SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

A prédikátor könyve 8. fejezetében Salamon tovább kutatja azokat a kérdéseket, amelyekkel korábban is foglalkozott. Talán csak a panaszokat, a keserûséget halljuk ki szavaiból, ami érthetõ, hiszen nem nehéz elkeseredni az élet miatt “a nap alatt”.

Mindazonáltal mély, lelki tartalmú mondások gyöngyszemeire bukkanhatunk a kissé bonyolult szónoki fordulatok között is, mint e fejezetek legtöbbjében. Minden bizonnyal ezért is sorolta Isten a Biblia könyvei közé A prédikátor könyvét.

Nézzük meg pl. az alapigét. Milyen nagyszerû ígéret, a földi életen túlmutató reménység található benne! Salamon szavaiból tükrözõdik: jól tudja, hogy lesz utolsó ítélet, végsõ igazságszolgáltatás, még ha most, a nagy küzdelem hevében olyan rosszul is állnak a világ dolgai (Jel 12:12). Ehhez nem fér kétség, még ha várnunk is kell. Talán éppen ezért olvashatunk a szentek “békességes tûrésé”-rõl (Jel 13:10; 14:12).

A héten tovább vizsgáljuk a bûnös emberiség gyarlóságának, félelmeinek és reményeinek kérdését, méghozzá Salamon király szemszögébõl nézve.

* Ebben a részben is eltér a Károli fordítás és az új protestáns bibliafordítás számozása!

Keresztényként állandóan szembesülünk azzal a feszültséggel, hogy ebben a világban élünk, de egy másik ország polgárai vagyunk. Augustinus az Isten Városa és az ember városa közötti különbséggel fejezte ezt ki.

A keresztények számára az egyik lehetséges feszültség természetesen abból adódik, hogyan viszonyulunk az államhatalomhoz. Mindenki a hatalmat gyakorló állam fennhatósága alatt él, amely az adott országban törvényeket bocsát ki, és be is tartatja azokat. A Bibliában több helyen olvashatjuk, hogy a keresztényeknek kötelessége betartani a törvényeket, azaz jó állampolgárként élni.

Nem meglepõ, hogy Salamon így vélekedett, végtére is király volt. Persze nemcsak ezzel indokolhatjuk tanácsait, hiszen a keresztények számára fontos elvet érint az állampolgársággal kapcsolatosan. Bárhol éljen az ember, kötelessége betartani országa törvényeit, még ha vannak is olyan rendelkezések, amelyekkel személy szerint nem ért egyet. A személy szerint szavak hangsúlyosak, mivel egészen mást jelent betartani egy olyan törvényt, amivel személy szerint nem értünk egyet, mint eleget tenni az Isten parancsolatait nyíltan áthágó törvényeknek (lásd a holnapi rész). A döntõ szempont, hogy tõlünk Isten a világénál magasabb erkölcsi szintet vár el, nekünk tehát “a királynak parancsolatját meg kell õrizni”.

Úgy, mint Sadrak, Mésak és Abédnegó (Dániel 3), vagy mint Dániel (Dániel 6)? Amint az elõzõekben is megállapítottuk, nem könnyû úgy élni egy országban, hogy szívünk mélyén egy másik hazába vágyódunk (Mt 6:21–22). Mit tegyen a jó állampolgár, aki keresztény?

A Bibliában számtalan olyan emberrõl olvashatunk, akik összeütközésbe kerültek a földi uralkodókkal, ezért üldözték, fenyegették, bebörtönözték õket, vagy halálbüntetést szabtak ki rájuk. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy e földi hatalmasságok közül több éppen Isten választott népének vezetõje volt.

A jelenések könyvét tanulmányozva tudjuk azt is, hogy az utolsó idõben Isten népe nem engedelmeskedik a földi vezetõknek, ha valóban hûségesek akarnak maradni az Úrhoz (Jel 13:12–16; 14). Tehát be kell tartanunk a király parancsolatait, amíg azok a Király parancsolatainak nem mondanak ellent (Jn 19:19)!

Ez már azonban igen súlyos dolog! Csak azután szánhatja el magát ilyen lépésre valaki, ha az Úr dolgaiban járatos, bölcs emberek tanácsát tudakolta, és természetesen csak azt követõen, hogy Isten vezetését kérte, aki Igéje által tanácsol.

“Minden szinten elõfordul, hogy az ország törvényei idõnként ellentmondanak Is-ten valamelyik parancsolatának. A törvényért az elöljárók felelõsek, az állampolgárnak pedig számot kell majd adnia döntéseirõl Istennek. Ilyen esetekben a keresztények beszéljenek meggyõzõdésükrõl, és hivatkozzanak a lelkiismereti szabadságra, ami – mivel Isten a saját képére teremtett – minden ember Istentõl kapott jogai közé tartozik. Ha kérését elutasítják, elõfordulhat, hogy elõször büntetést szabnak ki rá, üldözik, börtönbe vetik, vagy egyéb áldozatra kényszerítik az Istenhez való hûsége miatt, amint ez az elmúlt évszázadok során sok kereszténnyel megtörtént” – (Handbook of Seventh-day Adventist Theology, 12. köt. 701. old.).

Itt Salamon témát vált. Az 5. vers utolsó részétõl kezdve (“a bölcsnek elméje megért mind idõt, mind ítéletet”) egészen a 9. versig a kissé nehezen érthetõ szövegben az életet jellemzõ bizonytalanságról van szó. Bizonyos dolgok megtörténnek, még ha nem is értjük, hogy miért. Bármilyen bölcs legyen is az ember, akármennyire képes megérteni “mind idõt, mind ítéletet”, van, aminek az értelmét egyszerûen nem tudjuk felfogni, amirõl még a legbölcsebb embernek sincs elképzelése sem.

Jó hír viszont, hogy bízhatunk Istenben még akkor is, ha nem értjük a kibontakozó eseményeket. A bizalom természetesen nem alakul ki magától. Az egész életében hitetlen emberben valószínûleg nem ébred hit egyik pillanatról a másikra. Úgy tanulhatunk meg bízni Istenben, ha olvassuk a Bibliát, kérjük az Urat, váltsa be ígéreteit, és hittel, engedelmesen élünk. Ha eközben nem ragaszkodunk makacsul a saját akaratunkhoz, hanem elfogadjuk Isten akaratát, megtanulunk minden helyzetben bízni benne.

Zsolt 34:9 ________________________________________________________

Péld 3:5–6 ________________________________________________________

Ézs 12:2 __________________________________________________________

Róm 8:28 _________________________________________________________

Jak 2:22 __________________________________________________________

12. vers __________________________________________________________

13. vers __________________________________________________________

Salamon továbbra sem szakad el az élet igazságtalanságának fájdalmas kérdésétõl (lásd még 14. vers). Megjegyzi, a gonoszok gyakran valóban bármit megtehetnek, méghozzá anélkül, hogy tetteikért közvetlenül megkapnák a büntetést. Néha persze tanúi lehetünk a gonoszok szenvedésének is bûneik következtében. Rendben van, ez idõnként megtörténik. Az már viszont egy másik kérdéshez vezet, hogy miért nincs ez mindig így? Miért nincs igazság a földön?

Salamon nem adja meg a választ, ehelyett igen nyomatékos figyelmeztetést fogalmaz meg: Ne törõdj a gonoszokkal, csak bízz Istenben. Õ majd megadja jutalmadat.

Salamon tehát arra bátorít, hogy hittel, bizalommal éljük az életünket. Tagadhatatlan, hogy sok az igazságtalanság, mindannyian jól tudjuk. Isten látja leginkább, de nem adott magyarázatot mindenre. Mégis arra kér, higgyünk, engedelmeskedjünk és bízzunk Jézus Krisztus érdemében, mert ez üdvösségünk reménysége. Olvassuk el Jn 14:9; Gal 3:21–22; Zsid 1:1–2; 1Jn 5:3 verseit. Ezek a részek fejezik ki az igazságot, amit Isten már kinyilatkoztatott, még ha nem is nevezte meg “a nap alatt” történõ sok rossz dolog okát.

Az elõzõ részhez hasonlóan ennek a szakasznak is az a lényege, hogy ne abban bízzunk, amit látunk és értünk, hanem Isten ígéreteiben, aki Jézus, a keresztet vállaló Jézus által kinyilatkoztatta önmagát, bemutatta szeretetét.

Az elmúlt években szinte robbanásszerûen fejlõdött a tudás. Sokkal többet tu-dunk világunkról ma, mint a korábbi korokban. A tudósok minden területen na-ponta új felfedezésre jutnak, különösen a természettudományok terén. És mégis, minél több ismeretet halmozunk fel, annál világosabban látjuk, mennyire tudatlanok is vagyunk valójában. A “legegyszerûbb” dolgok is olyan titokzatosnak bizonyulnak, hogy képtelenség magyarázatot találni rájuk. Minden szint alatt meghúzódik még valami, amihez nem tudunk hozzáférni. Alig ismerjük Istennek még a természetben megmutatkozó munkáját és hatalmát is. Az Úr mûvei közt pedig természetesen a megváltási terv a legnagyszerûbb, ami tagadhatatlanul “titoknak” bizonyul (1Kor 2:7; Ef 3:9; Kol 2:2).

Valószínûleg Jób könyvén keresztül pillanthatunk be leginkább annak a kérdésébe, hogyan is viszonyuljunk a számunkra felfoghatatlan dolgokhoz. Rettenetes nehézségek, tragédiák szakadnak Jóbra, ám amikor Isten megjelenik a pátriárkának a könyv végén, mégsem ad magyarázatot az életét romba döntõ eseményekre.

Bizonyára feltûnt, hogy az Úr egy szóval sem említette Sátán vádaskodását (Jób 1:9), sem arra adott válaszát (Jób 2:6). Egyáltalán nem kínált magyarázatot a csapásokra, ehelyett költõi kérdések sorát záporozta Jóbra, amelyek az Úr teremtõi hatalmával, erejével állították szembe a halandó gyengeségét. A meggyötört pátriárkának elég volt ez a kép Istenrõl ahhoz, hogy meggyõzõdjön róla: meghalt gyermekei, megromlott egészsége és javainak elvesztése miatt keseregve, tudatlanságból mondott ki dolgokat, amelyek “csodadolgok... nékem, és fel nem foghatom” (Jób 42:3).

Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház. 184-187. old.; Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 506-507. old.

“Isteni intézkedésnek kell elismernünk az emberi kormányzatot, az iránta való engedelmesség a törvényes határon belül szent kötelességünk. De ha követelményei ütköznek Isten követelményeivel, akkor Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mintsem az embernek. Isten szavát minden emberi törvényhozás felettinek kell elismernünk. Az 'így szól az Úr' nem állhat mögötte annak, hogy 'így szól az egyház', vagy 'így szól az állam'. Krisztus koronájának a földi uralkodók koronái fölött kell ragyognia” – (Ellen G. White: Az apostolok története. 4. kiad. Budapest, 2001, Advent Kiadó. 45-46. old.).

“Véges elme nem képes teljesen felfogni a Végtelen jellemvonásait és munkáit. Kutatás által nem találhatjuk meg Istent. A legnagyobb és legmûveltebb elmének ugyanúgy, mint a leggyengébbnek és legtudatlanabbnak is titoktól övezett marad az Õ szent lénye. 'Felhõ és homályosság van körülte; igazság és jogosság az õ székének erõssége' (Zsolt 97:2). A velünk való bánásmódját csak annyira tudjuk megérteni, amennyire felismerjük határtalan kegyelmének egyesülését végtelen hatalmával. Szándékaiból annyit érthetünk meg, amennyit emberi elménk fel tud fogni. Ezen túlmenõen is bízhatunk a mindenható kézben, és abban a szívben, amely telve van szeretettel” – (Ellen G. White: Elõtted az élet, Nevelés. Budapest, 1992, Advent Kiadó. 169. old.).