SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

„Én Istenem, én Istenem! miért hagyál el engemet?” (Mt 27:46)

Akik odafigyelnek a természet szavára, meghallják, milyen ékesszólóan beszél Isten jelleméről. Mint egy hangosbemondó, magasztos üzenetekkel árasztja el érzékeinket, amelyek mind arról az Egyetlenről szólnak, aki teremtett mindeneket. De ha a teljességet és szépséget figyeljük is, a természet szava gyakran elhalkul, és a „légköri zavarok miatt” a jeleket csúnyán félreértelmezhetjük.

Ezzel ellentétben, a kereszt a Teremtő legfőbb kijelentése Önmagáról az emberiség számára. Csak ha megértjük azt a hihetetlen valóságot, hogy a kereszten függő ember szintén Isten volt – akiben minden teremtetett mennyen és Földön –, akkor kezdjük felfogni azt az igazságot erről az Istenről, amit a leggyönyörűbb naplemente vagy legegzotikusabb növény sem tud kinyilatkoztatni róla. Ha azt is kezdjük érteni, milyen halált halt emberi testben, s miért egyezett ebbe bele, akkor olyan leckéket tanulhatunk Istenünkről, amely felülmúl mindent, amit a földből kisarjadó növények, vagy égen úszó felhők valaha is taníthatnak nekünk.

Megmentett másokat, de önmagát nem tudta megmenteni. Milyen igaz: nem tudta megmenteni a bűnösöket és Önmagát egyszerre. Külön-külön sikerült volna, de mindkettő egyszerre nem.

Jézus dönthetett volna úgy, hogy nem ajánlja fel Önmagát a világ bűneiért (lásd: Jn 10:17–18; Mt 26:39; Zsid 7:27; Gal 2:20), de akkor a világ elveszett volna. Csak önmaga feláldozásával menthetett meg „másokat”. Nem volt más út.

Bár gúnnyal és gyűlölettel ejtették ki e szavakat, mégis minden idők legnagyobb igazságát mondták ki: ha Krisztus meg akarta menteni a világot, csak a kereszten tehette meg ezt.

Mt 26:39-ben Jézus azt kérte, hogy ha lehetséges, múljék el tőle a pohár. Egyértelmű, hogy ez nem volt lehetséges – nem abban az értelemben, hogy nem volt szabad döntési lehetősége ebben a kérdésben (hiszen ha nem lett volna más választása, miért mondta volna ezt az imát?) – hanem abban az értelemben, hogy nem volt lehetséges számára az, hogy megmeneküljön, ha a világot meg akarta menteni. Ezt a gondolatot szem előtt tartva, olvasd el Mk 8:31; Lk 24:7; Jn 3:14 verseit! Mit mondanak el ezek az igék arról, hogy Krisztus halála szükséges volt üdvösségünk érdekében?

Olvasd el Mt 27:45; Mk 15:33; és Lk 23:44 verseit! Mi történt a keresztnél e három igevers szerint? Milyen lelki jelentősége van ennek az eseménynek?

A Bibliában a sötétség a gonoszságnak, az Istentől való elszakadásnak a szimbóluma, Aki maga a Világosság, s „nincsen ő benne semmi sötétség” (1Jn 1:5). Jézus beszél a „külső sötétség”-ről (Mt 8:12; 22:13) mint a pokol kifejezéséről. Bizonyos értelemben tehát Jézus a kereszten „pokolra” ment érettünk, vagyis elszenvedte bűneink büntetését, amit saját maguknak kell elszenvedniük azoknak, akiknek ez lesz az osztályrészük.

A sötétség tehát a lelki sötétség külső jele, ami körülvette Isten Fiát, ahogy magára vette Isten – bűn elleni – igazságos haragjának teljes terhét. Ha megértjük azt, hogy a bűn összes terhe nem csak ránehezedett, de Jézus ott, a kereszten meg is kapta azokért a büntetést, és az Atya – Aki maga a Világosság – elrejtette előle jelenlétét, nem nehéz belátnunk, miért ülte meg a vidéket a sötétség, ami hatalmas módon bizonyította a Földnek és az egész világegyetemnek, hogy mi történik a kereszten. Jézus magára vette az óriási büntetést, hogy megmentse az emberiséget attól a kárhoztatástól, amit a bűn egyébként okozott volna nekik. „Az átható sötétség” – írta Ellen G. White – „annak a lelki kínszenvedésnek és borzalomnak a jele volt, ami hatalmába kerítette Isten Fiát” (The Spirit of Prophecy, 3. kötet, 164. oldal).

Fusd át újra a tegnapi leckében említett igéket (Ésa 59:2; 2Kor 5:21; Gal 3:13), de most Krisztus jajszavának összefüggésében olvasd ezeket! Segítenek-e megmagyarázni, mi történik itt, és miért ejtette ki a Megváltó e szavakat?

Bármilyen nehéz is ezt megértenünk, Jézus, aki az örökkévalóságtól fogva egy volt az Atyával, most az Atyjától való teljes elszakadást érezte, amit a bűn okozott. Isten haragja – ami egyébként bennünket sújtott volna – most ránehezedett azért, hogy mi magunk soha ne kerüljünk ebbe a helyzetbe. „Elkerülhetetlen volt, hogy a szörnyű sötétség lelkére telepedjen, mert ez Atyja szeretetének és kegyelmének visszavonásával járt együtt; hiszen Krisztus most a bűnös helyett függött ott, s ezt a sötétséget minden bűnösnek meg kell tapasztalnia. Az Egyetlen Igaznak kellett elszenvednie Isten haragjának kárhoztatását; nem bosszúállása miatt, hiszen az Atya szíve a lehető legnagyobb bánattól sajgott, amint Fiát szemlélte, a bűntelen Fiút, Aki a bűn büntetését szenvedte most el. Az isteni hatalmaknak ez a különválása soha többé nem fog megismétlődni az örökkévaló korszakok során” (Ellen G. White megjegyzései, The SDA Bible Commentary, 7. kötet, 924. oldal).

Találkoztál-e már valakivel, aki azt érezte, hogy Isten elhagyta őt (vagy talán te is érezted már ezt)? Mi történt Jézussal ott, a kereszten, ami kiutat kínál neked és mindenki másnak a látszólag feneketlen veremből? A kereszt fényében miért nem kell soha senkinek sem azt éreznie, hogy Isten elhagyta őt?

Jézus nem vesztesként halt meg, hanem győztesként, Aki diadalt aratott a bűn felett – mint teljesen tökéletes és erényes, szeplőtelen áldozat, Akiben a végtelen hatalom és szeretet testesült meg. Az „elvégeztetett” kifejezés nem csupán emberi életének befejezését jelentette, hanem áldozatának beteljesítését, és a sikerben való bizonyosságot. Semmi sem képes hatástalanítani azt a tökéletes gondoskodást, ami most teljessé lett. Amit oly régen megjövendöltek, most a történelem beteljesített ténye lett.

E szó – „Elvégeztetett” –, amelyet az Ő ajka ejtett ki, Akinek a világegyetemen áthangzó szava hozott létre mindent; most bizonyságot tesz arról, hogy az erkölcsi rend stabilitása és a közösség örömteli harmóniája örökre biztosítva van.

Krisztus „Elvégeztetett!” kiáltása hogyan vet fényt arra, ami a templom kárpitjával történt a Megváltó halálakor? (Mt 27:51)

Minden állatáldozat – attól kezdve, amelyet Ábel áldozott fel (1Móz 4:4) egészen azokig, amelyeket a templom környékén vágtak le Krisztus keresztre feszítésének napján – a Megváltó halálára mutatott előre. A templom kárpitjának kettéhasadása tehát ennek a halálnak a beteljesedését jelentette. Az ősi zsidó áldozati rendszert jelképezte, és rámutatott, hogy új és élő út nyílt Istenhez Jézus Krisztus megtört testén keresztül (Zsid 10:19–21), ami egyszer s mindenkorra véget vetett annak, hogy bármilyen más állatáldozatot be kelljen mutatni (Zsid 9:26).

A következő igék hogyan utalnak arra, hogy a kárpit kettészakad Krisztus halálakor? (Zsolt 49:8, 16; 51:18–21; Zsid 10:1–5)

Csak a keresztnél érthetjük meg, milyen szörnyűséges a bűn, mert olyan szélsőséges, olyan hihetetlen dolog kellett az engeszteléshez. A váltság komoly értéke alapján megítélhetjük, mekkora a törvénysértés maga. Ha valakinek öt órányi közmunkát kell végeznie egy vétség büntetéseként, akkor kitalálhatjuk, milyen bűntény lehetett az: nem túl súlyos. Ezzel ellentétben, ha valakire halálbüntetést szabnak ki, akkor feltételezhetjük, hogy amit tett, azt súlyosnak ítélték. Így hát semmi sem tudta úgy tükrözni a bűn borzalmát és súlyát, mint a kereszt, ahol Isten „Krisztusban” szenvedte el helyettünk a bűn végső következményeit.

Olvasd el imádságos szívvel és figyelmesen 1Pt 2:24; és 2Kor 5:19 verseit Fil 2:6-tal összefüggésben! Mennyire segítenek ezek megérteni a bűn súlyos voltát?

A bűn akkora szakadékot okozott az emberiség és Isten között, hogy Istennek Önmagára kellett kiszabnia a bűn büntetését, hogy megmenthessen bennünket a haláltól, és megbékéltessen bennünket önmagával. Bármi legyen is a Szentháromság titka, sosem szabad elfelejtenünk, hogy „Isten… Krisztusban” ott volt a kereszten, s magára vette a bűn büntetését. A bűn olyan szörnyű, hogy a kereszt volt szükséges ahhoz, hogy megmeneküljünk belőle. A világ adóssága akkora volt Isten felé a bűn miatt, hogy csak Isten tudta azt megfizetni.

„Amikor Megváltónk beleegyezett, hogy elfogadja a szenvedés poharát, hogy megmentse a bűnösöket, szenvedésének csak az szabott határt, hogy mennyit képes szenvedni… Azzal, hogy meghalt értünk, kiegyenlítette tartozásunkat. Így levette Isten válláról azt a terhet, hogy kisebbítenie kelljen a bűn súlyát. Annak jogán, hogy egy vagyok az Atyával – mondja a Megváltó – szenvedésem és halálom képessé tesz arra, hogy lefizessem a bűn váltságdíját” (Ellen G. White: That I May Know Him, 69. oldal).

1. Krisztus helyettünk tapasztalta meg Atyjának – bűn elleni – haragját. Magyarázd meg, hogy Istennek a bűnnel szemben érzett gyűlölete hogyan lehet teljes összhangban Isten szeretetteljes jellemével! Ha Isten nem gyűlölné a bűnt, milyen erkölcsi légkört teremtene ez a lázadás állandósulásához? (Jn 3:16–21, 36; Róm 1:16–19; Ef 5:1–8)

2. Az a gondolat, hogy valamilyen módon kiérdemelhetjük az üdvösséget, miért csökkenti ravaszul a kereszt jelentőségét? A kereszt hogyan bizonyítja, mennyire hiábavaló azt hinni, hogy cselekedeteink megmenthetnek bennünket?

CATHY SUE KÉPES RÁ

Cathy Sue mindössze hatszáznyolcvan grammal, öthónapos koraszülöttként látta meg a napvilágot. Ráadásul az egyik karja nem fejlődött ki. Az orvosok azonnal inkubátorba tették, de szinte semmi esélyt nem láttak arra, hogy az aprócska kislány életben maradjon. Ám Cathy Sue mégis életben maradt, mert túlélőnek és harcosnak született. Édesanyja sokat sírt, míg a kislány három hónapon át inkubátorban feküdt. Folyton arra gondolt és azon tépelődött, mi rosszat tehetett, ami miatt ártatlan kislányának így kellett a világra jönnie. Nem is vigasztalódott meg mindaddig, amíg egyik sógornője, egy hűséges adventista testvérnő nem beszélt neki Isten igazi jelleméről, arról a végtelen szeretetről és könyörületről, amelyet minden ember iránt tanúsít. Biztosította őt arról, hogy Cathyvel Istennek csodálatos terve van, és őt is éppúgy különlegesnek teremtette, mint bárki mást a világon.

A kislányt szülei bemutatták az adventista gyülekezetben, Isten áldását és vezetését kérve életére. És hogy mindent meg is tegyenek lelki fejlődése érdekében, anyukája rendszeresen elvitte a gyermek-szombatiskolai foglalkozásokra. Közben a szülők is egyre nyitottabbá és érdeklődőbbé váltak az evangélium iránt, és idővel szívüket átadva Krisztusnak, megkeresztelkedtek.

Ahogy Cathy növekedett, a szülőknek is egyre több örömük volt benne. Nem bántak vele másként, mint a többi gyermekkel, bár a bátyja olykor túlságosan is védte, pátyolgatta őt. Megtanította kishúgát biciklizni, úszni, görkorcsolyázni, így mindenben együtt játszhatott a társaival. Szülei bölcs nevelése kitartóvá, bátorrá, ugyanakkor együttérzővé formálta Cathy Sue-t.

Az általános iskola után Cathy kereskedelmi iskolába járt, ahol alapkövetelmény volt, hogy valahol, valamilyen üzletben néhány hónapos gyakorlatot szerezzen. Egy McDonald’s étteremben sikerült elhelyezkednie pénztárosként. Cathy nagyon keményen dolgozott, hiszen ehhez a munkához tényleg két kézre lett volna szüksége, de ő nem adta fel. Munka után is bent maradt, hogy kikísérletezze és begyakorolja azokat a mozdulatokat, amelyekkel gyorsan és biztonságosan végezheti munkáját. Így hamarosan bebizonyosodott, hogy semmi sincs, amit egy kis gyakorlattal, ne tudna ő is megcsinálni.

Cathy vallja, hogy Isten szeretete segítette őt elfogadni saját magát olyannak, amilyen. Reméli, hogy példája másokat is ösztönöz majd, hiszen az ember olyan, amilyennek tartja magát. Ha azt gondolja magáról, hogy csúnya, akkor a többiek is bizonyára annak látják majd. Cathy viszont tudja, hogy Isten hatalmát nem érdemes korlátok közé szorítani, és hiszi, hogy ő is valóban különleges, de nem azért, mert neki csak egy karja van, hanem azért, mert Isten gyermeke, és ezen nem változtathat senki és semmi.

Cathy Sue Cordero jelenleg egyetemista és Mocaban él (Puerto Rico).