe hűtlenül elpártolt az Úrtól, de mi nem mondhatnunk ítéletet felettük! Végtére is, mennyivel ragaszkodunk hűségesebben az Úrral kötött szövetségünkhöz, mint ők, akiknek a példájából okulhatnánk?!

A GYÜLEKEZET MEGTARTÓ EREJE

„El nem hagyván a magunk gyülekezetét, amiképpen szokásuk némelyeknek, hanem intvén egymást annyival inkább, mivel látjátok, hogy ama nap közelget” (Zsid 10:25).

„Nem kis dolog, ha egy család Jézus képviselőjeként, Isten törvényét betartva kíván élni a hitetlen világban. Isten azt várja tőlünk, hogy élő levelek legyünk, amelyeket minden ember ismerhet és olvashat. Ehhez komoly felelősséget kell vállalnunk. Csak akkor élhetünk a világosságban, ha elmegyünk oda, ahol ragyog a fény. Nagy baj, ha Isten népe nem értékeli kiváltságát, hogy az azonos hitet vallókkal ápolhatja a közösséget, mert így az igazság ereje egyre halványul bennük… Nem erősítik őket a prédikátor szavai…

A legtöbb keresztény hite meginog, ha megszokja, hogy távol marad a gyülekezettől, az imaalkalmakról. Amennyiben nem lenne módjuk részt venni a gyülekezeti élet nyújtotta kiváltságokban, Isten közvetlenül a mennyből árasztana rájuk világosságot angyalai által, hogy felélénkítse, vidámmá tegye és megáldja szétszórtan élő népét. De gyermekei hitét nem csodák által kívánja fenntartani az Úr. Azt kéri tőlünk: tanúsítsunk olyan szeretetet az igazság iránt, legyünk még bizonyos erőfeszítésre is készen, hogy az Istentől kapható áldásokat elnyerhessük…

'Amikor erről beszélgettek egymás között azok, akik félik az Urat, az Úr figyelt, és meghallotta. És beírták egy könyvbe az Úr előtt emlékezetül azokat, akik őt félik és megbecsülik nevét. Az én tulajdonommá lesznek – mondja a Seregek Ura – azon a napon, amelyet elhozok' (Mal 3:16-17, új prot. ford.).

Nagyon is megtérül tehát, ha igyekszünk kihasználni a rendelkezésünkre álló alkalmakat, sőt még bizonyos áldozatot is hozunk, hogy találkozzunk azokkal, akik félik Istent és róla beszélnek. Az áll az Írásban, hogy az Úr figyeli a gyülekezet tagjainak szavait, az angyalok pedig könyvekbe írják azokat. Isten megemlékezik azokról, akik összegyűlnek és az Ő dolgairól elmélkednek… Értékes drágakőként tartja számon őket, amikor haragja a bűnösök fedetlen fejét éri” (Ellen G. White: That I May Know Him. 154. old.).