8. tanulmány − 2005
augusztus 13 - 19.
JÉZUS, MINDEN KINCSÜNK URA
E HETI TANULMÁNYUNK: 5Móz 8:7–18; Mt 6:19–21; 24:45–51; 1Kor 9:11–14; Fil 4:11–13; Zsid 13:5; Jak 1:16–17
„Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka” (Jak 1:17).
KULCSGONDOLAT: Minden jó és tökéletes ajándék az Úrtól származik. Nem tulajdonosai, hanem sáfárai vagyunk azoknak a javaknak, amelyeket Isten kegyelméből rendelkezésünkre bocsátott.
A LEGNAGYOBB AJÁNDÉK. A zsoltáros emlékeztet rá, hogy
„az Úré a föld s annak teljessége; a föld kereksége s annak lakosai” (Zsolt 24:1). Az Atya kezéből származik minden jó és tökéletes ajándék, amit kapunk. A legnagyobb ajándékot akkor kaptuk, amikor Isten elküldte egyszülött Fiát, mert annyira szerette a világot. „Isten az egész mennyet odaadta az emberiségnek e hatalmas ajándékban; majd azzal koronázta meg tettét, hogy határtalan áldásokkal halmozta el az embert, kegyelmét és ajándékait árasztva ránk, és szemünk elé tárta az eljövendő világ minden kincsét” (Ellen G. White: „Missionary Work”, Signs of the Times, 1891. augusztus 17.)Ha Krisztus drága vére által üdvösséget nyerünk, elfogadjuk, hogy Ő minden kincsünk Ura, hiszen kétség kívül tőle kaptuk, amink csak van, és nem magunknak köszönhetjük. Nem tulajdonosok vagyunk, hanem sáfárok, a Mester javaira viselünk gondot, mert ezt várja tőlünk. Fontos, hogy tudatában legyünk felelősségünknek, és Mesterünk távollétében hűségesen végezzük teendőinket.
| HÁLÁT ADNI MINDEN JÓ ÉS TÖKÉLETES AJÁNDÉKÉRT (Jakab 1:16–17) |
Vasárnap augusztus 14. |
Milyen fontos igazságot hangsúlyoz Jakab a levelében (Jak 1:16–17)? Milyen ajándékokról van itt szó? Milyen tévedéstől óvja a keresztényeket az apostol?
_______________________________________________________________
_______________________________________________________________
A mai gondolkodás szerint amit a munkánkkal megkeresünk, az a miénk, és szabadon rendelkezünk javaink felett. Isten Igéje azonban arra emlékeztet, hogy érdemei alapján semmi nem jár az embernek, mindenünket Istentől kapjuk. Minden jó és tökéletes ajándék tőle származik. Szerető menynyei Atyánk nélkül nem lenne életünk, célunk sem jövőnk. Pál apostol emlékeztet, hogy „őbenne élünk, mozgunk és vagyunk” (ApCsel 17:28).
Vegyük csak számba napi áldásainkat! Felmértük már valaha, mennyi mindenért lehetünk hálásak? Rá tudunk mutatni valamire az életben, ami ne Istentől, a Teremtőtől származna? Gazdagság, hatalom, tekintély és bármi más végső soron mind Istentől, a világmindenség Teremtőjétől, és nem tőlünk ered. Soha ne feledjük ezt az igazságot!
Hogyan emlékeztet erre hétről hétre a szombat?
_______________________________________________________________
Milyen veszély leselkedett Izrael fiaira, amikor készülődtek, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét (5Móz 8:7–18)? Mitől akarta megóvni őket az Úr? Vajon minket is fenyeget ez a veszély?
_______________________________________________________________
_______________________________________________________________
Mik azok az ajándékok, amelyeket a legjobban értékelünk? Miért tartjuk ezeket olyan fontosnak? Mit tegyünk, nehogy természetesnek vegyük, vagy azt képzeljük, hogy jó tulajdonságaink miatt megérdemelünk minden jót?
_______________________________________________________________
_______________________________________________________________
| HŰSÉGES TIZEDFIZETÉS |
Hétfő augusztus 15. |
Az Úr meghagyta Izrael népének szolgája, Mózes által:
„A földnek minden tizede, a föld vetéséből, a fa gyümölcséből az Úré; szentség az az Úrnak” (3Móz 27:30). A „szentség az Úrnak” kifejezést jobban megértjük, ha arra gondolunk, hogy a szent szó értelme: „megszentelt célra elkülönített”. A tizedet tehát félre kell tenni az Úrnak, hogy azt Isten művében, Isten céljai érdekében használják fel, nem úgy, mint a többi részt. A tized elkülönített, más, mint a föld többi vetése vagy a fa többi gyümölcse.Olvassuk el Mal 3:8–10 verseit! Miért nevezi a próféta csalásnak – vagy az új protestáns fordítás szerint becsapásnak –, ha nem fizetünk tizedet? Kinek a tulajdona a tized?
A Bibliában sok helyen találkozhatunk a tizedfizetés különböző szempontjaival. Ábrahám tizedet adott a Magasságos Isten papjának, Melkisédeknek (lásd: 1Móz 14:20), erről az Újtestamentumban is olvashatunk (lásd: Zsid 7:2). Jákób is megértette a tizedfizetés gondolatát (lásd: 1Móz 28:22), és a kivonulás után Isten újból megerősítette a tized rendeletét (lásd: 3Móz 27:30–32; 4Móz 18:24, 26, 28; 5Móz 12:6, 11, 17).
„Mivel Ábrahám minden hívő atyja, a keresztények számára ő a követendő példa a tizedfizetésben. Miként Ábrahám tizedet fizetett Melkisédeknek, a Magasságos Isten papjának, az újtestamentumi hívők tizedet adtak Krisztusnak, a Melkisédek szerinti Főpapjuknak (Zsid 5:9–10; 7:1–22)” (A hetedik napot ünneplő adventisták hitelvei, 290. old.).
Olvassuk el 1Kor 9:11–14 verseit! Pál kifejti: a hívők kötelessége hűségesen fizetni a tizedet az egyház tárházába. Mivel indokolja szavait?
Miért éppen a tizedfizetéssel bizonyíthatjuk, hogy elismerjük: Istentől származik mindenünk, amink csak van? Miért nevezhetjük a tizedfizetést a hit mércéjének?
| KINCSEKET GYŰJTENI A MENNYBEN (Máté 6:19–21) |
Kedd augusztus 16. |
Olvassuk el Mt 6:19–21 verseit, majd mondjuk el saját szavainkkal! Mit üzen itt az Úr?
Egyszerűen fogalmaz Jézus, ám igen mély gondolatokra irányítja a figyelmünket: a világi dolgok mind mulandók, változnak és ingatagok. Miért pazarolnánk minden kincsünket arra, ami egy nap úgyis tönkremegy, örökre elvész? Miért tennénk pénzünket olyan bankba, amiről tudjuk, hogy csődbe fog menni? Az Úr az örökkévalóságra irányítja figyelmünket, a mennyei dolgokra, amelyek akkor is megmaradnak, amikor elmúlik ez a világ és minden, ami benne van.
Olvassuk el 1Jn 2:15–17 verseit! Mi a közös az apostol és Jézus szavaiban?
Mit jelent Jézus tanácsa, hogy „ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön”? Mire figyelmeztet Isten (lásd még: Lk 12:16–21)?
Kincseket gyűjteni a mennyben nem csak arra utal, mit teszünk a pénzünkkel, hanem arra is, hogyan éljük az életünket. Mi a legfontosabb az életünkben? Mivel törődünk a legjobban? Mennyi időt fordítunk földi, világi, mulandó dolgokra, és mennyit a lelkiekre? Mennyi időt töltünk imával, bibliatanulmányozással vagy bizonyságtevéssel, és mennyit a tévé előtt? Meglátszik-e életünkből, hogy nem csak magunkban készülünk a Jézussal való találkozásra, hanem igyekszünk másokat is felkészíteni? Akik kincseket gyűjtenek a mennyben, naponta döntenek az Úr mellett. Az engedelmességet választják a bűn helyett, a szeretetet a harag helyett, és másokat az énjük helyett. Kincset gyűjteni a mennyben azt jelenti, hogy keresztényi, önfeláldozó és szeretettel teljes életet élünk. Ezt az életet nem a világ vagy a világ örömeinek szeretete uralja. Az eljövendő világ, ahová készülünk, különbözik a látható világtól, ahol a moly, a tolvajok, a rozsda és a pusztulás uralkodik.
Gondolkodjunk el Krisztus szavain: „Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.” Hol van a szívünk? Mit árul el rólunk a kérdésre adott válasz? Hol vannak a kincseink? Nincs már épp itt az ideje a „banki átutalásnak”?
| A HŰSÉGES SZOLGA (Máté 24:45–51) |
Szerda augusztus 17. |
Olvassuk el a Mt 24:45–51-ben szereplő beszámolót! Mit üzen ezzel az Úr?
Figyeljük meg a hű és bölcs szolga jellemvonásait! Azt teszi, amit elvárnak tőle. Nem csak hitelveiben és teológiai felfogásában állt helyes alapokon, ami kétségkívül megnyilvánult tetteiben, mégis engedelmessége a legfontosabb. Nem számított, mikor tér vissza ura, hiszen bármikor érkezik, szolgáját szorgalmas munkában találja.
Ezzel szemben a hűtlen szolga elítélhető, elmarasztaljuk hanyagságáért. Mégis, milyen sokan viselkedünk hozzá hasonlóan! A Mester által ránk bízott javakat csak saját kényelmünkre használjuk fel. Teljesen lefoglalnak saját vágyaink és terveink, és ezért nem gondozzuk jó sáfárként az Úrtól kapott ajándékokat.
Olvassuk el ismét a mai részt! Miben mutatkozott meg a gonosz szolga hűtlensége? Mit tett? Milyen mai párhuzamait sorolhatnánk a tetteinek, hogy verte szolgatársait és együtt evett-ivott a részegesekkel? Vajon a saját életünkben is felfedezhetünk ilyen árulkodó jeleket?
_______________________________________________________________
_______________________________________________________________
A hűtlen szolga nem arra gondolt, hogy Ura soha nem tér vissza, azt hitte, csak jóval később jön. Az adventistákra is leselkedhet ez a veszély. Régóta várjuk az Urat, és (helyesen vagy helytelenül) néha azt hisszük, hogy késlekedik. Talán észre sem vettük, de megváltozott az életmódunk is, mert úgy gondoljuk, hogy késik Urunk visszajövetele?
Tegyük fel, hogy Krisztus már tegnap visszajött. Hűséges vagy hűtlen szolgaként talált volna? Ha rossz szolgának érezzük magunkat, mit kellene másként tennünk ahhoz, hogy hűségesnek találtassunk?
| MEGELÉGEDETTSÉG |
Csütörtök augusztus 18. |
„De valóban nagy nyereség az Istenfélelem, megelégedéssel” (1Tim 6:6).
1Tim 6:6-ban a megelégedésnek fordított szó önállóságot jelent, amikor az ember el tudja látni magát. Pál korában sok filozófus nagyra értékelte ezt az állapotot. Az apostol is erénynek tartja a megelégedettséget, de itt arra utal, hogy Jézus követője számára a megelégedettség forrása ne önmaga, hanem más legyen.
Tanulmányozzuk a megelégedettségre utaló szövegeket (Fil 4:11–13; Zsid 13:5)! Hogyan válhat megelégedetté a keresztény ember még a legnehezebb körülmények között is? Tapasztaltunk már hasonlót ahhoz, amit Pál említ? Mit tanulhattunk ezekből a tapasztalatokból? Mondjunk néhány példát!
Elégedettségünk alapja Krisztusba vetett hitünk. Ő erősít meg, Ő a kősziklánk, rajta kívül minden más futóhomoknak bizonyul. Ő a biztonságunk, amikor minden más bizonytalan. Jézus Krisztus nélkül nincs valódi megelégedés.
„Pál Timótheusnak írt levelében azt kéri fiatal munkatársától: oszlassa el a jómódúakat gyakran rabul ejtő tévedést, miszerint gazdagságuk miatt felsőbbrendűek volnának a szegényeknél, vagy mert vagyonra tettek szert, bölcsebbek és értelmesebbek lennének a többi embernél, más szóval mintha az anyagi javak istenfélelmüket bizonyítanák. Ez óriási tévedés. Milyen kevesen hallgatnak arra az üzenetre, aminek a közvetítését Pál Timótheusra bízta!
Sokan legyezgetik hiúságukat azzal, hogy amikor anyagi javak megszerzésére törekednek, valójában kegyességüket bizonyítják! Pál kijelenti: „nagy nyereség az Istenfélelem, megelégedéssel”. A gazdagok annak szentelik egész életüket, hogy még nagyobb vagyont szerezzenek, pedig ahogy nem hoztak semmit a világba, magukkal sem vihetnek semmit. Ha meghalnak, úgyis hátra kell hagyniuk mindazt, aminek megszerzése oly sok fáradságba került. Kockára tették mindenüket, örök sorsukat is a vagyonszerzésért, végül azonban mindkét világot elveszítik” (Ellen G. White: Testimonies for the Church, 1. köt. 541. old.).
|
Péntek augusztus 19. |
TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: Idézzünk fel két példát a sáfárság témájában! Hasonlítsuk össze a bolond gazdag példázatát Nikodémus történetével!
A bolond gazdag:
Lk 12:13–21„A bolond gazdagról szóló példázatban Krisztus azok oktalanságát szemléltette, akik csak erre a földi életre gondolnak. Ez az ember mindent Istentől kapott… Nem fogta fel, hogy Isten az áldások sáfárjává tette. Segítenie kellett volna a szűkölködőkön. Lehetősége nyílt arra, hogy Isten nevében alamizsnát osztogasson, de ő csak saját jólétére gondolt” (Ellen G. White: Krisztus példázatai, 171. old.).
Nikodémus:
Jn 3:1–2; 19:38–40„Mikor tehát a zsidók megkísérelték az új egyház elpusztítását, Nikodémus védelmükre kelt. Többé már nem óvatos, nem küzd kétségekkel, hanem erősíti a tanítványok hitét. Vagyonát a jeruzsálemi gyülekezet fenntartására és az evangéliumi munka előrehaladására szentelte. Akik azelőtt tisztelték, most megvetették és üldözték; bár a világ javaiban szegénnyé lett, nem habozott hitét megvallani” (Ellen G. White: Az apostolok története, 105. old.).
BESZÉLGESSÜNK RÓLA!
Képzeljük csak el, mi lenne, ha mindenki oda fizetné tizedét, ahová éppen akarja, és nem az egyháznak adná! Az egyház nem működhet a tized nélkül! Miért olyan fontos, hogy hová adjuk tizedünket? Beszélgessünk erről a csoportban is!
Hogy véd a kapzsiságtól a rendszeres tizedfizetés és adakozás?
Tegyük fel, valaki a szombatiskolai csoportban elmondja: „Még az albérletre és a gyermekeim ellátására is alig futja a pénzem. Most nem tudom befizetni a tizedet. Nem tudok kijönni abból a kevésből, amim van.” Mit mondanánk neki, és mit tehetnénk érte?
Még nyelvemen sincs a szó...
„Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt, Uram!”
(Zsolt 139:4).Olyan világban voltam kisgyerek, később kamasz, amelyben Isten létének ténye és semmiféle vele kapcsolatos kérdés nem volt a társadalom, a kultúra, a mindennapok része. Vallás és istenhit, meg a többi hasonló fogalom rejtélyesnek és misztikusnak tűnt számomra. Kamaszkorom után, amikor a legtöbb fiatal kezdi maga körül más szemmel figyelni és értelmezni a történéseket, én is keresővé, kritikussá és kétkedővé váltam. Lehetőségeimhez képest érdeklődni kezdtem Isten után... A középiskolában eljártam egy fakultatív előadássorozatra, amelyet egy pap tartott az evangélium többé-kevésbé ismert történeteinek érdekességeiről. Orosztanárunk pedig – a nyelvórákat színesítendő – az ortodox keresztény hagyományrendszer néhány elemét villantotta fel előttünk. Majd a művészettörténet és filozófia órákon is rendre felfigyeltem a vallásos élettel kapcsolatos kérdésekre. Egyre inkább foglalkoztatott, hogy létezik-e Isten, és ha igen, ki is ő? Ekkoriban furcsa dolgokat tapasztaltam. Számomra fontos események részleteinek valószínűtlenül véletlen egybeesése babonás hitet váltott ki bennem. Kiváncsiságomban minden misztikus dolog, még az asztrológia is érdekelt. Vallásos tárgyú könyvek kerültek a kezembe, végül a Bibliát is elkezdtem olvasni, de mint sok hozzám hasonló, lelkes kezdővel előfordul, én sem értettem az olvasottakat. Fokozatosan erősödött bennem az érzés: Valaki figyel engem, és az a Valaki, akit keresek, létezik és számtalan jelet küld, hogy megismerhessem.
Később tudomást szereztem egy bibliai előadássorozatról, amelynek során rengeteg olyan, addigra beérett kérdésemre választ kaptam, amelyek sorban segítettek minden mozaikdarabkát a helyére illeszteni. A sorozat végén úgy éreztem, Isten hallhatóan hívott az evangélizátor hiteles személye által. Határozott hívását éreztem az útelágazások kusza hálójából. Felejthetetlen élmény átélni ezt a megfoghatatlan tapintatot, bölcs szeretetet! Rám bízta Isten, mit választok, de minden lépésemnél éreztem, hogy figyel, irányítja az eseményeket, és szeretné, ha mindig közelebb kerülnék hozzá.
Isten nem rendeli el, mi történjen velünk életünk során, de előre látja, és az eseményeket kézben tartva gondosan elrendezi a részleteket. Még mielőtt eldöntöttem volna, hogy megkeresztelkedem, szerettem volna többet megtudni Istenről, és ezt a vágyamat a naplómba is leírtam. Legnagyobb meglepetésemre a következő szombaton felhívás hangzott el a gyülekezetben, hogy hosszú idő után újból elindítják a levelező teológus képzést, várják a jelentkezőket. Úgy éreztem, a felhívás egyenesen nekem szól.
A lelkészképzőt természetesen elvégeztem. Sokáig a konzultációs hétvégéket tartottam életem legboldogabb időszakának. Jelenleg a gyermekeimmel való foglalkozás tölti ki az életemet. Most általuk ismerkedem Atyámmal, és napról napra szembesülök végtelen türelmével, jóságáva, előrelátó bölcsességével.
Jelige: Jó pap is holtig tanul!