SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

„Azért a világba bejövetelekor így szól: Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nékem” (Zsid 10:5).

Körülbelül 24 évszázaddal ezelőtt írta Euripidész az Alcestis című drámát, amelyben Admetust, Thesszália királyát korai halálra ítélték. Egyetlen esélye az volt, ha talál valakit, aki meghal helyette. Kérésével megkereste apját, anyját, más rokonait és barátait, de mindannyian elutasították; egyedül felesége, Alcestis egyezett bele, hogy feláldozza önmagát. Felesége halála után Admetus így gyászolta őt: „Siratlak téged – ó, feleségem, nem egy évig, de halálom napjáig; borzadok szülőanyámtól és gyűlölöm atyámat, mert ők csak szavakkal szerettek, s nem tettekkel.”

Euripidész drámája sokféle témát felölel, ám ezek közül a legfontosabb az önfeláldozás: az, hogy mit jelent, ha valaki odaadja önmagát a másikért. Persze mi keresztények Jézus történetének halvány példáját látjuk itt, Aki feláldozta Önmagát – nem egy királyért, hanem egy egész bolygónyi méltatlan lényért. Ezen a héten ennek a hihetetlen áldozatnak a kezdeti szakaszát fogjuk tanulmányozni; azt, hogy hogyan jött le Krisztus emberi testben azért, hogy felajánlja az életét a miénkért.

Ahhoz, hogy valamennyire is értékelni tudjuk, mit tett Jézus Krisztus azáltal, hogy magára vette az emberi természetet, először meg kell értenünk, hogy ki Ő, honnan jött, és ki volt, mielőtt eljött volna e világba Mária, földi anyja méhében. E témákat nem mindig könnyű megérteni, hiszen hihetetlen mélységű gondolatok rejlenek mögöttük. Csak annyit tehetünk, hogy – a Szentlélek vezetésének segítségével – csodáljuk azt, amit tudhatunk, és örvendünk a reménységnek, amit ez az Istentől kapott ismeret nyújt számunkra.

Ezek az igék (és sok más is ezeken kívül), egy nagyon fontos témát érintenek: azt, hogy Jézus már inkarnációja (vagyis emberi testben való eljövetele) előtt is létezett. Ezen igék többek között azt tanítják számunkra, hogy Jézus: Isten, és már azelőtt is létezett, hogy eljött volna erre a Földre. Nem csak egy nagy ember volt, egy nagy tanító vagy lelki vezető. Ő Isten volt, s mint Isten, létezett már azelőtt is, hogy emberré lett. Hiszen Ő öröktől fogva létezik. Krisztus istensége olyan téma, amely átszövi az egész Bibliát. Jézus az Atyától jött (Jn 16:28), egy volt az Atyával (Jn 10:30) és öröktől fogva létezik az Atyával együtt (Jn 1:2). Sosem volt olyan idő, amikor Jézus ne létezett volna, máskülönben Ő is teremtett lény volna, és a Biblia nem tanít ilyesmit.

Olvasd el Jn 1:3-at! Hogyan világítja meg ez az ige Jézus öröktől való létezését?

Gondold át, mit jelent ez a hatalmas igazság, hogy Jézus, aki az Atyához hasonlóan örökkévaló, emberré lett! Gondold át, hogy ennek az igazságnak a megértése hogyan változtatja meg nem csak az önmagunkról alkotott képünket, de világnézetünket, sőt létünk értelmezését is! Valaki azt mondta egyszer, hogy az emberiség azzal az alapvető kérdéssel szembesül, hogy „barátságos-e a világegyetem?”. Beszéld meg másokkal, hogy Krisztus istenségével és örökkévaló létezésével kapcsolatos felfogásod hogyan segít megválaszolni ezt a kérdést!

A modern ember számára Krisztus örökkévaló voltának, majd emberi testet öltésének gondolata túl távoli és elvont ahhoz, hogy komolyan vegye. Ezek olyan mesék számára, amelyek a tudomány és a racionalitás előtti világ tartozékai. A tudományos módszerek talaján felnövekedett nemzedék számára, amely csak azt tartja igazságnak, amit egy laboratóriumban vagy egy tudományos kutatás során meg lehet érteni, Jézus inkarnációja egyszerűen nem olyasmi, amit „értelmes” emberek még mindig elfogadhatnak, hiszen ez kívül esik a kutatás és vizsgálódás általános tudományos és modern eszközein. Nagyszerű lenne, ha minden igazság csak ezen paraméterek között létezne, de mivel ez nem így van, e módszerek sosem fognak elvezetni ahhoz az igazsághoz, amit valóban tudnunk kell. Nem, ezeket az igazságokat úgy tanuljuk meg, hogy mások elmondják nekünk.

Olvasd el Fil 2:5–8 verseit! Isten mit mond el nekünk ezekben az igékben? Mit mondanak el arról, ki volt Jézus, és megváltásunk érdekében mivé lett értünk? Ezek az igék hogyan nyilatkoztatják ki Jézus isteni és emberi vonásait?

A Jézus istenségéről és ember-voltáról szóló hatalmas igazság miért olyasvalami, amit sem a tudomány, sem semmilyen más emberi kutatás nem taníthat meg nekünk? Milyen fontos igazságok léteznek a tudomány és filozófia határain kívül? Mit mond ez el azokról a korlátokról, amelyek akadályozzák ezeket a tudományágakat az alapvető igazságok kinyilatkoztatásában?

Annak fényében, amit tegnap a Filippibeliekhez írt második levél kapcsán tanulmányoztunk, olvasd el a következő idézetet Ellen G. White-tól: „Milyen csodálatosan ötvöződött Jézusban az ember és az Isten! Segíthetett volna emberi természetének legyőzni a betegség által okozott gyengeségeket azáltal, hogy isteni természetéből vitalitást s lankadatlan életerőt merít emberi természete számára. De ő megalázta magát, emberi természetet vévén fel. Azért tette ezt, hogy beteljesedjen a Szentírás szava, és Isten Fia véghezvigye a tervet. Megaláztatásának minden fokozatában tudta azt, hogy le kell alacsonyodnia azért, hogy engesztelést szerezhessen a kárhozat alatt lévő, bűnei alatt roskadozó világnak. Micsoda alázat! Olyan alázat ez, amely lenyűgözte az angyalokat; amelyet nyelv nem fejezhet ki; s a képzelet be nem fogadhat. Az örök Ige beleegyezett, hogy emberi testben jelenik meg! Isten emberré lett! Csodálatos alázat!” (Ellen G. White: Review and Herald, 1900. szeptember 4.)

Keresd ki a következő igéket: Mt 4:1–2; 8:24; 26:37; Mk 2:16; 3:5; Lk 2:7; Jn 4:6; 11:41; 19:28! Hogyan tanúskodnak ezek Krisztus ember-voltáról?

Máté, Márk, Lukács és János – bármennyire is másként közelítik meg Jézus életének és halálának eseményeit – mindannyian saját stílusukban tettek bizonyságot az Ő ember-voltáról, hiszen úgy ábrázolták Őt, mint aki evett, imádkozott, aludt, megszomjazott, megéhezett, elfáradt. Úgy tűnik, az evangéliumok írói sosem kételkedtek Jézus ember-voltában.

Nem nehéz megérteni, miért olyan fontos számunkra Jézus emberi természete. Hiszen azzal, hogy magára vette az emberi természetet, Krisztus rendkívüli módon fűzte össze önmagát az emberiséggel. De miért olyan fontos a bűntelensége?

Olvasd el az alábbi igéket, majd írd le, hogyan fejezik ki Jézus isteni voltát!

Jn 8:58 ________________________________________________________

Jn 20:28 _______________________________________________________

Zsid 1:8–9 _____________________________________________________

Bár a Biblia egyértelműen ír Krisztus emberi természetéről, de világosan állítja azt is, hogy Isten volt. Az az Isten, aki létezett azelőtt is, hogy emberi formát öltött volna magára, ugyanaz az Isten maradt, bár most emberi formát vett fel. Ezt a gondolatot valóban nagyon nehezen tudjuk felfogni.

Persze az a tény, hogy valamit nem értünk, nem feltétlenül mond ellent annak, hogy az a valami igaz. Nagyon sok minden van a „szekuláris” világban is, amit igaznak hiszünk annak ellenére, hogy nehezen értjük. A kvantumelmélet azt tanítja, hogy az atomméret alatti részecskék nem igazán léteznek, amíg valaki meg nem pillantja őket. Az egyetemes relativitás elmélete szerint az anyag meggörbíti a teret és az időt. Az élet folyamata maga is tele van olyan titkokkal, amelyeket nem értünk, jóllehet tudjuk, hogy az élet valóságos. Egyszóval, mindenfelől titkok vesznek körül bennünket, olyan dolgok, amelyeket nem tudunk teljesen megérteni. Miért kellene hát meglepődnünk akkor, ha vallásunkban is találkozunk ezekkel? Nem csoda, ha a Szentírás azt mondja, hogy ismerjük meg Isten, sőt Krisztus titkát (Kol 2:2–3); nem csoda, ha maga Jézus mondja azt, hogy az Ő valódi megismerése csakis a kijelentés útján lehetséges (Mt 11:25–27; 16:17).

Mely más dolgokról – legyen szó akár a szekuláris, akár a lelki terület dolgairól – hisszük azt, hogy igazak, mégis nehezen, vagy egyáltalán nem tudjuk felfogni? Ez a tény (hogy sok mindenben hiszünk, amit nem értünk), hogyan segít hittel elfogadni azt a nagy igazságot, hogy Jézus egy személyben volt Isten és ember? Más szóval, miért nem szabad azonnal elutasítanunk valamit, amit képtelenek vagyunk felfogni?

Szerencsére nem szükséges tudni a Krisztus természetével kapcsolatos összes bonyolult elgondolást annak érdekében, hogy hasznosíthassuk mindazt, amit Ő elvégzett értünk. Isten elegendő ismeretet tárt fel számunkra ahhoz, hogy üdvözüljünk.

Olvasd el gondosan Zsid 5:7–9 verseit! Hogyan ábrázolja ez a szakasz Krisztus emberi természetét? Saját tapasztalatunk mennyiben hasonlít ehhez? Ugyanakkor, Ő mit végzett el érettünk, amit mi sosem tudtunk volna elérni?

Zsid 5:7–9 verseit olvasva nagyon tisztán láthatjuk Jézus emberi természetét: emberi testét, könnyeit, szenvedését és engedelmességét. Sok szempontból nagyon is emberinek hangzik mindez: egy istenfélő személy szenved és küszködik az élet megpróbáltatásai közepette, s hittel, tisztelettel ragaszkodik az Atyához. Mindezt láthatjuk Jézusban (lásd továbbá: Mt 26:39; 27:46; Lk 22:42).

Ugyanakkor, Ő Isten is. Istenként alkotta meg a megváltási tervet, s emberi formában ki is vitelezte azt. Ő az „örök idvesség szerzője” (Zsid 5:9). Ha csupán angyal vagy egy jó ember lett volna, nem szerezhetett volna engesztelést a világ bűneiért. Egy teremtett lény – akármilyen emelkedett, magasztos vagy szent – mindig ugyanaz marad: teremtett lény. Csak maga Isten tudta biztosítani azt, amire az emberiségnek szüksége volt a pusztulástól való megmeneküléshez. Jézus az Ő emberré válásával tökéletes, elszakíthatatlan kötelékkel kapcsolta össze önmagát velünk, példát adva a hit, az engedelmesség és a szenvedés tekintetében; ugyanakkor, mint Isten, fel tudta ajánlani az egyetlen áldozatot, amely elegendő a világ bűneinek megváltásához. Röviden tehát, a megváltás sikere érdekében Krisztus Isten és ember kellett, hogy legyen, egy személyben.

Olvasd el újra Zsid 5:7–9-ig terjedő verseit! Te hogyan tapasztaltad meg az itt megemlített események némelyikét saját lelki életedben, amióta az Úrral jársz? Például, a szenvedés hogyan tanított meg az engedelmességre? A tökéletesség szó hallatán számos vita és mindenféle elgondolás hosszú sora jut eszünkbe, mégis hogyan tapasztaltál pozitív jellembeli változásokat szenvedéseid, imáid és könyörgéseid eredményeként? Ezek az igék hogyan tükrözik személyes keresztény tapasztalatodat?

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: „[Jézus] mint közülünk való adott példát az engedelmességre. Ezért magára öltötte emberi természetünket és osztozott sorsunkban. „Mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz” (Zsid 2:17). Ha bármi olyat kellene elviselnünk, amiben Jézusnak nem volt része, akkor Sátán azt állíthatná, hogy Isten ereje nem elégséges számunkra. Ezért Jézus „megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan” (Zsid 4:15). Kiállt minden olyan próbát, amely minket is érhet, és maga részére nem vett igénybe olyan erőt, amelyet Isten nem kínál nekünk is ingyen” (Ellen G. White: Jézus élete, 15–16. oldal).

„Megváltásunk terve nem Ádám bukása után – mint utólagos megoldás – jött létre. A megváltás terve „ama titoknak kijelentése” volt, „mely örök időtől fogva el volt hallgatva” (Róm 16:25). A megváltás terve azokat az elveket tárta fel, amelyek Isten trónjának alappillérei voltak öröktől fogva. Isten és Krisztus kezdettől tudtak Sátán hitehagyásáról, és arról, hogy az ember is bűnbe esik a lázadó megtévesztő befolyása következtében. Nem Isten akarta a bűnt, de látta előre, hogy lesz, és gondoskodott ennek a rettenetes veszedelemnek a legyőzéséről. Oly nagy volt a világ iránti szeretete, hogy elkötelezte magát egyszülött Fia feláldozására, „hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3:16)” (Uo., 22. oldal).

1. Néha miért kell ahhoz a szenvedés, hogy végre engedelmeskedjünk?

2. Beszéljétek meg, milyen paradoxon, illetve feszültség rejlik Krisztus isteni-emberi természetében! Például: Ő, aki fenntartja a mindenséget (Zsid 1:3), mégis „gyarapodék bölcsességben és testének állapotjában” (Lk 2:52); Ő, aki Ábrahám előtt is volt (Jn 8:58), megszületett egy jászolban (Lk 2:7). Milyen tanulságokat vonhatunk le ezekből a pontokból? Hogyan segítenek felismernünk felfogóképességünk korlátait? Miért fontos, hogy tudatában legyünk e korlátoknak? Vajon a hit jelenti tudásunk korlátainak elismerését? Beszéljétek meg ezeket az osztályban!

A TE NEVED FEL VAN ODA ÍRVA?

Edrice, aki laikus tagként rendszeresen tart evangelizációs sorozatokat, tudja, hogy Isten csodálatos és olykor igazán váratlan módon munkálkodik az emberi szívben. Egyik sorozatának hallgatója volt Denise is, két gyermekével: a tizennégy éves Daniellel és a tizenkét éves Daphne-val. A gyerekek egyébként keresztény iskolába jártak, ahol már sok mindent hallottak és tanultak Istenről, ezért az előadás-sorozatot is figyelmesen, érdeklődve hallgatták. Egy idő után azonban észrevették, hogy az iskola hittantanára és Edrice különbözőképpen magyaráz bizonyos dolgokat. Mivel Edrice minden tanítását bibliaszövegekkel támasztotta alá, a gyerekek úgy határoztak, hogy többé nem kívánnak ahhoz az egyházhoz tartozni, amelynek tanításai szerint nevelkedtek, mivel sem a pap, sem tanáraik nem a Biblia igazságai szerint tanították őket.

A gyerekek olyan határozottan képviselték meggyőződésüket, hogy édesanyjuk el is fogadta döntésüket. Az iskolában azonban kitudódott, hogy a gyerekek már nem járnak a vasárnapi istentiszteletekre, amelynek okát nem értették sem a tanárok, sem a tiszteletes, ezért érdeklődve várták a magyarázatot. Daniel és Daphne pedig bátran tettek bizonyságot hitükről. Az evangelizációs sorozat végén a gyerekek keresztség által szövetséget kötöttek Krisztussal, édesanyjuk szívében azonban még nem érett meg a döntés.

A gyerekek hétről hétre beszámoltak arról, mit tanultak a szombatiskolában, és mit hallottak az istentiszteleten. Egyik alkalommal Daniel különösen ünnepélyes komolysággal nézett édesanyjára, mielőtt hozzálátott volna mondandójához. Bibliáját fellapozva felolvasta 1Kor 6:2–3-at, majd így folytatta: „Édesanya, amikor mi elfogadtuk Jézust mint életünk Urát, a nevünket beírták az élet könyvébe. De ha te nem fogadod el Őt, akkor a te nevedet nem írják be abba a könyvbe, és ha te nem leszel megváltva, akkor nekünk el kell majd ítélnünk téged. Drága édesanya, engedd, hogy Jézus a te életed Ura is legyen!”

Denise-t nagyon mélyen érintették fia komoly, kérlelő szavai. Tudta, hogy nem akar elveszni, ezért megkérte Edrice-t, hogy legyen segítségére a Biblia jobb megismerésében. Néhány hét múlva az édesanya szívében is megérett a döntés. Elhatározta, hogy elfogadja Jézus Krisztust mint élete Urát és Megváltóját. Daniel és Daphne végtelenül boldogok voltak édesanyjuk keresztsége napján. Együtt magasztalták és dicsőítették Istent Szentlelkének csodálatos munkájáért. És bár a kicsiny család földi férj és apa nélkül él, mindannyian boldogok, mert tudják, hogy az ő családjukról Krisztus visel gondot.

Edrice Herve, könyvelő és irattáros Port au Prince-ben, Haitin. Emellett laikus lelkészként evangelizációs sorozatokat tart évente legalább egyszer.